Ki fogja megvédeni Magyarországot?

Újkori magyar demokráciánkban nem volt arra példa, hogy egy évvel a soron következő voksolás előtt javában dübörögjön a választási kampány. Márpedig ma Magyarországon ez történik. S nemcsak a kommunikációban, a pártok hangleütéseiben, az üzenetmegfogalmazás módjában, hanem óriásplakátokon is. Ami azért sajátos, mert ez egy igen költséges mulatság, éppen ezért szokták viszonylag szűk időre szorítani a választást közvetlenül megelőző hónapokra.

A Jobbik egy nagyon leegyszerűsített, nagyon durva üzenetű s akár perindításra is alkalmas üzenettel kezdett, mely azt hirdette, hogy míg a választók dolgoznak, a Fidesz képviselői – a plakátokon Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Rogán Antal és Habony Árpád volt látható – „lopnak”  s „ezért nem működik az egészségügy”, ezért nincs elég pénz oktatásra stb. Ezt követte az „Ők  lopnak, mi visszavesszük és béremelésre/egészségügyre stb. fordítjuk”. A legújabb plakáton Vona látható jóarcú vidám emberekkel maga mögött, színesben, amint szétszakítja a fideszesek fekete-fehér fotóját s elhozza boldogságot „mi veletek - legyőzzük őket” jelmondattal.

Az MSZP hasonlóan egyszerű üzenettel operál, aminél demagógabbat nehéz megfogalmazni. „Tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok” - hirdeti Botka László a milliós Rolexével a többtízmilliós autójával és vagyonnyilatkozat-botrányaival.

A Fidesz vélhetően presztízskérdést csinált abból, hogy beszálljon a kampányba, s olyan plakátokat helyezett ki, melyek Vonát és Botkát dróton rángatott bábukként ábrázolják, egyiküket Soros irányítja, másikukat Simicska.

Nem kell Fidesz-szimpatizáns legyen az ember ahhoz, hogy megállapítsa, ennek a plakátnak van a legtöbb köze a valósághoz. Az, hogy az MSZP és szatellit-pártjai a globális világhatalom mozgatottjai, mely háttérben meghúzódó erőcentrum egyik nyílt színi képviselője Soros György, az evidens. Soha nem volt másképpen. Már a kilencvenes évek közepén megfogalmazást nyert többek részéről, Csurka Istvántól Boross Péterig, hogy az MSZP és az SZDSZ ugyanolyan szolgaian követi a New York – Brüsszel tengely iránymutatását, mint az előbbi jogelődje, az MSZMP Moszkvát.

Ami a Jobbik és Simicska közötti vélt vagy valós alá-fölérendeltségi viszonyt illeti, amikor Orbán Viktor első ízben célzott erre, majd egyre nyíltabban fogalmazta meg a megvásároltság vádját, úgy véltem, hogy ez csak merő demagógia, politikai propaganda. Viszont, ha azt nézzük, hogy mi történik, akkor be kell, hogy lássuk, egyáltalán nem irreális ez a feltételezés.

A Jobbik 2016-ig egy nemzeti felelősségtől áthatott párt volt. Akadtak vitatható lépéseik, az előzetes  választási regisztráció elutasítása,  a vasárnapi boltzár elleni fellépés, a kockás inges liberális ihletésű pedagógus-akcióhoz történt csatlakozás a nemzeti érzésű emberek jó részében megütközést kelthetett, de nem volt igazából komoly nemzetpolitikai súlya.

Viszont ami 2016 ősze óta történik, az megmagyarázhatatlannak tűnik.

Vona Gábor tehetséges, jó szónoki képességgel és szintetikus látásmóddal megáldott politikus. Nemcsak előre megírt beszédei voltak hosszú időn keresztül meggyőzőek, hanem rögtönzései is, legyen szó a balliberális média rosszindulatú provokációiról vagy az EMI táborbeli közönség-kérdésekről. Nehéz elképzelni, hogy ne fogná fel, hogy ez a stratégia nem győzelemesélyes. Pontosabban abban a formában nem, ahogy ő ismét meghirdette, tételesen, hogy az egyetlen párt mellyel az együttműködést el tudja képzelni az a parlamenti küszöb táján tanyázó LMP. Az MSZP és a Fidesz állítólag szóba sem kerül koalíciós partnerként. Márpedig annak esélye, hogy a Jobbik abszolút többséget szerez, amint azt Vona meghirdette 2010-ben, 2014-ben és most 2017-ben is, a jövő évre nézve, gyakorlatilag a nullával egyenlő.

Abban igaza lehet Vonának, hogy a Fidesz a jelenlegi választási rendszerben is megverhető, de csakis úgy, hogy a következő egy évben a magukat balra soroló politikai szervezetek és a Jobbik tábora annyira megszokja egymást, hogy tömegesen ráadja a voksát az ellenzéki jelöltre az Orbán Viktor elleni fanatikus gyűlölettől vezérelve. Már persze ha sikerül úgy egyeztetni az ellenzéknek, mindenütt egyetlen jelöltet indítson. Ennek szellemi előkészítése zajlik, ezért kellett a Jobbik elutasítsa az nemzet érdekét egyértelműen szolgáló kvóta-ügyi alkotmánymódosítást, ezért kellett elsiratnia a Népszabadságot, ezért kellett összeállni a legnemzetellenesebb erőkkel a CEU ügyében és ezért szerepelt most Zagyva György Gyula és Pörzse Sándor a szélsőségesen nemzetellenes, balliberális Gulyás Márton videójában olyan emberek mellett, mint Gálvölgyi János, Csintalan Sándor vagy Stohl András.

Ezzel a stratégiával van esély 50% alá nyomni a Fideszt.

De mi lesz azután?

Annak esélye, hogy akár a Jobbik, akár az álbaloldal egyedül kormányképes legyen, nagyon parányi, mondhatni legfeljebb elméleti. Egy Fidesz – Jobbik koalíció lenne egy ilyen esetben optimális, de erre van a legkisebb esély, míg egy, a jelenlegi ellenzék erőit tömörítő kormánynak a legnagyobb, ebbe viszont a kormányválságok sorozata van belekódolva. Amennyiben persze a Jobbik bármit is megőriz nemzeti tartásából. A globális háttérhatalom ötödik hadoszlopaként működő balliberális ellenzék soha nem fog a nemzeti érdekek szerint politizálni. Elég megnézni, mit nyilatkozik első emberük, Botka László, aki szerint fel sem kellett volna építeni a déli határt védő kerítést.

E Jobbikos stratégia súlyos hibája a perspektívátlanság, az átgondolatlanság, az irracionális Fidesz- és Orbán-ellenesség. És ennyiben sejthető mögötte a személyes bosszúvágy által mozgatott Simicska, akinek láthatólag egyetlen célja van: minél többet ártani Orbán Viktornak.

A másik súlyos hiba az, hogy a Jobbik módszeresen veri szét saját táborát, elrúgva magától szavazóinak legértékesebb részét, a nemzetben gondolkodó értelmiséget, a nemzeti oldal véleménymultiplikátorait.

Nagyon is elképzelhető, hogy a Fidesz tudatosan dobta fel a CEU témáját, éppen azért, hogy megakadályozza az ellenzéki egységfront létrejöttét vagy legalább zavart keltsen az ellenzék soraiban. De ettől még a CEU liberális agymosoda marad, Soros György Európa és azon belül Magyarország esküdt ellensége és az ellene való fellépés pedig előre mutató nemzetelvű politikai gesztus, még akkor is, ha taktikai megfontolás áll mögötte. És ismerve Orbán Viktort, számíthatunk arra, hogy talál még hasonló témákat.

A Jobbik bármilyen szép elveket és célokat hirdetett meg a hétvégén megrendezett kongresszusán, legfeljebb azt érheti el a baloldali szavazókat célba vevő politikai stratégiájával, hogy pótolja balról azt, amit elveszít jobbról. Vona Gábor viszont ebbe bele is bukhat, annál is inkább, hogy a 2016-os alelnökcserék idején megígérte, hogy ha a pártja nem győz, akkor lemond. Ezt azóta arra mérsékelte, hogy azt is sikernek könyveli el, ha a Jobbik több szavazatot kap a Fidesznél, de erre sem mutatkozik semmi esély. A legvalószínűbb az, hogy a Jobbik annyi szavazatot sem gyűjt össze jövőre, mint 2014-ben. Ami nem féltétlenül jelenti azt, hogy Vona bukik, hiszen a mai pártok alapvetően lojalitáselven épülnek fel, a megbízhatatlanokat kiszűrik. És ha Vona úgy akarja, simán meg tudja szervezni saját újraválasztását a prognosztizálható bukás ellenére is.

De nem Vona sorsa a legnagyobb kérdés ebben a meccsben, hanem az, hogy ki fogja Magyarországot megvédeni az egyre nagyobb migrációs nyomással szemben, mely nyomás nem csak a betolakodók részéről tapasztalható, hanem a globális világhatalom nyílt színi megjelenítői részéről is, ideérve Sorost és egész, alig rejtett média- álcivil- és gazdasági hadseregét, a Soros birodalommal szerves összefonódásban működő main stream sajtót, az Unió vezetőit, és magát a római pápát is.

Egy Botka-Vona „technikai” koalíció győzteseire rá lehetne bízni az ország védelmét és jövőjét?

Aligha.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg holnap jelenik meg az Erdélyi Naplóban.