A Jobbik végjátéka

Kereken 25 évvel ezelőtt, midőn Eger egyik szakkollégiumában igen gyakran megfordultam családi okokból, hallottam először Roy Sneiderről az egri skinhead-vezérről. Akkoriban mindenféle sajtót olvastam, úgy véltem, kell tudni, hogy mit ír az ellenség, ezért a 168 órát, a Magyar Narancsot vagy akár az Élet és Irodalmat is rendszeresen a kézbe vettem. Mára már mentálhigiénés okokból, no meg azért, mert véges az időnk e Földön s ezért spórolni kell vele, ritkán követek el ilyesmit magam ellen.

Minden esetre 1993 táján beleakadtam egy interjúba, amit a Magyar Narancs készített Roy-jal. Elképesztett, hogy milyen józansággal nyilatkozott minden kérdésről, s minden csapdát milyen ügyesen kikerült. Abban biztosak lehetünk, hogy nem a Narancs szerkesztői javították fel a szövegét.

Nézem most ezt a rosszul és nem ritkán nyelvileg is helytelenül fogalmazó, raccsoló, gondolatszegény, szánalmasan erőlködő ripacsot, aki beszédről beszédre ugyanazt a néhány sablont ismételgeti (hogy mennyire büszke a Jobbikosokra, hogy mennyit lop a kormány, s hogy bezzeg az ő pártja milyen keményen ellen fog állni), hisztizik, üvöltözik a mikrofonnál és szemrebbenés nélkül hazudik sorozatban. Nézem s nem akarom elhinni, hogy ugyanarról az emberről van szó.

Pedig az azonosság kétségkívüli.

Negyed évszázad alatt az ember fejlődni szokott fogalmazástechnikában, gondolkodási és elemző-készségben valamint felkészültségben. Roynak sikerült visszafejlődnie, egy olyan szintre, mely legérzékletesebben azzal írható le, hogy nemzetben gondolkodó ember helyette is szégyelli magát. Nekem kínos a szívemhez leginkább közelálló viseletben, Bocskaiban feszítő Sneirdert nézni és hallgatni, nekem, aki már a CEU-ügy idején szakítottam ezzel a nemzetáruló, hitehagyott, lélekvesztett bandával, mely mára leginkább egy fanatikus szektára hasonlít.

Ezeknek nem számít a nemzeti érdek, a nemzeti összetartás, a magyar múlt és jövő, nem számít józanság, a racionalitás, nem számítanak a legegyszerűbb logikai összefüggések, nem számítanak a bajtársak sem, akik közül egyre többen felállnak és rámutatnak, hogy nem erre szerződtünk, nem volt arról szó, hogy politikai prostituáltakká kell válnunk Jobbikos színekben.

Aki mást mond, mint a földtől teljesen elszakadt, álomvilágban élő pártvezetés, az a Fidesz által megvett ember, az áruló. Talán legbelül érzik, hogy bizony a távozók azok, akiknek fontosabbak az elvek és az értékek, s hogy nem ők az árulók, hanem az egész párt, mely együtt tüntetett Gyurcsánnyal a frissen, nagy többséggel megválasztott kormány ellen, mely alig leplezetten egyeztet a globalista irányítottságú álbaloldallal, mely a magyar nemzet valódi ellenségei helyett – igen, ezek közé tartozik Soros György is, dokumentáltan – a törvényes magyar kormányt támadja, ahol tudja.

Egyet tudnak, ezek a szerencsétlenek, hogy „Orbán takarodj”, hogy utána mi lesz, az nem érdekli őket. Hogy a megfelelési kényszeres Jobbik valamint a globalista segédcsapatok szörnykoalícióját Brüsszel megeszi reggelire, azzal nem foglalkoznak.

Azt remélte Roy, hogy nem lesz senki aki rámutasson, hogy az a kis utca, ahová jó érzékkel szervezték a megemlékezést nincs „többszáz méter”, hogy nem hömpölygött semmiféle tömeg, nem volt ott „több ezer”, hanem legfeljebb többszáz érdeklődő?

Azt hitte, hogy ma az internet világában nem lehet visszakézből cáfolni, hogy a Jobbikra szavazott volna 1.300.000 ember? Bárki két kattintással meggyőződhet arról, hogy a Jobbikra soha nem szavazott még 1100.000 ember sem.

Azt hiszi, hogy valaki beveszi azt a blöfföt, hogy egy millió emberrel lettünk kevesebben a Kárpát medencében 8 év alatt? Legfeljebb a maga szektája.

Szégyen.

Intellektuális, morális és politikai szégyen.

Soha nem hittem volna, hogy ez lesz a nemzeti gondolkodású emberek közösségéből, ez lesz a legértékorientáltabbnak tűnő pártból. Lassan örül az ember, hogy amit látunk, az a végjáték. Mert ez a szerveződés csak árt. Nem elsősorban a kormánynak. Sőt, megkockáztatom, hogy a kormánynak és a kormánypártoknak elektorális szempontból a Jobbik többet használ, mint amennyit árt. A nemzetben gondolkodó emberek közösségének árt. Annak a közösségnek, melynek jelentős részét épp ez a párt fogta egybe közel másfél évtizeden át.

Borbély Zsolt Attila

A családügyi népszavazás valódi tétje

A családügyi népszavazás elbukott a választói érdektelenségen. Elbukott annak ellenére, hogy a feltett kérdésben a társadalom elsöprő többségének van véleménye, s ráadásul azonos a véleménye. Ezt egyébként híven tükrözi a végül urnákhoz járulóknak, a választásra jogosultak mintegy  ötödének a véleménye: az igen 90% feletti eredményt ért el.

Mi is volt a tét valójában?

Az, hogy alkotmányos szinten kerüljön rögzítésre, hogy házasságot egy férfi és egy nő köthet. Két évtizede még ez természetből fakadónak tűnő, említésre sem méltó evidencia volt, ma, midőn a nyugateurópai államok többségében megengedett az azonos neműek házasodása, messze nem az.

Nézzük a magyar vonatkozásokat!

A népszavazás kis híján konszenzust teremtett a magyar pártok között. A Magyar Polgári Párt valamint az Erdélyi Magyar Néppárt határozott állásfoglalásban álltak ki amellett, hogy el kell menni szavazni és meg kell erősíteni igen szavazattal a törvényhozás két háza által elfogadott módosítást.

Az RMDSZ annyit mondott, hogy el kell menni szavazni, hogy miként, azt a választók lelkiismeretére bízta. Eközben Kelemen Hunor szövetségi elnök jelezte, hogy igennel fog voksolni, az ügyvezető elnök, Porcsalmi Bálint viszont keményen kiállta távolmaradás mellett és korlátozónak illetve kirekesztőnek bélyegezte a népszavazás apropóját jelentő módosítást. Markó Béla lényegében ugyanazt tette, egy mellbe verően demagóg és logikátlan sajtónyilatkozatban, melynek keretében sikerült eljusson az egyneműek házasságától a kisebbségi kérdésig, konkrétan a zászlóhasználatig és a magyar iskolákig, azt állítva, hogy ha ez a népszavazás sikerül, akkor majd sorra indulnak kezdeményezések más kérdésekben. Miközben ezt a feltételezést nem igazolja semmi. Markóismét kiállt a polkorrekt „újbeszél”, a globalista világhatalom szándékai mellett, akárcsak az illiberális demokrácia, a nemzetállam és a magyar határon húzódó kerítés kérdésében.

Miről is van szó valójában?

Arról, hogy a háttérben meghúzódó erőcentrum, ami neveznek „szervezett magánhatalomnak”, „pusztító világerőnek”, globális háttérhatalomnak, látványosan arra törekszik, hogy embereket megfossza identitásuktól, az államokat pedig nemzeti jellegüktől. Ami pedig az identitást illeti,  mindenféle identitás szüntelen támadás alatt áll, a vallási, nemzeti s ma már a nemi identitás is.

A hagyományos keresztény-nemzeti világképet már a felvilágosodás óta támadják a társadalommérnökök, a messianizmustól áthatott népboldogítók, a mindent jobban tudó baloldali liberális megmondóemberek. A második világháború óta kialakult egy politikai egyensúly ezen erőket  képviselő liberális, szociáldemokrata, szocialista és kommunista pártok valamint a hagyományos gondolkodást egyre kisebb elkötelezettséggel védelmező kereszténydemokrata erők között. Utóbbiakban sajnálatos módon szárba szökkent egyfajta megfelelési kényszer a másik oldal irányában, ami annak köszönhető, hogy a baloldal lényegében fogantatásától, de a XX. század elejétől nagyon tudatosan, programszerűen törekedett arra, hogy a véleménymultiplikátorok, a média, a művészet, a tudomány és az oktatás szintjén dominanciára tegyen szert. S ebben sikerrel járt. Mára, miként azt a Sargentini jelentésről szóló szavazás, valamint az Európai Néppártnak a bevándorláshoz, pontosabban idegen kultúrájú, asszimilálhatatlan tömegek betelepítéséhez való kétarcú viszonyulása mutatja, a konzervatív erők számottevő része úgy táncol, ahogy a baloldal fütyül. Az egyik oldalon egyre erőteljesebb az offenzíva, a másik oldalon egyre gyengébb az ellenállás. Nem nehéz belátni, hogy miként arra Orbán Viktor Tusnádfürdőn rámutatott, a konzervatív-jobboldali valamint a szocdem-liberális-baloldali erők közötti viszonylagos egyensúly akár örök időkre eldőlhet, mihelyt a muszlimok minden államban 15-20%-nyi szavazóerőt jelentenek majd, már persze addig, míg többségbe nem kerülnek. S ebben az esetben még ennek a Stockholm szindrómás, bátortalan a kereszténydemokrata politikának is vége kontinentális szinten, de előbb utóbb tagállami szinten is. Többek között ez is a globális háttérhatalom és annak egyik legjobban látható és kétségkívül igen nagy hatalommal bíró figurájának, Soros Györgynek a célja.

Ezt akkor is le kell szögezni, ha már a nemzeti oldalon is egyre többen azt hiszik, hogy a „sorosozás” mindössze fideszes propaganda-manőver, hogy „Orbán nagyobb veszély a magyarok szabadságára mint Soros” (Szávay István, Jobbikos képviselő örökbecsű megfogalmazása), hogy Soros Györgyöt emlegetni, mint háttérbeli mozgatót nem értelmiségihez méltó magatartás. (Jó példa erre, hogy a Jobbik frakciójából frissen kizárt Volner János Fidesz-ügynökségét azzal próbálják egyesek igazolni, hogy „már ő is Sorosozik”.)

A valóság épp a fordítottja ennek, értelmiségihez méltó magatartás a tényleges mozgatórugókat keresni, feltárni a rejtett összefüggéseket s nem megragadni a felszínnél, nem bámulni bambán a közélet vetítővásznát, hanem azon töprengeni, hogy ki vetíti nekünk a képsorokat és miért.

Soros György esetében ráadásul dokumentált tények özöne igazolja mindazt, amit a magyar kormány állít, tételesen, hogy Soros az egyik mozgatója Európa muszlim megszállásának, hogy maga gyártja a maga és köre érdeki szerint a közvéleményt és közhangulatot megannyi országban, hogy politikai rendszereket és valutákat képes bedönteni egyéni haszonszerzésből valamint saját világképének egész társadalmakra való ráoktrojálási szándéka által vezérelve.

E hatalmi góc eldöntötte, hogy nem várja ki, amíg a muszlimok többségben lesznek Európában, hanem nekifog és mesterségesen, gőzerővel, gyorsított eljárásban importál évente pár milliót belőlük. Ezzel előbb-utóbb tönkreteszi a nemzeti identitást, mivel tönkreteszi annak intézményes generálóját, a nemzetállamot. Csakhogy nem multikultúrát teremt ezzel, hanem intoleráns, embertelen, agresszív, iszlám monokultúrát. A toleráns, a kölcsönösségelv, az igazság és igazságosság alapértékei mentén orientálódó európai kultúra, ha mindez így folytatódik, ötven év múlva sehol nem lesz.

Ezzel párhuzamosan zajlik a genderháború, ugyanazok által irányítva. Ennek nyilvánvaló célja, hogy az ember még saját nemi identitásában is elbizonytalanodjon. Kapaszkodók, önazonosság, iránytű nélküli tömeget akarnak teremteni, könnyen irányítható alattvalókat, homogén embermasszát.

Akik a minap nem fáradtak ez az urnákhoz, nem fogták fel, hogy mi is a tét, hogy egy történelmi lehetőséget hagytunk ki arra, hogy intézményes létkeretünk, mely tetszik, vagy nem, a román állam, bebetonozza alkotmányos szinten az egyneműek házasságának tilalmát.

Önmagában az egyneműek házassága „mindössze” szakrális dimenzióban a maga természetellenességével sérti a hagyományos értékrendet.

De ennél sokkal többről van szó.

Ez egy kapu, amit ha kinyitunk, jó eséllyel nincs megállás. Érdemes megnézni, hol tart ma Európa nyugati fele. Az egyneműek házasságával együtt jár a gyermekek örökbefogadásának joga, ami már komoly erkölcsi problémákat vet fel. Különösen annak fényében, hogy többesetről tudunk, amikor egynemű párok nemváltó műtétnek vetették alá örökbe fogadott gyermeküket.

S akkor témánál is vagyunk.

Európában a nemváltó műtéteknek nincs ahhoz hasonló megnyugtat jogi szabályozása, mint például a kiskorúakkal való szexuális kapcsolat létesítésének. Ki ellenőrzi azt, hogy egy gyermeknek tényleg valós szándéka, belső igénye a nemváltás, s nemcsak múló hangulat vagy szülői rábeszélés eredménye? A józanul gondolkodók hiába mondják, hogy ilyen műtétre csak felnőttkorban kellene engedélyt adni, ma nemváltó műtétek százaira kerül sorgyermekek esetében is, egyedül Nagy-Britanniában.

Következő lépés pedig a totális véleményterror.

Amikor azokat, akik ki merik mondani, hogy a homoszexualitás természetellenes és egyfajta lelki deformáció, ha úgy tetszik, betegség, amit gyógyítani kéne az egészségességgel egy rangra emelés helyett, kipellengérezik, kirúgják állásukból, derékba törik karrierjüket. Már az egyébként egészséges gondolkodású Magyarországon is volt ennek a jelenségkörnek áldozata. Gyurcsány pártjának egyik  helyi vezetője le merte írni a fentebb állítottakat, másnap a pártelnök jelezte, hogy nem maradhat meg pozíciójában. S biztosak lehetünk abba, hogy ez nemcsak a DK-ra, hanem az egész „felvilágosult” ellenzékre vonatkozik, talán a Jobbik kivételével. Bár, amióta a Jobbik együttműködik Soros embereivel nyilvánosan, közöttük a CEU alapítójával, Teplán Istvánnal, bármi elképzelhető róla, akár e témában is egy 180 fokos fordulat, például a betiltás követelése helyett részvétel a következő Pride-on.

De van ez a horror-történet tovább is: Kanadában törvény van arra, hogy el lehet venni a gyermekét attól, aki nem kellően toleráns gendertémában, Norvégiában és Svédországban a gyerekeiket hagyományos nemzeti, keresztény-konzervatív értékrend szellemében nevelő szülők már régóta azt kockáztatják, hogy az állam elragadja tőlük az utódaikat. Ez már Ceausescut is megszégyenítő rémtörténet. Mert igen borzalmas időszak volt az, embereket vertek agyon például a Székely Himnusz énekléséért, százezreket, tán milliókat terrorizáltak lelkileg, de nem tudok arról, hogy programszerűen, intézményesített módon, bejáratott rutinnal állami gondozásba vették volna a másként gondolkodók utódait. Vélhetően nem vagyok egyedül azzal, hogy inkább az életemet adnám oda, semmint egy terrorállam gondozásába a gyermekemet. 

Mindennek pedig a megkoronázása a tudomány szférájában zajló terror. Hogy addig jutottunk, hogy egyetemi professzorok ellen eljárás indul, ha le merik szögezni azt a nyilvánvaló tényt, hogy a nő és férfi között biológiai különbség van.

Nincs bizonyíték arra, hogy szükségszerűen ez a forgatókönyv, viszont azt látjuk, hogy a gender lobbi, mely behálózza a véleményformálók nem kis részét e térségben is, folyamatosan, gátlástalanul és rendkívül tudatosan, tervszerűen dolgozik s emberei mindent meg fognak tenni azért, hogy e térséget is megfertőzzék. 

Az alkotmánymódosítással a közép-kelet európai szellemi ellenállás egy kőkemény alkotmányjogi bástyával erősödött volna.

De persze nincs minden elveszve, e térség, amint az az illegális bevándorlás kérdésében is megmutatkozik, ellenáll globalista szándékoknak s a küzdelem végeredménye még nem tudható.

Van esély arra, hogy legalábbis e térségben hosszú távon fennmaradjon a görög filozófia, a római jog és keresztény morálon alapuló európai gondolkodás és a keresztény fehér kultúra.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

Profiltisztulás vagy lassú kimúlás?

Ahogy az ember elnézi a Jobbik és az LMP fogyogatását, ami kívülről szabályos önfelszámolásnak tűnik, a székely vicc jut eszünkbe, amikoris az öreg Mózsi gerendát farag, amiből az idő elteltével kapanyél majd kalapácsnyél alakul, végül, amikor már egy aprófának is alig alkalmas fadarabot farigcsál s kérdi ismét a szomszéd, hogy mit készít, azt feleli: „fogpiszkálót, ha el nem rontom”.

Miközben a Jobbikról többen is – köztük közvetlenül érintettek - állítják, hogy százas nagyságrendű azon tagok száma, akik Simicska pénzét fizették be saját támogatásként a pártkasszába, magyarán pénzt mostak, legalábbis a jog szerint (lásd ehhez), a párt ellenállást hirdetett október 23.-ára Molotov koktélos, szovjet tankos plakáton. Annyian biztosan lesznek a megmozduláson, mint legfőbb rajongójuk, Heller Ágnes ötmilliósra tervezett, de legfeljebb pár százas támogatottságot elérő tüntetésén.

(Vona már csak influenszerként van jelen, Z Kárpát nem jó helyen áll, de azért a kép kifejező.)

Az LMP-ből pedig kilépett a párt egyetlen Európai Parlamenti képviselője, Meszerits Tamás. (Akiről érdemes megjegyezni, hogy bár szerepelt az emlékezetes Soros-listán, a megbízható képviselők között, nem szavazta meg a Sargentini jelentést. Nem szavazott ugyan ellene, de nem is nyomott gombot.) Az ok alighanem az lehet, hogy egykori pártjában társelnöknek választották a minap a szocialistáktól érkezett Demeter Mártát, 

aki frissen keveredett egy rágalmazási botrányba, azzal vádolta a miniszterelnököt amatőrizmusból vagy tudatosan hazudva, hogy lányát katonai géppel szállíttatta. Az ügy még fodrozódik, s nem biztos, hogy a pártnak jót tesz, hogy egy botrányhőst emel a társelnöki székbe. (Az LMP ultrapolkorrekt, itt kötelező módon egy nő és egy férfi vezeti a pártot, Demeter Márta egyetlen jelölt volt a női társelnöki székbe.)

A korábbi társelnökök közül Hadházi Ákos júniusban lépett ki a pártból, Szél Bernadett pedig e hónap elején hagyta ott azokat, akiknek története azt igazolja, hogy „Nem Lehet Más a Politika”. Ezt ismerhette fel a párt korábbi frontembere, az elvszerűségéről híres Schiffer András, aki 2016-ban mondott le a társelnöki tisztségéről, s az országgyűlési képviselői mandátumáról, majd idén, május elején lépett ki a pártból, miután az végletesen eltért az eredeti irányvonaltól, mely mind a Fidesztől, mind az utódkommunista pártoktól egyenlő távolságra volt.

Nagy kérdés, hogy a Vona Gábor által előszeretettel XXI. századi pártoknak titulált Jobbik és LMP számára van-e út felfelé a gödörből. Elnézve a két párton belül az elbukott  választások óta zajló kutyakomédiát, ebben erősen kételkedhetünk.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondónak készült.

Népszavazás a családról - egy ki nem használt történelmi lehetőség

(Előszó)

A román belpolitika legjelentősebb eseménye az utóbbi hónapokban a család alkotmányjogi meghatározásáról szóló népszavazás volt. A „Koalíció a családért” nevű civil kezdeményezés összegyűjtött e tárgykörben három millió kétszázezer aláírást, a román törvényhozás mindkét háza megszavazta a kívánt módosítást, miszerint a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, ennek a megerősítésére lett volna szükség. Az érvényességhez elég lett volna, ha az urnákhoz járul a választásra jogosultak 30%-a. Mint ismeretes, ez nem sikerült, a kérdés a választóközönségnek mindössze egy ötödét, azaz 20%-át mozgatta meg.

(Az erdélyi magyar pártok állásfoglalásai)

Az ügy az erdélyi magyar politikai palettán szinte konszenzust teremtett.

Elsőként a Magyar Polgári Párt állt ki határozottan a népszavazáson való részvétel és az igennel történő voksolás mellett. Hadd idézzük a Bíró Zsolt pártelnök által szignált nyilatkozat fontosabb passzusait: „A Magyar Polgári Párt álláspontja tiszta és világos, mi a keresztény családmodellt támogatjuk. (…) Az október 6-án és 7-én esedékes népszavazás ezért számunkra egy lehetőség!

Nem irányul senki ellen, de alkotmányos megerősítést kap a házasság meghatározása, amely egy férfi és egy nő között jön létre és a keresztény család alapját képezi. Továbbá, fontos néhány tévhitet is eloszlatni, mint például azt, hogy nekünk kisebbségben élőknek nem szabadna intoleránsaknak lennünk egy kisebbséggel szemben. (…)

Ha mi őshonos kisebbségként elvárjuk, hogy Európában, Brüsszelben megértsék a különbséget az őshonos kisebbségek és a betelepülő kisebbségek között, akkor ez is egy olyan kérdés, amiben tiszta és világos a különbség. Ugyanakkor, a népszavazás körüli közvita világosan rámutat a hiányosságokra is. Magunk részéről nagyon fontosnak tartjuk a bejegyzett élettársi kapcsolat törvény általi szabályozását is! Világosan ki lehet mondani, vannak heteroszexuális párok, vannak homoszexuális párok, és házasságról akkor beszélünk, ha az egy férfi és egy nő között jön létre. (…)

A Magyar Polgári Párt keretprogramjában rögzített gondolat szerint a keresztény felelősségtudat, a keresztény etika képezi cselekvésünk alapját. A kereszténységet mindemellett az Európai Unió politikai kohézióját biztosító nélkülözhetetlen erkölcsi és kulturális alapnak is tekintjük. Ma azt látjuk, hogy ezek az elvek veszélyben vannak. Mi tudjuk milyen jövőt szeretnénk a Kárpát-medencében és Európában, ezért bíztatunk mindenkit, egyházainkkal karöltve, mondjunk igent a keresztény házasságra és a keresztény családra!”[1]

Hasonló szellemű nyilatkozatot adott ki az Erdélyi Magyar Néppárt is.

„IGEN a családra, IGEN a házasságra!

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége azt javasolja az erdélyi magyar választópolgároknak, hogy vegyenek részt az október 6-7-i népszavazáson és szavazzunk igennel!

Erdélyi évszázados hagyományaink, az erdélyi társadalmi valóság és történelmi egyházaink mértékadó véleményének tudatában, az október 6-7-i népszavazást egy esélyként látjuk a család és a házasság intézményének megerősítésére. A család és a házasság gyakorlatának európai válsága idején, a népszavazás egy lehetőség arra, hogy a létező társadalmi egyetértés mentén, a házasság, mint férfi és nő szabad akaratából létrejött közösség, alkotmányos védelmet kapjon.

Bár a polgári törvénykönyv eddig is világosan körülírta a házasság intézményét, Románia tartós politikai instabilitásának fényében fontosnak tartjuk, hogy a család alapját képező házasság intézménye kapjon alkotmányos megerősítést.

A közelmúltban kialakított magyar mintát tartjuk mérvadónak. Ennek alapján fontos hangsúlyozni, hogy a nő és férfi közötti házasság megerősítése mellett, a regisztrált élettársi viszony is kapjon törvényes státust. A törvényhozás teremtsen tiszta, átlátható és világos jogi viszonyokat azok számára, akik a bejelentett élettársi viszony intézményét választják!

Keresztény és nemzeti értékeink alapján állva, közösségünk drámai fogyásának és az európai általános értékválság tudatában, arra kérünk minden szavazópolgárt, vegyen részt a népszavazáson és szavazzon igennel!

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége”[2]

Magyarán az autonomista pártok tökéletes konszenzusa alakult ki a kérdésben, még az élettársi kapcsolat kodifikációjának szükségességét illetően is.

(A két autonomista párt vezetőjével 2014-ben az EMI táborban.)

Az RMDSZ vezetői megosztottak voltak a kérdésben.

Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a militánsabban állt ki a bojkott mellett se nem átallotta a népszavazást jogkorlátozónak és kirekesztőnek nevezni: „Az én személyes opcióm világos: ez az alkotmánymódosítás korlátozó és kirekesztő, ezért én határozottan ellenzem a módosítást, nem értek egyet a módosítással, és nem fogok részt venni a népszavazáson.”[3]

Kelemen Hunor szövetségi elnök viszont jelezte, hogy ő maga igennel szavaz.

Egyes megyei szervezetek határozottan kiálltak az igen mellett, közülük a sok esetben balliberális elhajlásokat mutató[4] Bihar megyei volt a legnagyobb meglepetés. Szabó Ödön nagyon karakánul s aligha cáfolható módon mutatott rá, hogy[5] „ma bárki, aki ellentételesen is érvel, egy férfi és egy nő áldásaként született meg. Ez az áldás hitem szerint isteni döntésnek köszönhetően, csak a férfi és a nő testéből fakadóan jöhet létre”[6]

Maga a Szövetség hivatalosan arra hívott fel, hogy menjenek el az emberek szavazni és ki-ki szavazzon lelkiismerete szerint. Ez egyébként a népszavazás sikerének és az igenek győzelmének esélytöbbletét jelentette, hiszen az erdélyi magyarok bő 90%-ának egészséges a gondolkodása ebben a kérdésben. Más kérdés, hogy az RMDSZ-nek viszont elég gyenge ma már a mobilizáló ereje.

(Markó Béla bojkottra szólít)

S ki volt az, aki a leghatározottabban lépett fel a népszavazáson való részvétel ellen?

Markó Béla, 2011-ben leköszönt egykori RMDSZ elnök, aki Gyurcsány mellett az egyetlen politikai vezető volt, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen beszélt, s aki menetrendszerűen hátba támadja Orbán Viktort nemzetstratégiai szempontból előremutató, paradigmatikus kijelentései kapcsán, legyen szó az illiberális demokráciák versenykepésségéről, a liberális demokrácia jogos bírálatáról[7], a nemzetállamról, mint a globalista törekvések elleni primér védelemről vagy a Magyarországot mindeddig hatékonyan megvédő kerítésről.

hallgassuk csak: „Gondoltam, megírom, hogy miért nem fogok szavazni, 1990 óta az első alkalommal. Mert nem akarom, hogy érvényes legyen ez a népszavazás. Mert amennyiben sikerül módosítani az alkotmányt, másnap nem változik semmi. Mert mégis megváltozik minden. Mert jön majd egy újabb kezdeményezés. Előbb talán az abortuszról. Aztán az államvallásról. Majd a halálbüntetésről. A cigányokról. A zászlóhasználatról. A himnuszéneklésről. A magyar iskolákról. Sikeres lesz mindegyik népszavazás. Örülhetnek, akik megszavazzák.”

Demagóg, logikátlan eszmefuttatását egy abszolút oda nem illő, Martin Niemöller által jegyzett közismert „verssel” koronázta, mely egyébként inkább az ellenkező irányba mutat, ha megfelelően olvassuk

„Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,

csendben maradtam,

hisz nem voltam kommunista.

Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,

csendben maradtam,

hisz nem voltam szakszervezeti tag.

Amikor a szocialistákat bezárták,

csendben maradtam,

hisz nem voltam szocialista.

Amikor a zsidókat bezárták,

csendben maradtam,

hisz nem voltam zsidó.

Amikorra engem vittek el,

 nem maradt senki,

 aki tiltakozhatott volna.[8]

Markó eszmefuttatásának demagógiájára többen is rámutattak, közöttük az erdélyi magyar politikai térképen nagyjából középen álló, de legalábbis el nem kötelezett, egykoron az erdélyi médiában meghatározó szerepet betöltő Stanik István. „Eldöntöttem, hogy nem foglalkozom a népszavazás témájával, de Markó Béla elementáris érvelési hibára épített gondolatmenetét nem állhattam meg szó nélkül. Az általa elkövetett érvelési hibát a vitatechnikák szakírói hamis alternatívaként vagy hamis analógiaként emlegetik 

Levezetve, aki azt állítja, hogy, ha EZ megtörténik, abból következik, hogy AZ is megtörténhet, miközben semmi sem bizonyítja, hogy az EZ és az AZ között bármilyen ok-okozati összefüggés lenne, tulajdonképpen eltereli a figyelmet arról, mit jelent az EZ, és el akarja érni, hogy a borzasztónak feltüntetett AZ bekövetkezésének lehetőségétől rettegve, ne is foglalkozzunk vele. Ez az érvelési mód azért hamis és manipulatív, mert nem a vitatott helyzet ellenőrizhető következményeit bizonyítja, hanem egy ahhoz hasonló módon bekövetkezhető probléma súlyos hatásaival riogat. 

Magyarul, azzal érvelni, hogy a romániai családmodell alkotmányos meghatározására kiírt népszavazás azért káros, mert esetleg egy hasonló népszavazás által korlátozni lehetne a kisebbségi jogokat, enyhén szólva erőltetett csúsztatás. 

A szexuális és a nemzeti kisebbségi státusz összemosásával felvázolt párhuzam nem állja meg a helyét, ugyanis a szóban forgó népszavazás, bármilyen eredménye is legyen annak, a szexuális kisebbségeknek nem ad ugyan jogokat, de nem is vesz el tőlük semmit, miközben, több példa is van arra, hogy a román többség referendum nélkül is elvesz, vagy próbál elvenni megszerzett nemzetiségi jogainkból. Ki ne tudná ezt jobban, mint maga, Markó Béla?”[9]

(Az erdélyi érdektelenségről)

Visszatérve az erdélyi magyar pártok mobilizáló igyekezetéhez, tény az, hogy semmit nem értek el. Még pontosabban: az erdélyi magyar választók körében még nagyobb volt az érdektelenség, mint az országban általában.

Részint azért, mert az egyszerű embereket e kérdés nem különösebben érdekli. „Nem különösebben”, mondom, mert ha mozgóurnás népszavazás lett volna, mint Székelyföld autonómiájának ügyében, akkor kellően meggyőző urnabiztosok vélhetően elértek volna jóval nagyobb részvételt, mint amennyi az érvényességi küszöbhöz kell s az sem kétséges, hogy az igenek aránya 90% felett lett volna. De hogy elballagjon Mózsi bácsi Farkaslakán vagy Csíkszentdomokoson hétvégén szavazni arról, hogy számára nem húsba vágó kérdésben módosuljon-e a román alkotmány? Ugyan!

A politika iránt érdeklődő s így általában a szavazásokon nagyobb aktivitást mutató társadalmi kisebbség jelentős része úgy fogta fel ezt az egészet, mint a kormánypártok figyelemelterelő akcióját.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében Szilágyi Zsolt elnök a népszavazás érvénytelenségének kihirdetése után hivatalos nyilatkozatban köszönte a népszavazáson való részvételt azoknak erdélyi magyar polgároknak, éltek szavazati jogukkal.

A dokumentum rámutatott arra, hogy a politikum a hivatalos nyilatkozatokon túl nem mobilizált.  „A forradalom óta eltelt szűk három évtized alatt Románia választópolgárai most először nyilváníthattak véleményt valamilyen társadalmi alapértékről. Mivel az országos, a parlamentben képviselettel rendelkező pártok direkt zsákmányszerzési lehetőséget nem azonosítottak a népszavazás kapcsán, ehhez mérten cselekedtek és maradtak inaktívak, s így a választóik sem érezték magukénak a népszavazást.”

Az is kétségtelen, hogy az érvénytelenséghez hozzájárulhatott, mint Szilágyi is megerősíti, hogy a szavazólapot kézbe véve a választópolgár azt sem tudhatta, miről szavaz, azon ugyanis csak annyi szerepelt, hogy egyetért-e az alkotmány módosításával a parlament által elfogadott formában. De hogy miben áll ez a módosítás, az nem szerepelt rajta. „A részvételi kedvet ugyanakkor aláásta az is, hogy az egyébként rosszul feltett kérdés kampányára eleinte rátelepedtek a kormánypártok, majd a brüsszeli fenyegetések, és a közvélemény-kutatások előzetes mérései nyomán az utolsó hetekben már nem mozgósítottak.”

Az sem tagadható, hogy „Az erdélyi magyar választók alacsony részvétele annak is betudható, hogy bár a történelmi egyházak, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt a részvétel és az igen szavazat mellett kampányoltak, az RMDSZ vezetői azonban ellentmondásos üzeneteket fogalmaztak meg, ez pedig a választói kedv csökkenéséhez vezetett.” 

Személyes ismerőseim hozzáállása is tanulságos volt. Akadt közöttük olyan, a szó legklasszikusabb értelmében vett jó ember, aki minden erejével a közösségi oldalakon a részvétel ellen mozgósított, mivel ő a homoszexuálisok szemszögéből nézi a kérdéskomplexumot a tőle megszokott empátiával és úgy véli, az örökbefogadott gyermeknek jobb két azonos neművel élni, mint az árvaházban. Ő értelemszerűen híve a homoszexuális házasodási jogának. Olyan emberről van szó, aki a klasszikus konzervatív értékek jó részének híve, fontos neki a nemzeti önazonosság, elítéli a parazitizmust, tisztán látja a vallások, szubkultúrák és az élősködés közötti összefüggéseket, ennélfogva migránsokat sem akar Európában.

Nagyon sokan a legkeményebb nemzeti oldal képviselői közül tét nélkülinek, sőt, a kormányon lévő utódkommunista párt figyelemelterelési manőverének tekintették a népszavast. Akár igazuk is lehet az utóbbi kérdésben, de ez egyszerűen mellékes.

(Mi is van a háttérben?)

Egyik csoport sem volt képes a kérdést a történelmi folyamatok szemszögéből szemlélni, nem jut el a tudatukig, hogy az gender-lobbi mögött alighanem a világtörténelem leggonoszabb, legembertelenebb, legtermészetellenesebb, leggátlástalanabb, legerkölcstelenebb hatalmi góca húzódik meg, a politikai korrektség szépen hangzó jelszava mögé bújt globális háttérhatalom, mely Európa nyugati felét kognitív síkon rabul ejtette már. Olyan abszurd történeteket hallunk nap, mint nap melyek térségünkben, mely a normalitás szigete ezidőtájt, egyszerűen elképzelhetetlenek egyelőre. Egyelőre, mondom, mert gőzerővel dolgoznak a helyzet megváltoztatásán.

Idézzük csak fel Schmidt Mária örökbecsű tanulmányát arról, hogy miképpen kreálnak a Soros-félék[10] maguknak közvéleményt: „Bontsd le a határokat, hogy azok ne akadályozzák a mozgásodat. Bontsd le a nemzeti szuverenitást, hogy az ott lakók, vagyis a helyiek érdekei ne hátráltassanak. Vedd meg a szakértőket, pénzzel, ösztöndíjjal, díjjal, hírnévvel, elismeréssel, hájpolással, kit, mivel kell és lehet. Nevezd őket szakértőknek, függetleneknek, demokratának, nyitottaknak. Akadályozd meg, hogy beszédhelyzetük kiderüljön, hogy szakmai alkalmatlanságuk napfényre kerüljön, ahogy ez az általános felmelegedésre vonatkozó adatok másodszori, nyilvánvaló és szervezett meghamísításának kipattanásakor történt. Vedd meg tehát a helyi médiát, tv-t, rádiót, napi és hetilapokat, valamint az interneteseket, nevezd őket is függetleneknek, és fizesd meg őket azért, hogy az általad meghatározott célokért dolgozzanak. Díjazd és sztárold őket is. A Soros pénzzel kitömött médiumok arról ismerszenek meg, határon innen és túl, hogy a régi lenini taktikát követve mindig személyre támadnak. Sohasem az üggyel, az állításokkal, a felvetésekkel vitatkoznak, azok cáfolatával nem fárasztják sem magukat, sem a nagyérdeműt. Ők a személyeket félemlítik, és ha ez nem elég, semmisítik meg, ezért újságírói, aktivistái a karaktergyilkosságok specialistái.

A Soros-féle civilnek nevezett szervezetek, amiket szintén úri módon eltart, ugyancsak mind „függetlenek” és persze a „szakértelem” letéteményesei. Előszeretettel hivatkoznak magukra illetve egymásra „objektívként”is. Lelkesen és zokszó nélkül csatasorba állíthatóak minden olyan alkalommal, minden olyan célért, amit a Soros birodalom számukra kijelöl. Soros hatalma és példátlan befolyása ezekből a mindent behálózó segédcsapatokból, ezekből a határokon átívelő hálózatokból áll. Őket mozgatja szervezetten és koordináltan. Esetenként az USA külpolitikai érdekeivel összhangban, esetenként azokkal ellentétesen, sokszor azokat kiszolgálva, máskor a helyi vezetőkkel kötött időleges megállapodások mentén, de mindig pontosan körülhatárolható busás anyagi haszon reményében. Végül is üzletember, pontosabban olyan spekuláns, aki mások tönkretételével keres pénzt, halmoz fel busás nyereséget. (…) Abban is sok, összehangolt munka van, hogy Soros nevének említésekor a mai, fiatal generáció a nemes célokért küzdő önzetlen emberbarátot látja, nem pedig azt a kíméletlen valutaspekulánst, aki 1988-ban Franciaország legnagyobb bankját akarta tönkretenni, majd megszerezni, 1992-ben pedig bedöntötte a brit fontot.”[11] 

Az offenzíva kőkeményen zajlik ebben a térségben is, és Orbán Viktort leszámítva senki nem vette fel vele a küzdelmet nyílt sisakkal és határozottan. Márpedig lassú víz partot mos. Az értelmiség körében iszonyú befolyása van a Soros-paradigma szerint gondolkodóknak, legyen szó képzőművészetről, irodalomról, a színházi világról, a médiáról vagy a társadalomtudományokról.  Bedőlni a Soros-propagandának, részévé válni a ballib elitnek egyszerre biztosítja az értelmiségi palánták számára kiválasztottság-tudatot, a vélt szellemi felsőbbrendűség simogató érzését és azt a meggyőződést, hogy mindemellett a jóságot, méltányosságot, emberiességet képviselik.

(Az EMI értékrendjének megfelelően az IGEN mellett kampányolt)

(Az azonos neműek házasságától egy Orwellt megszégyenítő rémtörténetig)

Az első lépés az azonos neműek házasodásának joga, ami jellemzően együtt jár a gyermekek örökbefogadásának a jogával is.

Második lépcső a társadalom mesterséges „érzékenyítése”, a homoszexuálisok felülreprezentált szerepeltetése talk showk-ban, filmekben, színdarabokban. S ha megállnának itt, még nem is lenne annyira vérlázító a manőver. De nem, már a legkisebbeket is megfertőzik az abnormalitással, óvódákba járnak transzvesztiták, kisgyermekeknek írnak olyan meséket, ahol azonos neműek, királyfiúk és királylányok találnak egymásra, a legkeményebb eszközökkel lépnek fel ezzel párhuzamosan azon törekvésekkel szemben, melyek annak a gondolatnak igyekeznek érvényt szerezni, hogy a homoszexualitás lehet gyógyítható, mert e deviancia nem feltétlenül született (mi több, nem is bizonyított, hogy született) lehet tanult is és olyan emberek, aki valójában biszexuálisok, saját döntés eredményeképpen lehetnek normálisak is.

S akkor itt is van a harmadik lépcső, ami ellen már minden normális ember ösztönszerűen tiltakozik. Nyugat-Európa  meghatározó országaiban, ha valaki ki meri mondani azt, ami evidens, hogy a homoszexualitás egy természetellenes deviancia, ha úgy tetszik betegség, akkor az elvesztheti munkahelyét, vagy akár társadalmi státuszát, rosszabb helyeken pedig, mint Kanadában, Svédországban vagy Norvégiában az állam elveheti a gyermekét (!!!). Ami viszont már a Ceausescu nevével fémjelzett rémkorszak emberellenes intézkedéseit is messze meghaladó orwelli borzalom. Akinek van gyermeke, az aligha tud elképzelni, embertelenebb, vérlázítóbb és szörnyűbb állami lépést, mint azt, hogy elvegyék gyermekét azért, mert meri normálisnak nevelni.

Az egész jelenségkörnek a legperverzebb és legembertelenebb megnyilvánulása a gyermekek nemváltó műtéteinek engedélyezése, sőt, támogatása. Nagyobb nyilvánosságot az az eset kapott, amikor egy leszbikus házaspár vetette alá nemváltó műtetnek örökbefogadott fiúgyermekét. Nem tudom hány ember képes hitelt adni annak, hogy ez a gyermek döntésének eredményeképpen történt. És egyébként is, ilyen súlyú döntés lehet-e egy gyermekre bízni? Hogy ellenőrzi az állam, hogy a gyermek nem a szülők rábeszéléseknek enged és teszi tönkre saját sorsát? A legalapvetőbb emberi megfontolások alapján ki kellene mondani, hogy gyermekkorban senkin ne lehessen nemváltó műtétet végrehajtani, éppen úgy, ahogy egy 12 év alatti gyermekkel való szexuális aktus erőszaknak számít akkor is, ha a gyermek beleegyezett, vagy horribile dictu ő kezdeményezte. S akkor nem szóltunk azokról az elméleti síkú abberációkról, melyek tagadják a férfi és nő közötti különbségeket s olyan esetekről, amikor eljárás indul tisztességben megőszült professzorok ellen, azért, mert ezt az objektív igazságot le merik szögezni hallgatóik előtt.

Teljesen egyértelmű, hogy a globális háttérhatalom arra törekszik teljes nyíltsággal, hogy az embereket fossza meg önazonosságuktól, beleértve nemcsak a vallási és nemzeti dimenziót, de még a nemi önazonosságot is. Legyen minden megkérdőjelezhető, legyen minden relativizálható, a fő, hogy az egyes egyén minél kiszolgáltatottabb legyen.

Niemöller egy totalitás hatalomra törő embertelen politikai erő terjeszkedését írja le versében. Az a hatalom, mely épp most teszi élhetetlenné válogatott eszközökkel sokszínű, soknemzetű, sokvallású Európánkat, mely az igazság, igazságossá, méltányosság és kölcsönösség alapértékeire épül, a római jogból, a görög filozófiából és keresztény morálból táplálkozva épp ily gátlástalanul terjeszkedik, ezért írtam fennebb, hogy megfelelően olvasva e vers inkább arra intett, el kell menni a népszavazásra és megállj parancsolni egyelőre legalább ebben a kérdésben az abnormalitásnak, az önazonosságrombolásnak, az ember elembertelenítésének.

Ebben a történelmi folyamatban egy nagy lehetőség kínálkozott Románia számára, hogy bebetonozza alkotmányos szinten, hogy ebben az országban a házasság egy férfi és egy nő között köttetik. A választóközönség – sem a román, sem az erdélyi magyar – nem fogta fel a tétet. Ettől még nem dőlt el a kérdés, Románában egyhamar nem valószínű, hogy engedélyeznék az azonos neműek házasságát, s egyhamar nem lehet olyan kreténségeket terjeszteni illetve egyeduralkodóvá tenni, hogy nincs biológiai különbség férfi és nő között. De azért intő jel, hogy már e térségben is akad ország – konkrétan Csehország - mely feladni látszik e kérdésben az eddigi egészséges álláspontját ami a házasságot illeti.

Akárhogy is legyen, e térség nem lesz a globalizmus könnyű prédája.

 Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Kapu számára készült, a hónap végén jelenik meg az októberi számban.

---

[1] A nyilatkozat olvasható a MPP hivatalos honlapján (http://www.polgaripart.ro/hu/), lásd még ehhez: https://magyaridok.hu/kulfold/romaniai-nepszavazas-a-magyar-polgari-part-az-igen-szavazatra-buzdit-3486797/

[2] Az EMNP sajtóosztályának e-mailes körlevele.

[3] Lásd itt: http://www.maszol.ro/index.php/belfold/101688-porcsalmi-balint-nem-veszek-reszt-egy-ertelmetlen-kirekeszt-es-karos-nepszavazason

[4] A Bihar megyei RMDSZ a legmegátalkodottabb, legnemzetellenesebb balliberális figurákat hívta meg az elmúlt másfél évtizedben Nagyváradra, mételyezni az ott élő magyarok agyát. A sor igen hosszú Medgyessy Pétertől, Gyurcsány Ferencen, Demszky Gáboron, Újhelyi Istvánon át Kuncze Gáborig, hogy a csak legismertebbek közül említsünk néhányat.

[5] http://www.erdon.ro/szabo-odon-en-az-eletert-kampanyolok/4007839

[6] http://www.maszol.ro/index.php/belfold/101890-szabo-odon-a-halalbuntetes-ellen-epp-ugy-ervelnek-mint-most-a-ferfi-es-n-hazassaga-mellett?fb_comment_id=2232155440131284_2232746790072149

[7] Már amennyiben elfogadjuk, hogy a mai, magukat liberálisnak mondó demokráciák valóban liberálisak. Egyes liberális szabadságjogokat, például a szólásszabadságot ugyanis nap, mint nap lábbal tiporják, az eszközök változatosak a Facebook-cenzúrától a migránsokról igazat írók bebörtönzéséig. De annak a liberális alapelvnek az érvényesülését is brutálisan gátolják a muszlim hordák beengedésével, miszerint a „szabadságom addig tart, amíg nem sérti a másik ember szabadságát”. Mesélhetnének a betolakodók által állítólagos kihívó öltözködésük miatt brutálisan megvert európai őshonos nők. S akkor nem szóltam arról a szintén liberális alapelvről, hogy az állam gondoskodik polgárainak biztonságáról. Ma a liberalizmus nagyobb dicsőségére még a gyilkosok nagy részét is visszaengedik a társdalomba, hadd gyilkoljanak újra.

[8] A szöveg a balliberális Transindexen jelent meg lásd http://plakatmagany.transindex.ro/marko-bela-ezuttal-nem-talalkozunk/

[9] Facebook bejegyzés 2018. október 6-án 21 óra 11 perckor

[10] „Soros félék” mondom, hiszen Soros György „csak” az ideáltípusa a háttérhatalom akaratát kiszolgáló gátlástalan, amorális pénzügyi spekulánsnak. Az európai kultúrához tartozó világot behálózó szervezetei révén akkora hatalmat birtokol, amit köznapi ember elképzelni sem tud. Képes rendszereket felforgatni, valutákat bedönteni, népek tudatát jelentősen befolyásolni, tömegeket mozgatni. De szó sincs arról, hogy ő lenne „az” irányító, ő nyilván szövetségben működik másokkal, akik kevésbé láthatóak.

[11] Lásd: http://latoszogblog.hu/blog/a_baloldal_sirasoja

A Trianon-emlékévről

 A Jobbik propagandaszócsövei folytatják az évek óta tartó kormányellenes offenzívát. A múlt héten a fő témájuk az volt, hogy a kormánypárti képviselők nem szavazták meg a Jobbik előterjesztését arról, hogy 2020 legyen Trianon emlékév. Előrángatták a kétségkívül balszerencsés, de régen meghaladott 1990-es Fideszes parlamenti kivonulást a 70 éves évforduló alkalmából tartott egy perces néma csend alkalmával, folyt a szitok és a nemzetárulózás.

Miközben mi sem természetesebb, mint az, hogy egy nemzeti kormány a maga elképzelése szerint kíván emlékezni történelmi győzelmeinkre és sorstragédiáinkra, s nem ad lehetőséget egy olyan pártnak egy ilyen fontos szimbolikus témában az önfényezésre, mely az utóbbi két évben a legsúlyosabb nemzetárulások sorozatát követte el.

Hogy két év múlva, történelmünk eddigi legnagyobb tragédiájára fog-e s miként emlékezni a kormány, az majd elválik. Eddigi legnagyobb, mondom, mert a migránsválság Trianonnál is nagyobb tragédiával fenyeget, a magyar országkénti teljes megszűnéssel, az egész kontinens élhetetlenné válásával, az egyes államok nemzeti és keresztény jellegének eltűnésével.

Ha netán elmaradna a méltó megemlékezés, akkor majd vitatkozhatunk, hogy okos taktika, gyáva meghunyászkodás, közömbösség vagy szakmaiatlanság áll e mögött. De valami azt súgja, hogy az a kormány, melynek vezetője elsőként állt elő ebben a témában egy koherens nemzetstratégiai koncepcióval – a határokon átívelő magyar nemzetegyesítés víziójával – nem fog elmenni e történelmi évforduló mellett úgy, mintha mi sem történt volna száz évvel korábban.

Eközben a Jobbik frakciójából kizárták Volner Jánost, akinek belső körben terjesztett levele, mely kifogásolja a Jobbik Soros-kompatibilissé tételét és a baloldalhoz való törleszkedését, nyilvánosságra került. 

Volner tisztítást szeretne szervezni, mert szerinte a Sneider-Gyöngyösi páros politikája felvállalhatatlan. Vele tartott önként két harcostársa, Fülöp Erik és Apáti István. Sorra mondanak le választókerületi elnökök, lépnek ki önkormányzati képviselők, oszlanak fel alapszervezetek.

Találóan mondja az egyik világhálós kommentár: „még jó, hogy nincs pártszakadás, mi lenne, ha az lenne?”

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

„Tartsuk a rossz irányt!”

Az egykori Fidesz-jelszó ellentettje lehetne a Jobbik múlt hétvégén megtartott XX. kongresszusának mottója. Megerősítést nyert az, amit nagyjából látni lehetett az április 8-i  kijózanítónak remélt pofon óta eltelt hónapokban: a párt tovább megy a Vonai úton Vona nélkül is.

A küldöttek hangzatos, demagóg nyilatkozatban hirdették meg a „nemzeti ellenállást”.

Hogy miben is áll az, afelől az elnök, Sneider Tamás tartott eligazítást, szerinte az intézkedő rendőröknek és végrehajtóknak kell minél többször a szemébe mondani, hogy ők Orbán szolgái és szégyelljék magukat, az „Orbán-bárók” cégeire pedig olyan matricákat kell ragasztani, melyen az olvasható, hogy „ezt is loptad”.

Mit is mondhatunk ennyi kretivitás olvastán?

Zseniális, frappáns, ettől biztosan megbukik az általuk olyannyira gyűlölt Orbán-rendszer.

Sneider beszédéről, mely messze elmaradt elődjének, Vona Gábornak expozéi mögött mind gondolatiság, mind eredetiség, mind előadásmód tekintetében, épp a Jobbik portálján, az alfahíren mondott találó ítéletet az egyik hozzászóló, akitől azt is megtudhattuk, hogy minden ismerőse és rokona, aki 2010-ben és 2014-ban a Jobbikra voksolt, most a Fideszt választotta, (egyébként jómagam pontosan így vagyok ezzel, baráti és ismeretségi köröm Jobbikra szavazó részének szinte teljes egésze - sok tucat ember - idén a Fideszt választotta).

Azt írja a hozzászóló, hogy „egyszerű ez a Roy (ez volt Sneider Tamásnak szkinheadkori neve)  mint egy szelet kenyér.” A beszéd, mondjuk ki, szánalmasan silány és ötlettelen volt. Mondanivalója kimerült abban, hogy milyen nagyszerű a Jobbik-tábor, mennyire büszke a tagságra és a szavazókra az elnök, hogy micsoda tolvaj rabló banda uralkodik az országon s végül, de nem utolsó sorban abban hogy, hogy az elnök inkább meghal, de nem lesz Orbán szolgája. 

(Előd és utód)

A Jobbik tehát megmaradt azon a platformon, melyet Simicska bosszúhadjáratának keretében   ácsolt magának. Ennek lényege Orbán Viktor és a Fidesz  első számú ellenségként való tételezése, aki ellen bárkivel össze lehet fogni. Ez pedig együtt jár a saját tábor szektaszerű végletes hergelésével, uszításával, a nemzeti gondolkodású emberek egymás ellen fordításával és kulcspillanatokban – mint amilyen a Sargentini jelentés elfogadása, majd az ellene való parlamenti tiltakozás – a nemzetárulással is.

S mi sem természetesebb, a hivatalos propaganda valamint a valóság között tovább mélyül a szakadék.

A párt alelnöke, a jobb sorsra érdemes Gyöngyösi Márton, azt állította kongresszust követő sajtótájékoztatón, hogy „a kongresszus cáfolt minden olyan híresztelést, mely a Jobbik gyengüléséről szól” s hogy a párt „erős, stabil és növekedő”.

Miközben a múlt héten szivárgott ki egy hangfelvétel, melyen a párt két képviselője, Farkas Gergely és Z. Kárpát Dániel arról beszél, hogy miképpen kell hitelteníteni az eredeti Jobbikos eszmeiséget tovább vivő Mi Hazánk mozgalmat, és hogyan kell azt hazudni, hogy több a belépő, mint a kilépő, mely szólamról a beszélgető felek is megállapítják egymás között, hogy senki nem hiszi el.

(A smink nem elég)

Borítékolható: a jövő évi helyhatósági és Európai Parlamenti választások ismét szembesíteni fogják a Jobbik vezetőit a kérlelhetetlen valósággal: a magyar társadalom nem szavaz bizalmat egy kaméleonpártnak, mely egyik választáson nemzeti radikális, másikon a balosokkal működik együtt, egyiken EU-ellenes, másikon  EU-párti, egyiken a nemzeti szuverenitást hirdeti, a másikon az önfeladást, Unió-val való megegyezés szükségességét.

(A Jobbik új támogatói)

Borbély Zsolt Attila

A szöveg rövidített változata a Székely Hírmondó számára készült.