Egy eszmefuttatás hangvételét
nagyban meghatározhatja, hogy kik jelennek meg lelki szemeink előtt fogalmazás
közben. Felföldi Zoltán barátom a parádézó, provokáló, szentséggyalázó
homoszexuálisokat vizionálhatta maga elé,
midőn megírta a Magyar Hírlapban
minap megjelent remek írását erről a sajátos devianciáról.
(Lásd http://magyarhirlap.hu/cikk/92545/Eddig_es_ne_tovabb_Ideje_levernunk_a_colopoket)
Írásával egyetértek teljes
mértékben, akkor is, ha nekem felötlött a magam e tárgybeli gondolatsorának
egybefűzésének idején egy-két olyan ismerős képe, akik soha nem kérkedtek keresztként
viselt ferde hajlamukkal, így talán kevésbé voltam szókimondó.
Ez a szöveg, mely inkább a
háttérrel foglalkozik, mint az érintettekkel, tegnap jelent meg az Erdélyi
Naplóban.
A
„meleg büszkeség” jelenségkörének hátteréről
Az egyesek által nem egészen
alaptalanul elhomályosulásnak nevezett felvilágosodás eszmei-ideológiai lándzsahegye
a liberalizmus volt, mely ekkortájt a háttérben állók hatalmi-gazdasági
érdekmegfontolásaitól függetlenül rendelkezett pozitív mondanivalóval és ami
ennél is fontosabb, programjának nem kis része egy irányba mutatott az emberi
igazságérzettel.
Minden ember egyenlő
erkölcsi méltósága, a vélemény-, szólás-, sajtó-, lelkiismereti- és vallásszabadság
olyan eszmék, melyek méltán találkoztak egyre szélesebb társadalmi rétegek
egyetértésével. Vagyis volt eme eszmerendszernek pozitív üzenete, a háttérbeli
mozgatórugókról és a későbbi gyászos következményektől (a szekurizáció nyomán
fellépő értékvesztés, nihilizmus, szétzüllés, a szervesen kialakult hagyományok
fokozatos roncsolódása, gazdasági síkon a bolygó tartalékainak gát nélküli felélése)
függetlenül.
Mihelyt azonban eme
ideológia kiütéses győzelmet aratott a második világháború után és egyes
célkitűzéseit alkotmányszinten rögzítették kontinensünk államaiban, a liberalizmus
egyfajta pótcselekvésként, önigazolásként fokozatosan átalakult a deviancia-kultúrák
népszerűsítőjévé és védelmezőjévé.
A halálbüntetés eltörlésének
szükségességéről még el lehet vitatkozni, de ma már azt is meg akarják akadályozni
az egyéni szabadság védelemének zászlaja alatt, hogy a többszörös gyilkosokat
életük végéig elkülönítsék a társadalom értékteremtő részétől, egyre nyilvánvalóbb,
hogy a liberálisok számára fontosabb a bűnelkövető joga, mint áldozaté. S folytathatjuk
a kábítószer problémakörének liberális kezelésével, vagy az abortusszal, elvégre
a korlátlan individuális szabadság eszméjétől hajtva a liberálisok a világ minden
pontján lándzsát törnek az államilag legalizált, sőt, anyagilag támogatott magzatgyilkosság
mellett, s az anya önrendelkezési jogára hivatkoznak, miközben érdekes módon
megfeledkeznek saját alapelvükről, miszerint saját szabadságom odáig terjed,
amíg nem sérti a másikét. S akkor nem szólunk az emberi élet szentségéről és minden
ember egyéni méltóságáról. És ide tartozik a liberalizmus talán legabszurdabb
kinövése, a gender-ideológia is, melynek kvintesszenciája, hogy erkölcsileg és
jogilag a perverziót, az abnormalitást azonos rangra kívánják emelni a társadalom
fizikai önreprodukcióját biztosító normális férfi-nő kapcsolattal.
Aligha tagadható, hogy
a liberalizmusból nőtt ki a „politikai korrektség” nevű norma-együttes, mely
voltaképpen cenzúra- és öncenzúra-forrás. Ennek szerves része „gender-ideológia”,
mely ma már egészen abszurd, a normalitást nemcsak támadó, tagadó, de
büntetőjogilag szankcionáló kinövésekkel is bír.
Érdemes belegondolni
abba, hogy létezik ma a világnak olyan civilizáltnak mondott pontja, konkrétan
Kanada Ontario nevű tartománya, melyben miután e sorok napvilágot láttak,
retteghetnék, hogy mikor kopogtatnak az állami erőszakszervezetek képviselői az
ajtómon, azért, hogy elszakítsák tőlem és állami gondozásba vegyék gyermekeimet.
S erre törvényi alapjuk lenne!
A tendencia elég
egyértelmű, jól követhető a homoszexuálisok házasodási és örökbefogadási
jogának egyre terjedő elismerésében, legutóbbi áldozat éppen Németország.
Ennek a jelenségkörben
hangulati hátterét a széles értelemben vett média biztosítja, beleértve az ember-milliárdok
által nézett hollywoodi szuperprodukciókat, melyek a művészi önkifejezés zászlaja
alatt lényegében bármit eladhatnak. De a fősodratú sajtó is, melyre elvben szigorúbb
szabályok vonatkoznak, egyre távolabb kerül eredeti funkciójától. Eddigi is
tudható volt, hogy a hazugságot, a félrevezetést cinikusan, érdekvezérelten
használja, de ritkán szembesülhetett a világ olyan brutálisan a nyers valósággal,
mint a múlt hónap végén nyilvánosságra került leleplező videofelvételen keresztül,
melyben a CNN producere világosan kimondja, hogy nem létezik médiaetika, csak nézettség
(meg persze hatalmi megfontolások, elvárások és összefonódások, ez nem kap
kellő hangsúlyt a beszélgetésben), aminek érdekében gátlástalanul hazudik a világ
közvéleményének egyik legfőbb alakítója. Ettől még persze a kézi vezérlésű main
stream média (a vezérlési technikákról részletesen szól Udo Ulfkotte „Megvásárolt
újságírók” című könyve) hatalma nem fog megtörni. A tömeghatást pedig híven példázza,
hogy tavalyelőtt a konzervatívnak gondolt Írországban is megszavazta a nép a homoszexuálisok
házasodási jogának törvénybe iktatását.
A homoszexuálisok
körüli zajkeltés, beleértve a már Erdélybe is elérkezett „büszkeségmenetet” nem
elsősorban arról szól, hogy e természetellenes, ferde hajlammal megvert
szerencsétlen embereknek biztosítsa a társadalom a normálisokkal azonos megbecsülést.
(Egyáltalában, micsoda perverz gondolat a
büszkeség fogalmát - lásd „pride”,
„büszkeségmenet” - idekeverni, azt sulykolni, hogy büszkék legyünk saját
fogyatékosságunkra! Mert a biológia ezen alapigazságát, tételesen, hogy a
normális fajfenntartásra való képtelenség: fogyatékosság, aligha tagadhatja még
a legelgurultabb „melegjogi” aktivista sem.) Ez eszköz a globális háttérhatalom
kezében a társadalom szétzilálására, az organikus kapcsok megszüntetésére, a
hagyományos értékrend fellazítására és a családok tönkretételére.
Térségünk ebből a szempontból
is a fehér keresztény kultúrán belül a normalitás szigete. Itt általános elfogadottsága van annak a
gondolatnak, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapszik, mely gondolatot
Magyarországon az Alaptörvény szintjén rögzítették és remélni lehet, hogy Klaus
Iohannis is kiírja végre valahára e kérdésben a népszavazást, amihez tavaly nem
kevesebb, mint hárommillió aláírást gyűjtöttek össze a kezdeményezők, s a parlament
is áldását adta a plebiszcitumra. Az eredmény ezesetben borítékolható.
Schmidt Mária a minap
ismét alapos és lényeglátó elemzéssel jelentkezett a blogján, mely rámutat az
„LMBTQ” jelenségkör általános politikai beágyazottságára. „A baloldali elit (…) frigyre is lépett a neoliberális gazdaságpolitikával,
amelynek lelkes hívévé vált. A politikai hatalom elvesztése miatt csak még
görcsösebben ragaszkodik a kultúra feletti befolyásának megőrzéséhez. A Lajtától
nyugatra a jobb és baloldal egyaránt megszorításpárti, a GDP
kiegyensúlyozását és az infláció alacsonyan tartását tekinti prioritásának,
egymásra licitálnak migránssimogatásban, az LMBTQ ügyek
felkarolásában. (…) 2017 slágerterméke
tehát a (…) meggyőződés nélküli, a megkülönböztethetetlenségig konformista
politikus, aki semmiről nem mond semmit, ellenben csont nélkül kiszolgálja az
elitek gazdasági és kulturális igényeit. Ideológiai, tartalmi kérdésekben
átengedi az elsőbbséget a független médiának és a nagyon civileknek. Ő
maga nem ragaszkodik semmihez, vagyis értéksemleges, nem tud olyan célt
megjelölni, ami számára iránytűül szolgálna. Kivéve persze, ami a GDP-t, az
inflációt és a hiánycélt illeti. Ez a szentháromsága. Ez az alap, ehhez jön még
a multikulti, a migránsok beáramoltatása, az LMBTQ-ügyek és a
klímaváltozás melletti kiállás. Ha ezek megvannak, túlélhet. Ennek a
pragmatikus politikai garnitúrának jutott az a feladat, hogy előkészítse
Európát arra, hogy egy új, kevert muszlimizált népességnek adja át a területét.
Ehhez három feltétel szükséges: Európa kereszténytelenítése, a
törtidentitások erőltetése a nemzeti identitás rovására és a politikai
kormányzás lecserélése a bürokráciák uralmára.” (kiemelések az
eredeti szövegben)
Erre megy ki a játék!
A globális háttérhatalom szétzúzni igyekszik totális uralmának utolsó akadályait, a nemzeteket és a
nemzetállamokat, a mai roncsoltságában is még létező hagyomány-rendszereket.
Ebben pedig a homoszexuális-problematika egy eszközjellegű részterület. Együttérezhetünk
a homoszexualitással megvert embertársainkkal, de látnunk kell, miként használja
fel őket a senki által meg nem választott, nem ellenőrzött szervezett magánhatalom a maga sötét céljaira.
Borbély Zsolt Attila
Ezen képek, nem is a mostani felvonuláson készültek! Tehát nincsen miről beszélni!
ReplyDeleteRitka nagy sületlenség, amit írsz. Írásom a jelenségkörrel foglalkozik, és azt nagyon jól illusztrálják ezek a képek. Mindaz, amit leírtam világosan igazolja, hogy nagyon is van miről beszélni.
Delete