A haza minden előtt

A kilencvenes években a nemzeti és keresztény gondolkodást mélységesen gyűlölő balliberális elit, melynek politikai képviseletét elsősorban az SZDSZ, másodsorban az MSZP biztosította, úgy igyekezett a magyar érdekek gáncsolását tálalni, mintha ezzel felsőbbrendű értékeket védene, legyen az a jelzőtlen demokrácia, az emberi jogok vagy az állam semlegessége.

Micsoda abszurdum maga a gondolat is!

Miért kellene a több mint ezer éven át vérrel megvédett magyar államnak semlegesnek lenni s a magyar értékek helyett egy maroknyi, zömmel saját hirdetett értékrendjében sem hívő, azzal csak politikai szándékait álcázó ideológiai kommandó univerzalizmusát, hamis egyetemességét, kozmopolitizmusát belecsepegtetnie a felnövekvő generációk szívébe?

S mindezt úgy tette, hogy közben tagadni igyekezett saját nemzetellenességét.

Ezt a játékot játsszák ma is, azzal a különbséggel, hogy értelmes ember ennek már aligha ad hitelt.

És ehhez elég egyetlen példa.

Gondoljunk bele: mekkora magyargyűlölet szükséges ahhoz, hogy ugyanaz a politikus, aki 2004 decemberében az emlékezetes népszavazáson az erdélyiek özönétől féltette a magyar szociális ellátórendszert, most fűt-fát, idegen kultúrájú, zömmel muszlim, hódító szándékú, beilleszkedni nem akaró, felsőbbrendűségi tudattal átitatott tömegeket fogadna be, akik évtizedek alatt végérvényesen felszámolnák Magyarországot, mint magyar országot? Értelmes ember gondolhatja egy pillanatig is, hogy ha az Unió megengedő bevándorlás-politikájának az alapjaira állunk, akkor nálunk nem alakulnak olyan állapotok, mint a nyugati városok no-go zónáiban, ahol a rendőrség is elismeri, hogy nem tudja már fenntartani a közrendet, s ami ennél is súlyosabb, az őshonos nemzet jogrendjének sem képes érvényt szerezni az állami kényszerhatalom. Mégis mit mondhatunk arról, aki mindezt tudván tudja, de elbagatellizálni igyekszik a veszélyt politikai érdekből és gáncsolja a kormány mindenkori állam- és nemzetvédő intézkedéseit? (Egyébként ebben áll elsősorban a Jobbik nemzetárulása is, azon túl, hogy ma már nyíltan paktál az említett, idegen zsoldban működő, magyarellenes hatalmi góc képviselőivel, a globális világhatalom helyi lerakatának ágenseivel.)

Ezen a szemüvegen keresztül kell nézni az MSZP-s Újhelyi István „ünnepi” szövegét, aki szerint a Fidesz logikájából az következne, hogy Szent István Soros-ügynök. Méltatlan e szöveg, méltatlan az ünnephez, egy magyar politikai szereplőhöz és egyáltalában az igazságot valamennyire is tisztelő közéleti magatartáshoz. Legszívesebben nem is foglalkoznék vele, de arra muszáj rámutatni, hogy Szent Istvánnak az idegenekkel kapcsolatos szavait félremagyarázzák, a tettek szintjén pedig keresztény és magyar országot teremtett, melyet meg is védett mindenféle idegen, hódító szándékkal szemben. Soros György és társai pedig éppen azon ügyködnek, hogy mind a nemzeti, mind a keresztény jellegétől megfosszák nemcsak Magyarországot, de egész Európát.

Ezek az emberek, akik most éppen Soros György csatlósai, uralták el a kulturális élet kulcspozíciót a Kádár rendszerben és örökítették át félelmetes hatalmukat legújabbkori demokráciánkba is. Nemcsak igazságtétel nem történt, nemcsak a gyilkosokat nem vonták felelősségre, de lényegében az egész idegen érdekeket szolgáló, zömében nemzet-semleges és/vagy nemzetellenes véleményformáló sajtóhadat és írói-művészi elitet is megörököltük.

A média világában 2010 után sikerült egyensúlyt teremteni, ideje lenne a kulturális életben is teret adni azoknak, akik nem részei ennek a nemzeti-keresztény gondolkodás sunyi gyűlölete által meghatározott szolidaritási hálónak, hanem művészi-írói feladatuknak a magyarság értékeinek gyarapítását, a magyar nemzeti öntudat regenerálását tekintik. Orbán János Dénestől Beke Albertig sokan leírták, hogy az anyaországi irodalom-oktatás a középiskolától az egyetemi képzésig olyan, hogy ha megkérünk egy hallgatót, hogy mondjon három kortárs írót, akkor Spiró, Eszterházy és Nádas lesz nagy valószínűséggel a felelet, miközben ott van egy sor nemzetben gondolkodó épp annyira tehetséges (s nem mellesleg olvasható) író is.

És igen, idézzük fel Spiró 1984-ben írott sorait, csak, hogy lássuk, hogy kiről is van szó. Szerinte a „mélymagyarok”„a szarból jönnek” és rájuk, Spiró-félékre van szükség ahhoz, hogy bebizonyítsák nemcsak a „szemetek” tudnak magyarul. 1984-ben nem volt még olyan társadalmi csoport, melyre rá lehetett volna fognia szélsőségességet. De itt nem is szélsőségeseket szidja az „író”, hanem azokat, akiknek kiemelten fontos nemzeti hovatartozásuk, akik mélyen átérzik a nemzet sorskérdéseit.

Ez az ember lehet máig ünnepelt író Magyarországon. Ő, aki évtizedekkel később képes volt azt nyilatkozni, hogy aki felhánytorgatja ezeket a sorokat, az antiszemita. Hogy is mondta Csengey Dénes nem sokkal halála előtt egy Konrád Györggyel folytatott tévévitában? Lehet, hogy az antiszemitizmus nagy bűn, de az antiszemitizmussal való rágalmazás sem marad el mögötte.

De mit érdekli ez a Spiró-féléket, akik azt is figyelmen kívül hagyják, hogy a magyarság a magyar nemzeti oldal bő kilencven százaléka szerint nem származás, hanem vállalás kérdése. Ez a bevált technikájuk. Ezer jelét adják annak, hogy nem részesei magyarság történelmi, gondolkodásbeli, érzelmi szolidaritásának, hogy ezeket a kötelékeket legszívesebben teljesen szétoldanák, megsemmisítenék, majd, ha valaki ezt le meri írni, akkor azt süvöltik, hogy kirekesztő. Miközben ők maguk rekesztik ki magukat a magyarság soraiból.

Az egyensúlyteremtés szükségességéről szól az a vita, amit Szakács Árpád legendás cikksorozata indított, s mely vitáról volt már szó e hasábokon. E vita azóta tovább gyűrűzött, egyre többen mernek megszólalni és kiállni a magyar kulturális önrendelkezésért Magyarországon.

Nem véletlen, hogy az ellenoldal hisztizik, sivalkodik. Mi sem volt eddig kényelmesebb, mint zsebre tenni a milliókat, majd állami apanázsból diktatúráról, elnyomatásról, mellőztetésről hazudozni. Legkomikusabb megnyilvánulásuk az volt, hogy aláírásgyűjtést szerveztek a cikksorozat leállítása érdekében. Azok az emberek, akik egyébként a szólásszabadság bajnokaiként szeretnek tetszelegni s akik Szakács Árpád egyetlen állítását nem tudták cáfolni mindezidáig. Fontos tudni, hogy a cikksorozat lényege, hogy személyre lebontva idézi az adott figura közéleti-politikai megnyilvánulásait, majd mellé teszi, hogy a közpénzből mennyivel jutalmazta őt eddig a kulturális kormányzat.

És íme, megszólalt Markó Béla is a kérdésben, aki ugyebár Gyurcsány mellett az a politikai vezető volt, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen beszélt, s fontosnak tartotta, hogy megtámadja Orbán Viktort a legfontosabb elvi kérdésekben, az illiberális demokrácia, a nemzetállam és a kerítés ügyében. Markó felmondja a hivatalos önvédő ballib sablonszöveget az ideológia-semleges művészi értékekről, miközben amellett érvel, hogy a kormány álljon el a tudatos kultúrpolitika megfogalmazásának és gyakorlatba ültetésének szándékától. Magyarán továbbra is pénzelje saját ellenségeit, akik jellemzően egyben a magyar nemzet és az európai kultúra ellenségei is, hiszen nem kis részük migránspárti, magyarán kiállásával támogatja Európa behódolását az iszlámnak.

De hát nincs mit csodálkozni, a Markó-vezette RMDSZ visszamondta 1999-ben a MIÉP kongresszusi meghívóját, míg az SZDSZ jelen lehetett a jeles eseményen. Ez elég világos üzenet volt arról, hogy kikhez áll közel az RMDSZ akkoron első embere, akinek gondolkodásmódja azóta sem változott.

Szerencsére az első kétharmados győzelem óta nem Markó kottájából játszik a magyar vezetés.

S miután Orbán Viktor Tusnádfürdőn megelőlegezte a jelentős kultúrpolitikai változásokat, legutóbb Kövér László mondott néhány súlyos mondatot e kérdésben a Kurultájon, ahol rámutatott, milyen eszközökkel vívnak háborút a közösségek ellen, miként igyekeznek elvenni az emberek önazonosságát, majd beígérte, hogy a magyarság politikai és gazdasági önrendelkezésének megerősítése után, ami megtörtént az elmúlt nyolc évben, a most induló négy évben a kulturális önrendelkezés megerősítésére kerül sor.

Úgy tűnik, végre a tettek szintjén is történik valami.

A meghirdetett óvodai nemzeti nevelés a legfontosabb dolog, amit e téren tenni lehet. Míg a vesztébe rohanó Nyugaton transzvesztiták „érzékenyítik” a legkisebbeket, addig Magyarországon a magyar nemzeti gondolat csíráit, s magyarsághoz tartozás érzésének örömteli mivoltát kell a legkisebbek lelkébe elültetni. Vélhetően Antallék is meglépték volna ezt szívesen, Andrásfalvy Bertalan garantáltan híve lett volna a gondolatnak, de nem merték. Orbánék is jobbnak látták nem frontot nyitni ebben a kérdésben, bár ha valamit, ezt biztos nem látták jól, erre már 1998-ban szükség lett volna. De jobb későn, mint egyáltalán.

Kásler Miklós miniszteri ténykedése is bizakodásra ad okot. Remekbe szabott nyilatkozatai, tervei mellett, úgy tűnik, személyi kérdésekben is konkrét lépésekre szánta el magát. Legalábbis erre utal, hogy a Fideszen belüli kripto-SZDSZ egyik ikonikus figurájának, az említett cikksorozat egyik főszereplőjének, Prőhle Gergelynek, aki az általa vezetett intézményt a balliberálisok futtatására használta és legutóbb a Tanácsköztársaság terrorállamának mentegetéséhez adta a nevét, inog a széke.

Egy új korszak kezdetére utal az is, hogy kitették a keresztet a parlamentre és hogy az augusztus 20-i tűzijáték is határozott keresztény-nemzeti üzenetet hordozott. Végre Wass Albertet idézték hivatalosan, a köztévében, a magyar írók legjobbjainak egyikét, akit nyilvánvalóan azért igyekszik a ballib oldal művészi szempontból kisebbíteni, mert lehetősége van rá. Kőkemény nemzetszolgálata, pengeéles szókimondása miatt gyűlölik, de érveivel nem tudnak harcolni, ezért kihasználva pozícióikat lefitymálólag szólnak művészi teljesítményéről. De hadd kérdezzem meg, mitől tudná jobban megítélni egy papírral rendelkező s a ballib egyetemi agymosáson átment „irodalomtörténész”, hogy ki a jó író, s mi művészileg értékes, mint egy általános irodalmi-történelmi-eszmetörténeti olvasottsággal rendelkező értelmiségi?

A tűzijátékra visszatérve: végre nemcsak show volt ez az esemény, hanem szimbolikus tartalmat is hordozott: a rakéták fellövése előtt fényjátékként megjelenő csodaszarvas, a kereszt, majd a műsor végén ezüst fényekből kialakított Szent Korona megmutatta, hogy valójában mit is ünnepelünk: az épp ostrom alatt álló keresztény magyar állam születésnapját.

Hadd idézzük végül kontextusában azt a négy szót, melyet a köztársasági elnök, Áder János beszédének végére illesztett s mely rendet vág a közélet, az értelmiség szféra és a szűken vett politika útvesztőjében. Vannak, akiknek e négy szó által megfogalmazott politikai üzenet a krédója és vannak, akik épp ellenkezőleg, eme üzenet ellenében cselekednek tudatosan és tervszerűen.

„Nemzeti ünnepünkön azt a szeretetet és hűséget, azt a személyességet és összetartozást, azt a felismerést és hazatalálást kérem mindannyiunknak, amit Kányádi Sándor költői szóval így mondott:

„minden más táj csak óceán

ez itt a föld

a föld nekem”.

(..)

Ez a föld ezer esztendeje a mi földünk, közös hazánk földje, és az is marad, amíg lesznek, akik itt, Európa szívében magyarul értik és érzik, mi mindent is rejt ez a négy egyszerű szócska:

A haza minden előtt.”

Borbély Zsolt Attila

A nemzeti rock előadóit sújtó cenzúra a közmédiában

A Fidesz 1993-ban fordult a nemzeti irányba, amiért a balliberális sajtótól olyan össztüzet kapott, hogy kis híján kiesett a parlamentből, kevesebb mint egy év leforgása alatt népszerűsége 40%-ról 7%ra zuhant.

De kitartottak az új irány mellett és ma, a Jobbik sorozatos és elképesztő nemzetárulásainak köszönhetően, ők képviselik pártként a leghangsúlyosabban a nemzeti gondolatot, a magyar érdekű politikát. Sajátos örökségük a párton belül rejtőzködő SZDSZ, melynek kártékony tevékenységére az utóbbi időben vetült reflektorfény, elsősorban Szakács Árpád „Kinek a kulturális diktatúrája?” című cikksorozatának köszönhetően.

A párt 1995-ös küldöttgyűlésén vette programjába, hogy minden eszközt be kell vetni a magyar nemzeti öntudat regenerálásának érdekében. Ott voltam a szóban forgó kongresszuson, és nagy megelégedettséggel töltött el, amikor a párt erős embere, Kövér László, midőn egyik liberális küldött törlésre javasolta ezt a mondatot a szövegből, kijelentette, hogy ez a kedvenc mondata a programmódosító csomagban s persze a tézis maradt a dokumentumban.

A megjelölt cél érdekében sokféle eszközt be lehet vetni.

A nemzeti önazonosságot ápoló (tényleges) civil szervezetek támogatásától a tantervek megmagyarításán, a média nemzeti szelleművé tételén, a nemzeti filmeposzok készítését keresztül a fiatalok körében legnépszerűbb zenei műfajon, a könnyűzenén belül azok promoválásáig, akik a nemzeti gondolat népszerűsítői.

Szakács Árpád cikksozarata elérkezett a XIII. részhez és ez épp a könnyűzenével foglalkozik, úgy, ahogy eddig megszoktuk, kőkemény adatokkal, s kimutatja, hogy a Petőfi Rádió, mely elvben a kormány befolyása alatt van, a legbrutálisabb cenzúrával sújtja a nem liberális előadókat, míg a ballib oldal sztárjait futtatja.

Gondoltam, jómagam is megnézem az általa forrásként megjelölt mostszol.hu nevű kitűnő oldal statisztikáit, mely közel hét évre visszamenően közli, hogy mely előadóknak mely dalait hányszor játszották az egyes rádiók. A lényeg, hogy a statisztika kizárólag a Fidesz-kormányzás éveiről szól.

Azt találtam, hogy az Ismerős Arcoknak, mely együttes talán a legnépszerűbb és legszínvonalasabb a nemzeti gondolat zenei formába öntői közül, nincs is ikonja, azaz egyetlen egyszer sem játszották a dalaikat, még a Nélküledet sem, melynek legnépszerűbb változata közel 27 millió megtekintésnél tart. 

https://www.youtube.com/watch?v=KmUMvShEq-E

A Kormorán dalait 4 esetben játszotta a „kormányrádió”, a Transylmániáét egyszer,  a P Mobilét kétszer, a P Boxét egy ízben. A Kárpátia, a Hungarica, a Romantikus Erőszak dalai egyetlen esetben sem kerültek lejátszásra. Szakács Árpád nagyon helyesen Facebook és Youtube adatokkal igazolja, hogy lenne igény azoknak a dalaira, akik nem tartoznak a liberális fősodorba. (Ő Tóth Vera, Vastag Csaba és FankaDeli példáit idézi s állítja szembe többek között Király Viktor, FluorTomi vagy a 30Y lejátszási adataival.) 

Nyugodtan meg lehet nézni az általam említett rocksztárok számait, nekik is komoly nézettségük van. A Kétforintos dal (P.Mobil) két különböző változata lassan egymillió felé jár (egyenként), 

https://www.youtube.com/watch?v=9GsTKIqSZy

(Hadd illesszek ide néhány saját fotót a P.Mobil tavaly decemberi aradi szerepléséről illetve a Kaptafa című könyv bemutatójáról.)

A Zöld a Bíbor és a Fekete (P.Box) egyik variánsa 11 milliónál tart, a másik 3,5 milliónál.  Nem folytatom, a számok önmagukért beszélnek.

https://www.youtube.com/watch?v=oHh978yizqQ

Ezzel szemben az Orbán szoborfejét rugdosó Dopeman két dala együttesen 104-szer került lejátszásra, a kormányt a legútszélibb stílusban gyalázó Kis Tibor együttesénék, a Quimbynek a dalait 3068 alkalommal, az erdélyiekkel való zenei foglalkozást „elszakadt országrésznyalásnak” csúfoló Lovasi András Kiscsillag nevű zenekarának dalait 2138-szor. Kiss Tibor „versét” érdemes idézni teljes terjedelmében, hiszen jó ízlésű emberek nem biztos, hogy beleakadtak, olvasni-hallgatni meg minek?

„Miért basszátok szét az országomat,
Miért rúgjátok hasba az ápolót,
Miért ültetitek szamárpadba a tanárokat,
Miért szarjátok szájba az álmodót?

Ti még a Sátánnak is túl gecik vagytok,
Még ő is megvet titeket,
Mert a Sátán bátran vállalja magát,
De ti hívőként lettetek hitetlenek.

Másfél millió káposztafej,
Hibbant elméjű hatalmasok,
Mocsár e táj és a Varangykirály
Ünnepli, amit alkothatott.

De ha lepihentek a büdös sárba
Ugyanúgy, mint a népetek
Én pióca leszek a pusztulásban,
És szívom majd a véretek.”

Visszatérve a fő mondanivalóhoz, elég beszédes e pár szám.

S bizony riasztó.  

Úgyhogy van min változtatni a Kövér László által is megerősítendőnek tartott magyar kulturális önrendelkezés érdekében a közmédiában is.

S ezezetben – ellentétben a filmes és a színházi világgal, az irodalommal vagy a társadalomtudományi szférával - egyetlen gyors döntés meghozatala kell.

Kiseperni ezt a nyilvánvalóan nemzetellenes ballib társaságot a Petőfi rádióból és nemzeti szellemű szerkesztőket alkalmazni.

Ennyi.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg rövidített változata a Székely Hírmondónak készült.

Augusztus 20.: a magyar múlt és a magyar jövő ünnepe

Március 15., augusztus 20., október 23..

Legfőbb nemzeti ünnepeink.

Ezek közül kettő mindenki számára nyilvánvalóan a magyar szabadságról, a magyar szuverenitásról, a magyar nemzeti önállóságról szól, amit akár fegyverrel is megvédünk, ha a balsors ezt szükségessé teszi. Harcba szállunk érte a túlerővel, s küzdünk utolsó leheletünkig, az utolsó töltényig.  

De erről szól augusztus 20. is.

Szent István olyan államot teremtett, mely nem hűbérese senkinek, amint azt Áder János is hangsúlyozta ünnepi beszédében. Magyarország első embere rámutatott: szent királyunk erős államot teremtett, s ezt üzente fiának is: legyen erős, legyen önbecsülése, ragaszkodjon értékeihez.

Az utóbbi idők sokszor méltatott történéseit bizakodásra adnak okot.

A honvédelmi tárca élén egy hivatásos katona áll, aki nyíltan hirdeti, hogy erős honvédség kell a békéhez, egy nemzetben és kereszténységben gondolkodó tudós került a röviden csak kultusztárcának nevezett minisztérium élére, aki minden jel szerint fel meri venni a harcot a Magyarország idegenekkel való elárasztásán, s így lényegében annak felszámolásán dolgozó idegenszívűek szövetségével. Végre kötelező lesz az óvodai nemzeti nevelés (mi lehet egyáltalán ennél fontosabb: a legkisebbnek a lelkében elültetni a magyar haza és a magyar nemzet iránti ragaszkodást?), s nem utolsósorban: visszahelyezték a magyar parlamentre a keresztet.

Mindezen végigtekintve megtelünk azzal a hittel, hogy végre jó úton járunk.

Van, aki azt kérdi, miért csak most léptünk az erre az útra.

A kérdés jogos, de nem vezet sehová.

Aki magyarul érez és magyarul gondolkodik, az örül, hogy ráléptünk erre az útra.   

És örül annak is, hogy az idei tűzijáték nem csak egyszerű show volt, „tejszínhab az Ország Tortán”, hanem a kezdetén és végén látható fényjátékkal, mely előbb a Csodaszarvast, majd a Keresztet s végül a Szent Koronát jelenítette meg a Duna felett, értelmezési keretet kapott a látvány szempontjából is katartikus előadás.

Igen, ez a mi magyar örökségünk: a régmúlt legendái, amit őriznünk kell, a keresztény erkölcs, mely nélkül nincs sem jelen, sem jövő és a Szent Korona, a magyar önállóság, bő évezredes múltunk, állami egységünk szimbóluma.

Ezt akarják tőlünk elvenni sátáni erők.

És ez ellen harcol a mai Magyarország jobbik része. Az a része, melyet nem vett meg az ellenség és nem vezetett meg az idegen propaganda.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

A magyar kulturális önrendelkezésről

A Kurultáj a magyar önismeret, a magyar önbecsülés, a magyar nemzeti öntudat egyik legjelentősebb rendezvénye. Örömteli, hogy támogatásra lelt kormánykörökben és az meg különösen, hogy a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László is ellátogatott a magyarság és rokon népeinek törzsi gyűlésére, s nemcsak ellátogatott, de rendkívül fontos beszédet is mondott.

Nyilvánvaló módon ezzel foglalkoztam a Székely Hírmondóbeli rovatom legfrissebb írásában.

A szöveg holnap jelenik meg a háromszéki napilapban. A fotókat magam készítettem az idei Kurultájon.

A magyarság és egyben Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye a Kurultáj, mely a turáni népek törzsi gyűlését jelenti. 2008 óta minden második évben kerül megrendezésre, páratlan években hasonló szellemben szervezik meg az Ősök napját.

Az idei program a korábbiakhoz hasonlóan színvonalas és sokszínű volt, az előadósátorban jeles történészek foglalkoztak szigorú tudományossággal a magyar és a magyarral rokon népek őstörténetének különböző vetületeivel, a nagyszínpadon elsősorban a magyar és a rokon népek népzenéjét hallgathatták az érdeklődők, a kézműves vásár a „Mesterségek ünnepének” hangulatát idézte, a hatalmas porondon pedig a lovasbemutatók voltak a legnépszerűbbek, a hagyományőrzők hatalmas és impozáns seregszemléje mellett. De volt kézműves foglalkozás, tudományos kiállítás, solymászbemutató és még sorolhatnám.

Szimbolikus erejű gesztus, hogy épp a seregszemlére időzítették Kövér Lászlónak, a magyar parlament elnökének s egyben a Fidesz erős emberének köszöntő beszédét, mely összefogott, lényeglátó, reménykeltő és programadó volt.

Két mondatot idéznék belőle. Az első arra mutat rá, hogy mi is történik körülöttünk, hogy milyen céllal igyekeznek elvenni az európai keresztény fehér ember önazonosságát: „Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát. Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik".

A második mondat Orbán Viktornak Tusnádfürdőn elmondott beszédére rímel: ”2010 után a magyar választópolgárok felhatalmazása alapján a globálissá váló politikai és gazdasági viszonyok között megerősítettük Magyarország politikai önrendelkezését, 2014 és 2018 között megerősítettük országunk gazdasági önrendelkezését, az előttünk álló időszakban pedig közösen meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését is".

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a balliberálisokat futtató Pröhle Gergelynek inog a széke, hogy az óvódákban kötelezővé teszik a nemzeti nevelést, hogy megszüntetik az áltudományos és mérhetetlenül ártalmas ún. gender-szakokat, akkor valóban úgy tűnik, hogy egy új korszakhoz érkeztünk a kultúrpolitikában.

Nemcsak a szólamokban, hanem a tettek szintjén is.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

A Jobbik Jászi Oszkárék nyomdokain

Úgy hiszem, minden józan, nemzetben gondolkodó magyarnak lehet a megmaradt Jobbikosok között néhány ismerőse, aki élete legnagyobb csalódásai közé tartozik. Többeknek Z. Kárpát Dániel, biztos van, akinek Sneider, nekem Vona Gábor, Balogh Gábor és Gyöngyösi Márton.

Vonára nem vesztegetek szót, hosszú lenne. S lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, mert száz százalékig hitelesnek éreztem minden gyergyói előadását. Személyesen nem tett rám ennyire jó benyomást, de hittem a szerepalakításának. Az ő esetét azzal zártam le magamban, hogy vagy szkizofrén vagy a legjobb színész-politikus, akit ismertem, vagy mindkettő.

Balogh Gáborral évekig együtt dolgoztam a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjében, stratégiai gondolkodású, nemzeti értékrendet való, pengeagyú és jó tollú embernek ismertem meg. Marcival egy társaságába jártunk, kevesebbet találkoztunk, de fel sem merült bennem, hogy valaha a nemzeti erőket a nemzetárulóktól elválasztó árok két oldalán fogjuk magunkat találni. (Félreértés ne legyen, nem mondom, hogy a  Fideszen belül nincsenek olyanok, akik még most is a hajdani SZDSZ értékrendjét képviselik, sőt, épp most megy ádáz harc a nemzeti és a nemzetietlen erők között a kultúra témájában. Azt viszont igen, hogy a Jobbik lepaktált a nyíltan nemzetellenes erőkkel, az SZDSZ szellemi-politikai utódpártjaival az egyre karakteresebben nemzeti kormány ellen.)

A minap elolvastam Balogh Gábor militarista metaforáktól hemzsegő, pátosszal átitatott írását arról, hogy a kormány elleni háborúban ki kell tartani az utolsó leheletig és nem kell tüzelni a fegyvertársakra.

De kik is a fegyvertársak?

Megmondja Gábor: az ellenzék. 

DK-tól a Jobbikig.

No hát így állunk.

A militarista hasonlatok és metaforák valamint a pátosz ellen semmi kifogásom, az viszont, hogy Balogh Gábor ex-SZDSZ-esekkel képzelje magát egy lövészárokban tüzelve a nemzetközi fronton súlyos harcokat vívó, s minden túlzás nélkül a Trianon utáni Magyarország élén álló Horthy Miklóshoz hasonlítható Orbán Viktorra, bizony sok volt nekem.

Ezt nem hagyhattam szó nélkül.

A szöveg a tegnapi Magyar Időkben jelent meg.

A Jobbik Jászi Oszkárék nyomdokain

A minap erőt vettem magamon és végigolvastam egykori harcostársam, Balogh Gábor eszmefuttatását arról, hogy az utolsó töltényig harcolni kell a legitim magyar kormány ellen. Karöltve bárkivel, meg is nevezi implicit a fegyvertársakat: a teljes ellenzékkel.

Sőt, arra szólít fel, hogy ne szidjuk az ellenzéket, mert csak rájuk lehet számítani a nemzeti kormány elleni „szent háborúban”. Mely persze egyáltalán nem szent, hanem önsorsrontó, mind a nemzeti, mind az állami, mind pedig a szűk értelemben vett pártérdek szempontjából. (Természetesen a Jobbik érdekéről beszélek, mely önmagából kifordult politikai erőnek Balogh Gábor a legjobb tollú, legnagyobb íráskészséggel megáldott propagandistája. Ami történik, az egy szépreményű párt végjátéka, ami kormányra kerülés előtti politikai prostitualizálódás, az elvi önfeladás eredménye.)

Igen, így egy kalap alatt, az egész ballib siserehadat is beleértve veszi védelmébe Balogh a kormányellenes erőket és hív fel arra, hogy „a hatalomtól független média hagyja már végre békén az ellenzéket”, mert „aki mindenkire lő, az nem semleges, nem független, nem objektív, hanem eszelős” . Teszi mindezt egy olyan írásban, mely az általa vélelmezett sajtószabadság jegyében született a Hír tévé hazatérésének apropóján.

Nem tesz már különbséget saját pártja, és a vegytisztán magyarellenes, kezdettől idegen érdekeket képviselő horda között, akiket nemrég még ők szidtak a leghangosabban.

Ne feledjük, egy olyan társaságról van szó, mely 2004.december 5-én a határon kívüli magyarok ellen uszított, tőlük féltette a magyar szociális ellátórendszert, most pedig beengedne az országba mindenkit válogatás nélkül, a harmadik világ söpredékét, miközben pontosan tudni lehet, hogy ezesetben rövid időn belül megszűnik Magyarország, mint magyar ország, élhetetlenné válnak a mindennapok, s azok a jelenetek, melyeket egyelőre csak a számítógépünk képernyőjén követhetünk, amikor fekete és/vagy kreol emberek nőket bántalmaznak nemrég még virágzó európai kultúrvárosok utcáin, esztelenül rombolnak évezredes kulturális értékeket, rendőröket provokálnak, vernek vagy ölnek, továbbá lopnak, rabolnak, gyilkolnak - adott esetben saját gyermekeiket a német metrón - nálunk is mindennapossá válnak.

Ezzel a jobb sorsra érdemes Balogh Gábor, akárcsak pártja, lényegében ugyanazt a „stratégiát” követi, mint 1920 után Jászi Oszkárék a Kis-Antant orientációval.

Utóbbiak a szerbekkel akartak összefogni, a szerbeket uszították a magyarság ellen, megdöntendő a „diktatorikus” Horthy rendszert, szerb szuronyok élén akarták megszerezni a hatalmat. S az, hogy tárgyalásaik sikere esetén azok a szerb szuronyok magyar katonák testébe hatoltak volna, pusztán járulékos veszteség volt számukra. Mint ahogy az is, hogy ha netán sikerül a Jobbik-ballib összefogással megdönteni 2022-ben az Orbán kormányt, akkor az ország könnyedén a globalisták martaléka lesz.

A Jobbik szépen megmagyarázza majd, hogy engedni kellett minden nemzetpolitikai kérdésben az SZDSZ utódpártjainak, mert ha bukik a közös kormány, akkor visszajön a Rém,  a Főgonosz, a Sorosnál is nagyobb veszélyt jelentő Orbán Viktor.

Ismerős szöveg, nemde?

Mert sok kétségünk nem lehet atekintetben, hogy beadnák a derekukat lényegében bármilyen ügyben, ha az elmúlt két év eseményein végigtekintünk. Ugyan miféle elvi következetességet várhatunk egy olyan párttól, melynek elnöksége 2015 tavaszán megtárgyalta, hogy felveti-e hivatalos pártálláspontként a déli határra építendő kerítés ötletét, majd elvetette azt, mint túl radikális, felvállalhatatlan megoldást? S miután a kerítés megépült, a párt akkori elnöke előbb arról nyilatkozott, hogy az nem tölti be funkcióját, s miután bebizonyosult, hogy nagyon is betölti, akkor a párt propagandagépezete azt kezdte – hazug módon - szajkózni, hogy Jobbikos ötlet volna a kerítés.

Balogh Gábor azokkal karöltve menne harcba a törvényes magyar kormány ellen, akik szemeket lőttek ki, akiknek Szent István jobbja „tetemcafat”, a Szent Korona hol „tökfödő”, hol „micisapka”, akik hű szövetségesei az egész Európát tönkretevő globalista háttérhatalomnak. Ne feledjük, e hatalmi gócnak Soros György csak az egyik jól látható s így reflektor-fénybeállítható figurája.

S tenné mindezt most, amikor végre úgy tűnik, hogy a magyar kormány feje rászánta magát arra, hogy a kultúra terén rendet tegyen, hogy a kozmopolita nemzetellenes szellemi kútmérgezőktől megvonja az apanázst.

S teszi mindezt az az ember, szembefordulva egykori munkatársaival, barátaival és harcostársaival (nem mindegyikkel persze, vannak még néhányan, akik a Jobbik roncsain abból élnek vele együtt, hogy védik a védhetetlent, magyarázzák a magyarázhatatlant) aki a magyar filmipar egyik legértékesebb műsorának, a Hagyatéknak szerkesztője volt, aki kilátástalannak tűnő helyzetben végigharcolta a „kisátkost”, a Medgyessy – Gyurcsány – Bajnai  fémjelezte nyolc évet.

Ez ma az egykor volt nemzeti párt, a Jobbik. Az elvétett irány-okozta elkeseredettség, a frusztráció, a maga előidézte szorongatott anyagi és jogi helyzet csak fokozza a bent maradottak agresszióját, irracionalitását, gondolkodásképtelenségét és gyűlölködését.

A párt hivatalosságai szerint többen csatlakoznak, mint ahányan távoznak, ami nyilvánvaló képtelenség, mondhatjuk propaganda-hazugság, de egy pillanatra tegyük fel, hogy így van, s nézzük meg, hogy kik távoznak és kik jönnek?

A Jobbik Ifjúsági tagozatának Facebook oldalán nemzeti szempontból önleleplező hozzászólásokat lehet olvasni a Szőcs – Beke ügyben, pedig ha létezik eset, amikor még egy gyurcsányistától is elvárható lenne, hogy megszólaljon benne a magyar szolidaritás, akkor ez éppenséggel az, midőn börtönbe vetnek az egész erdélyi magyar közösség megfélemlítésének céljával ártatlan magyar embereket, akiket nem mellesleg az elsőfokú bíróság felmentett a terrorizmus vádja alól. Olvassuk csak: „Hol is élnek ezek a székely atyafiak? Ja, hogy romániában? Vannak ott törvények, amit az ott születetteknek, és élőknek, vendégeskedőknek, átutazóknak be kell tartani. Ennyi csak.”(Forrás: https://business.facebook.com/pg/JobbikIT/posts/?ref=page_internal) De van ennél szebb is: „Baromira unom már ezt a székely istenítést! Aki Magyar akart lenni, már régesrégen itt él, itt dolgozik és itt ADÓZIK! Aki ott maradt, maradjon, román már nem magyar. (…) Lassan Anglia vagy Németország lesz az unokáink szülőföldje! Megyünk, mint anno az erdélyiek ide. De, mégegyszer kihangsúlyoznám, aki ott él, az román állampolgár!” És erre kapott a Jobbik IT oldalát látogatóktól 44 like-ot, míg alatta egy józan ember, aki arra figyelmeztet tárgyilagos hangon - s nem a kormánypártot védendő - hogy nem a székelyek döntötték el a választást, 11-et. Nos, hát így állunk azokkal, akik jöttek, és azokkal akiket a Jobbik kinevel magának. A vita legnépszerűbb hozzászólása (!) szerint magyar az az erdélyi, aki emigrál Magyarországra s aki ott marad, ahová évezredes gyökerek kötik, az román.

De nincs min csodálkozni: amint a Jobbik IT táborának előre beharangozott vitája is mutatja, melyen az LMP, a Momentum és a Jobbik prominensei ütköztették nézőpontjukat épp Balogh Gábor moderálása mellett, az egykori nemzeti párt legfőbb szövetségesei továbbra is a Vona Gábor által „XXI. századi pártoknak” nevezett erők. 

Melyek egyébként a gyászos SZDSZ szellemi utódpártjai: nyíltan hirdetik, hogy támogatják homoszexuálisok házasságának legalizálását, nyíltan vállalják, hogy szorosabb együttműködést tartanának szükségesnek a kontinens tönkretételén fáradozó Unióval, bevezetnék az euro-t, lemondva ezzel a gazdasági szuverenitás egy fontos eszközéről, pont most, amikor a középtávú cél éppenséggel az Uniótól való minél nagyobb függetlenedés kellene, hogy legyen.

Simili silimis gaudet.

Összefogunk a nemzet ellenségeivel nemzeti jelszavak és nemzeti zászlók alatt a törvényes magyar vezetés ellen.

Pont, mint Károlyiék, akik, ne feledjük, a magyar függetlenség piros-fehér-zöld mázával öntötték le katasztrófa-politikájukat, prédálták szét az országot s tették volna azt a megmaradt csonka-honnal is, ha lehetőségük lett volna rá.

Borbély Zsolt Attila