Új helyzet a magyar politikában – a „centrális erőtér” vége

Orbán Viktort az egyik oldal a magyar kormányfői pozícióra legalkalmasabb, államférfiúi adottságokkal rendelkező vezetőnek látja, aki jelenlegi Európa legkarizmatikusabb, leginkább jövőbe látó és legrátermettebb vezetője. A másik oldal szerint korrupt zsarnok, aki maffiamódszerekkel teszi tönkre az országot. Abban viszont mindkét oldal egyetért, hogy a miniszterelnök kiváló taktikus és hatalomtechnikus. Ténykérdés, hogy a 2006 forró ősze után kialakult új politikai helyzetet maximálisan kihasználta. Saját maga is rájátszott erre a kommunikáció-technikában: többször is rámutatott arra, hogy középen a Fidesz-KDNP szövetség áll, kétoldalt pedig  „szélsőséges”, egymással összefogni képtelen pártok. Jobbról a hajdanvolt Jobbik, melyet nagy divat az utóbbi időben nácizni és nyilasozni a kormánypárti médiában, balról pedig a kommunista utódpártok, beleértve ebbe az SZDSZ utódpártjait. (A 2002 és 2010 között kormányt adó két baloldali párt soha nem vált el teljesen, az MSZP-nek mindig is megvolt az SZDSZ-es tagozata és fordítva. Egy valami közös volt mindig a két párt fősodrában: a magyar nemzeti gondolkodással szembeni zsigeri ellenszenv, a „merjünk kicsik lenni”-mentalitás és a magyar öntudat mesterséges, tudatos, tervszerű aláásása.)

E képleten belül a konzervatív pártok pozícióját maga a kormányfő nevezte „centrális erőtérnek”. És ez bomlott fel már a 2018-as választások előtt azzal, hogy a Jobbik átsasszézott a baloldalra. Hogy az „Orbán egyenlő Gyurcsány” hazugságát a Jobbik Simicska Lajos hatására cserélte-e le a „Gyurcsány is jobb Orbánnál” még ordasabb hazugságára, azt nem tudhatjuk biztosan, tény az, hogy a magyar politikában példátlan manővert levezénylő Vona Gábor a kudarc után vette a kalapját és lelépett vloggerkedni. Azóta is nagyrészt azt a balos társaságot támogatja, futtatja, reklámozza, melynek tagjait 2016 előtt maga is a nemzet első számú ellenségeiként emlegette.

A Vonátlanul maradt Jobbik pedig ahelyett, hogy korrigálta volna a téves irányt, visszatért volna eredeti értékrendjéhez, a „Csak a Nemzet” jelszóba tömöríthető 2003-as eszmei platformhoz, nemcsak tovább ment a Vona-i úton, hanem olymértékben kötelezte el magát a baloldal mellett, amit már az egykori elnök sem helyeselt. (Csendben jelzem, hogy a Vona által preferált Momentum semmivel sem nemzetibb, mint az általa elutasított MSZP vagy a DK, legfeljebb taktikusabb. Vona koalíciós elképzeléseibe a Momentum csak azért került be, mint potenciális partner, mert a párt 2000 után alakul. Vona demagóg, minden alap nélküli, de hangzatos vesszőparipája volt ugyebár, hogy elsősorban XX. és XXI. századi pártok állnak egymással szemben s nem nemzetiek illetve nemzetellenesek. A XXI. századi pártok pedig ugyebár a Jobbik, az LMP és a Momentum, melyeknek Vona szerint össze kellene fogniuk.)

2018-ban egyik oldalról még erős volt az averzió mind a baloldali szavazókban a Jobbik iránt, mind a Jobbik szavazókban az utódkommunisták iránt, így e két, akkor már egy kottából játszó, elveit feladó, egyedül a kormány iránti vakgyűlölet által motivált társaság nem fogott össze nyíltan, csak a „legesélyesebb ellenzéki jelöltre való szavazás” elvét hirdette. Ami egyébként egyenlő volt az összefogással, de ez nem volt mindenkinek evidens.

Az azóta történtek, a parlament működésének közös megzavarása, a botrányos közös tüntetgetés, ahol együtt vonultak az Árpád sávosok, a karácsonyi jászol felgyújtására bíztató magyar- és kereszténygyalázó, erőszakoskodó „antifa” csürhével, a parlament lépcsőjén letett közös eskü, stb egyre közelebb hozta a két szélsőséget, olyannyira, hogy az önkormányzati választásokon már meg merték kockáztatni a nyílt közös fellépést több fontos helyszínen.

A Fidesznek a várakozásoktól elmaradó választási eredményeit nemcsak ez okozta persze. Biztosan belejátszott az ellenzéki média által alaposan kihasznált botrány,  Borkai-ügy is, mely épp ott találta el a kormányoldalt, ahol eddig a legerősebb s egyben legérzékenyebb volt. Az eszmei-morális-értékrendi oldalon. A bal térfélen egy kokainozós, a korrupciós technikákat részletező, azokról a lehető legnagyobb természetességgel szóló szocialista monológ nem ártott annyit, mint a Fidesznek Borkai félrelépése. Amihez egyébként az ellenzéki média minden alap nélkül hozzáköltötte a kokainozást is, a szimmetria kedvéért. A baloldaliakat, kevés kivétellel nem eszmék motiválják, hanem többnyire a mélyen fekvő Orbán-fóbia. A korrupciót jelentős részük természetesnek veszi.

Belejátszott továbbá a Fidesz visszaszorulásába az is, hogy azok a külföldiek is szavazhattak, akik csak tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, de állampolgársággal nem. Őket az ellenzék külön angol nyelvű anyagokkal szólította meg, Facebook csoportot is létrehoztak nekik, s persze Facebook eseményt is október 13.-ra. Nem kell társadalomtudósnak lenni, hogy az ember felmérje, hogy egy nyíltan bevándorlásellenes nemzeti kormánnyal szemben nem nehéz mozgósítani a külföldieket.

Nézzük az eredményeket!

A Fidesz egyik oldalról elvesztette a főváros vezetését, ez egyébként a legnagyobb szimbolikus erővel, legnagyobb hatással bíró veszteség, akkor is, ha általános európai jelenség, hogy a megapoliszok baloldali vezetésűek.  

Elvesztett a kormányoldal számos olyan várost és kerületet, mely eddig szilárd bástyának tűnt. Mindezzel együtt, szavazatszámban messze rávert az ellenzékre országos összesítésben, megnyerte a megyei jogú városok többségének vezetését és valamennyi megyei közgyűlésben többséget szerzett. Az, hogy ez győzelem–e vagy sem, nyilván attól függ, hogy a 2014-es választás eredényeihez hasonlítjuk vagy abszolút értelemben mérlegelünk.

Az viszont mindebből leszűrhető, hogy a centrális erőtér megszűnt, két nagy politikai tömb fog a továbbiakban egymással vetélkedni a magyar politikai arénában. A Mi hazánk – egyelőre úgy néz ki - nem lesz képes betölteni a Jobbik korábbi pozícióját. S az is nagy kérdés, hogy jó lenne-e a nemzet ügyének szempontjából, ha mégis betöltené. Egyik oldalról jó, ha van egy erős nemzeti radikális párt a Fidesztől jobbra, másik oldalról viszont úgy tűnik, hogy ennek szavazótábora inkább a Fideszéből gazdagodhat, mint az egykori Jobbik megmaradt, a kormányt zihálva gyűlölő, Toroczkaiékat pedig (minden alap nélkül) Fidesz-bérencnek tekintő szektásaiból. Még az is meglehet, hogy 2022-ben megismétlődik a 2002-es képlet, amikor a be nem jutó MIÉP épp annyi szavazatot kapott, amivel a Fidesz megnyerhette volna a választást.

Ami pedig a nemzeti érdekek szempontjából a legkedvezőtlenebb feljemény, azon túl persze, hogy a magyarok fővárosát egy tehetségtelen, városvezetői alkamatlanságát már bizonyított, Budapest vonatkozásában a legelemibb kérdésekben is ismételten tévedő, kozmopolita, a homoszexuális propagandát támogató figura fogja vezetni, aki az első interjújában már lenácizta Wass Albertet, aki népszavazással törölné el Magyarország nemzeti szellemű Alaptörvényét, az, hogy  nemcsak lélegzethez, de sikerélményhez jutott a nemzetáruló, idegen érdekeket szolgáló, a globális háttérhatalom által mozgatott baloldal. E választás radikálisan megnövelte 2022-es választási esélyeiket.

Amiből persze nem az következik,  hogy megrettenjünk és lebénuljunk, hanem az, hogy a harcot még elszántabban folytassuk.

Cum Deo Pro Patria et Libertate.

Borbély Zsolt Attila

Már nemcsak a románok rágalmazzák Wass Albertet, hanem Budapest új főpolgármestere is

 

A tavalyi választás egyik kínos mozzanata volt, hogy az ellenzék nemhogy nem gratulált a győztesnek, hanem csalást emlegetett, tüntetést szervezett a népakarat ellen, és folytatta a választás előtti hecckampányt. Ami egy percre sem lankadt azóta sem, s vélhető, hogy ez a szedett-vedett, értékmentes, csak a konc és Orbán Viktor remélt megbuktatása által motivált globalista zsoldban működő társaság ezen az úton halad majd tovább.

Ehhez képest Tarlós, aki az első számú vesztese volt a minap lezajlott, önkormányzati választásnak, aki a legkevésbé érdemelte meg a kudarcot, aki valóban letett valamit az asztalra, s akit a tudatosan manipulált külföldiek szavazataival buktattak meg, gratulált Karácsony Gergelynek, és méltóságteljesen vezényelte le az átadás-átvételt.

Karácsony visszavett ugyan harciasságából és vad, nem ritkán az érvényes jogszabályoknak is fittyet hányó kijelentéseiből, de első nyilatkozatainak egyikben lenácizta Wass Albertet, mondván, hogy abba nem egyezne bele, hogy az erdélyi írófejedelemről nevezzenek el közteret Budapesten.

Az még hagyján, hogy pont az általa eddig vezetett (és lényegében csődbe vitt) városrészben, Zuglóban van Wass Albert tér, de a náci kollaboráció vagy bármiféle náci kötődés az utolsó vád, amivel Wass Albert illethető. A nemzeti szellemű embereket, így Wass Albertet is lehet visszakézből nacionalistázni, ami ellen nehéz védekezni, hiszen e fogalomnak számos értelmezése van, még a szélsőségesezés is egy gumi-kategóriával való játszadozás, no de a nácizás az egészen más.

Látszik, hogy Karácsony Gergely nem olvasott semmit Wass Alberttől, de vélhetően azt sem tudta róla, hogy az Egyesült Államokban élte le emigrációs évtizedeinek nagy részét. Ezt aligha tehette volna, ha Karácsony rágalma igaz lenne.

Ebben a nácizásban minden benne van.

Karácsony műveletlensége, komolyan vehetetlensége, a baloldal féktelen gyűlölete a nemzeti gondolkodással szemben, az érvelésmentes megbélyegzéstechnika, a gátlástalan hazudozás.

Ami nem meglepő: Karácsony csak azt adta, ami lényege.

Neki és a baloldalnak egyaránt.

Borbély Zsolt Attila  

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

Mi jöhet még ezután?

Aki rendszeresen követi Bayer Zsolt show-ját a Hír Televízióban, könnyedén fel tud idézni megannyi tragikomikus sajtóhírt a nyugati világ elfajzottságával kapcsolatban az apák szoptatásától a gyermekvállalás megtagadásán keresztül történő ”klímavédelmen” át az emberevés ötletéig, mely egy svéd professzor szerint az emberiség fennmaradását meghosszabbíthatja és egyben a környezetvédelemnek hatékony útja.

Kevés olyan fontos létparancs áll a magyar nemzetpolitikai elitje előtt, mint az, hogy ezt az őrületet ne engedjük be Magyarországra. Ebben minden törvényes eszköz nemcsak megengedett, hanem unokáink jövője iránti felelősségből eredendően kötelező módon bevetendő.

Nem könnyű, mert az őrületnek vannak önjelölt illetve a nyugati önsorsrontás manipulátorai által fizetett importőrei. Az ő számukra az a „haladás”, ha a mi óvódásaink agyát is megfertőzik mindenféle perverzióval azok, akik kitalálták és futtatják a „szakállas nőként” elhíresült Conchita Wurstot és a többi hasonló szerencsétlent. Ezen importőrök egyike Révész Sándor, megveszekedett SZDSZ-es újságíró, aki legutóbb azzal örvendeztette meg a HVG olvasóközönségét, hogy megpróbálta őket érzékennyé tenné szegény pedofil embertársaink irányában.

Sokan már attól hidegrázást kaptak, egyébként érthető módon, hogy Révész abbeli véleményének adott hangot, hogy a pedofília nem bűncselekmény, hanem lelkiállapot. De ezen még elfilozofálhatunk. Más kérdés, hogy az általa vizionált jólelkű, perverziójának nem engedő pedofilról soha senki nem fogja megtudni, hogy pedofil, ergo nincs mitől tartson az illető. Az viszont, hogy a pedofil képregények legalizálását javasolja ismét, azt hiszem, minden normális gondolkodású emberben kiveri a biztosítékot.

Révésznek ugyanis nem ez az első megszólalása a témában, öt éve „A pedofil is ember” címmel fejtette ki a maga (ál)érveit a rajzolt gyermekpornó legalizálása mellett.  

S akkor felsejlik az emberben, hogy az idei Pride-hónap egyik „Love is love” plakátja bizony a pedofil kapcsolatokat is beemelte az elfogadandó modellek közé.

Úgy vélem, joggal teszi fel a kérdést minden jóérzésű ember: mi jöhet még ezután? 

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

A demográfiai csúcs margójára

Nemzetközi demográfiai csúcsot szervezett a magyar kormány, melyen jelentős közép- és kelet-európai közéleti vezetők is megjelentek és beszédet mondtak, többek között Alexandar Vucic szerb elnök, Andrej Babis cseh miniszterelnök és Bozena Borys-Szopa, Lengyelország család-, munkaügyi és szociálpolitikai minisztere.

Orbán Viktor nagyívű expozéban mutatta be a magyar családpolitika értékrendi, politikai filozófiai mögötteseit és a magyar megoldási modell alapvonalait.

A szimbolikus térben jelentős gesztus volt, hogy négy egyház vezetői (katolikus, református, evangélikus és izraelita) áldották meg a konferenciát.

Nincs árulkodóbb annál, mint ahogy az ellenzék ebben a kérdésben is reagál.

Holott itt a valóban a létünkről van szó.

Egy liberálisnak is jobb egy keresztény és magyar országban élni, mint egy olyan helyen, ahol a közbiztonság a múlté, napirenden vannak a késelések, valamint a vallási meghatározottságú antiszemita és homofób támadások. Ami ma már sajnos véres valóság Európa muszlimizálódott nagyvárosaiban Londontól Malmöig.

Ezzel együtt minden csatornán keresztül próbálják bal-liberálisaink félremagyarázni, negatívan interpretálni a kormány tevékenységének azon dimenzióit, mely kérdésekben normálisan gondolkodó ember csak egyetértőleg nyilatkozhat. Értve ezalatt természetesen a migránskérdést és a demográfiai problémákat.

Eljutottunk oda, hogy lassan értelmetlenné válik a két politikai tábor közötti vita.

Érdemes felidézni, hogy annak idején, amikor a státustörvény vitája folyt a magyar parlamentben  az egykori SZDSZ a maga nemzetellenes álláspontját megpróbálta nemzeti köntösbe öltöztetni. Sikertelenül, de ez más kérdés.

Ma már a gyászos emlékezetű párt utódszervezetei a Momentumtól a DK-ig nem vesződnek ezzel, nyíltan vállalják azt, hogy számukra mellékes a magyar megmaradás, a magyar állam, mint közösségi akaratképző és érdekvédő intézmény.

Ezek az emberek minden olyan kérdésben, mely a lét és nemlét problémáját veti fel a nemzeti közösség szintjén, legyen szó iszlám invázióról, csökkenő népszaporulatról vagy a nemzeti szuverenitás megőrzéséről, rendre a magyarság megsemmisülésének irányába mutató politikai opciót képviselik.

Szégyentelenül, mi több, egymásra licitálva.

Ezért is kulcskérdés, hogy milyen eredménye lesz az alig egy hónap múlva esedékes önkormányzati választásnak. Hogy folytatódik-e a tudatos, tervszerű nemzetépítés, vagy az önkormányzatok védősáncai mögül fog az ellenzék tüzelni a nemzetvédő kormányra.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

Csak a Nemzet!

Ez volt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelszava több mint tíz éven keresztül. Ki tudja, talán ma is az, de mit számít a jelszó egy olyan pártnál, mely elvi értékrendi kérdésekben és szövetségesi rendszerben egyaránt 180 fokot fordult. 2016-ig volt is okuk, alapjuk e jelszót kiírni rendezvényeiken molinókra vagy akár az elnöki pulpitusra.

(Az alapító atyák közül ketten: Bagoly Zsolt, lentebb Ágoston Balázs és párja)

Szövetségük az EMI-vel, az Erdélyi Magyar Ifjakkal természetes volt. A Jobbik úgy is tekintett a táborra, mint saját gyermekre, holott nem sok közük volt megalapításához, működtetéséhez, a program kialakításához. Tény, hogy támogatták a rendezvényt az ifjúsági szervezetük nyári táboroztatásán keresztül és Vona Gábor itt mondta el évről évre programadó beszédét. Végső soron érthető, hogy a felszínes szemlélők nagy része úgy tekintett az EMI táborra, mint Jobbikos fórumra.

De hogy mennyire nem így volt, azt az is jelzi, hogy 2017-ben, a Jobbik ismételt nemzetárulása után elváltak útjaik. A Jobbik IT másfele ment csapat-összerázóra, Vona pedig nem kapott meghívást a táborba. Ekkor már a migránsügyi alkotmánymódosítás elbuktatása és a Soros által jegyzett CEU melletti Jobbikos kiállás után voltunk.

Kövér László idei fellépése az EMI táborban (mely egyébként nem az első látogatása a Magyar Országgyűlés elnökének e rendezvényen, hanem a második) jó üzenet az EMI-seknek. Azt jelzi, hogy a Fidesz egyik legerősebb embere, aki Orbán mellett a párt másik élvonalbeli politikus, aki megengedi magának a tiszta beszéd luxusát (nagyon helyesen, nagyon tudatosan tiporja meg a “politikai korrektségnek” nevezett álszent közkreténség téziseit, kéjjel döntögeti annak tabuit) felvállalja politikai síkon azt, amit az EMI 15 éve képvisel.

Az EMI a kompromisszummentes nemzetszolgálat fóruma. 

(Transylvanium)

Itt nem kapnak mikrofont a langyosok, az ide is cimbalmozunk kicsit, meg oda is cimbalmozunk-zsánerű álnemzetiek. Itt nem a pártállás számít, hanem a nemzetpolitikai teljesítmény. Az, hogy ki mit tett le a Nemzet asztalára. Ezért is visszatérő vendég itt Raffay Ernő, 

Babucs Zoltán, Haragozó Imre, 

(Harangozó Imre (jobbról) és Domonkos László)

Mandics György, Wittner Mária és elnézést azoktól a kiváló emberektől, akiket nem említettem a keret szorításában.  

(Sorbán Őrs főszervező, EMI elnök és Szűcs Péter programfelelős)

Boldog 15-ik születésnapot, EMI tábor!

Isten éltesse a “Csak a Nemzet” jelszó méltó örököseit!

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a  Székely Hírmondó számára készült.