A holland kapcsolat

Aki követi a magyar közélet eseményeit, felfigyelhetett rá, hogy Szíjártó Péter külügyminiszter sokkal határozottabb, karakánabb, következetesebb politikát képvisel, mint elődei. Jómagam kinevezésekor úgy véltem, hogy a miniszterelnök saját kézbe vette a külügyeket, amit addig elkötelezett atlantisták irányítottak.

Vélhető, hogy Szíjártó minden fontos lépesét egyezteti a kormányfővel, ezzel együtt önálló aktornak néz ki, aki hitelesen követi az orbáni paradigmát, mely szerint a magyar külügy lépéseit nem absztrakt értékek, nem is a térséget gyarmatnak tekintő globális háttérhatalom elvárásai, hanem Magyarország érdekei kell meghatározzák. Szíjártó orientációja pragmatikus és elvszerű egyszerre, válaszreakciói gyorsak, egyértelműek s mindenképpen alkalmasak arra, hogy a magyar emberek úgy érezzék: a külügyi vezetés méltóképpen képviseli nemzetközi szinten az országot és a nemzetet.

A holland nagykövet otromba és rágalmazó nyilatkozatára (miszerint a szélsőséges iszlamisták ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány) adott válaszreakció, konkrétan a Hollandiában akkreditált magyar nagykövet hazarendelése és a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatok szüneteltetése egyértelműen ebbe a sorba illeszkedik. Azért külön elismerés illeti Szíjártót, hogy arra is rámutatott: a nagykövet azon megnyilatkozása is sérelmes magyar és európai szempontból egyaránt miszerint olyan merénylet, mint Barcelonában bárhol előfordulhat. Hadd idézzük: „Ennél kegyeletsértőbb és érzéketlenebb nyilatkozatot nehéz tenni. Mi soha nem fogjuk elfogadni, hogy Európa olyan kontinens legyen, ahol bárhol előfordulhat autós merénylet, emberek halálát okozva.”

Hosszan lehetne idézni a nagyköveti interjú egyéb passzusait, s bebizonyítani, hogy a rosszindulat, az ideológiai elfogultság miképpen kreált egy diplomatából fekete-propaganda ágenst.

Ami pedig az autós merényleteket illeti: igen, ilyen bárhol előfordulhat, ahol kellő számban élnek muszlimok. Kevesen merik kimondani azt, amit például Bill Warner „Saria törvény nem muzulmánoknak” című könyve leír és adatol: magával a vallással van a probléma, statisztikai szükségszerűség, hogy ahol e vallás követői nagyobb számban élnek, ott egy részük radikalizálódjon és akár a terrorcselekmények elkövetéséig elmenjen. S ezt a megállapítást fényesen igazolja az utóbbi évek krónikája.

A recept egyszerű: meg kell állítani a betolakodók beözönlését, az illegális itt-tartózkodókat ki kell utasítani, a már állampolgársággal rendelkezőket pedig fokozottan ellenőrizni.

A baj az, hogy az Unió vezetői, akik e receptet alkalmazni hivatottak, az ellenfélnek játszanak, nem csoda, hogy embereik, mint például a holland nagykövet minden elkövetnek e megoldási javaslat első számú hirdetője, a magyar kormány ellen.

Borbély Zsolt Attila   

A szöveget 2017, augusztus 28.-án adtam le a Székely Hírmondónak.

Megvásárolhatatlan hazafi, lényeglátó elemző, páratlan erejű művész Találkozásom Wass Albert életművével

Idén, a nyár elején kaptam egy felkérést, hogy írjak egy szubjektív esszét Wass Albertről. Mivel kevés embert tartok olyan nagyra, mint az erdélyi írófejedelmet, örömmel mondtam igent. Addig is míg az írás vagy annak rövidített változata kötetben megjelenik, itt a helye a blogon.

Első találkozásomat Wass Albert gondolatvilágával még a nagy író életében, a kilencvenes évek legelején, a „Hunnia” című folyóiratnak köszönhettem, mely a „magyar szellem önvédelmeként” határozta meg önmagát. Kunszabó Ferenc, azóta elhalálozott jeles írónk, kiadványa számára előásott egy sor olyan szöveget, amit a kommunista cenzúra elfeledésre ítélt, Szabó Dezsővel indított, de utána más szerzők is következtek, többek között Wass Albert. A kis novella, mely Erdély második világháborús román megszállásának idején játszódik, belém égett. Így nem csoda, hogy midőn a kilencvenes évek végén egyre többen és többen fedezték fel maguknak a mezőségi írófejedelmet, már tudtam, hova tenni Őt.

Elsőként a „Farkasverem” című regényét vettem a kezembe, amit bevallom férfiasan, félbehagytam, nem tudott lekötni, ezután Strahl Zoltán, azóta az élők sorában eltávozott, áldott emlékű kedves jóbarátom tanácsára elolvastam az „Átoksori kísérteteket”. Zoli azzal ajánlotta figyelmembe, hogy politológusként nagy élmény lesz ez a munka, mert felér egy szociológiai-politológiai tanulmánnyal. Igaza volt.

Ezután következett az „Elvész a nyom”, amit feleségem adott a kezembe, majd a „Kard és kasza”, anyám kedvence, melynek elolvasását az érettségi diploma elnyerésének feltételévé tenném. S jöttek többiek a „Tizenhárom almafa”, az „Elvásik a vöröscsillag”, a „Funtinelli boszorkány”, a „Hagyaték”, a „Jönnek”, az „Emberek az országút szélén”, az „Utolsó lámpás”, az „Egyedül a világ ellen”, majd különböző novelláskötetek és publicisztika-gyűjtemények.

Wass Albert életműve arra is alkalmat adott, hogy az RMDSZ megmutassa igazi énjét. A szövetségnek mindig megvolt a hajlama a George Orwell legendás könyvében, az 1984-ben leírt politikai célzatú történelemhamisításra. Erre nézve a szervezet tíz éves fennállásának alkalmából, 1999-ben kiadott CD-ROM megannyi példával szolgál, a hivatalos RMDSZ vezetés számára kényelmetlen epizódok egyszerűen kimaradtak a krónikából. Mint ahogy „műfaji tisztaságra” hivatkozva kicenzúrázták Tőkés László nevét a Wass Albert életműsorozatból. A Mentor kiadó igazgatója (mely kiadóban Markó Béla is részvényes),  Káli Király István azzal érvelt Markó érintetlensége mellett, hogy az RMDSZ akkori elnöke nem foglalkozik Wass Alberttel, nem tartja jó írónak, két sort se olvasott tőle. Jó kérdés, hogy akkor minek alapján nem tartja jó írónak. Egyébként semmi meglepő nincs abban, hogy Markó Béla nem kedveli Wass Albertet, kettejük életútja, értékrendje, világképe igencsak elüt egymástól. Ne feledjük, Markó Béla volt az egyetlen politikai vezető Gyurcsány Ferencen kívül, aki nyíltan kiállt a Székelyek Nagy Menetelése ellen 2013-ban, ráadásul tette ezt a nemzetellenes sajtó zászlóshajójának számító „Élet és Irodalomban”. (Ahol egyébként Orbán Viktor nemzetpolitikáját is sorozatosan támadja, többek között az országot a muszlim inváziótól hatékonyan védő kerítés ürügyén is.)

Wass Albert zseniális író volt.

Irodalmi értékelése csak azért nem egyöntetű, mert a magát baloldalnak nevező proletár-internacionalista, gyökértelen, nemzetellenes társaság, nem kis részben a kommunista rezsimnek köszönhetően eluralkodott az esztétikai, irodalmi és társadalomtudományi tanszékeken és újratermeli önmagát, most már liberális kozmopolita mezben. Mivel Wass Albert mondanivalójával nem nagyon tudnak mit kezdeni, így esztétikai értékét kicsinylik le, mivel az nem mérhető.

Wass Albert életműve szellemi-eszmei lakmuszpapír. Wass olyan mély érzésű humanista, de ízig-vérig magyar író, akit a nemzetben gondolkodók egyből szívükbe zárnak, a nemzetellenes kozmopoliták pedig körbeugatnak. Ha valaki kíváncsi, mire képes indítani egy jobb sorsra érdemes professzorasszonyt a nemzeti gondolkodás ziháló gyűlölete, az olvassa el Cs. Gyímesi Éva „Wass-fogak” című írását.[1] „Gyűlölködésről”, csak „undorral” idézhető „méregfolyamról” ír Cs. Gyímesi egy olyan ember kapcsán, akinek minden sorát az mélységes szeretet hatja át, aki még a birtokát kirabló román hadsereg éhes katonája iránt is képes volt részvétet érezni.

Az sem véletlen hogy a román hatalom ma is üldözi, eljárást indítanak azok ellen, akik emlékeznek rá, szobrait levétetik, volt már ré példa, hogy könyveit elkobozták. Tény, hogy kevesen mutattak rá olyan tisztán és világosan a román vezetés szándékaira a magyarság vonatkozásában, mint Wass Albert. Hadd idézzük: „Történelmi tény, hogy 1919 óta a mindenkori román kormányok legfőbb célja Erdélyben az volt, hogy „megoldják a magyar kérdést” minden rendelkezésre álló eszközzel, a lehető legrövidebb idő alatt. Ezt a „megoldást” minden román kormány egyformán képzelte el: el kell tüntetni a magyarokat Erdélyből, múltjukkal, kultúrájukkal együtt, hogy nyomuk se maradjon. Mindössze a rendelkezésre álló eszközök változtak, a különböző kormányrendszerek ideológiai és külpolitikai lehetőségeinek megfelelően. Liberálisabb rendszerek lassabban, terrorra alapozott rendszerek gyorsabban haladtak kitűzött cél felé. Szocializmus, humanizmus, népi demokrácia: bármi is volt a jelszó, Erdély magyar lakosságának szempontjából ugyanazt jelentette. Teljes kiszolgáltatottságot egy emberséget nem ismerő, kegyetlen, balkáni ösztönök által vezérelt idegen államhatalommal szemben.”[2]

Wass Albert egész élete példaadás volt a nemzeti helytállás tekintetében, megmutatta, hogy minden körülmények között lehet küzdeni a magyarságért, mindig meg lehet találni a mozgásteret, sosem szabad feladni a harcot.

Ebben a harcban Wass Albert kikerülhetetlennek tartotta a nemzeti akcióegységet: „Az igazság diadalához azonban elkerülhetetlenül szükséges a nemzet egysége. Az egy szív, egy lélek, egy szándék, és egy cselekedet. Amíg ez nincs meg, addig hiába takarjuk el a tükröt, arcunk nem változik meg tőle. Vakon visszatükrözi életünkbe a tehetetlenség, reménytelenség, szétforgácsoltság kétségbeejtő árnyait, minden történelmi pillanatunkban.

Az igazság a mi oldalunkon van. A mi oldalunkon volt ötvenhatban is, azonban az emberi világban az emberi mértékkel mérve minden igazság csak annyit ér egy nemzet számára, ahány agyat és kezet közös irányba mozdítani képes és értéke csak addig gazdagít, ameddig a cél a szándék a tett közös.”[3]

Politikai értelemben látnok volt, képes volt a színfalak mögé látni, a felszín mögött észrevenni a lényeget. Olvassuk csak: „ És míg Amerika népe izgalommal figyeli a politika színpadán lezajló eseményeket, elnökválasztásokat, kortesvitákat, addig ez az ezerfőnyi sötét ruhás tisztviselőhad a háttérben végzi a maga dolgát: államfőket cserélget szerte a világon, kormányformákat változtat, új határokat von, életekkel, sorsokkal kereskedik, s az Egyesült Államok politikai hitelét rendre teljesen tönkreteszi a világ népei előtt.”[4] Írta mindezt nem 2004-ben, hanem 1964. január 23.-án.

Egy évvel  korábban, 1963-ban (!) ezt olvashattuk tőle: „Az is kétségtelen, hogy ma már csak papíron van meg a kétpártrendszer, az utolsó húsz évben (!) mindkét párt ennek az új, baloldali és Európából importált erőcsoportnak volt a kezében, akár demokrata, akár republikánus elnök lakott a Fehér házban a politikai irányvezetés ugyanaz maradt.”[5] Mindezeket az igazságokat a fősodratú politológia szolgái ma sem merik kimondani.

Gondolati, politikai örökségének kvintesszenciájaként foghatjuk fel az a hétparancsolatot, amit fél évtizeddel halála előtt, 1993-ban, már a rendszerváltás után vette papírra:

„Tiszteld és szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből, minden erődből, és rajta kívül más istened ne legyen. Bálványt ne imádj! A pénz mindössze eszköz, nem istenség. Érdekimádat, ön-imádat hamis utakra vezet embert és nemzetet egyaránt.

2. Magyar mivoltodat, az Úr legszebb ajándékát, meg ne tagadd soha! Őrizd, ápold, add át fiaidnak, mert csak addig marad rajtatok az Úr szeme, míg e nemzethez hívek maradtok. Ki nemzetét elhagyja: az Urat tagadja meg, s elvész nyom nélkül a népek tengerében.

3. De ne gyűlöld azt, aki más nemzethez tartozik. A gyűlölet méreg, mely megmérgezi az elmét, és gyűlöletet terem. Rokonod minden isten-fia ember, bármely nyelvet beszéljen is.

4. Szeress minden magyart, mert testvéred Ő: nemzeted fia. Segítsd és támogasd, mert közös hazát adott nektek az Úr. Ki testvére ellen fordul, vagy megcsalja azt: önmagát rövidíti meg ezzel, saját nemzetét gyöngíti, s az Úr parancsa ellen vétkezik. Ki széthúzás magját veti el: romlást arat.

5. Ki bántja a magyart: téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Bárki magyar vesztesége a te veszteséged is.

6. Légy becsületes, tisztességes és igaz! Ezek azok az emberi értékek, melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell. Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet. Aki csalásra épít: nyakát töri. A felelőtlen ember homokra épít, amit elfúj a szél, és elmos az eső. A becsületesség olyan, mint a sziklakő: kemény és maradandó. Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké. Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van.

7. Legyetek bátrak és hűségesek egymáshoz és a magyar nemzethez, mert az Úr szereti a bátrakat és a hűségeseket, s megsegíti azokat, akik az igazság útjain járnak.

Őrizzétek szívetekben ezeket a parancsolatokat, s meglássátok: az Úr veletek lesz!”

Borbély Zsolt Attila

---

[1] http://hirhatar.com/wass-fogak/

[2] Wass Albert: Magyar számadás, Mentor kiadó Marosvásárhely, 2006, 122. o.

[3] Uo., 34. oldal

[4] Wass Albert: Magyar szemmel, Mentor kiadó Marosvásárhely, 2007, 1 kötet, 21 o.

[5] Uo, 12. o.

A Német Megszállás Áldozatainak Emlékműve

Az alábbi szöveget, melynek inkább apropója, mint fő témája a sokat vitatott emlékmű, 2014. április 27.-én adtam le az Erdélyi Naplónak, gondolom 29.-én látott napvilágot a szokott menetrend szerint. Mivel a világot ugyanazok a háttérerők irányítják, mint három és fél évvel előtt, mely erőknek nagyjából  ugyanazok a helyi csatlósaik, mint akkor (na jó, azóta van egy Momentum nevű helyi szövetségesük is, az LMP Schiffer nélkül követhetetlen és kiábrándító, továbbá a Jobbik bevette a balra átot), a szöveg tézisei ma is aktuálisak.

A Német Megszállás Áldozatainak Emlékműve

Nincs olyan politikai rendszer, mely nélkülözhetné az ideológiai legitimációt, mely lemondana arról, hogy saját létét eszmei érvekkel aládúcolja és kívánatosnak ábrázolja azok előtt, akik vevők e szólamokra. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy minden politikai rendszert álságosnak tekintsünk és minden ideológiai konstrukcióval szemben ellenérzést tápláljunk. Még akkor sem, ha a hirdetett szólamok és a valóság között mindig van valamilyen mértékű eltérés. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy ez az eltérés milyen mértékű. Ha a például Horthy-korszakot vesszük górcső alá, meglepő egyezést találunk a hirdetett elvek és a követett politika között, de hasonló érzésünk lehet a reformkor dokumentumainak tanulmányozásakor is.

A másik pólust a kommunista rendszer képviseli, mely saját embertelen elveihez sem volt következetes, saját polgárnyomorító jogrendjét sem tisztelte, melynek hivatalos szólamai a legcsekélyebb mértékben sem voltak komolyan vehetőek, még a legalapvetőbbek sem.  Egyetlen példát említve: hol volt a munkásosztály hatalma és társadalomirányító szerepe az 1956-os forradalom leverése után, amikor a szovjet tankok által hatalomra segített puccsisták hadat viseltek a munkástanácsok ellen és sortüzeket vezényeltek a békésen tüntető, zömmel munkásokból álló tömegek ellen?  

Hasonló szakadék tátong a civilizáltnak mondott világban, az európai kultúrkörben hirdetett hivatalos propaganda és a realitás között. Felelős államférfiak sem tudnak mit kezdeni a valósággal, mert az annyira ütközik a globalizmus önlegitimáló, igaznak hirdetett téziseivel.

Márpedig a valóság az, amit John Perkins ír le „Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai” című művében. Hadd idézzünk két passzust, mely segít megvilágítani napjaink valóságos dilemmáit: „a gazdasági bérgyilkosok jól fizetett szakemberek, akik dollármilliárdokat csalnak ki a világ országaitól. A Világbank, a USAID (az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége) és más külföldi „segélyszervezetek” pénzét  a világ természeti erőforrásait ellenőrző nemzetközi nagyvállalatok és néhány gazdag család zsebeibe töltik. Eszközeik között meghamisított pénzügyi jelentések, manipulált választások, megvesztegetés, erőszak, szex és gyilkosság is szerepel. A birodalmak létével egyidős játékot űznek, de ez a játék most, a globalizáció korában új és ijesztő méreteket öltött.” Perkins leírja, hogy amennyiben az amerikai kötődésű multinacionális vállalatok számára kedvező jogi környezet kialakítására törekvő „gazdasági bérgyilkosok” kudarcot vallanak, akkor az általuk „sakáloknak” nevezett „fajta” lép a helyükbe. „Amikor feltűnnek, országok vezetői buknak meg hirtelen vagy halnak meg „balesetekben”. És ha netán a sakálok is kudarcot vallanak, ahogy ez megtörtént Afganisztánban és Irakban, akkor a régi módszerek kerülnek elő. Ahol a sakálok megbuknak, oda fiatal amerikaiakat küldenek ölni és meghalni” A könyvet egyébként John Perkins Jaime Roldósnak, Ecuador elnökének és Omar Torrijosnak, Panama vezetőkének ajánlotta, akik ellen a szerző szerint merényletet követtek el, mert „szembe mertek szállni a nagyvállalatok, kormányok és bankok világuralomra törő vezetőinek köreivel.”

A gazdasági bérgyilkosok, sakálok és katonai akciók mellett más síkon is kíméletlen küzdelem zajlik. A globalizátorok a média egyencsatolásával, a filmiparral, az egyes országok kultúrpolitikájára való ráhatással preformálni igyekeznek a lelkeket, a hivatalos liberális szólamok szerint „önálló és döntőképes individuumok” tudatát igyekeznek manipulálni, megkísérlik elvágni az embereket saját szerves kulturális gyökérzetüktől, hagyományaiktól, ösztönös igazságérzetüktől, a „jó” és a „rossz” morális megalapozottságú értékpárosa helyére a „győztes/vesztes” amorális értékpárosát illesztik, s ennek a hadműveletnek a keretében háborút folytatnak a helyi társadalmak, a nemzetek ellen azzal a céllal, hogy a lehető legengedelmesebb embermasszát alakítsák ki, mely a lehető legnagyobb mértékben alkalmas a bérrabszolga-szerepre.

Érdekes, hogy Magyarországon a globalizátorok, az Új Birodalom képviselői azokban találtak a leghűségesebb követőkre, akiknek elsőként kellett volna ellenük fellépni: a szocialistákban és a szabaddemokratákban. Hiszen a szocialisták a munkásosztály kizsákmányolása ellen kellene küzdjenek, márpedig amit a multinacionális vállalatok művelnek világszerte, az a legbrutálisabb kizsákmányolása a munkaerőnek. A szabad demokraták és általában a liberálisok gondolkodásának központjában az önálló gondolkodásra, érdek-mérlegelésre és racionális döntésre képes egyes egyén áll. A gondolkodó egyén akkor is a globalizmus célkeresztjében áll, ha történetesen kivetkőztették hagyományrendszeréből, és ideáltipikusan megközelíti a liberális doktrína absztrakt egyénfogalmát. Ne gondolkozz, termelj, fogyassz és hallgass! Ez a globalizátorok üzenete az egyes ember felé.

E nemzetellenes koalíció hihetetlen szívóssággal, következetességgel és belső indulattal lép fel a nemzeti érdekek érvényesítése, a nemzeti öntudat regenerálása, a magyarság történelmi önképének valóságelvű rekonstrukciója ellen. Legyen szó a Benes dekrétumokról, a magyar állampolgárság kiterjesztéséről, Wass Albert vagy Tormay Cecile életművének tananyagba vételéről, Horthy Miklós emlékének ápolásáról, a magyar Alaptörvény Preambulumáról vagy most legutóbb a Német Megszállás Áldozatainak Emlékművéről.

A kormány a választások előtt leállította a német megszállás emlékművének munkálatait, amikor nem várt ellenállásba ütközött. Kár lett volna ezért feleslegesen százalékokat veszteni, amikor neki állt a zászló. Miután az emlékmű felállításának munkálatai az április 6.-i választások után folytatódtak, a balliberális ideológiai kommandó támadásba lendült.

Kordonbontás, nácizás, tüntetés.

Jellemző toleranciájukra és méltányosságukra, hogy ha valaki, akár a sajátjaik közül nem volt hajlandó együtt uszulni velük, mint tette azt Schiffer András, aki – nagyon helyesen -túlméretezett hisztériának nevezte a tiltakozást, akkor azt előbb a műsorvezető, a „sztárriporter” Kálmán Olga igyekezett helyre tenni kihallgató-tiszti modorban, majd önmagukat mértékadó intellektuelleknek képzelő személyiségek gyalázták a útszéli hangnemben.

Kálmán László nyelvész beígérte az LMP elnökének, hogy leköpi (sic!), ha találkoznak és szégyenletes disznóságnak nevezte az LMP hozzáállását a Német Megszállási Emlékműhöz. Kálmán C. György, „ostoba fasznak” nevezte Schiffert, Sándor Zsuzsa ex-bíró, bírósági szóvivő (!) „görénynek”, „aljas kis tetűnek”, „sunyi kis mocsoknak” titulálta, s persze nem maradhatott ki e tábor leggyakrabban használt kedvenc jelzője: a ”náci”. Ezt speciel, Szabó Zoltán gyurcsányista politikus mondta Schifferre, akinek felmenőit a német megszállás után deportálták, s aki e jelzőre soha egyetlen megnyilatkozásával sem szolgált rá.

Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a gátja-szakadt balliberális gyűlölködőknek a német megszállás minden áldozata előtt tisztelgő, a nácizmust evidensen elítélő emlékmű is „náci”, a kormány is „náci”, a házelnök is „náci”, s „náci” mindenki, aki nem hajlandó teljes mértékben azonosulni az ő világlátásukkal és történelemszemléletükkel. Ahogy Korniss Mihály mondta Bayer Zsoltnak: vagy egyetértesz velünk vagy holnaptól náci vagy.

Reméljük, hogy a kormány nem fog meghátrálni annak dacára, hogy a tiltakozások tovább tartanak, hogy még a globális háttérhatalom első számú nyílt színi megjelenítőjének, az Egyesült Államoknak a nagykövetsége is hallatta hangját az ügyben, átvéve a gyűlölködő álliberálisok szlogenjeit, s hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tiltakozásul bojkottálja a Holocaust emlékévet. (Egyébként a bojkott sikertelen volt, a pályázók nagy része lehívta az elnyert támogatási összegeket.)

A szobor felállítása egyébként eleve kompromisszum, olyan, mint az Alaptörvény, melynek Preambuluma hivatkozott ugyan a Szent Korona tanra és a történelmi jogfolytonosságra, de nem állította vissza a történelmi alkotmányt és az alkotmányos monarchiát, hanem formailag megmaradt a magyarságra jellemzően pusztulást és romlást hozó köztársaság államformájánál.

A Szabadság teret szerencsésebb lett volna a Kossuth térhez hasonlóan korábbi formájára hozni az Ereklyés Országzászlóval és az Urmánczy Nándor-kezdeményezte Magyar Feltámadás szoborcsoport újrafelállításával.

De ha már ez nem lehetséges és ha vélhetően az orosz-magyar kapcsolatok roncsolásának elkerülése érdekében ott kell maradjon a Szovjet Megszállás Emlékműve a téren (melynek felirata botrányos módon felszabadításról beszél) akkor fontos, hogy a téren ott álljon a Német Megszállás Áldozatainak Emlékműve is, hogy jelezze, mikor is vesztette el Magyarország a szuverenitását.

Borbély Zsolt Attila

 

Az igazi Magyarország - öt évvel ezelőtti írásom az első Békemenetről

A Jobbik részéről nem újdonság a Fidesz-szavazók lebirkázása, megvezetett emberekként való megbélyegzése, holott sok esetben nagyon is meggondoltan, hosszas mérlegelés alapján adják nemzetben gondolkodó voksukat erre a pártra. Nemzetféltésből és jobb híján. Jóapám még azokban a régi szép időkben, amikor a Jobbik felvállalható, jó szívvel támogatható politikát folytatott, Jobbik-szimpatizánsként és Jobbik-szavazóként válaszolt egy zárt körben azoknak, akik leszólták fölényesen a történelem-meghatározó első nagy Békemenetet.

„Vannak olyan jobbikos, és a Jobbikhoz közel álló vélemények, melyek szerint a Békemenet valójában „birkamenet”, melyen megtévesztett, naiv emberek végső soron saját érdekük ellen tüntettek. Erről akaratlanul is eszembe jut egy Bem rakparti pincehelység, melyben egy „szabad madaras” kitűzőt hordó, szemmel láthatóan közel-keleti vérű képrámás kisiparos az MDF-es Ludányi Horváth Attila barátomnak (ő éppen egy képet rámáztatott nála) habzó szájjal szidta a „buta magyarokat”, akik kormánypárti, taxisblokád-ellenes tüntetésen vettek részt…”saját érdekük ellen”.

2012. január 21.-én a Dózsa György úti parkolóban ott álltak egymás mellett a buszok melyekkel Erdélyből és Délvidékről érkeztek a magyarok az összefogás menetére.

Én is kizárólag ezért jöttem fel Temesvárról.

Ott, a buszok környékén találkoztam jó pár olyan atyafival, akiknek politikai nézeteihez képest a Jobbik egy mérsékelt szervezet. Ők, mint ahogyan a fiam és jómagam is, nem egy pártgyűlésre jöttünk… még akkor sem, ha tudva tudtuk, hogy ezt ekként is fogják majd magyarázni (mert mi eme értelmezésekre fittyet hányunk).

Sokkal többről volt itt szó.

Valaki a nemzet szabadságát tűzte ki célul, és tett is egy pár hitelesítő lépést. Majd jött az eddigi euro-atlanti történelem legádázabb és igazságtalanabb lejárató kampánya ellene és országa ellen.

Ez a helyzet, és ez a pillanat, nagyon ősi rétegeket érintett meg sokunk lelkében.

Ha ez a készség kivész, kiveszünk mi is, mint nemzeti közösség és kultúra.”

Leveléhez csatolta az alábbi cikkemet, amit a Békemenetről írtam azon frissiben az Erdélyi Naplónak:

Az igazi Magyarország

2012.01.29.

http://erdelyinaplo.ro/?hir=253

Amikor nemrégiben a Nézőpont intézet nyilvánosságra hozta legutóbbi felmérését, mely szerint, ha most lennének a választások, ismét fölényesen győznének a kormányerők, sokan még a nemzeti oldalon is kétségbe vonták a közvélemény-kutatás hitelességét, mondván, hogy ez nem tükrözi az ország hangulatát. Merthogy válság van, mindenkinek meg kell húzni a nadrágszíjat, ÁFA-emelés történt, a külföldi sajtó és a politikum körbeugatja Magyarországot, amit a globális világhatalom belső ágensei felerősítenek stb., stb. S volt, aki azt is hozzátette, hogy a közhangulatot inkább azok képviselik, akik összeverődtek 2012. január 2.-án az Opera előtt, hogy belerondítsanak mások ünnepébe.

A csendes többség nem hallatta hangját, viszont, hogy a hajlandóság erre megvolt benne, az érezhető volt. Ezt igazolja a fergeteges sikerű civil rendezvény, a Békemenet, mely hitet kívánt tenni a magyar szuverenitás, az önálló, magyar érdekek mentén megfogalmazódó kormánypolitika, ha úgy tetszik, a magyar szabadság mellett.

Rendkívül fontos volt, hogy a Békemenet nagyságrenddel nagyobb tömeget vonultasson fel, mint a kormányellenes megmozdulások, hogy a legnagyobb rosszindulattal se lehessen a komolyan vétel igénye mellett elhazudni a fölényt. Hát így történt. S ennek hatalmas jelentősége van még akkor is, ha elindult az ellenséges oldalról a lekicsinylés: a balliberálisok és az ellenséges külföldi sajtó százezer emberről beszél, a tényekre fittyet hányók – az MSZP és a Kleine Zeitung – tízezreket emlegetnek.

Aki ott volt, az tudhatja, hogy soha nem látott hatalmas tömeg gyűlt össze múlt szombaton, egy civil kezdeményezés eredményeképpen. S jöttek Kárpátaljáról, Felvidékről, Közép-Erdélyből, Partiumból, Székelyföldről és Délvidékről. Jöttek a megmaradt Magyarország nagyvárosaiból és kicsiny falvaikból, a helység nevét jelző kis táblácskákkal, transzparensekkel, zászlókkal és fáklyákkal. Apró kis személyes tapasztalat, de sokatmondó: a tömegben találkoztam Nyugat-Ausztriában élő, Temesvárról elszármazott barátaimmal, akiket rögvest arról kérdeztem, hogy mikor érkeztek s meddig maradnak: kiderült, hogy csak azért tették meg ezt a nem kis utat, hogy hitet tegyenek az önálló Magyarország szabadon megválasztott kormánya mellett, s tiltakozzanak a külföldi rágalmak ellen. A rendezvény támogatottságáról mi sem beszél hívebben, mint az, hogy amikor a Kossuth téren már jelentős tömeg gyűlt össze, a Hősök tere még nem ürült ki.  A tömeg végigkígyózott a teljes Andrássy úton, a Bajcsy Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában.

A bajkeverők, a hangulatkeltők, az ünneprontók láthatták: komoly erők szunnyadnak a mélyben, melyek, ha kell, megmozdulnak. Tudjuk: a „nagy” tömeg önmagában nem tükrözi a közhangulatot. Viszont egy példátlanul hatalmas tömeg bizony a közhangulatról is mesél, s ami nagyon fontos: közhangulatot alakít. Az emberek szeretnek a győztessel, az erőssel tartani, mint azt a modern szociológia ki is mutatta számtalan esetben. A bizonytalan polgár látja a magabiztos tömeget, fáklyák és zászlók erdejével méltóságteljesen felvonulni, az óhatatlanul is kihatással van a politikai értékválasztására.

Felemelő volt az a türelem és fegyelmezettség, amivel a szeretet ereje által összetartott, a jelenlegi szorongatottságunkban is mosolygó emberekből álló tömeg vonult egy közös céllal: fellépni az országot, a nemzetet és a kormányt ért rágalmak ellen, hitet tenni a törvényesen megválasztott kormány s az ország szabadsága mellett. Itt nem voltak politikai beszédek, népszerű sztárok hakniprodukciói, semmi show, csak több mint két órás vonulás, a Himnusz közös éneklése az elején s Szózaté a végén.

A Békemenet politika- és közhangulat-alakító, letagadhatatlan jelentőségű, az igazi Magyarországot képviselő rendezvény volt, mely meggyőző választ adott mind a külföldnek, mind a nemzet ellenségeinek és a kétkedőknek.

Borbély Zsolt Attila

Öt év távlatából most is így látom ezt a rendezvényt, melynek szerepe lehetett abban, hogy itt nem próbálkoztak „magyar tavasszal” avagy más metaforával élve a „Maidan”-forgatókönyvvel.