Nagy Feró és a Kossuth díj

 

Kossuth díjat kapott „a Nemzet csótánya”, Nagy Feró.

A nyolcvanas évek fordulóján kamaszkorukat élők – köztük jómagam is – abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a legérzékenyebb, leginkább befogadáskész korban érte őket a magyar rockzene legjavának kigyöngyöződése. A Piramis, a Fekete bárányok (Beatrice, P. Mobil, Hobo Blues Band), az őszinte kőkemény rock – ide többnyire a Dinamitot és a korai, „Slamovitsos” Eddát sorolták, a progresszívek (East és Solaris), aktívak voltak még a nagyok, az Omega, a Fonográf s az LGT. S persze még sorolhatnám. Számunkra nem kérdéses, hogy olyan ikonikus művészek, mint Nagy Feró vagy Földes László megérdemlik a művészvilág egyik legmagasabb elismerését.

Nagy Feró Kossuth díja kapcsán volt szerencsém olyan véleményt is olvasni a kormány egyik ellendrukkerétől, hogy megérdemelte, de nem azért, amiért kapta. Értsd, rászolgált, de azért kapta meg a díjat, mert a magyar kormány mellett állt ki több ízben.

Az első állítás vitathatatlan.

Feró életműve gigantikus, ha csak a Beatrice együttesben betöltött szerepét néznénk, már akkor is elég lenne eme elismerésre. De Feró nevéhez fűződik a magyar avantgarde rock két legjobb lemeze, a Bikini együttes első két albuma, a „Hova lett?” és a „XX. századi híradó”, 

ő formálta meg átütő erővel Laborcot az „István, a király” eredeti változatában 

s még egy kreatív, minden szempontból rendkívül izgalmas Hamlet feldolgozást is jegyez. 

S akkor nem szóltunk a Garázs című rádióműsorról, 

a sajátos és hiteles szerepléséről a kereskedelmi média világában, s színészi alakításairól.

Nézzük a második állítást!

Abban az esetben egyet lehetne érteni e kifogással, ha a díjazott, bárki is legyen az, szélkakasként követné a politikai széljárást. De erről szó sincs. Nagy Ferót a kommunista időkben a rendszer ellenségeként tartották számon, kilencvenes évek elején a „Vidám magyarok” című lemezzel letette a garast a nemzeti oldal mellett, majd hosszú ideig Csurka István oldalán lépett fel, azóta is következetes elveihez.

Tetszik, nem tetszik, Magyarországon is oszloposodott a társadalom, a nemzetben gondolkodók néznek farkasszemet a kozmopolita globalistákkal. A nemzetellenes baloldal a maga prominenseit jutalmazza, például Lovasi Andrást, aki a határon kívül magyarok ügyének képviseletét „leszakadt országrésznyalásnak” hívja.

A jobboldalnak talán nem kellene méltányolni a saját tehetséges művészeit, azért, hogy más legyen, mint a baloldal?

Ez nemcsak taktikai és stratégiai baklövés, de mélységesen igazságtalan eljárásmód is lenne.

 

Borbély Zsolt Attila

 

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

Az ellentétek vonzzák egymást?

 

„Az ellentétek vonzzák egymást” – tartja a közmondás, ami igaz lehet a fizikában, de az emberközeli kapcsolatokra és a társadalmi jelenségekre vonatkoztatva kevésbé. Még akkor sem, ha néha ez a látszat.

Ha észlelünk is ilyen környezetünkben ellenpéldákat, akkor vélhető, hogy nem azonosítottunk be valamilyen rejtett összefüggést. Nagyon különböző párok esetében például alapértékek egyezését, politikai ideológiák, pártok, csoportok esetén a közös eszmetörténeti gyökérzetet.

A nemrégiben Schmidt Mária kiváló, lényeglátó írást publikált a blogján, amelynek tartalmát a minap a Vasárnapi újság nevű műsorban egy interjú keretében is kibontotta. Ennek lényege, hogy ”a 21. századi elit liberális demokráciája (…) felszámol mindent, ami összeköthet, amire közös jövő épülhetne, beleértve a legfontosabb alapelveket: a szólásszabadságot, a törvény előtti egyenlőséget és a szolidaritást.

Hadat üzent a kereszténységnek, a nemzetnek, a tisztes munkának, a versenynek, egyszóval mindazoknak az értékeknek, amelyek századokon keresztül biztosították a nyugati civilizáció túlélését. Ez a megújulásra képtelen elit Marx újrafelfedezésével, a marxizmus frissített változatával próbálja átmenteni magát a jelenbe.”

Ilyen kevés szóval valóságos bravúr ilyen pontos diagnózist adni korunkról.

Vonzzák egymást az ellentétek?

A liberalizmus és a marxizmus?

Dehogyis, nem az ellentétek vonzzák egymást, hanem találkozik két emberellenes ideológia, mely gyanakvóan tekint a hagyományra, a „társadalom-mérnökségben” hisz, íróasztal mellett kiagyalt, népboldogító absztrakt eszmékkel akarja megerőszakolni a társadalmat. Közös bennük a nemzet-, vallás- és vidék-ellenesség, az új típusú ember megalkotásának igyekezete.

A leginkább vészjósló az, hogy a kezükben olyan manipulációs hatalom van a globális cégek reklámüzeneteitől, a filmiparon, a közösségi és hagyományos médián át a taktikusan kinevelt politikusi és értelmiségi gárdáig, hogy immár képesek alternatív valóságok legyártására, amivel szemben a hagyományos, örök emberi értékek képviselői szinte eszköztelenek. Az amerikai választások arcátlan, nyílt elcsalása volt az első nagy erődemonstráció.

Mit lehet mégis tenni?

Azt, amit megtehetünk, mindenki a maga helyén. A normális gondolkodást képviselni minden helyzetben, minden fórumon, minden eszközzel. Ennyit még lehet. 1989 előtt erre sem volt lehetőség. A zsarnokság most körmönfontabb, de az ellenállás szabadságának körei – egyelőre - szélesebbek.

 

Borbély Zsolt Attila

 

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

 

 

Tiszta beszéd

 
 

Tíz-húsz esztendővel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy az MSZP és az SZDSZ kommunikációja, fellépése és stílusa valaha pozitív viszonyítási alap lesz. Mert már akkor is kétszínű volt, demagóg, nemzetellenes, s a globalisták felé hajlongó.

De nem volt annyira agresszív, fröcsögő és arcátlanul őszinte, mint a mai ellenzéké.

Megvolt még benne az a bizonyos képmutatás, „a bűn tisztelgése az erény előtt”, amint arra Francois de La Rochefoucauld, XVII. századi francia író rámutatott. S nem utolsó sorban voltak olyan intellektuális, stílusbeli és alkotmányos határok, melyeket tiszteletben tartottak.

Ma már, különösen a Donald Trump győzelmét sikerrel elcsaló nemzetközi főhatalom hátszelével és a józan ész, a normalitás, az emberiesség elvárásrendszerét mindennap megtipró nemzetközi média támogatottságával nyíltan beszélnek.

Nemcsak trágárságban jeleskednek, nemcsak a magyar helyesírást gyalázzák meg lépten nyomon, de olyan intézkedéseket helyeznek kilátásba győzelmük esetére, melyek az alkotmányossággal, demokráciával köszönőviszonyban sincsenek. Nem zavarja őket, hogy napnál is világosabb: ugyanazt folytatnák, amit a korábbi rendszerben csináltak.  Cenzúráznának, egzisztenciálisan lehetetlenítenének el embereket politikai alapon. S ők mindezt büszkén vállalják.

Gyurcsány földönfutóvá tenné Vidnyászky Attilát, Fekete Győr eltiltaná a foglalkozásuktól a nemzeti oldal újságíróit. S mi az indoklás? Az, hogy szerinte uszítanak. Mondja ezt annak az oldalnak az embere, melynek egyik propagandistája IFA platókra hányná fel a fideszesek holttesteit.

Fleck Zoltán, a Gyurcsány-párthoz közeli egyetemi oktató nyíltan kimondta, hogy „nagy valószínűséggel egy ’22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről.” Mi más ez, mint a politikai boszorkányüldözés egyértelmű kilátásba helyezése?

Mintha nem az lett volna a rendszerváltás egyik fő vívmánya, hogy politikai hovatartozás alapján senkit nem érhet joghátrány.

Ők csak azt adják, ami lényegük.

Olvasva szövegeiket, egy valamit el kell ismerjünk.

Ez tiszta beszéd, ezek az emberek nem árulnak zsákbamacskát.

Ha ezek kormányra jutnak, valóban megszüntetik vélemény- és szólásszabadságot, a jogbiztonságot és a törvény előtti egyenlőséget.

Kárpótlásul lesz viszont LMBTQXYZ-propaganda, migránsözön és megszorítás-cunami.

Kell ez nekünk?

 

Borbély Zsolt Attila

 

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.