Az ellenzék és a magyar szabadság

Az idei március tizenötödike belpolitikai szempontból az ellenzék egységesülésének folyamatában egy fontos pillanatot jelentett, ahhoz hasonlót, mint amikor ugyanaz a társaság a parlament lépcsőin tett közösen esküt az év elején.

Ezúttal egy nyolcpontos programot fogalmaztak meg, ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy ennyire tellett tőlük. Stílszerűbb lett volna még négy pontot odaírni a meglevők mellé, de arra már nem futotta a kreativitásukból.

A nyolc pont zöme közhely, mellyel akár egyet is lehet érteni, legfeljebb azzal nem, hogy olyasmit követelnek, ami adott, mint a Charta Antall idején. Leszámítva azt a kitételt, hogy a nemzet érdekével ellentétes lenne per definitio az Európai Unióból való kiválás és hogy Orbán erre törekedne, ráadásul úgy, hogy az országot orosz érdekszférába akarná csatolni.

Mindkét állítással problémák vannak. A magyar miniszterelnököt ért legotrombább rágalmak egyike, hogy Magyarországot le akarná horgonyozni Putyin mellett, kár is erre szót vesztegetni.

Más kérdés, hogy alakulhat még úgy a történelem, hogy jobb választás lesz Moszkva, mint Brüsszel, tételesen akkor, amikor nem a bevándorláspártiak lesznek fölényben Brüsszelben, hanem a bevándoroltak, az új honfoglalók. Az iszlám terrorral szemben még lehet menedék Moszkva, de egyelőre az a célja a nemzeti ünnepünkön visszafogott, de annál határozottabb beszédet mondó lengyel és magyar miniszterelnöknek, 

s persze a V4-eknek illetve a holdudvarukba tartozó, de szövetségen kívüli politikai erőknek, hogy az Unió állítsa meg a bevándorlást.

A szivárványellenzék idén is elenyésző töredékét vitte ki  az utcára a Fidesz mozgósítottaknak, még saját sajtójuk is pár ezer emberről beszél. Miközben a Múzeum-kertben és környékén Orbán Viktort tízezrek hallgatták. Az ellenzéki dzsemboriról sajátjaik is visszafogott lelkesedéssel tudósítottak. Azt ugye nem írhatták le, hogy „szánalmas, erőltetett, perspektívátlan”, viszont amit írtak, abból a kormánymédia egész ügyesen tudott szemezgetni, bemutatva, hogy egy rendes PR-cikket sem lehetett írni gyűlölködő bohóckodásukról.

Végső soron érhető: ez nem az ő ünnepük.

Március 15-én a magyar szabadságot ünnepeljük szerte a világon.

Ők pedig - kimondva vagy kimondatlanul - az Egyesült Európán dolgoznak, mely épp ezt a szabadságot törné kerékbe, megszüntetve az ország maradék szuverenitását s a magyar lakosságra oktrojálva az iszlám betolakodókat, akik garantálnák, hogy hazánk fél évszázadon belül sem keresztény, sem magyar, sem szabad ne legyen. 

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

Anyaországi és erdélyi politikai körkép az Európai Parlamenti választások előtt

Az Európai Parlamenti választások történetében az idei az első, aminek nem egyszerűen komoly tétje van, hanem ez a tét a létező legnagyobb. Itt és most nem az kérdés, hogy milyen görbülete legyen az uborkának, hogy lehet-e moslékkal etetni a disznót vagy, hogy lesznek-e egységes adójogi szabályok a pálinkafőzésre, hanem az, hogy a bevándorláspárti erők visszaszorulnak-e és ha igen, milyen mértékben. Hogy elegendő lesz ez az eltolódás ahhoz, hogy az új politikai garnitúra más politikát folytasson, mint a bevándorlást retorikai szinten hol támogató, hol ellenző, de gyakorlati szinten egyértelműen elősegítő[1] jelenlegi.

Lassan közhellyé válik az a megállapítás, amit a migránsválság kezdetén lehetett több helyről is hallani, tételesen, hogy ma nem elsősorban jobboldaliak és baloldaliak, liberálisok, szociáldemokraták és konzervatívok állnak egymással szemben, hanem globalisták és lokalisták, ezutóbbiakat nevezhetjük szuveracionistáknak is. Mivel a globális háttérhatalom és az általa mozgatott Európai Egyesült Államokat építeni igyekvő uniós elit egyértelműen bevándorláspárti, azok, akik a tagállamok szuverenitás-megőrzéséért, vagy ha úgy tetszik, a Nemzetek Európájáért szállnak a síkra alkotják az ellenállók táborát, a kontinens kulturális arculatát megőrizni igyekvő erőcsoportot.

A magyar közélet kétosztatúvá vált. Az egyik oldalon áll a kormány, mely a migránsválság ügyében a lehető legjózanabb és legmegfelelőbb politikát folytatja, melyet egyik oldalról a kőkemény ellenállás jellemez a kvótákkal és mindenféle oktrojált megoldással szemben, a másik oldalon a bevándorláspárti erők, köztük a Jobbikkal, mely nem mondja ki ugyan nyíltan, hogy maga sem ellenzi az iszlám inváziót, de politikájának vektora ebbe az irányba mutat. Átengednék a magyar határ őrizetét a Frontexnek, azt hangoztatják Gyurcsányékkal karöltve, hogy meg kell akadályozni, hogy Orbán kivezesse az országot az Unióból, és egyáltalában egyre szorosabb szövetséget kötnek azokkal, akik viszont nyíltan bevándorláspártiak. Mi több, még az is felmerült, hogy közös listán indul az ellenzék, az őszi önkormányzati választások vonatkozásában pedig formálódik az ellenzéki koalíció.

Vessünk egy pillantást erre a kérdésre közelebbről.

Magyarország

(Közös ellenzéki lista?)

A politikai kommentátorok között szép karriert befutó felvetés volt az egyik összellenzéki tüntetésen a fellépő politikai esetleges közös listája. Még a miniszterelnök által tartott első kormányinfón is felmerült, mint újságírói kérdés.[2] Érdekes elméleti probléma, hogy a közös ellenzéki lista, ha megvalósulna, akkor a kormányellenes szavazatok optimizálását hozná-e magával vagy épp ellenkezőleg?

Egyik oldalról az összefogás vonzerővel bír sokak számára a szétforgácsoltsággal szemben, s az is biztos, hogy egyes ellenzéki erők nem érik majd el a bejutáshoz szükséges küszöböt, így azok a szavazatok elvesznek.

Másik oldalról viszont mind a Jobbik, mind a kommunista utódpártok táborában van egy nem elhanyagolható réteg, mely nem szavaz olyan listára, ahol a másik jelen van.

Az Európai Parlamenti választásokon végül minden párt külön indul, aminek nem annyira taktikai, hanem inkább az egyéni érdekeken alapuló mögöttese van.

(A várható eredmény)

Nagy meglepetésekre nem számíthatunk, a Fidesz valószínűleg ismét hozza a korábbi 50% feletti eredményt, az ellenzéken belül legfeljebb a Demokratikus Koalíció valamelyes előretörése várható Dobrev Klára militáns, tényeknek fittyet hányó kampányának és kétségkívüli kommunikációs képességeinek köszönhetően. A verbális ámokfutás, totális képtelenségek állítása nem feltétlenül bosszulja meg magát.

Van egy bizonyos réteg, melyet lehet motiválni, feltüzelni, s melyhez tartozókat a legkisebb mértékben sem érdeklik a tények. Ezek az emberek örömmel hallják, hogy nincsenek bevándorláspárti erők és politikusok[3] (mert azért a migránsokat ők sem szeretik), elhiszik, hogy Bukarest elhúzott Budapest mellett (ezutóbbi épp most kapta meg az Európa legjobb úticélja titulust[4], megelőzve többek között Rómát, Londont, Bécset, Athént, Prágát s még sorolhatnám) s hogy Erdély megelőzte a magyar vidéket.[5]

Nem fogják felütni a statisztikákat s megnézni, hogy mik a tények s az is kevéssé valószínű, hogy a helyszínen győződnek majd meg eme állítás valótlanságáról.

Az ellenzék polgárháborús hangulatot igyekszik szítani, forradalmat, erőszakot vizionál, majd amikor egyikük életveszélyes fenyegetést kap, rohan a sajtóhoz és Orbán Viktor gyűlöletpolitikáját vádolja.[6]

Klasszikus „tolvaj kiált fogdmegért szituáció”.

A kórusban persze benne van a Jobbik is, mely 2016-tól errefelé Gyurcsány Ferencet megszégyenítő intenzitással támadja a Fideszt és Orbán Viktort, adott ügytől függetlenül, differenciálatlanul.

Mindez arra lehet elég, hogy megszerezzenek együttesen kb. 45%-nyi voksot.

(Néppártosodás és balfordulat)

A közvélemény, a politikai sajtó, de még a politikum nagy része is szinonimaként kezeli a Jobbik néppártosodását és a nyíltan nemzetáruló, globalista erőkhöz való lecsatlakozását. Holott ez két külön jelenségkör, mely még időben sem esik egybe.

2014-ben a Jobbik nemzeti politikát folytatott, de azt már szélesebb tömegek megszólítására alkalmas csomagolásban tette. A néppártosodás 2013/2014-es történet.

A balfordulat viszont 2016-ban történt, amikor a párt sorozatban a nemzeti érdekek ellenében cselekedett.[7]

A néppártosodás fontos, józan és helyes folyamat volt, ellentétben a politikai irányváltással, amiben vélhetően szerepet játszott a Simicska Lajossal való ideiglenes szövetségkötés. Miután a párt ráállt az „Orbán a legnagyobb ellenség” jelszóval összefoglalható retorikára, ezt azután sem adta ezt fel, hogy a választásokon kudarcot vallott, s a hibás politika fő felelőse, Vona Gábor lemondott, majd két olyan politikus került a Jobbik élére, akikben sok nemzeti gondolkodású szimpatizáns megbízott: Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton. Mi több, ezen az úton a párt jutott oda, hogy hívei együtt masírozzanak a keresztény és magyargyűlölő antifa csürhével.

(Politikai mozgások szavazói szinten)

Ha távlatokban nézzük a magyar választói bázis preferenciáinak alakulását, azt láthatjuk, hogy 1994-ben a magyar választók szavazatainak abszolút többsége nemzetellenes, nyíltan hazaáruló pártokra esett.[8]

A tragikus arány fokozatosan javult, mígnem 2010-re eljutottunk oda[9], hogy a voksok bő két harmada a nemzeti oldal pártjait támogatta. Ezt a reménykeltő folyamatot sikerült a Jobbiknak megakasztania. A Vona-féle néppártosodás azt a reményt hordozta, hogy a baloldal szavazótáborából sikerül lekanyarítani egy részt. Ez és csakis ez legitimálhatta volna valamilyen szinten nemzeti szempontból azt, amit műveltek.

De ehelyett mi történt?

A Jobbik a nemzetben gondolkodó polgárok egy részét vitte magával a baloldalra.

A párt főokosai, mint Balogh Gábor vagy Pörzse Sándor együtt parádéznak különböző műsorokban megveszekedett nemzetellenes figurákkal, olyanokkal, mint Hont András, aki nyíltan vállalja, hogy nem a családpolitika megoldás a népességfogyásra, hanem a migráció, mint Konok Péter, akinek a Csíksomlyói búcsú gyűlölet és a tudatlanság fesztiválja, de említhetem a Szent Korona letökfödőzésének és a Szent Jobb letetemcafatozásának helyet adó Magyar Narancs publicistáját Para-Kovács Imrét is, akinek a Jobbik tévé ad fórumot az utóbbi időben.

Mindezek mellett lassan a Jobbik vezetőinek retorikájában is helyet kapnak a tipikus SZDSZ-es fordulatok. Ezek közül is kiemelkedik Gyöngyösi Márton cinikus és vérlázító szövege, miszerint „A magyar fiatal egy szaporítani való haszonállat, amit ha kitömnek hitellel, akkor produkálja a szükséges gyermekszámokat”.[10] Ez nem egyszerűen nyegle, felelőtlen humorizálás, ez a legakuttabb nemzetstratégiai problémánk orvoslására tett reménykeltő javaslat diszkreditálási kísérlete. Nyílt néppszichológiai rombolás, olyan stílusban, amit még az SZDSZ-ben is csak egy verbális agresszióra hajlamos kisebbség mert megengedni magának. 

(A szemellenzős, elvakult megtévesztettek, akik Orbán ellen Gyurcsánnyal szövetkeznének a nemzeti érdek jegyében) 

Midőn elindult a Jobbik balra tolódása, arra lehetett számítani, hogy a párt rosszabb eredményt ér el a választásokon, mint négy esztendővel korábban. Százalékos arányban így is lett, viszont tény és való, hogy abszolút számban többen szavaztak a Jobbikra, mint négy évvel korábban. Ez még akkor is riasztó, ha tudjuk: a Jobbik nem remélt médiafelületet kapott Simicska Lajostól, nem szólva a milliárdos anyagi támogatásáról. Egy biztos, sikerült létrehozni egy többszázezres tábort, melynek tagjai nemzetben gondolkodnak ugyan, de Orbán Viktort jobban gyűlölik, mint magyar nemzet esküdt ellenségeit, akik évtizedek óta a magyar érdekek aláaknázásán, a magyar értékek kigúnyolásán, a magyar öntudat lebontásán, a magyar történelmi önkép torz átrajzolásán dolgoznak.

Jó illusztráció ebben a témakörben a Kárpátia együttes „Egyszerűen senkik vagytok” című dala[11], melynek hivatalos videoklipjében, nagyon helyesen, a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség tagjai mellett a Jobbik politikusai is láthatóak. A dal 460.000 megtekintésnél jár, 9400-an tartották arra érdemesnek, hogy megnyomják a „like” gombot, viszont 12.000-en a dislike-ot nyomták meg. Magyarán a Kárpátia táborának, mely értelemszerűen a nemzeti mitológia keretében mozog, értékrendje a hajdanvolt Jobbikéhoz közeli, legalábbis fele elutasítja, hogy a Jobbik politikusai nemzetárulók lennének azért, mert a globális világhatalom helyi lerakatának tagjaival bratyiznak.

Ez pedig nyilvánvaló módon a Jobbik félrevezető propagandájának tudható be főként, mely az eleve hazug, „Gyurcsány egyenlő Orbán” jelszótól mára eljutott a „Gyurcsánnyal szövetségben Orbán ellen” gyakorlatáig. (Vagy ahogy Gyöngyösi mondta „akár az ördög öreganyjával is” együttműködnek.[12]) Azon már nincs mit csodálkozni, hogy a Jobbik pártszemellenzősei a dalnak elkészítették megannyi paródiáját, a Kárpátiát NER-pátiának nevezik. Minden ok nélkül egyébként, hiszen az együttes egy szót sem szólt a kormányzatról, pusztán azt jelezte, hogy aki a szemkilövető, sokszorosan nemzetáruló Gyurcsánnyal paktál, maga is nemzetárulóvá válik.  Ami normális gondolkodású ember számára evidencia.

(„A Jobbiknak csak jövője van”?)

Mára oda jutottunk, hogy lecserélik a Bocskai-viseletet öltönyre[13] (állítólag balos becsatoltságú tanácsadók hatására, abból a célból, hogy koalícióképesebbek legyenek a másik oldal számára), cenzúráznák a facebookot[14] s nem is akárhogy, a Soros Györgyöt bíráló tartalmakat tiltaná be egyik képviselőjük, aggódnak a gender-szakért, s hosszan sorolhatók a mellbeverőbbnél mellbeverőbb hírek.

Szabó Gábor, a pártigazgató egy freudi elszólással azt mondta, hogy pártjának „csak jövője van”[15]. Nos, hogy van-e jövője, az egy jó kérdés, mint ahogy az is, hogy mit tekintünk jövőnek. Az a választói mag, mely a nemzeti jelszavakra rezonál, de jobban gyűlöli Orbán Viktort, mint az SZDSZ utódpártjait, könnyen elképzelhető, hogy hosszú távon megtartja a pártot valahol 5 és 10% között. Ilyen értelemben akár jövője is lehet a Jobbiknak.

Viszont, ha a jövő alatt azt értjük, hogy meghatározó politikaformáló erő lesz-e a Jobbik a belátható jövőben, akkor ebben okkal kételkedhetünk.

Ami pedig a „csak” szócskát illeti, hát igen: múltja van a Jobbiknak, de azt igyekszik letagadni, Gyöngyösi odáig megy, hogy azt állítja, tudatosan játszottak rá a zsidó- és cigányellenességre, magyarán visszaigazolja a balliberálisok legotrombább vádjait, ahelyett, hogy kiállna korábbi problémafelvetéseik őszintesége mellett[16]. Az ellenzék közös egri polgármesterjelöltjét, Mirkóczki Ádámot pedig lassan unalmas is idézni, aki szerint amit 2010 előtt mondtak „az volt a nem igaz”.

A múltat nagy erőkkel írják át, a jelenben minden héten előkerül egy kényelmetlen hangfelvétel, így aztán mi más maradt Szabó Gábornak, mint hogy jövőt ígérjen az önmagából kivetkőzött pártnak?

(Gyöngyösi a Székely Szabadság Napján)

Gyöngyösi Márton meg van sértve azért, mert kifütyülték a székelyek a Székely Szabadság Napján. Pedig nincs mit csodálkozzon: vannak dolgok, melyek távolról jobban látszanak. Az  egyenesen szánalmas, hogy leszerepléséért a Fidesz-médiát hibáztatja.

Nem a Fidesz találta ki, hogy a Jobbik összeálljon a nyíltan magyarellenes, globalista irányítottságú ballib oldallal. Ez az ő felvállalt stratégiájuk. Márpedig, ha a Jobbik egy gyékényen árul azokkal, akik 2004-ben az erdélyi magyarok ellen uszítottak, akik most migránsnak nevezik a venezuelai magyar menekülteket, de szélesre tárnák az ország kapuit az iszlám hódítók tömegei előtt, akkor ne csodálkozzon, ha egy erdélyi magyar nemzeti tüntetésen kifütyülik. Az, akiben van annyi politikai tudatosság, hogy elmenjen a székely autonómiáért megszervezett tüntetésre, az tisztában van az alapvető tényekkel. A tények pedig egyértelműek, a Jobbik, ha hamarabb nem, de a tavaly decemberben, majd idén januárban nyíltan, ország világ előtt összeállt a nemzet- és hazaáruló erőszakos balos csürhével, a „minél rosszabb annál jobb” elven politizáló, felelőtlen botrányellenzék tagja lett. Pilhál Tamás vaslogikával leplezte le, miként is gondolkodik Gyöngyösi a székelyekről. Érdemes szó szerint idézni, miként reagált a Jobbikos vezető azon kiszólására, hogy a székelyek „Minimum örüljenek annak, hogy valaki ezer kilométert utazik azért, hogy kiálljon az ügyük mellett.” A Pesti Srácok újságírója  három pontban foglalta össze mondanivalóját.

1. Ki a búbánat kérte Gyöngyösitől, hogy ily „nagy kegyet” gyakoroljon, s jelenlétével beárnyékolja a Székely Szabadság Napját? A székelyek valószínűleg nem, sőt, ha megkérdezte volna tőlük, inkább azt javasolják neki, maradjon, ahol van, minél messzebb Székelyföldtől.
2. Azért, mert valaki kifütyül egy jobbikos politikust, még nem jelenti azt, hogy a „fideszes propaganda teljesen átmosta az agyát”. Sőt, az a valószínűbb, hogy okos, logikusan gondolkodó, nemzetét szerető székely-magyar emberről van szó, aki így jutalmazza a Jobbik 180 fokos fordulatát és a nemzetáruló balliberális pártokkal való frigyre lépést.
3. Mi az, hogy „ügyük”? Az autonómia nem az Ő ügyük, nem csupán a székelyek ügye, hanem a MI ÜGYÜNK! Minden magyar közös szívügye, bárhol is éljen a világon! Hogy Gyöngyösi nem a sajátjaként tekint a székelyek ügyére, hanem az „ő ügyükként”, mindent elmond róla.”[17]

(A Mi Hazánk)

A nemzeti oldalon van még egy erő, a néppártosodás előtti Jobbik eszmei platformján álló „Mi Hazánk” mozgalom, mely egyelőre nincs a kormánymédia célkeresztjében, sőt, inkább alányúlnak valamelyest, a Jobbikot szétzilálandó. Amit egyébként aligha lehet kifogásolni, a Jobbik számára nincs már visszaút a nemzeti oldalra. Az lenne a legjobb, ha ez a kártékony, tisztességes, nemzetben gondolkodó emberek fejében zavart keltő, idegen érdekeket szolgáló pártalakzat megszűnne.

A Mi Hazánk megnyilvánulásainak többsége rokonszenves, elhatárolódásuk a Jobbik valamint az utódkommunista hazaárulók násztáncától hiteles.

Nagy kérdés, hogy lesz-e elég támogatottságuk ahhoz, hogy bekerüljenek az Európai Parlamentbe.

A nemzeti oldalon álló egykori radikális  szavazónak dilemmát okozhat, hogy miképpen hasznosul jobban a szavazata: ha a Fideszt erősíti abban, hogy minél jobban meghaladja az 50%-ot vagy ha a „Mi Hazánkra” adja a voksát azért, hogy ne vesszenek el a mindenképpen rájuk adott szavazatok s hogy legyen még egy nemzeti erő a politikai palettán. Mert bizony annak is van jelentősége. Ha 2002-ben a MIÉP nem esik ki a parlamentből, megspórolhattuk volna magunknak a 2002 és 2010 közötti „kisátkost”.

Erdély

Erdélyben a magyar érdek azt diktálná, hogy fogjanak össze a magyar politikai erők. Emlékezetes, hogy 2009-ben a Magyar Összefogás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) valamint az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között három képviselőt tudott bejuttatni az EP-be, míg 2014-ben az RMDSZ egyedül csak kettőt.

Tőkés László szerint az erdélyi magyarság akkor érhetné el a legjobb eredményt a májusi európai parlamenti választáson, ha a magyar pártok választási koalíciója állítana listát, és ezen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös jelöltje kerülne a harmadik helyre a RMDSZ két jelöltje mögött.[18] Konkrét javaslata is volt Szilágyi Zsolt személyében, aki 14 évig volt képviselő a román parlamentben, ahol a külügyi bizottságban tevékenykedett, és 12 évig vezette Tőkés László brüsszeli irodáját. A magyar koalíció mellett szól az is, hogy ellentétben az országos választásokkal, a küszöb nem emelkedik pártok választási összefogásának esetében. Kelemen Hunor egy átlátszó kifogással utasította el a konstruktív javaslatot, szerinte az RMDSZ számára identitásának feladása lenne a koalíciós ajánlat elfogadása.[19]

RMDSZ legrosszabb formáját nyújtja, ami persze nem meglepő. Kelemen Hunorék maguk mögött tudják a magyar kormányt, minimalizálni igyekeznek a konfliktust román politikummal. Továbbra is döntenek azon források felhasználásáról, melyek címzettje az erdélyi magyar közösség. Erőfölényük masszív és egyértelmű.

A koalíció elutasításán túl a szervezet európai parlamenti listájának összeállításakor még kontraszelekció is érvényesült. A 12 éven keresztül jó munkát végző, az autonómia iránt elkötelezett Sógor Csabát be nem jutó helyre tették. Igaza volt az érintettnek, amikor a lista meg nem szavazását azzal indokolta, hogy vannak olyanok az RMDSZ-ben, akik személyén keresztül kötődnek a szövetséghez, akik arról tájékoztatták, hogy nem fognak már az RMDSZ-re szavazni.[20] A jelek szerint az RMDSZ vezetőségének szemében ismét rossz pont lett az autonómia iránti elkötelezettség.

Mindeközben növekszik a román politikum magyarellenessége, mely irracionális lépésekre sarkall egyes pártokat. Traian Basescu pártja, a Népi Mozgalom Pártja úgy döntött támogatja a Fidesz kizárását az Európai Néppártból[21]. Mindezt most, amikor Romániának ott lenne a helye a közép- és kelet-európai országok migránsellenes összefogásában. Basescu azzal érvelt, hogy Orbán populista és hogy a hozzá hasonló emberek háborúkat indítottak Európában. Bagoly mondja verébnek…

Azon túl persze, hogy a populistázás demagóg megbélyegzése azoknak, akik a brüsszeli öngyilkos elittel szemben a népet képviselik, más szóval demokraták. Az illegális bevándorlás kérdése egyértelműen szembeállítja a globális elitet a helyi társadalmakkal, bárhány hamis híradást is adnak ki a migránsok nemeslelkűségéről, beilleszkedni vágyásáról, a mindennapos tapasztalatok felülírják lassan a propaganda téziseit. Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy ha egy valóban demokratikus módszerrel döntenének e kérdésben konkrétan népszavazással, akkor a ma még többségben levő keresztény fehér lakosság körében meggyőző fölényben lennének azok, akik leállítanák a bevándorlást.

Az EPP legnagyobb romániai tagpártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyébként a kézirat lezárásakor még nem döntött arról, hogyan szavaz, s az is tény, hogy Basescu pártját a bejutási küszöb alatt mérik, de azért e döntés jól illusztrálja a román politikum kiszámíthatatlanságát. A szintén néppárti RMDSZ értelemszerűen nem támogatja a Fidesz kizárását.

A sajnálatos helyzet az, hogy bármilyen taktikát is választanak a román pártok, felelős magyar politikai vezető fenn kell tartsa a velük való együttműködés lehetőségét az európai keresztény fehér kultúra fennmaradásának érdekében.

Nyugat-Európa belátható időn belül el fog iszlámosodni. A demográfia törvényszerűségei, a megatrendek, a kérlelhetetlen számok ezt mutatják.

S akkor az lesz a fő feladat, hogy meg tudjuk védeni régiónkat az élhetetlenné váló Nyugatról Kelet felé özönlő sáskahadtól. Ebben minden történelmi előzmény dacára a közép- és kelet-európai nemzetek, köztük a románok, magyarok, szlovákok és szerbek egymásra lesznek utalva.

Borbély Zsolt Attila

---

[1] A magyar kormány tájékoztató-kampányának ügyében zajló vita elég egyértelműen igazolta Orbánék állításait. A brüsszeli „cáfolat” valójában beismeréssel ér fel, hiszen az főként a jelenről beszél, míg a kormány tervekről és szándékokról. Az, hogy ma nincs kvóta, nem jelenti azt, hogy erről lemondtak volna egy pillanatig is az azt erőltetők. A migránspárti szervezetek anyagi támogatásának növelése, a migránsoknak osztogatott név nélküli bankkártyák kérdése pedig tény. A migránsözön nemhogy alábbhagyott volna, de a jövőben még nagyobb lesz, ezt nem nehéz belátni.

[2] Orbán Viktor egyébként óvta ettől a lépéstől az ellenzéket, szerinte kontraproduktív lenne egy ilyen típusú szövetségkötés.

[3] Hadd idézzük szó szerint: „Nincsenek bevándorláspárti tervek, nincsenek bevándorláspárti politikusok. Nincsenek olyan sem a magyar, sem az európai politikában, akik a migrációt támogatnák.” lásd itt: https://24.hu/kozelet/2019/02/26/dobrev-klara-nincsenek-bevandorlasparti-politikusok/

[4] https://www.hirado.hu/kultura-eletmod/cikk/2019/03/11/budapest/

[5] “Bukarest lehagyta Budapestet, Erdély pedig a teljes magyar vidéket.” A Duna-Tisza közéből az emberek „Romániába mennek munkát keresni”. lásd http://nyugatifeny.hu/2019/03/07/dobrev-klara-csak-az-europai-minimalberrel-tudjuk-megallitani-a-magyarok-tomeges-kivandorlasat-video

[6] Lásd https://444.hu/2019/01/31/fenyegeto-levelet-es-feher-port-kuldtek-bangone-borbely-ildikonak

[7] A 2016-ban indult balfordulattal részletesen foglalkoztam lapunk hasábjain „A Jobbik színeváltozása” című írásomban (Kapu, 2017/5)

[8] Az MSZP 32,99, az SZDSZ 19,73%-ot ért el. Lásd: http://www.parlament.hu/fotitkar/frak/valaszt_eredm.pdf. Az 53%-os támogatottság egyébként 72%-os parlamenti többséget eredményezett

[9] A Fidesz 52,73, a Jobbik 16,67%-ot kapott. Lásd ugyanott. Az MDF az SZDSZ-szel kapaszkodott össze, így voksaikat aligha lehet a nemzeti oldalhoz számolni, a MIÉP 0,03%-a mellékes.

[10] Lásd például itt: https://hirklikk.hu/kozelet/a-fidesz-szerint-a-magyar-fiatal-szaporitani-valo-haszonallat/347488

[11] Lásd: https://www.youtube.com/watch?v=1h4w5Nfqe9M

[12] Lásd: https://azonnali.hu/cikk/20190107_gyongyosi-marton-ha-kell-az-ordog-oreganyjaval-is-egyuttmukodunk

[13] Lásd https://ripost.hu/cikk-betiltottak-a-magyar-viseletet-a-jobbikban-nincs-tobbe-bocskai

[14] Lásd: https://www.origo.hu/itthon/20190311-bana-tibor-jobbik-facebook.html

[15] Lásd https://www.facebook.com/echotvinformator/videos/592184134586596/

[16] Mondhatta volna azt, amit Vona, hogy megváltozott belülről. Hogy ma már másképpen látja a világot. Nem. Ő azt állítja, hogy pártja tudatosan játszottak rá olyan érzelmekre, melyek forrása, kialakulása, léte ügyében egyébként éles viták zajlanak a nemzeti és nemzetellenes oldal között. Maradva a cigánykérdésnél: vajon mi táplálja a cigányokkal szembeni negatív vélekedését a magyar társadalomnak (amit nagyon tudatosan nem nevezek előítéletnek): a média avagy a személyes tapasztalatok sokasága? Nyilván az utóbbi.

[17] Lásd: https://pestisracok.hu/mar-mar-gyurcsanyi-aljassaggal-sertette-verig-a-szekelyeket-gyongyosi-marton/

[18] http://www.itthon.ma/tokes-szilagyi-zsolt-keruljon-az-erdelyi-magyar-lista-harmadik-helyere-az-ep-valasztason/

[19] https://kronika.ro/erdelyi-hirek/kelemen-szerint-az-rmdsz-identitasanak-feladasat-jelentene-az-erdelyi-magyar-koalicio-az-ep-valasztasokon

[20] http://itthon.transindex.ro/?hir=54721&SZTK_Sogor_Csaba_kivetelevel_mindenki_megszavazta_az_RMDSZ_jeloltlistajat

[21] Lásd: http://szabadsag.ro/-/basescuek-megszavazzak-a-fidesz-kizarasat-az-europai-neppartbol

A szöveg a Kapu számára készült.

Reform Tömörülés – az igazi Tulipán „Tisztességgel, következetesen”

Tavaly volt negyed évszázada annak, hogy megalakult az RMDSZ nemzeti autonomista erőinek legjelentősebb platformja, a Reform Tömörülés, melyet pályájának végére, 2003-ra a Markó Béla és Takács Csaba nevével fémjelzett csúcsvezetés belső ellenzékének vezető erejeként tartott számon a politikum és a média egyaránt.

Mivel e csapat e néven tíz esztendőn át harcolt azért, hogy az RMDSZ politikáját ne Bukarestből határozzák meg, hogy az autonómiaprogram ne csak a hivatalos dokumentumoknak legyen a fő követelése, hanem a napi politikának is, hogy a szervezet forduljon vissza arról az útról, melyen 1996 november 28-án a bukaresti SZKT-n elindult s váljon ismét magyar nemzeti önkormányzattá, értelemszerűen a feloszlásnak is kerek, 15. évfordulója volt a múlt esztendőben.

Ezen évfordulókra emlékezik az egykori csapat e hétvégén, s ezen évfordulók alkalmából láttuk érdemesnek összefoglalni röviden a platform történetét, mely a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének megalakulásával vette kezdetét 1990 januárjában.

A MISZSZ-t sokan az RMDSZ ifjúsági szervezeteként tartották számon annak idején. Valójában az erdélyi magyar fiatalok az RMDSZ-el párhuzamosan,  attól függetlenül alakították meg szervezeteiket 1989 decemberében illetve 1990 januárjában, amikor az országban még többfelé puskalövések szakították félbe az új rendszer konszolidálódó csendjét.

A MISZSZ első kongresszusán, 1990 márciusának közepén már téma volt, hogy szervezetileg különjön el a politikai „élcsapat” és a mozgalom, s ha formálisan ez nem is történt meg, az év derekán, Székelyudvarhelyen megtartott választmányi gyűléstől kezdődően külön ülésezett a szervezet mozgalmi része  és politikai csapata. Ez utóbbi vált ki és alakult formális RMDSZ-platformmá Reform Tömörülés néven 1993 decemberében a MISZSZ Félix fürdőn megtartott kongresszusán.

Innen kezdve két esztendőn keresztül a MISZSZ-t egy együttműködési szerződés kötötte csak a Reform Tömörüléshez, mely lényege az volt, hogy a MISZSZ átadja az RT-nek az RMDSZ struktúráiban a szervezetet megillető helyeket, az RT cserébe felvállalja az ifjúsági érdekek képviseletét. A Félix fürdői kongresszus a két szervezet közös tiszteletbeli elnökévé választotta Szőcs Géza korábbi szenátort és főtitkárt, aki egyébként az RMDSZ csúcsán mindvégig vállalta a MISZSZ-es identitását. 

(Szőcs Géza az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásakor üdvözli az egybegyűlteket, 2003 decemberében) 

A platform elnökévé Toró T. Tibort választották, aki a platform tíz éves történetének ideje alatt mindvégig megőrizte pozícióját. 

(Toró T. Tibor Répás Zsuzsannával  2005. október 6.-án Aradon, a Flórián utcában)

 (Toró T. Tibor Szilágyi Zsolttal és Ágoston Balázzsal a Demokrata klubban, 2004. szeptember 9.én)

 (Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt 2004. április 23-án Aradon)

A Reform Tömörülés nemzeti liberális elvi alapokon közelítette meg az autonómia kérdését és általában a politikát. Hadd idézzük a platform első hivatalos dokumentumát, a megalakuláskor kibocsátott szándéknyilatkozatot: „Mi, a Reform Tömörülés kezdeményezői, a nemzeti liberalizmus eszmerendszerének értékeit kívánjuk a politika színterén megjeleníteni. Tudjuk, hogy az egy fogalomba volt két irányzat, az individuum szabadságát hirdető liberalizmus és egy sajátos közösséget központba állító nemzeti eszme politikai gyakorlat szintjén összeegyeztethető, e két értékrendszerből fakadó kettős feladat egyidejűleg megvalósítható, egymás ellenébe való fordulása megakadályozható.”

Mára a közemlékezet az RT-t az RMDSZ vezetés kérlelhetetlen ellenfeleként őrzi, s csak kevesen tartják számon, hogy e csapat munkával és szavazatokkal támogatta a Markó-féle vezetést mindaddig, amíg be nem bizonyosodott, hogy Markóéknak nem az autonómia megteremtése az elsődleges cél, hanem az RMDSZ-en belüli pozíciók mindáron való biztosítása és a kormányzati hatalom megszerzése.

Már az sem ígért jót, hogy Markó Béla, aki nem helyeselte a neptuni tárgyaláson való részvételt 1993 júniusában, középre helyezkedett a neptuniakat joggal bíráló Tőkés László és az RMDSZ-nek illetve erdélyi magyarságnak súlyos politikai kárt okozó partizánakció végrehajtói, a neptuni hármak, Borbély László, Frunda György és Tokay György  között. Markó önpozicionálása szoros összefüggésben van azzal, hogy a belső válság végére pontot tevő SZKT gyűlésen 1993 szeptember végén a testület elítélte ugyan a mandátum hiányában tárgyalókat, de nem mondott ki rájuk szankciót. Az első nyilatkozat, mely méltó módon büntette volna a különutasokat egyetlen szavazat híján bukott el. Ha Markó akkor nyílt színen elmondja azt, amit Borbély Imre 1995-ös, hozzá címzett nyílt levelében megfogalmazott s amit ismereteink szerint soha senki nem cáfolt, tételesen, hogy Frundáék nemcsak mandátum nélkül, de elnöki tilalom ellenére mentek tárgyalni, okunk van feltételezni, hogy meglett volna a hiányzó szavazat.

De az RT és Markóék szakítása nem ekkor következett be, hanem a Nagy Benedek-ügy kapcsán.  Emlékezetes, hogy 1994 decemberében Nagy Benedek képviselő egy gyalázkodó röpiratot terjesztett a frakciótársai körében, melyben úgymond hitelt adva a Tőkés Lászlót ért botrányos rágalomnak, miszerint Temesvár hőse szekus együttműködő lett volna, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét a „Gonosz rabjának”, „gátlástalan puhánynak” és „hűtlen kezelőnek” nevezte. Markó kivárásra játszott, nem volt hajlandó elhatárolódni Nagy Benedektől, pedig erre nyílt levélben kérte fel 29 RMDSZ tisztségviselő. Az ügyet az Operatív Tanács elé utalta, mely azt az Etikai Bizottságnak továbbította. Végül  az SZKT, majd a kongresszus döntött a kérdésben. Markó célja nyilván az volt a kivárással, hogy a rágalom minél mélyebben igya be magát a társadalom szöveteibe. Nagy Benedeket három évvel később a vallásügyi államtitkárságon láthattuk viszont. A harminc ezüst, ugye, mely napjainkban pozíciókban méretik.

Ez a pont döntő volt abban, hogy az RT saját elnökjelöltet indított Markóval szemben az 1995. májusában megtartott RMDSZ kongresszuson Kónya Hamar Sándor személyében, aki egyébként alul maradt az első körben abszolút többséget szerző Markóval szemben.  Nota bene: annak dacára, hogy Markó Béla semmit nem teljesített azokból a kulcsfontosságú feladatokból, melyekkel megbízta az 1993-as brassói kongresszus, s melyek elvégzésére két éve volt a kongresszusi határozatok értelmében.

Ezeket a már említett nyílt levél foglalta rendszerbe: az autonómia absztrakt követelését a jogszabályok paragrafusnyelvére lefordító autonómia-statútumokról, a nemzeti kataszter összeállításáról valamint a belső választások megtartásáról van szó. Markó Béla levonta a számára adódó következtetést: az elnöki mandátum nem a program végrehajtásához van kötve, hanem a nómenklatúra támogatásához.

Ekkor dőlt el lényegében, hogy az RMDSZ politikája meg fog változni, és hogy előbb-utóbb a szervezet része lesz a Neptun-logika mentén a kormányzati hatalomnak. Az írásba nem foglalt, de a gyakorlatban kiválóan működő neptuni ihletésű elit-paktum értelmében az magyar érdekvédelmi szervezet feladja az autonómia-küzdelem legfőbb eszközét, a külpolitikai nyomásgyakorlást, legitimálja a román kormányt kifelé és befelé, mely cserébe biztosít annyi, a lényeget, az autonómiát nem érintő „eredményt”, amit felmutatva az RMDSZ mobilizálni tudja választóit. Védi ugyanakkor az RMDSZ-t az esetleges külső kihívásokkal szemben, lásd a Magyar Polgári Szövetség 2004-es választásokon való indulásának állami eszközökkel való megakadályozását.

A MISZSZ helyét az RMDSZ struktúráiban 1995-ben átvette egy magasabb integrációs fórum, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), melynek egyébként a MISZSZ is tagszervezete maradt. A MISZSZ és a Reform Tömörülés közötti egyezség nem került megújításra, a platformot a továbbiakban az RMDSZ helyi szervezeteiben pozícióhoz jutott aktivisták és a választásokon mandátumot szerző prominensek képviselték.

A platform életében az 1999-es kongresszus hozott alapvető változást, amiután gombamód alakultak a helyi szervezetek, melyek később a gerincét képezték az RMDSZ-en kívüli autonomista szervezetek önépítkezésének, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak majd a Magyar Polgári Szövetségnek. E csapat jó része együtt harcolt a továbbiakban a Magyar Polgári Pártban, majd annak értékválsága után az Erdélyi Magyar Néppártban.

Az RT vezetői ott voltak a Tőkés László által elindított Alsócsernátonban elindított Fórum-mozgalom szervezői között. 

(Tőkés László 2003. október  5-én Aradon, a Vesztőhelyen)

E mozgalom célja az volt, hogy a tagság mobilizálásával kényszerítse az RMDSZ-vezetést saját programjának, az autonómiának a felvállalására. A Markó-féle vezetés ugyanis, az 1996-os kormányzati szerepvállalással egyidőben félretette programjának leglényegét, az autonómiát, mely ettől kezdve jellemzően még a belső anyagokban sem szerepelhetett a 2004-es választásokig.

1999-ben a Reform Tömörülés támogatta Kincses Elődöt Markó Bélával szemben a csíkszeredai kongresszuson, ahol a nemzetközi sajtó is felfigyelt a szerveződésre, hála a Bill Clintonhoz címzett nyílt levélnek, mely a platform történetének talán legnagyobb hatású akciója volt. A levél hátterét az jelentette, hogy nem sokkal a kongresszus előtt a világ első számú nagyhatalma elnökének szájából hallhattuk vissza a román diplomácia hazug szólamát, miszerint „Romániában modellértékűen oldották meg a kisebbségi kérdést”. Az RT nyílt levele a kérlelhetetlen valósággal szembesítette a címzettet és az olvasókat. Clinton kijelentésének értelemszerűen az RMDSZ kormányzati szerepvállalása adott tápot.

Az 1999-es RMDSZ kongresszust követően mélyült az ellenét az RMDSZ vezetés és az autonomista oldal között. Markóék az autonómiaprogram feladásával párhuzamosan módszeresen távolították el az RMDSZ-ből a korábbi ellenállókat, mindenkit periferizálni igyekeztek, aki nem akart elvi okokból megállni a sorba. A szervezet fokozatosan párttá alakul, szövetségi jellegét egyre inkább elvesztette.

2000-ben a választás előtt több szabálytalanság is történt, ezek közül a legdurvább Kincses Elődnek  az önkényes, alapszabályzatellenes felfüggesztése volt Maros megyei elnöki tisztségéből.

Ezt tetézte a Magyar Ifjúsági Tanács SZKT-küldöttei esetében a mandátum megerősítésének elmaradása, amire válaszul a MIT megszakította az RMDSZ-szel a kapcsolatát.

Az RMDSZ vezetés úgy látott neki a 2003-as kongresszus megszervezésének, hogy érvényben levő kongresszusi határozat dacára nem tartották meg előtte a belső választásokat. Tőkés László bírói úton kísérelte meg rákényszeríteni az RMDSZ vezetést a törvényességre, sikertelenül.

Mindezek után a Reform Tömörülés 2002 novemberében, Kolozsváron megtartott küldöttgyűlésén arról született döntés, hogy az RMDSZ illegitim, 2003 január végére tervezett kongresszusát az RT nem legitimálja jelenlétével.

A Szatmárnémetiben megtartott RMDSZ-kongresszus pártosította az alapszabályzatot, megfosztotta Tőkés Lászlót tiszteletbeli elnöki tisztségétől (a tisztség megszüntetésével) és a belső választásokat kiváltotta az elektoros helyi játékokat és így a helyi elit önátmentését lehetővé tevő részleges tisztújítással. A szabályozás a platformoknak a „belső választásban” semmilyen szerepet nem adott. Látszott, itt a történet vége.

Ahogy a pártoknak az a szerepe az állami keretek között, hogy részt vesznek a választásokon, úgy a pártokkal analóg belső szerveződéseknek, a platformoknak is ez lett volna a fő funkciója. Miután ettől a lehetőségtől Szatmárnémetiben megfosztották őket, létértelmük veszett el. A Reform Tömörülés vezetői levonták a következtetést: 2003 márciusában a platform  utolsó kongresszusa kimondta saját feloszlását tagjai pedig az RMDSZ-től független mozgalmat alapítottak. E mozgalom az autonomista erők integrációs fóruma kívánt lenni, de a történelem hamar túllépett rajta, e szerepkört átvette a 2003 decemberében megalakított Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.

A platform önfeloszlató kongresszusával kapcsolatban mindmáig él egy olyan elmélet, miszerint belső ellentétek feszítették szét e közösséget és lényegében önfeloszlatásba menekült a vezető elit. E teória olvasható volt az ellenséges és baráti sajtóban egyaránt. Lehet, hogy kívülről ez volt a látszat, de belülről ez az elmélet csak cáfolható.

Két oldalról is, részint azért, mert a valós ok, amit már részleteztem, megvolt, másik oldalról azért, mert a sokak által felnagyított ellentét az RMDSZ kongresszuson való részvételt leszavazó székely küldöttek valamint a partiumiak között nem értékrendi-elvi, hanem csak taktikai ellentét volt, mely nem vetített előre olyan zsánerű szembenállást, ami a platform egységes, tisztességes és következetes politikáját nehezítette volna a továbbiakban. A sokat emlegetett kongresszuson a küldöttek értékrendi kérdésekben egységesen szavaztak, a platform működésének tíz esztendejében mindvégig eszmei homogenitás jellemzete a csapatot.

A legabszurdabb vád, ami a platformot érte a fősodratú RMDSZ és annak sajtója részéről, az volt, hogy tagjai csak a hatalmat akarják, értékrendi meggyőződésük valójában nincs. A politikai rágalmak sokfélék, ez a legdurvább, legerkölcstelenebb, leggátlástalanabb, ami elméletileg egyáltalán elképzelhető. Egyik oldalról épp a fordítottját fogalmazza meg a valóságnak: az RT politikaalakítói nem kellett volna mást tegyenek, csak feladják elveiket, fenntartsák a szövetségesi viszonyt Markó Bélával utóbbi neptunista balfordulata után is,  és ölükbe hullott volna a hatalom.

A másik oldalról épp azok fogalmazták meg e vádat, akik többségének tényleg semmiféle meggyőződése nem volt és tényleg csak a hatalmat akarták az RMDSZ-en belül, másrészt a kormányzati hatalom vonatkozásában.

Zárásképpen leszögezhetjük, hogy e csapat hű maradt mindvégig jelszavaihoz: tisztességesen és következetesen politizált a nemzeti érdekek és értékek mentén egy olyan jövőkép, az autonómia érdekében, mely megvalósulása esetén szavatolná közösségünk hosszú távú megmaradását.

Vezetői ezt teszik ma is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács valamint az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg az Erdélyi  Naplóban jelent meg a mai napon.

A Reform Tömörülés működésének időszakából sajnos nincsenek fotóim, első digitális fényképezőgépemet épp a feloszlás hónapjában vettem meg.

Igyekeztem e korszakhoz időben közel álló fotókat válogatni.