Popular Posts

Tuesday, September 17, 2019

Mi jöhet még ezután?




Aki rendszeresen követi Bayer Zsolt show-ját a Hír Televízióban, könnyedén fel tud idézni megannyi tragikomikus sajtóhírt a nyugati világ elfajzottságával kapcsolatban az apák szoptatásától a gyermekvállalás megtagadásán keresztül történő ”klímavédelmen” át az emberevés ötletéig, mely egy svéd professzor szerint az emberiség fennmaradását meghosszabbíthatja és egyben a környezetvédelemnek hatékony útja.

Kevés olyan fontos létparancs áll a magyar nemzetpolitikai elitje előtt, mint az, hogy ezt az őrületet ne engedjük be Magyarországra. Ebben minden törvényes eszköz nemcsak megengedett, hanem unokáink jövője iránti felelősségből eredendően kötelező módon bevetendő.

Nem könnyű, mert az őrületnek vannak önjelölt illetve a nyugati önsorsrontás manipulátorai által fizetett importőrei. Az ő számukra az a „haladás”, ha a mi óvódásaink agyát is megfertőzik mindenféle perverzióval azok, akik kitalálták és futtatják a „szakállas nőként” elhíresült Conchita Wurstot és a többi hasonló szerencsétlent. Ezen importőrök egyike Révész Sándor, megveszekedett SZDSZ-es újságíró, aki legutóbb azzal örvendeztette meg a HVG olvasóközönségét, hogy megpróbálta őket érzékennyé tenné szegény pedofil embertársaink irányában.

Sokan már attól hidegrázást kaptak, egyébként érthető módon, hogy Révész abbeli véleményének adott hangot, hogy a pedofília nem bűncselekmény, hanem lelkiállapot. De ezen még elfilozofálhatunk. Más kérdés, hogy az általa vizionált jólelkű, perverziójának nem engedő pedofilról soha senki nem fogja megtudni, hogy pedofil, ergo nincs mitől tartson az illető. Az viszont, hogy a pedofil képregények legalizálását javasolja ismét, azt hiszem, minden normális gondolkodású emberben kiveri a biztosítékot.

Révésznek ugyanis nem ez az első megszólalása a témában, öt éve „A pedofil is ember” címmel fejtette ki a maga (ál)érveit a rajzolt gyermekpornó legalizálása mellett.  

S akkor felsejlik az emberben, hogy az idei Pride-hónap egyik „Love is love” plakátja bizony a pedofil kapcsolatokat is beemelte az elfogadandó modellek közé.

Úgy vélem, joggal teszi fel a kérdést minden jóérzésű ember: mi jöhet még ezután? 



Borbély Zsolt Attila


A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

No comments:

Post a Comment

Rejtett globalizmus

    Nemzeti ünnepünkön a fővárosban az ellenzéki erők vezetői taktikusan nem szerveztek külön megemlékezést, ahol csak lézengtek volna az ...