Popular Posts

Wednesday, December 19, 2018

A Jobbiknak már nincs hova süllyedni erkölcsileg és politikailag




Ajánlom e kis szöveget egykori barátaimnak, Balogh Gábornak, Gyöngyösi Mártonnak, Szávay Istvánnak és Bencsik Jánosnak, akikről nem gondoltam, hogy valaha ideig jutnak saját értékrendjük megtaposásában.

A Jobbik 2016-os pálfordulása, önmagából való kivetkőzése óta azok, akik valaha hittek Vona Gábornak és bíztak e párt őszinte nemzeti elkötelezettségében már több ízben leírhatták: „nincs már hova süllyedni erkölcsileg, politikailag”.
Demobilizálni a kvótaügyi népszavazáson, álérvekre hivatkozva nem megszavazni a bevándorlásügyi alkotmánymódosítást, Soros mellé állni a magyar kormánnyal szemben a CEU valamint a civiltörvény ügyében, elsiratni a Népszabadságot, beállni az ellenzéki népfrontba Hódmezővásárhelyen, a legesélyesebb ellenzéki jelöltre való szavazásra buzdítani, beleértve a Gyurcsány-pártiakat, együtt vonulni Gyurcsányékkal a frissen megválasztott kormány ellen tüntetve, alkalmazottakkal dobáltatni tojásokat a köztévé épületére, olyan echte SZDSZ-es, nemzetellenes figuráknak teret adni a saját médiában, mint Hont András, Para-Kovács Imre vagy Kálmán Olga, nos, ezek joggal borzolhatták azok idegeit, akik valaha nemzeti erőt láttak a Jobbikban.
Az egykor a Szent Korona tan alapján álló Jobbik azok közé keveredett, akiknek a Szent Korona hol „micisapka”, hol „tökfödő”, a Szent Jobb pedig „tetemcafat”.
De az, ami most történik, az tényleg a párt történetének legszánalmasabb, leggyalázatosabb, legvérforralóbb fejezete.
Ez tényleg a legalja.
A parlamenti minden ok nélküli botránykeltés után együtt tüntetni az anarchista, kereszténygyűlölő, randalírozó, gyújtogató, rendőröket provokáló csőcselékkel, mely az ország fájának felgyújtására biztat skandálva (!), szegény gyermekeknek szánt szánkókat lopja el vagy gyújtja föl, nos, innen egyszerűen nincs lejjebb.
Bevégeztetett.
Hallgassuk csak, kikkel vonultak együtt a Jobbikosok, akik egyébként megszervezhették volna a maguk külön tüntetését, elhatárolódva a felbuzogó Krisztus-gyűlölettől. Nem tették, mert kiderült volna, még annyian sincsenek, mint a minden jel szerint Soros-pénzelte anarchisták, a vörös zászlók alatt vonuló „antifák”.
Lássuk a 888 gyűjtését, amit egyébként balliberális orgánumok közvetítéseiből állítottak össze a portál munkatársai. Első helyre tettem O. Géza szövegeit, aki alighanem a Jobbik aktivistája lehet, a Zsideszezés, aligha illik az anarchisták és antifák szájába. Ez a Jobbik folklór szégyenteles elméssége.

„Molotov-koktéllal kínáljátok meg a Zsideszt!” (O. Géza)
„Öljétek meg az utolsó fideszest is, aztán hugyozzunk a sírjaikra.” (O. Géza)
„A nyuggereket is öljük meg. Semmire sem jók.” (O. Géza)

„Remélem, Orbán megfullad az anyja vérében.” (O. Géza)
„Amíg nem lesz vér, addig ez csak egy vicc. Támadni kell!” (H. Zsolt)

 „Le kell lőni egy rendőrt és hadd lőjenek vissza. Akkor kezdődik csak.” (H. Zsolt)

„Nagyon szúrja a szemem az a karácsonyfa. Égve jobban nézne ki.” (T. Attila)

„Kössétek el a Terror Házánál lévő tankot! Éljen a proletár nép!” (V. Lili)

„Gázolajos vízipuskával el kellene zavarni a rendőröket.” (P. Zoltán)

„Gyújtsatok fel mindent, égjen minden! Behatolni, most! Előre! Fáklyával, előre! Gyújtsatok fel mindent!” (B. István)

„Égjen a fa!” (K. Mihaela Florentina)

„Ide benzin kell!” (Anita és János)

„Valaki egy sálat rakjon fel és gyújtsa már fel baszd meg azt a fát!” (Sz. Öcsi)

„A fának égnie kell!” (T. Attila)

„Téglát mindenkinek, csináljatok már valamit!” (B. Fatima Rita)
„Égő fát borítani gyorsan a rendőrök közé!” (T. István Szabolcs)

„Idő erőszak kell!” (P. András)

„Fröcsögjön a vér!” (T. Gábor)

„Molotovot nekik!” (W. Dalma)

„Menjetek be! Daráljátok le őket!” (K. Heni)

„Molotovot basszatok közéjük!” (A. Paolo)

„Meg kell lincselni őket!” (K. Emília)

„Égjen a Parlament!” (T. István Szabolcs)

„Égjen Orbán!” (R. Lionel)

„Vetőcsöves tűzijátékot toljatok, ne csillagszórókkal szarakodjatok.” (B. Viktor)

„Valakinél nincs egy kukoricagránát?” (B. Péter)

„Halál Orbánra!” (O. Géza)

„Cigicsikket a rendőrökre!” (K. Zoltán)

„Támadni kell, befelé emberek!” (N. Attila)

„Csináljatok koktélt, ez így semmi!” (Józsi)

„Verd szét a fejét a rendőrnek. Már rég nem a népet védi. Mocskos férgek.” (Sz. Enikő)

„Téglával kell dobálni!” (K. Tímea Bianka)

Borbély Zsolt Attila

Monday, December 3, 2018

Saller



Néhány hete azt lehetett hallani, hogy Kálmán Olga a Jobbik tévéjénél folytatja a „Saller” című műsor meghívottjaiként. Érdemes megemlíteni, hogy kik voltak az adás további részvevői a nyíltan nemzetellenes, kultúrharcos riporternő mellett. A nemzet főarrogánsa és főokosa, Havas Henrik, ami érthető, hisz ő írt könyvet Vonáról, Para-Kovács Imre, a legkeményebb SZDSZ-es figurák egyike, az ismét csak kultúrharcos nemzetellenes Gulyás Balázs, aki szerint a napjainkban a kulturális szféra nemzetibbé tétele érdekében dúló harcban analfabéták állnak szemben a kultúra valódi képviselőivel (félreértés ne legyen, ő úgy gondolja, hogy a balliberális, kozmopolita értelmiség „az” értelmiség s mi, akik úgy véljük, hogy Magyarországon a karakteresen magyar nemzeti kultúrának is helye van, mi lennénk az analfabéták), a jobb sorsra érdemes Balogh Gábor, aki másfél évtizeden keresztül épp az előbbiek ellen vívta a maga nemes harcát, most pedig tercel nekik, s végül Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője egyedül hat ellen képviselte a nemzeti oldalt és a kormánypárti látásmódot. Végül műsorvezetőnek a nemzeti oldalról a kozmopoliták közé igazolt Perjés Zoltánt nyerték meg műsorvezetőnek.

A következő adásokban Kálmán Olga már nem szerepelt, de helyette került egy másik feketeöves balliberális propagandista, a hvg-s Hont András, aki idén nyáron azt találta írni, hogy abban hiszek, hogy (…) mindenkit, akinek az origohoz (kormánypárti portál, megj. tőlem, BZSA) köze van, egyszer úgy megerőszakolja valaki, hogy soha többé nem tudnak lábra állni.” No comment.

Bencsik sem vállalt több szereplést, miután jószerivel egy mondatot sem fejezhetett be, nemhogy egy gondolatmenetet, most Bakos László fotós vív egyszerre hattal.
E műsor szépen illusztrálja, hogy a MIÉP romjain létrejött egykori nemzeti párt a nemzet megátalkodott ellenségeivel, a globalista világhatalom honi csatlósaival szövetkezik, megtagadva alapvető értékeit.

Mert ha valamiben, akkor a Szakács Árpád nevéhez köthető kultúrharcban, melynek célja, hogy nemzeti értelmiség, a nemzeti művészvilág, a nemzeti írók is lehetőséghez juthassanak a nemzeti kormány kilencedik esztendejében, egyet kellene értenie Balogh Gábornak s mindenkinek, aki valaha küzdött a magyar érdekekért és magyar értékekért. Még kormány-ellenes élt is adhatnának bírálatuknak a tárgykörben.

De nem.

Nekik fontosabb, hogy a Jobbik legyen a nemzetellenes, globalista oldal zászlóshajója, ezért inkább együtt üvöltenek a hiénákkal, akiknek a Szent Korona „tökfödő” és a Szent Jobb „tetemcafat”.

Lelkük rajta.


Borbély Zsolt Attila


A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

Rejtett globalizmus

    Nemzeti ünnepünkön a fővárosban az ellenzéki erők vezetői taktikusan nem szerveztek külön megemlékezést, ahol csak lézengtek volna az ...