Fordított optika

A nemzeti újságírás fejedelme, Lovas István mutatott rá több ízben, hogy a balliberális oldalnak egyik kedvelt módszere, hogy a másik oldalt vádolja meg avval, amit saját maga művel.

Nézzünk szét a világban, mit látunk?

A PC, ballib erők kézi vezérlést működtetnek, rafinált módszerekkel öncenzúrára kényszerítik az újságírókat, tabusítanak húsba vágó kérdéseket, magyarul: lábbal tiporják a sajtó- és véleményszabadságot, majd ugyanezzel vádolják meg ellenfeleiket.

Az európai értékekre fittyet hányó, azok érvényesülését, ahol csak tehetik, alapjaiban akadályozó muszlim tömegeket engednek rá Európára, miközben a bevándorlást ellenzőket vádolják meg Európa-ellenességgel.

Multikulturalizmusról beszélnek, miközben a sokszínű európai kultúra szerves alapját, a nemzeteket és a nemzetállamokat igyekeznek felszámolni.

Ennek a nemzetközi politikai bűnszövetkezetnek a magyarországi lerakata, a ballib, Jobbikkal is kiegészült ellenzék jó tanítványa a mestereknek.

Az ellenzék gyűlöletpropandája az egy bites, zsigerből ítélő, mélyebb összefüggéseket látni képtelen választókra van szabva. Mit ír  Bruck Gábor, az ellenzék stratégája? 

Hogy a Fidesz szavazói krokodilagyúak és gondolkodásképtelenek.

A járvány kezdete óta látszik, hogy az ellenzék a vírusnak szurkol, a vírus okozta válsághelyzettől reméli saját hatalomhoz jutását. Mit fröcsög Czeglédy Csaba Gyurcsányhoz közel álló, elítélt gazdasági bűnöző, akit most a ballib önkormányzatok tízmilliós szerződesekkel tömnek ki? 

Hogy a Fidesz szurkol annak, hogy minél többen haljanak meg a járványban.

Gyurcsány maga is elismerte, hogy nem kormányzott 2004-től 2006-ig. Hozzátehetjük, utána sem, az egész gyurcsányi politika kimerült a kommunikációban. Mi ír Gyurcsány felesége, Dobrev Klára a Facebookon? 

Azt, hogy a Magyarország történetében soha nem látott mértékű gazdaságvédelmi csomagot hirdető Fidesz illetve Orbán intézi el a valós kormányzást kommunikációs trükkökkel.

A példák hosszan sorolhatóak.

Bár népi szólásaink vannak erre az esetre („bagoly mondja verébnek, nagyfejű”, „tolvaj kiált fogdmegért”) sajnos nincs külön megnevezésünk arra a hazugságtípusra, amikor nem egyszerűen valótlant állít valaki, hanem a valóság ellenkezőjét, amikor nem csak megrágalmazzák az ellenfelet, hanem olyan gazságot állítanak róla valótlanul, amit maguk követnek el.

De ha nincs is erre külön fogalmi megjelölésünk, azért leírhatjuk: ezek az emberek nem egyszerűen hazudnak, hanem ellenfeleiket rágalmazzák meg a maguk gazemberségeivel.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

Belső ellenség

Folyó év áprilisának közepén nem tudhatjuk még, hova vezet a koronavírus okozta válság, mennyi idő kell ahhoz, hogy az élet visszatérjen a normális medrébe, hogy eljövendő életünk mennyire fog hasonlítani ahhoz, amit eddig megszoktunk, s azt sem, hogy milyen hatással lesz a gazdaság megrázkódtatása az egyes országok politikai elitjén belül kialakult erőegyensúlyra.

Annyi biztos, hogy a magyar kormány hatékonyan teszi a dolgát, naponta vezetnek be újabb és újabb válságkezelő intézkedéseket, GDP-arányosan számolva világszinten kiemelkedő gazdaságvédelmi akciótervet hirdettek, a védekezés racionális és eredményes, a megbetegedések és elhalálozások száma pedig európai szinten a legkevésbé riasztók között van.

Ezzel szemben az ellenzék ahelyett, hogy konstruktív, felelős magatartást tanúsítson, egyre nyíltabban vállalja, hogy a vírusválságot jó alkalomnak tartja arra, hogy a kormány ellen hangolja a közvéleményt, hogy egy világkatasztrófából a legcinikusabb módon politikai tőkét kovácsoljon magának. Akinek pedig közülük már nincs vesztenivalója, a gusztustalan „szólópornó” fotók küldözgetéséről elhíresült és lemondani kényszerült Gréczy Zsolt, ki is mondja nyíltan, hogy itt van alkalom a kormány megbuktatására.

Azt viszont, hogy mi várna az országra, ha ez véletlenül sikerülne, híven példázza a Karácsony Gergely kompetenciája alá tartozó pesti úti idősotthon esete, ahol az  ellátottak többsége nemcsak koronavírusos, hanem rühatkával (!) is fertőzött.

Találóan fogalmazta meg Orbán Viktor

a minap  Kossuth rádiós interjújában: „Minden tiszteletem – amennyire lehetséges persze – az ellenzéké, és azt is látom, hogy járvány idején sincs nagyon más a fejükben, minthogy hogyan lehetne a kormányt gyengíteni, és hogyan tudnának ők kormányra kerülni, ami egy szép ambíció, de egyelőre még egy idősotthon működtetésével sem tudnak megbirkózni. Tehát azt javasolnám, hogy azzal kellene foglalkozni és ott kéne gyakorlatozni, ahol felelősségük van, mondjuk polgámesterként.”

Amint arra Szakács Árpád ismételten rámutatott tévészereplései alkalmával, a mai ellenzék kísértetiesen hasonlít az országot szétprédáló száz évvel ezelőttire, melynek ugyanúgy nem az ország felemelése volt a célja, ugyanúgy nemzetellenes eszmék vezérelték és ugyanúgy egy olyan nemzetközi hálózat részeként működött, melynek célja Magyarország felszámolása volt.

(A Károlyi kormány és katasztrófa-politikájának eredménye)

Ma sajnos úgy áll a helyzet, hogy a kormánnyal szemben nem ellenzék áll (kivételt képeznek a Mi Hazánk felelősségteljes, nemzetben gondolkodó képviselői), hanem a külső ellenséggel összhangban működő belső ellenség.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

Balla Géza ménesi borász lovagkeresztet kapott

 Három éve, 2017. március 15-én Balla Géza magas rangú magyar állami kitüntetést kapott. Akkor nem volt még közéleti blogom, ezt a szöveget az itthon.ma portálnak írtam, melynek szerkesztői vélhetően felső, központi utasításra (ha valaki nem tudná, e portál a Jobbiké)  törölte összes írásomat.

Úgy véltem, megérdemli, hogy itt legyen.

Balla Géza ménesi borász lovagkeresztet kapott

A kitüntetések időnként jó helyre kerülnek. Amikor hírét vettem, hogyBalla Géza megkapta a „Magyar Érdemrend Lovagkeresztje” kitüntetést, olyan elégedettség és örömáradtel bennem, mintha magam vehettem volna át egy hasonló elismerést.

Balla Géza nem egy a sok tehetséges és sikeres magyar borász között. Ő az a birtokigazgató-pincetulajdonos, aki arra tette fel az életét, hogy Magyarország egyik legrégebbi borvidéke, Ménes, avagy Arad-hegyalja, ahol dokumentálhatóan már Szent István korában is szőlőt termesztettek, a régi fényében ragyogjon.

Balla Géza nemcsak bort készít, jó bort, egyre nagyobb területen.

Fáradhatatlanul járja a világot és a Kárpát medencét, prófétál, „hittérít”, oktat, egyetemen és privát körben egyaránt. Közösséget szervez, tanítgatja a tapasztalatlanabbakat ingyen és bérmentve, ügyszeretetből. Nála nincsenek titkok, pincészetébe bármikor örömmel látja kollegáit, ezt személyesen is tanúsíthatom, hiszenjeles borászok sorát vittem el hozzá, a borszakma ismert és kevésbé ismert képviselői. Ha épp itthon volt s nem a világ másik végében, mondjuk Tokioban vagy Veronában, mindenkit lelkesen fogadott és vitt körbe birtokán és pincéjében.

Alapítója és elnöke a Határon Túli Borászok Egyesületének, amit olyan kiemelkedő, hozzá hasonló feladatot vállaló és azt hasonló sikerrel abszolváló borászokkal alapított, mint afelvidékiBott Frigyes és a délvidéki Maurer Oszkár.

Balla Gézának a gazdasági nyereségesség mellett kiemelt célja a magyar borászati tradíció ápolása is. Ez egyrészt a kései szüretelésű édes nemes Kadarkájában, a Kadarissima névre keresztelt szamorodniban ölt testet, másrészt a régi magyar fajták kultiválásában. A Kadarissima egy botritiszes édes bor, mely esetében az ép fürtöket együtt préselik a nemespenész által megtámadott fürtökkel, ettől lesz színe szép vörös, íze pedig aszús.

Ami a magyar fajtákat illeti, Balla Géza annak dacára hatalmas energiát fordít a Kadarka-készítésre, hogy ez nem számít „piacos”fajtának, ráadásképpen rothadásra hajlamos, és sokkal több a vesződség vele, mint más szőlőfajtákkal. Telepített Fekete Leánykát is, palackba tett emlékezetes Kékfrankosokat. S akkor nem beszéltünk még a fehér fajtákról. A ropogós savú, kicsattanó illatú, nemzetközileg ismert és elismert Sauvignonblanc mellett Balla Géza kiemelkedő Furmintokat készít s Királyleánykája is évről évre Kárpát medencei szinten a legjobbak közül valók. Felkarolta borvidékre legjellemezőbb fajtát, a Mustos Fehéret, amit a román névhasználat kifejezetten a borvidékhez köt (Mustoasa de Maderat). Ebből készít jó savú reduktív bort, valamint Garamvári Vencel pezsgőmester segítségével kitűnő pezsgőt is. (Azt se feledjük, hogy a magyarnak nemcsak a bor jelölésére van saját szava a görög mellett – mindenkimás a latin megnevezést vette át - hanem a pezsgőre is.)

Balla Géza tagja az egyik legjelentősebb magyar szakmai szervezetnek, a Pannon Bormíves Céhnek, valamint a Magyar Borakadémiának is, jelen van a legtöbb nagy boros rendezvényen Magyarországon a szegedi borfesztiváltól Vincén keresztül a Budai Várbeli borfesztiválig, rendszeresen hívják anyaországi és külföldi borversenyekre bírónak. Ezer felé szakítanáa szakma, de ő még így is minden évben beilleszti a programjába, hogy a Schmak András által működtetett aradi, Tulipán nevű könyvesbolttal egybeépített borozóban megnyissa az új évet, és 25-30 aradi borrajongónak személyesen tartson bemutatót. Nem azért teszi,mintha ezzel bármennyivel is nőne a forgalma, hanem azért, mert tudja, hogy mennyit jelent az életben az igaz barátság.

Nem tagadom, Balla Gézávalszemben nem tudok elfogulatlan lenni. Hadd idézzem ezért Dlusztus Imre borszakírót,aki a ménesi borászkitüntetését üdvözlendő a következőket vetette papírra: „Amikor a borról van szó, csillog a tekintete, mintha épp elérzékenyülne. A bor a mindene. Amikor az ő boráról beszélnek, pislogva figyel, mint egy kisgyerek.

Imád előadni, hosszasan ismeretet terjeszteni, a borról beszélgetni.

Ha nem lenne bor a világon, akkor, azt hiszem, pap lenne. (…)

Citrusos mustos fehére, selymes királyleánykája, asszonyosan telt rozéja, mesés kadarkája, boszorkányos fekete leánykája egytől egyig a szakma csúcsa. Hiteles borok egy hiteles borásztól.”

Dlusztus minden sorát kőbe lehetne vésni.

Ezúton gratulálunk Balla Gézának a megérdemelt kitüntetéshez s kívánunk neki sok jó évjáratot, erőt, kitartást aménesi borok elismertetéséért folytatott nemes harcban.

Borbély Zsolt Attila

Politikai józanság vagy „ideologizmus”

Öt évvel ezelőtt, 2015-ben, a migráns-válság kezdetének idején írtam ezt a szöveget.

Azóta megtudtuk, az európai fősodor e témában a legelképesztőbb hazugságoktól sem riad vissza, politikája pedig "buta és öngyilkos", ahogy Kertész Imre anno találóan megállapította. Mert kétségünk ne legyen, ha a muszlimok többségbe kerülnek, akkor a liberálisoknak sem lesz fenékig tejfel az életük.

Politikai józanság vagy „ideologizmus”

Az ideológiák olyan, viszonylag zárt eszmerendszerek, melyek a politikai mozgósítás, táborszervezés és motiválás nyílt céljával világmagyarázatot adnak a politikai iránt érdeklődő közembereknek. Az ideológia kicsit valláspótlék deszakralizálódott korunkban, kicsit tudományos világmagyarázat. Az ideológia elvben csak eszköz lenne az államférfi kezében, de tézisei sokszor irracionális cselekvést indukálnak a politikusok részéről, vagy azért mert a közképviseletet ellátó tisztségviselő maga is rabja az ideológiának vagy azért mert feltételezi, hogy tábora bizonyos irányú cselekvést vár el.

A minap, 2015. szeptember 21.-én a magyar parlament elfogadott egy igen fontos és előremutató határozatot arról, hogy a határvédelemben a honvédség is bevethető legyen.

A határozatot megszavazta a Fidesz és a Jobbik, tartózkodott az MSZP, ellene szavazott a DK, az LMP és az Együtt. Sajnos az Országgyűlés honlapján nem lelhető még fel a jegyzőkönyv, érdekes lett volna megnézni a nemmel szavazók érveléstechnikáját, főleg az LMP-ét. Az Együtt nevű képződménnyel, az utódkommunisták társutas szervezetével kapcsolatban nincsenek illúzióink, Gyurcsányék ott tesznek keresztbe minden nemzeti ügynek, ahol tudnak, viszont az LMP, mely nagyon sokszor, szembe menve akár a saját tábor vélelmezett elvárásaival, nagyon is méltányos és ésszerű álláspontot foglalt el (pl. a német megszállás emlékműve, holocaust-oktatás, az Egyesült Államok és az EU közötti szabadkereskedelmi egyezmény kapcsán), most megbukott a józansági vizsgán.

Az egész menekültkérdésnek nevezett invázióra adott kívánatos európai reakció elméleti levezetése annyira egyszerű, mint a kétszerkettő.

Ha nem is adunk hitelt azoknak az információknak, miszerint egy globalista, az Egyesült Államokból irányított Európa-ellenes ármány van a hirtelen megindult emberáradat mögött, akkor is világos, hogy:

1.      ezeknek ez embereknek a többsége nem fog és nem is akar asszimilálódni - még meg sem melegedett alattuk a talaj, már most saját normáikat kérik számon a befogadókon, egyre többen beszélnek köztük nyíltan Európa muzulmán jövőjéről.

2.      ha ezek az emberek belátható időn belül többségbe kerülnek(márpedig többségbe fognak kerülni, ha mindez így megy tovább) és megszerzik a politikaiirányítást is, rögvest felszámolják a mára kialakult, keresztény alapokon nyugvó európai világi toleranciakultúrát, az emberi és polgári jogok érvényesülésének finomszövetét, a római jogra visszavezethető, igazságosságra és méltányosságra épített jogrendszereket. Mindent, amit ma Európa még jelent.  Így azok életterét is tönkreteszik, akik most érdekükben ágálnak határon innen és túl, élőláncot vonnak a parlament köré, lemondanak a magyar állampolgárságukról, vagy azzal fenyegetik Magyarországot, hogy nem lépnek a területére. (Soha rosszabb szankciót egy botrányhős részéről.)

3.      minden európai embernek, aki nem kívánja a mohamedán országok sajátos, tőlünk meglehetősen idegen társadalmi és politikai berendezkedését meghonosítani Európában, elemi érdeke az invázió megállítása.

4.      az inváziót egyedül erővel lehet megállítani. Erőt pedig elsősorban a hadsereg jelent.

Aki ezt a szillogizmusszerűen egyszerű gondolatmenetet képtelen végigvinni, annak súlyos intellektuális problémái vannak, nagy eséllyel valamiféle „ideologizmus” kötöttségei bénítják meg normális gondolkodását.

Aki pedig mindezt átlátja, mégis arról szónokol, hogy tárjuk szélesre országunk és földrészünk kapuit, az politikai számításból cinkosa egy Európát megroppantani kívánó mögöttes akaratnak.

Megjelent az itthon.ma portálon, 2015. szeptember 22..én.

Azóta törölték.

Legjobb tudomásom szerint csak itt olvasható.

A Jobbik útja az őszinte nemzetszolgálattól a globalista zsoldig

Kiadás előtt áll a Kárpátia Stúdiónál egy szöveggyűjtényem, mely a 2016 és 2019 ősze között megjelent azon írásaimat foglalja kötetbe, melyeknek főszereplője a legújabbkori magyar történelem legnagyobb politikai pálfordulását (valójában saul-fordulását) elkövető párt, a Jobbik.

Ezért lett a kötet címe "A Jobbik színeváltozása".

Addig is, amíg a járvány elmúltával visszaáll az élet a régi kerékvágásba, gondoltam közzéteszem a kötet előszavát, mely összefoglalja a Jobbik történetét a kezdetektől a mai politikai prostitúcióig.

A Jobbik útja az őszinte nemzetszolgálattól a globalista zsoldig 

A második világháború a magyarság számára sokszorosan tragikus következményekkel járt, melyeknek csak egy része közismert. Köztudatban vannak a háborús veszteségek, a civil áldozatok, a visszanyert területek ismételt elvesztése, a háború utáni jogi köntösbe öltöztetett osztályalapú leszámolás, a politikai alapú kivándorlás, melynek során a nemzet legjobbjai távoztak, elvégre nekik volt félnivalójuk a berendezkedő sztálinista államhatalomtól.

Arról viszont kevés szó esik, hogy milyen távlati kihatásai voltak és még vannak annak, hogy két generáció nőtt fel egy olyan rendszerben, mely a nemzeti öntudatra nem építeni igyekezett, mint teszi ezt egy normális államvezetés, akkor is, ha kommunista, hanem kifejezetten aláásni, tönkretenni igyekezett azt.

A nemzeti gondolattal szemben ellenséges, jobb esetben érzéketlen káderek elárasztották az államvezetést és a kulturális életet. Azokat a XX. századi szerzőket, akiknek a művei a nemzeti büszkeség kútforrásai lehettek volna, Szabó Dezsőtől Tormay Cecile-en át Wass Albertig egyszerűen betiltották, olyanokat propagáltak, akik a kozmopolitizmust hirdették nyíltan vagy fű alatt (Szilvási, Berkesi stb.), legnagyobb költőink műveiből igyekeztek az osztályharcos, internacionalista elemeket kiemelni eltorzítva életművűket (Petőfi, Arany, Ady, József Attila). Kifordították önmagából a magyar történelemoktatást, hősökből és nemzeti nagyságokból diabolikus figurákat kreáltak (Horthy, Gömbös, Imrédy, Bárdossy, Hóman), a magyar történelem legnagyobb nemzetárulóiból, a konszolidálódó magyar államhatalom ellen szerb katonai szövetséget kereső és a hatalmat szerb szuronyok élén megragadni óhajtó Károlyi Mihály és Jászi Oszkár-félefigurákat példaképet, hőst próbáltak faragni.

Ez a fő oka annak, hogy 1990 után a nemzeti kormány ellen heccelt választói tömegek 1994-ben ismét hatalomba emelték a baloldalt, mely lényegében nem tett mást, csak felcserélte az igazodási pontot. Addig Moszka érdekeit képviselte saját népével szemben, onnan kezdve a London - Brüsszel - New York háromszög érdekeit, ha úgy tetszik, a globális világhatalmatszolgálta ismétcsak a magyar érdekkel szemben.

Ez a hatalmi konglomerátum a sors különös kegye folytán elvesztette a választást 1998-ban, mondhatni elcsúszott egy banánhéjon, úgy, hogy kezében volt nemcsak a hatalom, de a sajtó 80%-a is. Emellett ekkor jutott be a parlamentbe a Magyar Igazság és Élet Pártja is, mely a nemzeti öntudat regenerálását elsőrendű feladatnak tekintette, s jelszava az volt, hogy „sem nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar”. Gyakorta nevezték őket nemzeti radikálisoknak.

Az első Orbán kormány idején a nemzeti oldal lélegzethez jutott, annál inkább, hogy az SZDSZ-es sajtó által bejáratott kommunikációs panelek, melyekkel lejáratni igyekeztek az MDF-t, a Horthy korszak restaurálásának kísérletétől elegészen az antiszemitizmus rágalmáig a Fidesz-szel szemben nem működtek.

E nemzeti építkezés által jellemzett korszak elején, 1999-ben alakult meg egyetemista szervezetként a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik), mely a MIÉP 2002-es parlamentből való kiesése után, 2003-ban a nemzeti radikálisértelmiség jelentős részének támogatása mellett párttá alakult Jobbik Magyarországért Mozgalom néven.[1]Az új párt ismertsége és népszerűsége rendkívül alacsony volt, de remélni lehetett, hogy sikerül felépíteni egy olyan szervezetet, mely átmenti a szalonképes oldalra a nemzeti radikalizmus lényegét, a dogmamentes nemzetépítés gondolatát[2].

Jómagam ekkor kapcsolódtam be a szervezet életébe, az akkor még alelnöki tisztséget betöltő Vona Gábor felkérésére elvállaltam a párt nemzetpolitikai kabinetjének vezetését, mely tisztséget 2006 elejéig láttam el, amikoris jeleztem az elnökség fele, hogy aradi lakosként a továbbiakban nem tudom vállalni a rendszeres fővárosi ülésezést, legfeljebb e mailen tudom vezetni a kabinetet. Ez nem egyezett az ő elképzeléseikkel, így átadtam e tisztséget elődömnek, Szávay Istvánnak. A pártot továbbiakban is támogattam, amiben tudtam, mivel mindenki, akit csak ismertem vagy megismertem e közösségen belül, hithű nemzetszolgálónak tűnt, legközelebbi fővárosi barátaim jelentős része is csatlakozott az új nemzeti erőhöz. A később induló Barikád internetes honlapon saját rovatom is volt, mely a honlap 2011-es átszerkesztésével szűnt meg.

2006 forró őszét követően a szervezet egyre nagyobb ismertségre és népszerűségre tett szert. A Magyar Gárda 2007-es megalakulása is sokat segített ebben. Nem lehetett tudni mekkora erőt képvisel a párt, az is kérdéses volt, hogy képes lesz-e megugrani a parlamenti küszöböt.

2009-ben Vona Gábor felkért, hogy vállaljak el egy be nem jutó helyet a párt Európai Parlamenti listáján. Igent mondtam, hiszen a Jobbik pont azt képviselte, amiben mindig is hittem: a vegytiszta nemzeti gondolatot. A párt wikipédia oldalán remek összefoglalót olvashatunk ma is a 2007-ben meghirdetett Bethlen Gábor programról,amely szerint „Magyarországot az 1944-es német megszállással térítették le a jogfolytonosság útjáról, ezért az azóta fennálló „alkotmányossági válság” megoldására a Szent Korona-tanra épülő alkotmány visszaállítása szükséges. A program egyebek mellett követeli a stratégiai fontosságú ágazatok államosítását, a privatizáció felülvizsgálatát, a „társadalmi asszimilációra nem alkalmas csoportok tömeges bevándorlásának megállítását”, az egyházi esküvő állami anyakönyveztetését, kötelező erkölcs- vagy hittanoktatást az általános és középiskolákban, az árpádsávos zászló össznemzeti jelképpé nyilvánítását, a rendőrségen belül szervezeti egységet a „cigánybűnözés” megállítására”. Mindehhez hozzávehetjük többek között azt is, hogy a szervezet a kezdet kezdetétől támogatta a magyar állampolgárság kiterjesztésének a követelését, amit a köznyelv a külhoni magyarok kettős állampolgárságaként szokott emlegetni.

A párt szép eredménnyel jutott be 2009-ben az Európai Parlamentbe, majd 2010-ben az országgyűlésbe. Nagyjából[3] tartották is a vonalat 2016-ig, amikor a politikájuk gellert kapott. Hogy mennyiben volt ez a Simicska Lajossal kötött szövetség hatása, mennyiben belsőleg is elfogadott téves stratégia vagy netán ügyesen elhelyezett globalista ügynökök tevékenykedésének eredménye, nem tudni. Olyan feltelezést is hallottam privát beszélgetésekben, hogy Vona belépett a szabadkőművesek közé és azok utasították arra, hogy vigye át a pártot a baloldalra. Ki tudja mi igaz mindebből? Akik azért rokonszenveztek a Jobbikkal, mert őszinte, feltétel nélküli, hithű nemzetszolgálókat láttak bennük, azok máig keresik a miérteket.

Ami tény, az az, hogy a Jobbik 2016 nyarától kezdve már nem a nemzet ellenségeit, az SZDSZ és az MSZP utódpártjait tekintette fő ellenfélnek, hanem a nemzeti kormányt, melynek egyébként 2010 után több előterjesztését megszavazta, de 2011-től egyre többet támadott, mikor okkal, mikor ok nélkül.

2016 nyarától nemcsak a kormányt tartották össztűz alatt, de ismételten egységfrontot alkottak a magyarellenes baloldallal nemzeti sorskérdésekben. Részt vettek a kormány elleni hangulatkeltésben a kvótaügyi népszavazás kampányában, Vona Gábor azt hirdette, hogy ha érvénytelen lesz a népszavazás, akkor Orbán Viktornak le kell mondani, amivel evidens módon azt üzente a kormány ellen heccelt szavazóinak, hogy maradjanak otthon.

Miután a népszavazáson részt vevők aránya elmaradt az 50%-tól, de az urnákhoz járulók elsöprő többsége, 3 362 224 választó a kvóták ellen és a magyar szuverenitás mellett voksolt, ami az érvényes szavazatok 98,36%át jelentette, a magyar érdek azt diktálta, hogy ez legyen kommunikálva. Vona Gábor viszont Gyurcsány Ferenchez hasonlóan lemondásra szólította fel a miniszterelnököt.

De a megbocsáthatatlan hibája a Jobbiknak az volt, hogy képviselői nem szavazták meg a kvótaügyi alkotmánymódosítást, majd kajánul megjegyezték, hogy Orbán meggyengülve megy Brüsszelbe. Eladdig ehhez hasonló politikát csak az MSZP – SZDSZ tandemtől láttunk. Meggyengítjük a kormányt, miközben a nemzetközi figyelem az országra irányul, egy olyan ügyben, melyben a lét a tét, majd azon kéjelgünk, hogy a miniszterelnök meggyengülve megy tárgyalni a globális világhatalom elitjének egy részével, többek között azért, hogy a mi gyermekeink és unokáink élhető körülmények között, egy keresztény és magyar országban nőhessenek fel.[4]

Ezek után inkább szimbolikus jelentősége van annak, hogy a Jobbikosok elsiratták a Népszabadságot, képesek voltak a sajtószabadság sérelmét emlegetni egy gazdasági okokból bebukott, a közvéleményt évtizedekig mételyező nemzetellenes sajtóorgánum kapcsán. Mi több, választási győzelmük esetére a sajtószabadság visszaállítását ígérték a Népszabadság megszűntén kesergő nyilatkozatukban. Mégis hogyan képzelték ezt? Közpénzből akarták feltámasztani a veszteséges balos szócsövet?

Ennél sokkal nagyobb volt a jelentősége annak, hogy odaálltak a nemzetellenes tábor mellé a Soros-féle agymosoda, a CEU ügyében.

Nálam ekkor telt be a pohár, megírtam azt a kis Facebook bejegyzést[5], mely igen nagy port kavart, átvette a 888, ismertette a Pesti Srácok, módosítás nélkül közölte Bayer Zsolt a blogján, interjút kért tőlem a M1, a Magyar Hírlap és a Demokrata.

Persze, tudtam, hogy eszközként használnak azzal a párttal szemben, melyet bár párttag soha nem voltam, de kívülről támogattam mindaddig, míg a magyar érdekeket szolgálta. Ez nem volt ellenemre.

Ez a párt már nem az a párt volt.

Ez a párt feladta eredeti céljait, elveit, vallott értékeit. Ez a párt ismételten a globális világhatalom helyi lerakatának az oldalára állt a primér magyar érdekekkel szemben.

A 2017 áprilisáig elkövetett ismételt nemzetárulás előrevetítette mindazt, ami következett, a nemzet ellenségeivel való nyílt összeborulást, a kormány nemzetépítő igyekezetének szabotálását[6].

A Jobbik pálfordulásának egyenes következménye volt a párt 2019-es EP választáson elért 6,5%-os eredménye. De a következmények sajnos sokrétűek, és máris érezhetjük romboló hatásukat.

A Jobbiktól remélni lehetett, hogy jelentős szerepet tölt majd be a felnövekvő generációk nemzeti szellemű szocializációjában. Ehelyett, hála a 2016-os fordulatnak, legfeljebb tercelhet a Momentumnak a módszeres nemzetrontásban és félrenevelésben.

A Jobbik saját médiájában olyanok kapnak megszólalási lehetőséget a Gyurcsány-párthoz frissen csatlakozott Kálmán Olgától a bevándorláspártiságot nyíltan felvállaló Hont Andráson keresztül a csont-SZDSZ-es Para Kovács Imréig, akiknek nemhogy a nemzeti gondolkodáshoz semmi köze, de e világlátásnak az esküdt ellenségei.

A Jobbik „migránsozásról” és „sorosozásról” beszél, miközben szónokai pontosan tudják, hogy az egész keresztény fehér léte kultúra forog végveszélyben, hogy egymás után esnek el európai nagyvárosok, hogy egyre több nagyváros és kerület válik élhetetlenné az iszlám térfoglalás miatt. Hogyne tudnák, hiszen a hódító szándékkal érkező, felsőbbrendűségi tudattal átitatott betolakodók nyíltan megmondják, hogy Allah nevében uralmuk alá akarják hajtani kontinensünket, hogy eszük ágában sincs a befogadó társadalom normáihoz idomulni, hogy ha tehetik, ránk fogják kényszeríteni a maguk barbár szokásrendszerét. Érdemes belegondolni abba, hogy iszlám országokban embereket végeznek ki a hitükért illetve az iszlám normák megsértéséért. Hogy az iszlám tanok szemben állnak mindennel, ami az európai gondolkodást és államépítést lényegét jelenti: az állam és egyház szétválasztásával, minden ember egyenlő méltóságával, a szólás-, sajtó-, lelkiismereti és vallásszabadsággal, a nemek közötti egyenlőséggel, az egyén önrendelkezési jogával, a kölcsönösség és igazságosság alapeszméivel.

Soros Györgyről is tudta minden Jobbikos, hogy a nemzeteket felszámolni igyekvő globális világhatalom egyik fő látható képviselője, mégis beszálltak a baloldal azon manőverébe, mellyel nevetségessé, hiteltelenné kívánta tenni a kormány jogos Soros-bírálatát. „Ellenségkép-gyártásról” szónokoltak a Jobbik képviselői, miközben pontosan tudták, hogy Soron nem pusztán „ellenségkép”, hanem ellenség. Könyörtelen, gátlástalan, céltudatos és hatalmas.[7]

A Jobbik, ha tartja a vonalat, ha a kormány bírálatát megtartja a jogos, nemzetpolitikai alappal bíró kritika tartományán belül[8], megmaradhatott volna a nemzet lelkiismeretének a szerepében és fokozatosan a győzelemre is esélyessé válhatott volna. Ehelyett beállt a baloldal mellé, ami meghozta az idei önkormányzati választáson a maga rothadt gyümölcsét, a nemzetellenes oldal elhódított a nemzeti erőktől egy sor nagyvárost, Budapesten megbukott egy kitűnő városvezető, visszatért a múlt, azok a levitézlett baloldali figurák, akiket reméltük, hogy már soha többé nem látunk.

Aki azt remélte a Jobbik 2016-os manőverétől, hogy ezzel sikerül a baloldalról a nemzeti oldalra átvinni szavazótömegeket, az láthatja, hogy ennek a fordítottja történt: nemzetben gondolkodó emberek támogatnak globalista, nemzetellenes jelölteket.

E kötetbe összegyűjtöttem a 2016 nyarától 2019 őszéig megírt olyan belpolitikai elemzéseimet, melyeknek kiemelt szereplője a Jobbik.

Aki elolvassa, végig követheti egy jobb sorsa érdemes párt színeváltozását, önfeladását, láthatja, miként vált a nemzeti oldal legkarakteresebbnek tűnő pártja a globalista nemzetellenes erők zsoldosává. Kiderül, mire képes a szűklátókörűség, a karrierizmus, az értéksemleges pártlogika, az elvi megfontolásokat félreseprő zsákmányszellem, ha kellő erkölcsi gátlástalansággal párosul.

Borbély Zsolt Attila

Nagybánya, 2019. november 19.

---

[1] Az Inconnu-s Molnár Tamás által szervezett Visegrádi Disputa elnevezésű nemzetstratégiai konferenciák (három ilyen rendezvény volt, egy 2002-ben, egy 2003 tavaszán s egy pedig ugyanazon év őszén. A 2003-as rendezvényeken jómagam is felkért előadó voltam) lényegében a Jobbik szellemi holdudvarát rajzolták ki. Néhány név a 2003-as előadók közül: Gyurkovics Tibor, Hegedüs Tamás, Lovas István, Székelyhídi Ágoston, Usztics Mátyás, Zacsek Gyula. De 2002-ben az előadók között volt a Fidesz jobb-szárnyának több ikonikus figurája is: Bayer Zsolt, Tellér Gyula, Tóth Gy. László is.

[2] 2006 után a szalonképesség megőrzése helyett a tabudöntögetés, a problémák köntörfalazás nélküli megfogalmazása vált dominánssá a párt kommunikációjában. Ezt 2013/14-ben igyekezett az elnök visszafogni. Az ekkor indult néppártosodást sokan összekeverik a 2016-os politikai irányváltással, holott a kettő között nincs szükségszerű összefüggés. A Jobbik előbb a formát cserélte le, de megőrizhette volna a tartalmat. 2016-tól egyre inkább a nemzeti tartalom szenvedett csorbát, ahhoz, hogy mára a Jobbik egyike legyen a globalista, nemzetellenes pártoknak.

[3] Nagyjából, mondom, mert voltak 2016-ig is nem különösebben jelentős elvtelenségek, például a vasárnapi boltbezárás kapcsán a népszerűség-hajhászás motiválta elvtelenség és álláspontváltoztatás, a kockás inges tanügyi demonstráció támogatása. De ezeknek messze nem volt olyan súlya, mint a migránsügyi vagy CEU-ügyi nemzetárulásoknak.

[4] A Jobbik érvelése a letelepedési kötvényekkel olyan szemfényvesztés volt, amivel sikerült megtéveszteni a párt híveinek jelentős részét. Az alkotmánymódosítás meg nem szavazása volt a cél, a kötvények ügye pedig az ürügy. A kérdést részletesen tárgyalja Gaudi Nagy Tamás e kötetben is olvasható írása.

[5] E kötetben természetesen e kis írás is helyet kapott az „analóg” sajtóban megjelent valamint az EMNT belső nyilvánosságának szánt szövegek mellett.

[6] E témakörben a legdurvább megnyilvánulás Gyöngyösi Mártonhoz köthető, aki szerint „a magyar kormány azt gondolja a magyar fiatalokról, hogy „szaporítani való haszonállatok”, akiket, ha jól kitömnek hitellel, akkor produkálják a szükséges gyerekszámot”. Ez még az SZDSZ-en belül is csak legmilitánsabb, leginkább magyargyűlölő figuráknak a hangja.

[7] Soros György nemzetellenes tevékenységéről köteteket lehet olvasni az interneten. Ezek közül is kiemelkedik Schmidt Mária írása, melyet egyébként bőven idézek e kötetben. Lásd: http://latoszogblog.hu/blog/a_baloldal_sirasoja

[8] Joggal lehet feltenni azt a kérdést, hogy a kormány miért nem állította a filmipart, mint a leghatékonyabb eszközt a magyar nemzeti öntudat újraélesztésének és megerősítésének szolgálatába? Hogy a Petőfi Rádió miért nem játssza a nemzeti rockzenekarok dalait? Hogy miként történhetett meg, hogy 2010 és 2018 között a kormány irányítása alatt működő említett zenei rádió egyszer sem játszotta az Ismerős Arcok egyetlen dalát sem, a lassan második himnuszunkká emelkedett „Nélküledet” sem? E kérdések hosszan sorolhatók, továbbiak olvashatóak Szakács Árpád és Bayer Zsolt „A kultúra diktatúrája” című kötetében, azon belül is leginkább a „Kinek a kulturális diktatúrája?” című cikksorozatban, mely tényekkel adatolja, miként él tovább az SZDSZ-es kultúr-elit a Fidesz érában és miként fertőzi tovább a közgondolkodást közpénzből, kormányzati támogatással.

A kormány a helyén van

A magyar védekezési stratégia a járvány ellen hatékonynak tűnik, a vírus nem robbant be, s remélni lehet, hogy Magyarország nem jut oda, mint Olaszország vagy Spanyolország, ahol az orvosok kell eldöntsék, hogy kinek a megmentéséhez fognak hozzá és kit hagynak meghalni.
(A pillanatnyi helyzetet lásd itt:
https://interaktiv.morgenpost.de/corona-virus-karte-infektionen-deutschland-weltweit/?fbclid=IwAR06VYct2SXvrwCbXNDzgYN_-cGXVNutNZx3-SRJWjOvCTdyDkn3MXb7K8o)

A kormány újabb és újabb racionális intézkedéseket hoz, e sorok megfogalmazásakor friss hír a járványügyi alap létrehozása, melyhez hozzá kell járuljanak az önkormányzatok, a multik, a bankok, a pártok és természetesen a kormány is, mely jelentős átcsoportosításokat végzett a költségvetésben.

Közben az ellenzék hozza a maga megszokott formáját.

Prominensei letagadják a  napot az égről, feketén-fehéren hazudnak ellenőrizhető ténykérdésekben (is), panasszal fordulnak az Európai Bizottsághoz, Gyurcsány

gazemberezi és útonállózza Orbánt, azt állítja, hogy miniszterelnökben a bosszú munkál, elvesz az ellenzéki pártoktól, melyek „szegények, mint a templom egere”. Ha így lenne, akkor miből telne Jakab Péternek arra, hogy milliókat költsön kormányellenes telefonos uszításra? Érdemes abba is belegondolni, hogy a Fidesz a legnagyobb politikai erőként a legnagyobb összegről kell lemondjon, s hasonló a helyzet az önkormányzatokkal is: a helyhatósági választásokon a Fidesz vitte el a legtöbb szavazatot s adta a legtöbb polgármestert, a nagyvárosok körében is.

De mit számít ez a gőzerővel működő ellenzéki fake-news gyáraknak, melyek fáradhtatlanul ontják magukból a szennyet, pofátlanul hazudnak még a könnyedén ellenőrizhető számok dolgában is, fertőzik a közösségi világhálós felületeket, s a hazugságáradat nem hagyja érintetlenül a fősodratú ballib médiát sem.

A hamisításdömping hatására előfordul, hogy nemzetben gondolkodó emberek is beveszik, hogy az ellenzék pozícióhátrányban van Magyarországon, miközben mögötte áll egy láthatatlan, magát civilnek mondó, kívülről irányított, hatalmas és befolyásos politika hálózat, amit Soroshoz szoktak kötni, de nyilván nem ő az egyedüli finanszírozó, mellettük van a fősodratú nemzetközi média és az Unió balra húzó többsége. Milyen árulkodó, hogy pont most indul támadás nemzetközi fronton, mind a Unió intézményein, mind a Néppárton belül, mind pedig a sajtóban a példásan teljesítő magyar kormány ellen.

Orbán Viktor méltó választ adott az offenzívára: most életeket kell menteni, nincs idő mondvacsinált bírálatokra reagálni.

A kormány a helyén van, ezúttal tényleg.

Az ország pedig a felmérések szerint mögötte.

Maradjon is így!

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

Az átlátszó Neptun

Az erdélyi magyar politikatörténet ős-bűne a Neptun-ügy, amiről az elmúlt több mint negyed évszázadban rengeteg szó esett. 

Mi is történt akkor?

Az RMDSZ három élvonalbeli politikusa (Frunda György szenátor, Tokay György képviselőházi frakcióvezető és Borbély László képviselő) a Szövetség legitim szerveinek (Ügyvezető Elnökség, SZKT) felhatalmazása nélkül vett részt az Iliescu-féle nyíltan magyarellenes román hatalommal folytatott tárgyalássorozaton, melynek célja a román kisebbségpolitika nyugati népszerűsítése és legitimálása volt Románia Európa Tanácsi felvétele előtt.

A tárgyalók fittyet hányva az RMDSZ autonómia-programjára, alkalmat adtak a mélyen magyarellenes román kormányzatnak arra, hogy kisebbségbarát színben tündököljön. Magyarán az országra nehezedő bizonyítási kényszert nemhogy növelték volna, de kifejezetten csökkentették.

Később, 1996-tól az egész RMDSZ-politika átállt erre a logikára: kiszolgálni a román hatalmat, támogatni azt külpolitikai síkon, anélkül, hogy cserébe létünket alapjaiban érintő közjogi jogosítványokat, magyarán autonómiát kapjunk.

A Neptun-üggyel foglalkozott az „Átlátszó” nevű honlap erdélyi permitációja is fél évtizeddel ezelőtt, akkor írtam az alábbi szöveget.

A blogra most került fel.

Sajnos mit sem vesztett aktualitásából, az RMDSZ politikai vonalvezetése nem sokat változott, autonómia-ügyben éppenséggel semmit.

Az átlátszó Neptun

Az „átlátszó.hu” erdélyi permutációjának szerkesztői a honlap első publikáció-sorozatának témájául olyan kérdést választottak, melynek aktualitása nem évül el mindaddig, míg az erdélyi politikát keresztbe metszi a román hatalomhoz való viszony mentén húzódó alapvető törésvonal, míg lesznek olyan képviselői közösségünknek, akik többet szeretnének a román hatalom által cenzúrázott és koreografált látszatképviseletnél, míg a zsoldos-logika nem uralja el teljesen a politikai térképet.

Más szóval, míg elég magyar él Erdélyben, ahhoz, hogy kitermeljen magából egy olyan csapatot, mely tagjai számára nem az egyéni érvényesülés a cél, hanem a közösség képviselete.

A Neptun-ügyről sok mindent leírtak már az elmúlt huszonkét esztendőben, két mondatot azért szánjunk a politikatörténeti vonatkozásnak. Neptunban az RMDSZ három élvonalbeli politikusa mandátum nélkül tárgyalt a román hatalom képviselőivel egy amerikai szervezet, a PER (Proiject On Ethnic Relations) moderálása mellett, s adott alkalmat a román félnek arra, hogy minden érdemi engedmény nélkül kisebbségbarát színben tetszelegjen.  Mindez 1993 júniusában történt, nem sokkal az ország Európa Tanácsi felvétele előtt, amikor nem csökkenteni kellett volna a Romániára nehezedő bizonyítási kényszert, hanem növelni azt.

A most nyilvánosságra került anyag s az „Átlátszó” nyolc részben lehozott rezüméje (a 9. bejegyzés a dokumentumgyűjteményt tartalmazza) nem rajzolja át alapvetően az eddig ismert képet. Talán új megvilágításba helyezi a jóhiszeműség kérdését, de e problematika nemzetpolitikai szempontból soha nem volt alapvetően releváns.

Egyik oldalról a kártétel, mely az erdélyi magyar ügyet a Neptun-gate révén érte, független a részvevők jó- vagy rosszhiszeműségétől. Ráadásul három évvel később teljességgel irrelevánssá vált e kérés, hiszen 1996. november 28.-án az egész szervezetet állították neptuni pályára, fittyet hányva hivatalos programnak, autonómiának, nemzeti önkormányzatnak.

Másrészt a neptuni hármak addig és az után is az önálló, magyar érdekű autonomista politika és e politikát követők kérlelhetetlen ellenfeleiként nyilatkoztak meg. Politikai pályájuk megítélésének szempontjából mellékes az, hogy mennyire voltak tisztában azzal, hogy a neptuni tárgyalássorozat a román kirakatpolitika érdekeit szolgálja, hiszen ezt a kirakatpolitikát szolgálták azelőtt is, és azután is.

Az „Átlátszó” sorozata előtérbe állítja a szervezőket is. Az Egyesült Államok külpolitikai szemléletének a boszniai háború kapcsán lezajlott paradigmaváltásról nem sokkal a Neptun ügyet követően Borbély Imre írt politikai tanulmányt, kiemelve, hogy míg korábban az emberi és kisebbségi jogok képezték az amerikai megközelítés lényegét és ezt az értékegyüttestakár destabilizáció veszélyének vállalásával is képviselte az amerikai külügy (legalábbis retorikai szinten), addig a boszniai háború hatására a stabilitás került előtérbe, akár az emberi és kisebbségi jogok sérülésének árán is. A feltárt anyag mindezt szépen aláhúzza.

„Adunk 1-2 millió dollárt, három bombának az árát, és akkor talán elkerülhetjük a háborút” - foglalja össze az amerikai logikát az egyik interjúalany. Más kérdés, hogy mennyire volt reális veszélye a fegyveres konfliktusnak Erdélyben.

Tokay György neptuni fogadkozását, miszerint „Erdély nem Jugoszlávia és nem is lesz Jugoszlávia” nem tartottuk anno szerencsésnek, hiszen az lett volna a szerencsés befejezése a mondatnak, hogy „amennyiben biztosítják az erdélyi magyarság háromszintű közösségi autonómiáját”, de ez a befejezés elmaradt.

Viszont, ha tárgyilagosan elemezzük a kérdést, akkor azt láthatjuk, hogy a rendszerváltás után véres összecsapások akkor voltak, amikor ebben a román hatalom érdekeltnek vélte magát és megszervezte azokat (bányászjárások, vásárhelyi pogrom).

A magyar fél mindig is kerülte mind a kérdés fegyveres megoldását, mind az azzal való fenyegetést, aminek számos oka van, legfőbb közülük a számunkra kedvezőtlen erő-asszimetria. Kiderült az anyagból, hogy LarryWatts, a PER elemzője, aki a nyilatkozók szerint akár több titkosszolgálatnak is ágense lehetett, a román álláspont felé hajlott mindvégig és felháborítónak tartotta, hogy az RMDSZ Csapó Józsefet is beválasztotta az atlantai delegációba.

Miközben mit lehetett Csapó doktor szemére vetni?

Csak annyit, hogy következetes híve az autonómiának. Innen is látni, hogy a PER, miként egyébként több anyagból is kiderül, nem a kisebbségi kérdés megoldására törekedett, hanem tüneti kezelésre, „stabilitásra”.

Ami ugyebár élesen ütközött és ütközik a magyar érdekkel.

Nem meglepő, de új információ, hogy a kollektív jogok mentén való érvelésről maguk a magyar delegációtagok mondtak le 1993 tavaszán a Gerzensee-i találkozón, holott ekkor már érvényben volt az autonómiaprogram.

A mandátum kérdésére vonatkozóan Allan Kassof, a PER vezetője azt állítja, hogy az RMDSZ delegálta a magyar részvevőket, beleértve a neptuni hármakat, a „mi fiainkat”. Domokos Géza elnökségének idején akár elnöki mandátummal is bírhattak a tárgyalók, sőt, egyik tárgyaláson maga az elnök is részt vett, de az is biztos, hogy Domokos nem tartotta fontosnak informálni az autonomista többségű Országos elnökséget (erről az elnökség tagjai közös nyilatkozatban tájékoztattáka közvéleményt a Neptun-bombafelrobbanása után, cáfolva a hármak védekezését arról, hogy ők beszámoltak az RMDSZ vezetőségének).

Szintén új információ, hogy részvevők anyagi juttatásban is részesültek, amiből kiemelkedik 2400 dollár értékű számítógép, aminek Frunda György volt a kedvezményezettje. Az Átlátszó szerkesztője szerint ez akkor megfelelt két évi nettó átlagfizetésnek. Nem kívánom cáfolni a számítást, a lényeg az, hogy aprócska protokoll-ajándéknál jóval nagyobb gesztus volt ez, mely a korrumpálás szándékát is felvetheti s nem kell nagy rosszindulat ahhoz, hogy a harminc ezüstpénz csörgését asszociáljuk az ajándék-számítógép duruzsolásához.

Egy dologban csak egyetérthetünk Allan Kassof-fal: „Véleményem szerint a PER legnagyobb sikere az, hogy 1995 után négy évig az RMDSZ részt vett a kormánykoalícióban, ez pedig lehetőséget adott a közvetlen tárgyalásra a román féllel. Ezen felül egy olyan protokollum-rendszert sikerült kifejleszteni, mely lehetővé tette az RMDSZ számára, hogy akár ellenzékből is a kormánnyal együtt dolgozzon a magyar közösséget is érintő kérdésekben. Ez a PER-találkozók eredménye.”

Helyben vagyunk.

A PER folyamatnak és a neptuni tárgyalásnak a következményét magam is ebben látom megragadhatónak. A kormányzati szerepvállalásban és mindabban, amivel ez a tragikus lépéssel együtt járt.

A román euroatlanti csatlakozás ingyenes támogatásában, az önálló külpolitika feladásában, a belső választás,a nemzeti kataszter összeállításának elmaradásában, az autonómia-statútumok kérdésének ad acta tételében, a társadalomszervezés elakadásában, azönkormányzatkénti működés fokozatos pártelvűsítésében.

A PER munkatársai elégedettek lehetnek, sikerült semlegesíteni az erdélyi magyar nemzeti önkormányzatot, betagolva azt a román hatalmi gépezetbe, az erdélyi magyarság vészes fogyásapedig megkíméli mind a magyar, mind a román, mind pedig az amerikai szereplőket a távlati megoldásokon való gondolkodás kényelmetlenségétől.

Erdélyi Napló, leadva 2015. február 16.