Mindig van lejjebb

A nemzeti oldal számára érzékeny veszteségeket hozó önkormányzati választások megmutatták országnak-világnak, hogy van ma Magyarországon másfél millió ember, aki a többségnek életszínvonal-emelkedést hozó szívós építkezés helyett a győri ex-Jobbikosok által „moslékkoalíciónak” nevezett ellenzéki szövetség káoszát választja.

Azt a társaságot, melynek talpasai tavaly Budapesten szakítva a magyar békés tüntetések hagyományával, randalíroztak, rombolva, gyújtogatva, azt a társaságot, mely megzavarta az Országgyűlés működési rendjét, azt a társaságot, melynek első számú célja a botránykeltés s melynek kommunikációja zömmel rágalmak és hazugságok nagy hangerővel előadott áradatából áll.

S mely társaság, miként egy internetes mém is rámutat, abban is hasonlít a kommunistákra, hogy míg azok sehol nem lettek volna Moszkva nélkül, ezek sehol nem lennének Brüsszel nélkül. Brüsszel alatt értve a globalista nemzetközi erőteret.

Az ellenzék az önkormányzati választás részsikereiből gyorsan levonta a számára adódó következtetést a cselekvési prioritásokra és politizálási stílusra vonatkozóan. Folytatni a botránypolitizálást, zavart kelteni, hiszterizálni a közvéleményt minden eszközzel, minden fórumon.

Ennek jegyében ismét botrányt okoztak a magyar parlamentben. Szónokaik minősíthetetlen stílusban támadták a kormányt, a miniszterelnök felszólalását állandó bekiabálásokkal zavarták meg, Hadházi Ákos útszéli stílusban megfogalmazott táblákat mutatott fel Orbán Viktor beszéde közben, a Jobbikos Jakab Péter a miniszterelnök bebörtönzését helyezte kilátásba beszédében.

Október 23-án a Jobbik ismét a Corvin közben ünnepelt, annak dacára, hogy Pongrátz András,

a Corvin köz egykori parancsnokának, Pongrátz Gergelynek testvére jelezte, hogy a Jobbiknak nincs mit keresni a Corvin közben és hogy a Jobbiknak a lyukas zászlót egykor átadó bátyja forog a sírjában a Jobbik mai politikája miatt.

S nem elég, hogy ismét odapofátlankodtak, ahol a nemzeti ügy elárulóiként semmi keresnivalójuk nincs, egyik szónokuk, Stummer János odáig süllyedt, hogy azt mondta: „forogjanak a csak a sírjukban azok, akik nem értik mi korunkat, akik nem értik a mi korunk kihívásait”.

Az ember mindig azt hiszi, hogy ez a párt nem képes még jobban lealjasodni.

Utána meg kiderül, hogy tévedett.

Mindig van lejjebb.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

Új helyzet a magyar politikában – a „centrális erőtér” vége

Orbán Viktort az egyik oldal a magyar kormányfői pozícióra legalkalmasabb, államférfiúi adottságokkal rendelkező vezetőnek látja, aki jelenlegi Európa legkarizmatikusabb, leginkább jövőbe látó és legrátermettebb vezetője. A másik oldal szerint korrupt zsarnok, aki maffiamódszerekkel teszi tönkre az országot. Abban viszont mindkét oldal egyetért, hogy a miniszterelnök kiváló taktikus és hatalomtechnikus. Ténykérdés, hogy a 2006 forró ősze után kialakult új politikai helyzetet maximálisan kihasználta. Saját maga is rájátszott erre a kommunikáció-technikában: többször is rámutatott arra, hogy középen a Fidesz-KDNP szövetség áll, kétoldalt pedig  „szélsőséges”, egymással összefogni képtelen pártok. Jobbról a hajdanvolt Jobbik, melyet nagy divat az utóbbi időben nácizni és nyilasozni a kormánypárti médiában, balról pedig a kommunista utódpártok, beleértve ebbe az SZDSZ utódpártjait. (A 2002 és 2010 között kormányt adó két baloldali párt soha nem vált el teljesen, az MSZP-nek mindig is megvolt az SZDSZ-es tagozata és fordítva. Egy valami közös volt mindig a két párt fősodrában: a magyar nemzeti gondolkodással szembeni zsigeri ellenszenv, a „merjünk kicsik lenni”-mentalitás és a magyar öntudat mesterséges, tudatos, tervszerű aláásása.)

E képleten belül a konzervatív pártok pozícióját maga a kormányfő nevezte „centrális erőtérnek”. És ez bomlott fel már a 2018-as választások előtt azzal, hogy a Jobbik átsasszézott a baloldalra. Hogy az „Orbán egyenlő Gyurcsány” hazugságát a Jobbik Simicska Lajos hatására cserélte-e le a „Gyurcsány is jobb Orbánnál” még ordasabb hazugságára, azt nem tudhatjuk biztosan, tény az, hogy a magyar politikában példátlan manővert levezénylő Vona Gábor a kudarc után vette a kalapját és lelépett vloggerkedni. Azóta is nagyrészt azt a balos társaságot támogatja, futtatja, reklámozza, melynek tagjait 2016 előtt maga is a nemzet első számú ellenségeiként emlegette.

A Vonátlanul maradt Jobbik pedig ahelyett, hogy korrigálta volna a téves irányt, visszatért volna eredeti értékrendjéhez, a „Csak a Nemzet” jelszóba tömöríthető 2003-as eszmei platformhoz, nemcsak tovább ment a Vona-i úton, hanem olymértékben kötelezte el magát a baloldal mellett, amit már az egykori elnök sem helyeselt. (Csendben jelzem, hogy a Vona által preferált Momentum semmivel sem nemzetibb, mint az általa elutasított MSZP vagy a DK, legfeljebb taktikusabb. Vona koalíciós elképzeléseibe a Momentum csak azért került be, mint potenciális partner, mert a párt 2000 után alakul. Vona demagóg, minden alap nélküli, de hangzatos vesszőparipája volt ugyebár, hogy elsősorban XX. és XXI. századi pártok állnak egymással szemben s nem nemzetiek illetve nemzetellenesek. A XXI. századi pártok pedig ugyebár a Jobbik, az LMP és a Momentum, melyeknek Vona szerint össze kellene fogniuk.)

2018-ban egyik oldalról még erős volt az averzió mind a baloldali szavazókban a Jobbik iránt, mind a Jobbik szavazókban az utódkommunisták iránt, így e két, akkor már egy kottából játszó, elveit feladó, egyedül a kormány iránti vakgyűlölet által motivált társaság nem fogott össze nyíltan, csak a „legesélyesebb ellenzéki jelöltre való szavazás” elvét hirdette. Ami egyébként egyenlő volt az összefogással, de ez nem volt mindenkinek evidens.

Az azóta történtek, a parlament működésének közös megzavarása, a botrányos közös tüntetgetés, ahol együtt vonultak az Árpád sávosok, a karácsonyi jászol felgyújtására bíztató magyar- és kereszténygyalázó, erőszakoskodó „antifa” csürhével, a parlament lépcsőjén letett közös eskü, stb egyre közelebb hozta a két szélsőséget, olyannyira, hogy az önkormányzati választásokon már meg merték kockáztatni a nyílt közös fellépést több fontos helyszínen.

A Fidesznek a várakozásoktól elmaradó választási eredményeit nemcsak ez okozta persze. Biztosan belejátszott az ellenzéki média által alaposan kihasznált botrány,  Borkai-ügy is, mely épp ott találta el a kormányoldalt, ahol eddig a legerősebb s egyben legérzékenyebb volt. Az eszmei-morális-értékrendi oldalon. A bal térfélen egy kokainozós, a korrupciós technikákat részletező, azokról a lehető legnagyobb természetességgel szóló szocialista monológ nem ártott annyit, mint a Fidesznek Borkai félrelépése. Amihez egyébként az ellenzéki média minden alap nélkül hozzáköltötte a kokainozást is, a szimmetria kedvéért. A baloldaliakat, kevés kivétellel nem eszmék motiválják, hanem többnyire a mélyen fekvő Orbán-fóbia. A korrupciót jelentős részük természetesnek veszi.

Belejátszott továbbá a Fidesz visszaszorulásába az is, hogy azok a külföldiek is szavazhattak, akik csak tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, de állampolgársággal nem. Őket az ellenzék külön angol nyelvű anyagokkal szólította meg, Facebook csoportot is létrehoztak nekik, s persze Facebook eseményt is október 13.-ra. Nem kell társadalomtudósnak lenni, hogy az ember felmérje, hogy egy nyíltan bevándorlásellenes nemzeti kormánnyal szemben nem nehéz mozgósítani a külföldieket.

Nézzük az eredményeket!

A Fidesz egyik oldalról elvesztette a főváros vezetését, ez egyébként a legnagyobb szimbolikus erővel, legnagyobb hatással bíró veszteség, akkor is, ha általános európai jelenség, hogy a megapoliszok baloldali vezetésűek.  

Elvesztett a kormányoldal számos olyan várost és kerületet, mely eddig szilárd bástyának tűnt. Mindezzel együtt, szavazatszámban messze rávert az ellenzékre országos összesítésben, megnyerte a megyei jogú városok többségének vezetését és valamennyi megyei közgyűlésben többséget szerzett. Az, hogy ez győzelem–e vagy sem, nyilván attól függ, hogy a 2014-es választás eredényeihez hasonlítjuk vagy abszolút értelemben mérlegelünk.

Az viszont mindebből leszűrhető, hogy a centrális erőtér megszűnt, két nagy politikai tömb fog a továbbiakban egymással vetélkedni a magyar politikai arénában. A Mi hazánk – egyelőre úgy néz ki - nem lesz képes betölteni a Jobbik korábbi pozícióját. S az is nagy kérdés, hogy jó lenne-e a nemzet ügyének szempontjából, ha mégis betöltené. Egyik oldalról jó, ha van egy erős nemzeti radikális párt a Fidesztől jobbra, másik oldalról viszont úgy tűnik, hogy ennek szavazótábora inkább a Fideszéből gazdagodhat, mint az egykori Jobbik megmaradt, a kormányt zihálva gyűlölő, Toroczkaiékat pedig (minden alap nélkül) Fidesz-bérencnek tekintő szektásaiból. Még az is meglehet, hogy 2022-ben megismétlődik a 2002-es képlet, amikor a be nem jutó MIÉP épp annyi szavazatot kapott, amivel a Fidesz megnyerhette volna a választást.

Ami pedig a nemzeti érdekek szempontjából a legkedvezőtlenebb feljemény, azon túl persze, hogy a magyarok fővárosát egy tehetségtelen, városvezetői alkamatlanságát már bizonyított, Budapest vonatkozásában a legelemibb kérdésekben is ismételten tévedő, kozmopolita, a homoszexuális propagandát támogató figura fogja vezetni, aki az első interjújában már lenácizta Wass Albertet, aki népszavazással törölné el Magyarország nemzeti szellemű Alaptörvényét, az, hogy  nemcsak lélegzethez, de sikerélményhez jutott a nemzetáruló, idegen érdekeket szolgáló, a globális háttérhatalom által mozgatott baloldal. E választás radikálisan megnövelte 2022-es választási esélyeiket.

Amiből persze nem az következik,  hogy megrettenjünk és lebénuljunk, hanem az, hogy a harcot még elszántabban folytassuk.

Cum Deo Pro Patria et Libertate.

Borbély Zsolt Attila

Már nemcsak a románok rágalmazzák Wass Albertet, hanem Budapest új főpolgármestere is

 

A tavalyi választás egyik kínos mozzanata volt, hogy az ellenzék nemhogy nem gratulált a győztesnek, hanem csalást emlegetett, tüntetést szervezett a népakarat ellen, és folytatta a választás előtti hecckampányt. Ami egy percre sem lankadt azóta sem, s vélhető, hogy ez a szedett-vedett, értékmentes, csak a konc és Orbán Viktor remélt megbuktatása által motivált globalista zsoldban működő társaság ezen az úton halad majd tovább.

Ehhez képest Tarlós, aki az első számú vesztese volt a minap lezajlott, önkormányzati választásnak, aki a legkevésbé érdemelte meg a kudarcot, aki valóban letett valamit az asztalra, s akit a tudatosan manipulált külföldiek szavazataival buktattak meg, gratulált Karácsony Gergelynek, és méltóságteljesen vezényelte le az átadás-átvételt.

Karácsony visszavett ugyan harciasságából és vad, nem ritkán az érvényes jogszabályoknak is fittyet hányó kijelentéseiből, de első nyilatkozatainak egyikben lenácizta Wass Albertet, mondván, hogy abba nem egyezne bele, hogy az erdélyi írófejedelemről nevezzenek el közteret Budapesten.

Az még hagyján, hogy pont az általa eddig vezetett (és lényegében csődbe vitt) városrészben, Zuglóban van Wass Albert tér, de a náci kollaboráció vagy bármiféle náci kötődés az utolsó vád, amivel Wass Albert illethető. A nemzeti szellemű embereket, így Wass Albertet is lehet visszakézből nacionalistázni, ami ellen nehéz védekezni, hiszen e fogalomnak számos értelmezése van, még a szélsőségesezés is egy gumi-kategóriával való játszadozás, no de a nácizás az egészen más.

Látszik, hogy Karácsony Gergely nem olvasott semmit Wass Alberttől, de vélhetően azt sem tudta róla, hogy az Egyesült Államokban élte le emigrációs évtizedeinek nagy részét. Ezt aligha tehette volna, ha Karácsony rágalma igaz lenne.

Ebben a nácizásban minden benne van.

Karácsony műveletlensége, komolyan vehetetlensége, a baloldal féktelen gyűlölete a nemzeti gondolkodással szemben, az érvelésmentes megbélyegzéstechnika, a gátlástalan hazudozás.

Ami nem meglepő: Karácsony csak azt adta, ami lényege.

Neki és a baloldalnak egyaránt.

Borbély Zsolt Attila  

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.