Az igazi Magyarország - öt évvel ezelőtti írásom az első Békemenetről

A Jobbik részéről nem újdonság a Fidesz-szavazók lebirkázása, megvezetett emberekként való megbélyegzése, holott sok esetben nagyon is meggondoltan, hosszas mérlegelés alapján adják nemzetben gondolkodó voksukat erre a pártra. Nemzetféltésből és jobb híján. Jóapám még azokban a régi szép időkben, amikor a Jobbik felvállalható, jó szívvel támogatható politikát folytatott, Jobbik-szimpatizánsként és Jobbik-szavazóként válaszolt egy zárt körben azoknak, akik leszólták fölényesen a történelem-meghatározó első nagy Békemenetet.

„Vannak olyan jobbikos, és a Jobbikhoz közel álló vélemények, melyek szerint a Békemenet valójában „birkamenet”, melyen megtévesztett, naiv emberek végső soron saját érdekük ellen tüntettek. Erről akaratlanul is eszembe jut egy Bem rakparti pincehelység, melyben egy „szabad madaras” kitűzőt hordó, szemmel láthatóan közel-keleti vérű képrámás kisiparos az MDF-es Ludányi Horváth Attila barátomnak (ő éppen egy képet rámáztatott nála) habzó szájjal szidta a „buta magyarokat”, akik kormánypárti, taxisblokád-ellenes tüntetésen vettek részt…”saját érdekük ellen”.

2012. január 21.-én a Dózsa György úti parkolóban ott álltak egymás mellett a buszok melyekkel Erdélyből és Délvidékről érkeztek a magyarok az összefogás menetére.

Én is kizárólag ezért jöttem fel Temesvárról.

Ott, a buszok környékén találkoztam jó pár olyan atyafival, akiknek politikai nézeteihez képest a Jobbik egy mérsékelt szervezet. Ők, mint ahogyan a fiam és jómagam is, nem egy pártgyűlésre jöttünk… még akkor sem, ha tudva tudtuk, hogy ezt ekként is fogják majd magyarázni (mert mi eme értelmezésekre fittyet hányunk).

Sokkal többről volt itt szó.

Valaki a nemzet szabadságát tűzte ki célul, és tett is egy pár hitelesítő lépést. Majd jött az eddigi euro-atlanti történelem legádázabb és igazságtalanabb lejárató kampánya ellene és országa ellen.

Ez a helyzet, és ez a pillanat, nagyon ősi rétegeket érintett meg sokunk lelkében.

Ha ez a készség kivész, kiveszünk mi is, mint nemzeti közösség és kultúra.”

Leveléhez csatolta az alábbi cikkemet, amit a Békemenetről írtam azon frissiben az Erdélyi Naplónak:

Az igazi Magyarország

2012.01.29.

http://erdelyinaplo.ro/?hir=253

Amikor nemrégiben a Nézőpont intézet nyilvánosságra hozta legutóbbi felmérését, mely szerint, ha most lennének a választások, ismét fölényesen győznének a kormányerők, sokan még a nemzeti oldalon is kétségbe vonták a közvélemény-kutatás hitelességét, mondván, hogy ez nem tükrözi az ország hangulatát. Merthogy válság van, mindenkinek meg kell húzni a nadrágszíjat, ÁFA-emelés történt, a külföldi sajtó és a politikum körbeugatja Magyarországot, amit a globális világhatalom belső ágensei felerősítenek stb., stb. S volt, aki azt is hozzátette, hogy a közhangulatot inkább azok képviselik, akik összeverődtek 2012. január 2.-án az Opera előtt, hogy belerondítsanak mások ünnepébe.

A csendes többség nem hallatta hangját, viszont, hogy a hajlandóság erre megvolt benne, az érezhető volt. Ezt igazolja a fergeteges sikerű civil rendezvény, a Békemenet, mely hitet kívánt tenni a magyar szuverenitás, az önálló, magyar érdekek mentén megfogalmazódó kormánypolitika, ha úgy tetszik, a magyar szabadság mellett.

Rendkívül fontos volt, hogy a Békemenet nagyságrenddel nagyobb tömeget vonultasson fel, mint a kormányellenes megmozdulások, hogy a legnagyobb rosszindulattal se lehessen a komolyan vétel igénye mellett elhazudni a fölényt. Hát így történt. S ennek hatalmas jelentősége van még akkor is, ha elindult az ellenséges oldalról a lekicsinylés: a balliberálisok és az ellenséges külföldi sajtó százezer emberről beszél, a tényekre fittyet hányók – az MSZP és a Kleine Zeitung – tízezreket emlegetnek.

Aki ott volt, az tudhatja, hogy soha nem látott hatalmas tömeg gyűlt össze múlt szombaton, egy civil kezdeményezés eredményeképpen. S jöttek Kárpátaljáról, Felvidékről, Közép-Erdélyből, Partiumból, Székelyföldről és Délvidékről. Jöttek a megmaradt Magyarország nagyvárosaiból és kicsiny falvaikból, a helység nevét jelző kis táblácskákkal, transzparensekkel, zászlókkal és fáklyákkal. Apró kis személyes tapasztalat, de sokatmondó: a tömegben találkoztam Nyugat-Ausztriában élő, Temesvárról elszármazott barátaimmal, akiket rögvest arról kérdeztem, hogy mikor érkeztek s meddig maradnak: kiderült, hogy csak azért tették meg ezt a nem kis utat, hogy hitet tegyenek az önálló Magyarország szabadon megválasztott kormánya mellett, s tiltakozzanak a külföldi rágalmak ellen. A rendezvény támogatottságáról mi sem beszél hívebben, mint az, hogy amikor a Kossuth téren már jelentős tömeg gyűlt össze, a Hősök tere még nem ürült ki.  A tömeg végigkígyózott a teljes Andrássy úton, a Bajcsy Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában.

A bajkeverők, a hangulatkeltők, az ünneprontók láthatták: komoly erők szunnyadnak a mélyben, melyek, ha kell, megmozdulnak. Tudjuk: a „nagy” tömeg önmagában nem tükrözi a közhangulatot. Viszont egy példátlanul hatalmas tömeg bizony a közhangulatról is mesél, s ami nagyon fontos: közhangulatot alakít. Az emberek szeretnek a győztessel, az erőssel tartani, mint azt a modern szociológia ki is mutatta számtalan esetben. A bizonytalan polgár látja a magabiztos tömeget, fáklyák és zászlók erdejével méltóságteljesen felvonulni, az óhatatlanul is kihatással van a politikai értékválasztására.

Felemelő volt az a türelem és fegyelmezettség, amivel a szeretet ereje által összetartott, a jelenlegi szorongatottságunkban is mosolygó emberekből álló tömeg vonult egy közös céllal: fellépni az országot, a nemzetet és a kormányt ért rágalmak ellen, hitet tenni a törvényesen megválasztott kormány s az ország szabadsága mellett. Itt nem voltak politikai beszédek, népszerű sztárok hakniprodukciói, semmi show, csak több mint két órás vonulás, a Himnusz közös éneklése az elején s Szózaté a végén.

A Békemenet politika- és közhangulat-alakító, letagadhatatlan jelentőségű, az igazi Magyarországot képviselő rendezvény volt, mely meggyőző választ adott mind a külföldnek, mind a nemzet ellenségeinek és a kétkedőknek.

Borbély Zsolt Attila

Öt év távlatából most is így látom ezt a rendezvényt, melynek szerepe lehetett abban, hogy itt nem próbálkoztak „magyar tavasszal” avagy más metaforával élve a „Maidan”-forgatókönyvvel.