A „meleg büszkeség” jelenségkörének hátteréről

Egy eszmefuttatás hangvételét nagyban meghatározhatja, hogy kik jelennek meg lelki szemeink előtt fogalmazás közben. Felföldi Zoltán barátom a parádézó, provokáló, szentséggyalázó homoszexuálisokat vizionálhatta maga elé, 

midőn megírta a Magyar Hírlapban minap megjelent remek írását erről a sajátos devianciáról.

(Lásd http://magyarhirlap.hu/cikk/92545/Eddig_es_ne_tovabb_Ideje_levernunk_a_colopoket)

Írásával egyetértek teljes mértékben, akkor is, ha nekem felötlött a magam e tárgybeli gondolatsorának egybefűzésének idején egy-két olyan ismerős képe, akik soha nem kérkedtek keresztként viselt ferde hajlamukkal, így talán kevésbé voltam szókimondó.

Ez a szöveg, mely inkább a háttérrel foglalkozik, mint az érintettekkel, tegnap jelent meg az Erdélyi Naplóban.

A „meleg büszkeség” jelenségkörének hátteréről

Az egyesek által nem egészen alaptalanul elhomályosulásnak nevezett felvilágosodás eszmei-ideológiai lándzsahegye a liberalizmus volt, mely ekkortájt a háttérben állók hatalmi-gazdasági érdekmegfontolásaitól függetlenül rendelkezett pozitív mondanivalóval és ami ennél is fontosabb, programjának nem kis része egy irányba mutatott az emberi igazságérzettel.

Minden ember egyenlő erkölcsi méltósága, a vélemény-, szólás-, sajtó-, lelkiismereti- és vallásszabadság olyan eszmék, melyek méltán találkoztak egyre szélesebb társadalmi rétegek egyetértésével. Vagyis volt eme eszmerendszernek pozitív üzenete, a háttérbeli mozgatórugókról és a későbbi gyászos következményektől (a szekurizáció nyomán fellépő értékvesztés, nihilizmus, szétzüllés, a szervesen kialakult hagyományok fokozatos roncsolódása, gazdasági síkon a bolygó tartalékainak gát nélküli felélése) függetlenül.

Mihelyt azonban eme ideológia kiütéses győzelmet aratott a második világháború után és egyes célkitűzéseit alkotmányszinten rögzítették kontinensünk államaiban, a liberalizmus egyfajta pótcselekvésként, önigazolásként fokozatosan átalakult a deviancia-kultúrák népszerűsítőjévé és védelmezőjévé.

A halálbüntetés eltörlésének szükségességéről még el lehet vitatkozni, de ma már azt is meg akarják akadályozni az egyéni szabadság védelemének zászlaja alatt, hogy a többszörös gyilkosokat életük végéig elkülönítsék a társadalom értékteremtő részétől, egyre nyilvánvalóbb, hogy a liberálisok számára fontosabb a bűnelkövető joga, mint áldozaté. S folytathatjuk a kábítószer problémakörének liberális kezelésével, vagy az abortusszal, elvégre a korlátlan individuális szabadság eszméjétől hajtva a liberálisok a világ minden pontján lándzsát törnek az államilag legalizált, sőt, anyagilag támogatott magzatgyilkosság mellett, s az anya önrendelkezési jogára hivatkoznak, miközben érdekes módon megfeledkeznek saját alapelvükről, miszerint saját szabadságom odáig terjed, amíg nem sérti a másikét. S akkor nem szólunk az emberi élet szentségéről és minden ember egyéni méltóságáról. És ide tartozik a liberalizmus talán legabszurdabb kinövése, a gender-ideológia is, melynek kvintesszenciája, hogy erkölcsileg és jogilag a perverziót, az abnormalitást azonos rangra kívánják emelni a társadalom fizikai önreprodukcióját biztosító normális férfi-nő kapcsolattal.

Aligha tagadható, hogy a liberalizmusból nőtt ki a „politikai korrektség” nevű norma-együttes, mely voltaképpen cenzúra- és öncenzúra-forrás. Ennek szerves része „gender-ideológia”, mely ma már egészen abszurd, a normalitást nemcsak támadó, tagadó, de büntetőjogilag szankcionáló kinövésekkel is bír.

Érdemes belegondolni abba, hogy létezik ma a világnak olyan civilizáltnak mondott pontja, konkrétan Kanada Ontario nevű tartománya, melyben miután e sorok napvilágot láttak, retteghetnék, hogy mikor kopogtatnak az állami erőszakszervezetek képviselői az ajtómon, azért, hogy elszakítsák tőlem és állami gondozásba vegyék gyermekeimet. S erre törvényi alapjuk lenne!

A tendencia elég egyértelmű, jól követhető a homoszexuálisok házasodási és örökbefogadási jogának egyre terjedő elismerésében, legutóbbi áldozat éppen Németország.

Ennek a jelenségkörben hangulati hátterét a széles értelemben vett média biztosítja, beleértve az ember-milliárdok által nézett hollywoodi szuperprodukciókat, melyek a művészi önkifejezés zászlaja alatt lényegében bármit eladhatnak. De a fősodratú sajtó is, melyre elvben szigorúbb szabályok vonatkoznak, egyre távolabb kerül eredeti funkciójától. Eddigi is tudható volt, hogy a hazugságot, a félrevezetést cinikusan, érdekvezérelten használja, de ritkán szembesülhetett a világ olyan brutálisan a nyers valósággal, mint a múlt hónap végén nyilvánosságra került leleplező videofelvételen keresztül, melyben a CNN producere világosan kimondja, hogy nem létezik médiaetika, csak nézettség (meg persze hatalmi megfontolások, elvárások és összefonódások, ez nem kap kellő hangsúlyt a beszélgetésben), aminek érdekében gátlástalanul hazudik a világ közvéleményének egyik legfőbb alakítója. Ettől még persze a kézi vezérlésű main stream média (a vezérlési technikákról részletesen szól Udo Ulfkotte „Megvásárolt újságírók” című könyve) hatalma nem fog megtörni. A tömeghatást pedig híven példázza, hogy tavalyelőtt a konzervatívnak gondolt Írországban is megszavazta a nép a homoszexuálisok házasodási jogának törvénybe iktatását.

A homoszexuálisok körüli zajkeltés, beleértve a már Erdélybe is elérkezett „büszkeségmenetet” nem elsősorban arról szól, hogy e természetellenes, ferde hajlammal megvert szerencsétlen embereknek biztosítsa a társadalom a normálisokkal azonos megbecsülést. (Egyáltalában,  micsoda perverz gondolat a büszkeség fogalmát  - lásd „pride”, „büszkeségmenet” - idekeverni, azt sulykolni, hogy büszkék legyünk saját fogyatékosságunkra! Mert a biológia ezen alapigazságát, tételesen, hogy a normális fajfenntartásra való képtelenség: fogyatékosság, aligha tagadhatja még a legelgurultabb „melegjogi” aktivista sem.) Ez eszköz a globális háttérhatalom kezében a társadalom szétzilálására, az organikus kapcsok megszüntetésére, a hagyományos értékrend fellazítására és a családok tönkretételére.

Térségünk ebből a szempontból is a fehér keresztény kultúrán belül a normalitás szigete.  Itt általános elfogadottsága van annak a gondolatnak, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapszik, mely gondolatot Magyarországon az Alaptörvény szintjén rögzítették és remélni lehet, hogy Klaus Iohannis is kiírja végre valahára e kérdésben a népszavazást, amihez tavaly nem kevesebb, mint hárommillió aláírást gyűjtöttek össze a kezdeményezők, s a parlament is áldását adta a plebiszcitumra. Az eredmény ezesetben borítékolható.

Schmidt Mária a minap ismét alapos és lényeglátó elemzéssel jelentkezett a blogján, mely rámutat az „LMBTQ” jelenségkör általános politikai beágyazottságára. „A baloldali elit (…) frigyre is lépett a neoliberális gazdaságpolitikával, amelynek lelkes hívévé vált. A politikai hatalom elvesztése miatt csak még görcsösebben ragaszkodik a kultúra feletti befolyásának megőrzéséhez. A Lajtától nyugatra a jobb és baloldal egyaránt megszorításpárti, a GDP kiegyensúlyozását és az infláció alacsonyan tartását tekinti prioritásának, egymásra licitálnak migránssimogatásban, az LMBTQ ügyek felkarolásában. (…)  2017 slágerterméke tehát a (…) meggyőződés nélküli, a megkülönböztethetetlenségig konformista politikus, aki semmiről nem mond semmit, ellenben csont nélkül kiszolgálja az elitek gazdasági és kulturális igényeit. Ideológiai, tartalmi kérdésekben átengedi az elsőbbséget a független médiának és a nagyon civileknek. Ő maga nem ragaszkodik semmihez, vagyis értéksemleges, nem tud olyan célt megjelölni, ami számára iránytűül szolgálna. Kivéve persze, ami a GDP-t, az inflációt és a hiánycélt illeti. Ez a szentháromsága. Ez az alap, ehhez jön még a multikulti, a migránsok beáramoltatása, az LMBTQ-ügyek és a klímaváltozás melletti kiállás. Ha ezek megvannak, túlélhet. Ennek a pragmatikus politikai garnitúrának jutott az a feladat, hogy előkészítse Európát arra, hogy egy új, kevert muszlimizált népességnek adja át a területét. Ehhez három feltétel szükséges: Európa kereszténytelenítése, a törtidentitások erőltetése a nemzeti identitás rovására és a politikai kormányzás lecserélése a bürokráciák uralmára.” (kiemelések az eredeti szövegben)

Erre megy ki a játék!

A globális háttérhatalom szétzúzni igyekszik totális  uralmának utolsó akadályait, a nemzeteket és a nemzetállamokat, a mai roncsoltságában is még létező hagyomány-rendszereket. Ebben pedig a homoszexuális-problematika egy eszközjellegű részterület. Együttérezhetünk a homoszexualitással megvert embertársainkkal, de látnunk kell, miként használja fel őket a senki által meg nem választott, nem ellenőrzött szervezett magánhatalom  a maga sötét céljaira.

Borbély Zsolt Attila