„Vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz”

Egészen elképesztő mélységekbe süllyed a gyűlölködő kormányellenes média. Az egyik fröcsögő világhálós orgánum abba volt képes beleakadni, hogy Orbán Viktor csak három szóban üzent december 24-én, boldog karácsonyt kívánva mindenkinek.

Az valahogy nem zavarta a kákán csomót kereső bajkeverőket, hogy egy nappal korábban terjedelmes és magvas írást tett közzé a miniszterelnök, melyben kifejtette kellő részletességgel az álláspontját Európa keresztény identitásáról, kiemelve, hogy nálunk még az ateista is keresztény.

A magyar kormányfő lényeglátó kereszténysége éles ellentétben áll a legnagyobb keresztény egyház szabadkőműves kötődésű fejének demagógiájával, aki a hódító szándékkal érkező, a kereszténységgel szemben látványosan ellenséges betolakodó iszlám hordát képes volt a Szent Családhoz hasonlítani.

Csak egyetérthetünk Orbán Viktorral, 

abban, hogy nemcsak felebarátunkat kell szeretnünk, hanem magunkat is, óvnunk kell saját kultúránkat: „Nem arról van szó, hányan járnak templomba, vagy hányan imádkoznak őszintén. A kultúra a mindennapok valósága. Ahogy beszélünk, viselkedünk egymással, amilyen távolságot tartunk egymástól, ahogy közeledünk egymáshoz, ahogy belépünk ebbe, és ahogy eltávozunk ebből a világból. Az európai emberek számára a keresztény kultúra határozza meg hétköz­napi erkölcseinket. Határhelyzetekben ez ad nekünk mércét és irányt. A keresztény kultúra igazít el bennünket az élet ellentmondásai között. Meghatározza fölfogásunkat az igazságosság és az igazságtalanság mivoltáról, a férfi és nő viszonyáról, a családról, a sikerről, a munkáról és a becsületről.”

Pontosan ez a lényeg és ezt fenyegeti végveszély. Nap, mint nap hallani az egyre aggasztóbb híreket a betolakodók arcátlanságáról, intoleranciájáról és az őshonos európai keresztény kultúra újabb és újabb visszavonulásáról.

„Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz,/ S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet,/ Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból,/ A töredéket eltört mondatodból,/  Minden megmaradt árva keveset/Ahogy lehet...” -  írta az erdélyi irodalom talán legnagyobb költője, Reményik Sándor a román ár által fenyegetett magyar kultúra vonatkozásában. Nem gondolhatta, hogy történelmi léptékben rövid időn belül az egész fehér keresztény kultúrára érvényes lesz ez az intelem.

S az a hely, ahol megvethetjük lábunkat, az Közép-Európa, közelebbről a V4-ek szövetsége, mely remélhetőleg kibővül az „öngyilkos, buta liberalizmus” (Co by Imre Kertész) által le nem gyűrt többi országgal is Ausztriától Horvátországon át Romániáig.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

A nemzetáruló lélekkufár

Az elmúlt hét kiemelkedő politikai eseménye a Jobbik valamint az SZDSZ utódpártjainak közös tüntetése volt. (Egy zárójelet megérdemel az SZDSZ-utódpártiság kérdése: az, hogy az SZDSZ tovább él a pénteki tüntetőkben, Momentumban, az Együtt-ben és az LMP-ben, nem jelenti azt, hogy a párt legvehemensebb nemzetellensége ne élne tovább egy másik politikai alakzatban is, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióban.)

A rendszerváltó gigatüntetés, melynek célja az lett volna, hogy megmutassa azt a hatalmas össznépi felháborodást, ami a „korrupt zsarnoknak” (Vona szólította így Orbán Viktort, midőn „kiszólt” a miniszterelnök felé a Kálmán Olgával folytatott kedélyes beszélgetés közben) a demokráciát ellehetetlenítő lépése (értsd: a tiltott pártfinanszírozásban vétkes szervezet megkapta méltó büntetését az arra illetékes állami szervtől) miatt ellenállhatatlan erővel tör fel a magyar társadalomból.

„Megmozdult az ország” - hirdeti Vona és a Jobbik.

Nos, igen, megmozdult.

A tüntetésen részt vett különböző becslések szerint 1000-2000 ember.

Ez bizony igen kevés. Nem ahhoz, hogy „megdöntsenek”, de ahhoz is, hogy a legkisebb mértékben megingassanak egy kormányt.

Volt–e jelentősége ezzel együtt a tüntetésnek?

Volt.

Megmutatta, hogy a vezetők szintjén kompatibilitás van a Jobbik és az SZDSZ utódpártjai között, de egyben azt is, hogy egyik párt szimpatizánsai sem rajonganak ezért az elvtelenségben, pragmatizmusban fogant frigyért.

Az ember nem mindig örül, ha jóslata beválik. Bő fél éve fogalmaztam meg azt a hipotézist, hogy a Jobbik a baloldal szavazóinak megcélzásával végül két szék között a pad alá esik, s nemhogy „kormányváltó pártként” nem fog „elszámoltatni” senkit, hanem még annak is örülhet (nem kicsit, nagyon, hogy egyik potenciális „taktikai szövetségesüket” idézzem), ha eléri azt az eredményt, amit még az elvek feladása nélkül, 2014-ben elért.

Kár ezért a pártért, melynek lelkét bevallottan az elnöke vette el.

Csak azt nem tette hozzá, hogy valójában nem is annyira „lélekelvételről”, hanem a párt lelkének áron alul történt elkótyavetyéléséről volt itt szó.

Vona eladta a Jobbik lelkét Simicskának.

Semmi túlzás nincs abban, ha leszögezzük, hogy ezzel a rendszerváltás utáni időszak első számú nemzetárulójává vált, aki még Debreczeni Józsefnél és Dávid Ibolyánál is többet ártott a nemzet ügyének, náluk is mélyebbre süllyedt.

Borbély Zsolt Attila

A nemzetárulók sorsáról Bayer Zsolt nyomán

Bayer Zsolt írt bő tíz esztendeje egy remek szöveget Markó Bélának címezve.

Ez a szöveg az árulókról és az árulók sorsáról szól.

A magyar nemzet ellenségeivel, az SZDSZ utódpártjaival együtt tüntető, pártja törvénytelenségeinek szankcionálását demokrácia elleni támadásnak beállító Vona Gábor kapcsán ötlött fel bennem ez a kiváló írás.

Kivágtam belőle az idevágó részeket, töröltem a Markóra való utalásokat, így adom közre.

Érdemes elolvasni!

„Mindig van magyarázat. Ephialtes is meg tudta magyarázni. Ő volt az a görög, aki Leónidász hátába vezette a perzsa sereget ott, a Thermopülai szorosban. Ephialtes nélkül a perzsák soha nem tudtak volna győzni, hiába voltak felfoghatatlan túlerőben. És Ephialtes minden bizonnyal megmagyarázott mindent azon az utolsó éjszakán.

Biztosan az elkerülhetetlen végzettel magyarázta meg. Hogy nincsen értelme az ellenállásnak, hiszen a perzsák mint a tenger, s akkor pusztulás helyett inkább éljünk túl. S ha volt neki, hát akkor a család is felrémlett őbenne, szegény Ephialtesban; az asszony, a gyerekek, a jövő.

Átkozott egy hóhér ez a jövő. Az ő nevében vagyunk kaphatók a legtöbb aljasságra, s az önigazolást keresgélő gazemberek, árulók, aljasok is legtöbbször a jövőt emlegetik. Mintha lehetne jövőt rakni árulásból és aljasságból… Beteges alkalmazkodni akarásból; jaj, pedig dehogyis lehet!

Vagy, most mondd meg őszintén, lenne még magyarság ezen a világon, ha Hunyadi, Dugovics Titusz, Dózsa, Tomori, Dobó, Zrínyi, Szondi, Rákóczi, Petőfi, Kossuth, Bem, Nagy Imre, Tóth Ilona, Mansfeld Péter és bizony Tőkés is megmagyarázta volna? 

Ephialtes megmagyarázta.

Aztán megnyúzták és kitömték a bőrét arannyal.

A görögök?

Nem.

A perzsák.

Akiknek elárulta saját véreit, ők cselekedték meg vele ezt a csúfságot. Ugyanis az árulóknak nagyjából ez a sorsuk. Azok is megvetik őket, akik használják az aljasságukat. És az eleven megnyúzatásnál csak egy szörnyűbb sors van: megérni az emberi kor legvégső határát az elárult közösségben.”

Hát ez a sors várna Vonára, ha győzne a Jobbik és az álbaloldal szörnykoalíciója. De a tegnapi tüntetés aligha értelmezhető a győzelem előjeleként.

Úgyhogy Gábornak megmarad a bőre a helyén.

Jobbik-hiszti

A Jobbikot törvénybe ütköző gazdálkodásáért az erre illetékes állami szerv 330 millió forintra büntette. Ez elég nagy összeg ahhoz, hogy az egyszerű emberek megrettenjenek, és kifizethetetlennek gondolják. Miközben a pártfinanszírozásban milliárdok mozognak. S miként azt Felcser V. Őrs blogger megállapította, a Jobbik több mint 5 milliárd forinthoz jutott az utóbbi hét évben az államkasszából, amihez hozzájön a különböző egyéb forrásokból befolyt, vélhetően ennél sokkal nagyobb összeg, s így aligha képzelhető el, hogy ne lenne egy tartalékalap vészhelyzetekre.

De kényelmesebb most demokrácia sérelme miatt sivalkodni, hiszterizálni a közhangulatot olyan demagóg rágalmakkal, hogy a kormány felszámolja a politikai versenyt, mert ellehetetleníti a legnagyobb ellenzéki párt választásokon való indulását.

Most ez ugyanis a retorika, a Jobbikosok képesek arcátlanul azt állítani, Simicskával a hátuk mögött ráadásul, hogy a 330 millió forintos bírság megbénítja a működésüket, mi több, gyűjtést is indítottak a bírság összegyűjtésére. Vona arról beszél, hogy pártja szövetséget köt a kormányváltást akaró emberekkel. Elképesztő demagógia, de ki tudja, lehet, hogy működik. Vona az emberek utcára hívásával fenyegetőzik. A kormányváltást akarók, ha van egy kellően mobilizáló ürügy, akkor képesek nagy tömegben az utcára vonulni, lásd az internetadó elleni tiltakozáshullámot. Kétséges viszont, hogy a Jobbik pénzügyi szabálytalanságainak jogos vagy jogtalan szankcionálási kérdése kellő mobilizáló erő-e. Úgy vélem, nem. Ugyanakkor azt se felejtsük, hogy a legújabbkori Magyarország történelmében a Fidesz volt az a párt, mely  a legnagyobb tömeget tudta mozgósítani, ha tüntetni kellett.

A másik oldalról nézve taktikai hiba volt megbüntetni a Jobbikot, mert most az áldozat szerepében tetszeleghetnek, minden alap nélkül. Finanszírozási gondjaikat így is, úgy is megoldja Simicska, aligha elképzelhető, hogy a milliárdos, miután egész média-birodalmát és plakáthelyeit a Jobbik szolgálatába állította Orbán Viktor elleni bosszúhadjáratában, most majd megijed 330 millió forint bírságtól.

Egyelőre azonban a forgatókönyv hisztériakeltés. A Soros-kompatibilissé varázsolt Jobbik, melynek elnöke nem is oly rég elvi éllel jelentette ki, hogy nem hisz a demokráciában, most hirtelen a demokrácia bajnoka lett és a Chartára jellemző üzenetekkel próbálja megszólítani az Orbán ellen heccelt választókat.

A helyzet kétesélyes.

Reménykedjünk benne, hogy győz a politikai józanság és a választók annak a politikai erőnek szavaznak ismét bizalmat, mely még a szobafogságban levő és puhasággal aligha vádolható Budaházy György szerint is a legjobb kormányt adta az országnak a rendszerváltás óta.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.