Az
európai kultúra, mint a keresztény erkölcs, a római jog és a görög filozófia gyermeke
végveszélyben van. Az általa képviselt értékeket alapjaiban tagadó, ugyanakkor hihetetlen
szaporodási dinamizmust mutató európai muszlim közösség akkor is középtávon
teljes elsepréssel fenyegetné a nyugati államok jelen kultúráját, ha nem özönlenének
befelé a zömmel hódító szándékkal érkező ugyanezen hitet valló betolakodók.
A
fehér, keresztény európai kultúra fennmaradásának szempontjából az egyetlen reménysugár
a közép-európai térség, politikai nyelven szólva a visegrádi országok szövetsége.
Nem
véletlen, hogy e kérdés központi helyet foglalt el a Tusványosi Nyári Szabadegyetem
leglátogatottabb előadásaiban, amit Tőkés László és Orbán Viktor tartottak meg.
Mindkét
előadás elolvasásra méltó.
XXVIII.
Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Tusnádfürdő, 2017. július 22.
BÁLVÁNYOS/TUSVÁNYOS
– ÉS A NEMZETPOLITIKÁNK
Évszázadok
óta tudjuk, hogy európaiak, keresztények, magyarok és erdélyiek vagyunk
Bálványos/Tusványos a biztos pont – ez a magvas mottója idei
nyári szabadegyetemünknek. Értelmezése céljából a Hegyi beszédet idézem: „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket,
és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára
építette az ő házát. És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek,
és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze, mert kősziklára építtetett.”
(Mt 7,24–25).
Sokatmondó
szövegkörülmény, hogy Krisztus Urunk – kiemelt módon, mintegy végkövetkeztetés
gyanánt – ezzel a példázatával zárja hegyi „szószékén” mondott beszédét. Az öt
évszázados reformáció eszmei
magaslatán is Ő maga és az ő szent Igéje áll, amikor is a keresztény/keresztyén
hit „forradalmi tana”, a Solus Christus
(„Egyedül Krisztus”) és a Sola Scriptura
(„Egyedül a Szentírás”) alapelvei értelmében Krisztust és az Írást azonosítja
azzal a „kősziklával”, amelyre
életünket és jövőnket érdemes építenünk. Ellenkező esetben – amennyiben
fövenyre/homokra építenénk – az eső, az árvíz és a szelek beleütköznének az
építménybe, és nagy lenne annak romlása – olvassuk a Szentírásban (Mt 7,26–27).
Babits
Mihály Jónásának imáját szabadon idézve: az elszakadt
sövényt, jelzőkarókat, gátakat sodró, tévelygő ár közepette „Óh bár adna a
Gazda patakom / sodrának medret, biztos utakon / vinni tenger felé / (…) s mely
itt áll polcomon, / szent Bibliája lenne verstanom…”
Alighogy magunk mögött
hagytuk a vérzivataros XX. századot és szabadulni tudtunk a gyilkos
totalitárius világhatalmak jármából, a keresztyén gyökereit megtagadó és azok
szilárd alapjairól elrugaszkodó Európa
újabb végzetes fenyegetésekkel találja szembe magát. Nem kevésbé érvényes ez a
megállapítás Trianonban kerékbe tört nemzetünkre,
melynek alighogy túlélte a két világháborút és az ezek pusztítását tetéző,
ellenforradalmi, illetve az idegen országok nacionalizmusával tetézett
kommunista diktatúrát, és végigszenvedte az ezt követő utódkommunista
visszarendeződés próbatételeit, máris a globalista internacionalizmus és
liberalizmusszuverenitását és létét fenyegető veszélyeivel kell szembenéznie. Ráadásul
a nacionálkommunizmus tartós örökségeképpen erdélyi magyarságunknak és többi külhoni nemzeti közösségeinknek
esetenként még országaik tovább folytatódó kisebbségellenes, elnemzetietlenítő
politikájával is felkell venniük a harcot.
Ezen fenyegetések,
veszélyek és kihívások sokrétű örvénylésében, a „fősodor” elsöprő áradatával
többnyire szemben úszva, az egyesült Európának és tagországainak valóban olyan alapvetésre volna szüksége, melyet sem
a migráció árja, sem a vele járó terrorizmus, sem Nagy-Britannia kiválása, sem
a geopolitikailag determinált keleti háborús veszély, sem Brüsszel hivatásukról
megfeledkező bürokratái nem rendíthetnek meg. Kicsinységnek, netalán „formai
hibának” tűnhet kereszténységünk – urambocsá, Isten nevének – az európai
alkotmányból való kihagyása, de ezáltal valójában éppen az a fennen hirdetett európai értékrend és értékközösség
szenved csorbát, amely nélkül az Unió sem lehet több és más, mint egyike –
megengedem, talán egyik legjobbika – a nagyvilág többi „birodalmainak”. Most, Románia európai csatlakozásának a 10.
évfordulóján, ennek minden jótételét és előnyét készségesen elismerve,
kisebbségbe szakadt erdélyi magyarként és a sokat ígérő Temesvár volt lelkipásztoraként, nemzettársaimmal és
hitsorsosaimmal együtt talán éppen ezt az „isteni” és keresztény többletet, –
ha tetszik – „hozzáadott értéket”
hiányolhatjuk a leginkább a közös Európa alaptörvényéből és életéből, mely
minden, felemás módon alkalmazott jogállamiságnál, demokráciánál, emberi
jogoknál többet jelenthetne, és valóban európai polgárokká, egyenjogú és
esélyben egyenlő testvérekké és nemzetekké tehetne bennünket. Ehhez viszont
legalább annyira komolyan kellene vennünk hitünket és értékeinket, mint a muszlimok a vallásukat és szent
könyveiket, az Evangéliumot és az Isten törvényét pedig – horribile dictu –
mint ők a dzsihádot és a sariját…
Saját vizeinkre térve,
anélkül hogy „a prédikálás” kísértésébe esnék, magyar nemzetpolitikánk irányában keresem ama „biztos pontot”,
melyet – egyebek mellett – a közel három évtizedre visszatekintő
bálványosi-tusnádfürdői nyári szabadegyetem megjelenít és képvisel.
Az ínséges kommunista
időkben nagyon szerettem az oldott igazmondásra hivatott politikai kabarét, mely a humor eszközével leplezte le a
diktatúrát. Mostanra már azonban ez a műfaj szinte értelmét és funkcióját
veszítette, hiszen amit a posztkommunista magyar és román politikai pártok
művelnek, az már önmagában kész kabarénak számít. Elég, hogyha a pehelysúlyú
budapesti ellenzék kusza összevisszaságát vagy a bukaresti kormánypártok
tragikomédiába forduló teljesítményét szemléljük…
Ezekkel éles
ellentétben, túl minden „úri huncutságon” és opportunista színjátszáson,
elégtétellel, sőt büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy Bálványos/Tusványos hű maradt önmagához. Hűségesek maradtunk
önmagunkhoz, elveinkhez, eszményeinkhez, hitünkhöz, felfogásunkhoz,
értékeinkhez – melyek nemzetpolitikánk alapjául szolgálnak. (Hogyha mégsem úgy
volna, az nagy baj volna, és igen nagy veszteséget jelentene…)
Eleinte a magyar–román történelmi megbékélés útját
kerestük. Nagyjából a bálványosi időszakra esik ez a nemes kísérlet. Román partnereinket
útközben – sajnos – elveszítettük. De nem alkudtunk. Nem taktikáztunk – amint
ezt végtére is Traian Băsescu
államfő idelátogatásaikor tette. Mi nemcsak a székely autonómiát, de a
román–magyar megbékélést és stratégiai partnerséget, valamint az európaiságot
is komolyan gondoltuk. Fájdalmas dolog, hogy ebben nem találtunk és mindmáig
nem találunk igazán komoly román partnerekre…
Utóbb a tusnádfürdői
fórum a magyar–magyar nemzeti párbeszéd
fórumává válott. Egyes magyarok széles ívben elkerülték. Másoknak igazából nem
volt helyük köztünk. Voltak, akik protokollból eljöttek ugyan, de valójában a
nemzetidegen balliberálisokkal paktáltak, és az anyaországi pártokkal szembeni
„egyenlő távolság elvéről” bölcsködtek, rendre elhatárolván magukat a státustörvénytől
vagy a magyar állampolgárságtól. Volt olyan bukaresti miniszterünk, aki a
Fidesz „politikai ciánszennyezésétől” őrizkedett, sőt ma is vannak olyanok,
akik Miniszterelnökünkkel szemben Soros
György oldalára állnak, és a CEU
körül keltett hisztériába is tevőlegesen bekapcsolódnak.
Németh
Zsolt, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt és a többi alapító,
valamint felnövekvő utódaik és eszmetársaik viszont mindmáig itt vannak.
Számukra Bálványos egy maradandó értékvilágot jelent – mely ama „biztos
pontként”, kiindulási és viszonyítási alapként és „biztos támaszként” szolgál.
Ez a „biztos pont”
egyben a nemzeti érdek. A napi
politikai haszonelvűség egykönnyen képes megfeledkezni róla, és az önös vagy pártérdekeket helyezni fölébe. Mi viszont egy olyan politikában
gondolkozunk, amely „kősziklára” épít, és igyekszik ellenállni a mammon vagy a Baál démonikus kísértéseink.
A nyári szabadegyetem
szervezői között kezdettől fogva ott üdvözölhetjük a Fidesz Pro Minoritate Alapítványát – élén Tárnok Mária elnökasszonnyal. A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége
– a MISZSZ – irányvonalán haladó Magyar Ifjúsági Tanács éppen tíz éve vette át a társszervezői munkát, akkori elnöke, Sándor Krisztina, a Tábor politikai
programfelelőse vezetésével – illesse elismerés őket. A szabadegyetem
derékhadához tartozó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Erdélyi Magyar Néppárt
ugyanazt a következetes nemzetpolitikát folytatja, mint amelynek jegyében
huszonhét évvel ezelőtt, az RMDSZ hőskorában
elindultunk, és amely természetes szövetségesévé tett a Fidesznek és magának Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Stratégiai partnerünk a Székely Nemzeti Tanács, amellyel vállvetve küzdünk
Székelyföld, Partium és az erdélyi magyarság autonómiájáért. Csak támogatni
lehet, hogy nagy jogelődje megalakulásának közelgő 100. évfordulója alkalmából
meghirdette a székely önrendelkezés
centenáriumát. A határokon átívelő nemzetegyesítés jegyében gyűltünk össze
ma is, hogy külön is üdvözöljük az egymilliomodik külhoni magyart, aki
benyújtotta magyar állampolgárság iránti kérelmét. (E hét elején örömmel
hallhattuk Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes
erre vonatkozó bejelentését!)
Másfelől Klaus Iohannis államelnök keddi
székelyföldi látogatását is örömmel fogadtuk, mellyel mintegy megelőlegezte
idei nyári szabadegyetemünket. Csak sajnálni tudjuk, hogy Orbán Viktor
miniszterelnök úr társaságában nem lehet itt közöttünk. Csak remélnünk lehet,
hogy ennek is eljön majd az ideje. Jó viszont, hogy nemcsak Berlinből
üzengetett nekünk az ún. etnikai
autonómia ellenében, hanem végre jelenlétével is megtisztelte székelyföldi
választóit, és Szilágyi Zsolt,
valamint Izsák Balázs elnök urak
javaslatának megfelelően egyfajta párbeszédbe bocsátkozott a székelység
választott képviselőivel.
Megragadom az alkalmat,
hogy szívbéli elismerésemet fejezzem ki Ráduly
Róbert polgármesternek a párbeszéd kezdő aktusának is beillő székely–román
zászlócseréért, valamint a székelyföldi önkormányzati nagygyűlésnek is beillő
csíkszeredai fórum résztvevőinek a székely himnusz elénekléséért. A Minta ifjúsági szervezet és a városi RMDSZ közös tüntetése is hozzájárult
ahhoz, hogy Államelnökünk közvetlen módon tájékozódjék Székelyföld gondjairól
és önrendelkezési törekvésiről, és erdélyi német/szász közössége ősi autonóm státuszának
emlékét felelevenítve, közelebb kerüljön székely közösségünkhöz. Nemzetpolitikai
céljainkat tekintve ez az elnöki látogatás mindenképpen felért az RMDSZ zilahi
kongresszusával, mely nagy nemzeti ügyeink fölött sajnálatos módon elsiklott,
olyannyira, hogy még a Zilahi Református
Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatásának ügyét is elmulasztotta
felvetni. Reméljük viszont, hogy a Minority
SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés szükséges aláírásainak a
begyűjtésével erdélyi közösségünk európai szinten is komoly teljesítményt lesz
képes felmutatni.
Miniszterelnök úr!
Gondolom, nemcsak a magam nevében szólok, amikor a bálványosi/tusnádfürdői
szabadegyetem sajátjaként emlegetett nemzetpolitikánk első számú
képviselőjeként ezen a helyen, a székely autonóm területen köszöntöm. Saját
mivoltában megrendült kontinensünkön Ön egyszerre védelmezi nemzeti és európai
identitásunkat. Számunkra, erdélyiek számára közösségi önazonosságunk legalább
olyan értéket jelent, mint a magyaroknak vagy a románoknak a nemzetállami
identitásuk. Politikai rendszertől, állami hovatartozástól és
országhatár-módosításoktól függetlenül, évszázadok óta tudjuk, hogy európaiak, keresztények, magyarok – és erdélyiek vagyunk. A Magyarországra
nehezedő és az Ön személyére zúduló nemtelen támadásokkal és körmönfont
eljárásokkal szemben folytatott harcában és az Unió megreformálására irányuló
törekvésiben, az illegális migráció és a terrorizmus elleni fellépésében,
valamint az ország és a nemzet védelmében való kiállásában éppen ezért
mindenkor számíthat reánk, hiszen hogyha valaki, akkor mi igazán tudjuk, hogy
mindez mit jelent. Az erdélyi magyarok és többi külhoni sorstársaik történelmük
utóbbi száz esztendejében állandó létveszélyben éltek és szocializálódtak. Mi a
saját bőrünkön tapasztaltuk meg mindazt, ami ma egész európai keresztény
kultúránkat és nemzetállamait fenyegeti.
Egészen elképesztő és
végtelenül cinikus, hogy azok vádolják Önt az ún. európai értékek veszélyeztetésével, akik az általuk gerjesztett
migráció, ezen újkori népvándorlás reánk szabadítása által egész Európa
megmaradását teszik kockára. „Európát feladták azok, akiknek kötelességük lett
volna megvédeniük a kontinens ábrázatát” – írja Európa ostobái című könyvében Traian Ungureanu néppárti európai
képviselő, melynek alcíme: „Hogyan lesznek öngyilkosok a civilizációk”. A jeles
Kertész Imre szava is idetalál:
„Európa katasztrófa felé halad, az unió fennállása óta a legnagyobb válságát
éli a menekültáradat miatt.” Az olaszországi helyzet magáért beszél… „A
multikulturális szemlélet … elhibázott volt, és végképp megbukott” – mondotta
volt néhány évvel ezelőtt maga Angela Merkel.
Miniszterelnök úr! Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfővel
való találkozásakor joggal állapították meg, hogy az önvédelem joga minden országot, ezenképpen Magyarországot is
megilleti. Nemzetünk körében mi is részesei vagyunk és számítunk erre a
védelemre, melynek egyik legfőbb letéteményese éppen az Ön személye. A
természetvédelem körébe tarozó állatvédelemhez hasonlóan a nemzetközi
kisebbségvédelem is mellettünk szól: az elszaporodott medvékkel együtt megcsappant
kisebbségi magyarságunkat is megilleti a fokozott védelem!
Biztos támpontokat
keresve: az Ön elnöklete alatt álló visegrádi
négyek csoportjában is biztos támaszra számítunk. Isten valóságos csodája,
hogy eme volt kommunista országok talaján, a volt Berlini fal innenső oldalán
kifejlődött ez az új keletű európai szövetség, mely eséllyel kél a jobb sorsra
érdemes Unió védelmére. Románia polgáraiként
nagyon reméljük, hogy országunk és a balkáni államok is végképpen mellé állnak
közép-európai politikájuknak.
Végezetre engedje meg,
hogy – képletesen szólva – egy igazi csíki sörrel teli poharamat emeljem a
budapesti vizes világbajnokság,
valamint a jövő évi választások
sikerére. Ezek a sikerek a végre visszaszerzett Seuso-kincsek eszmei értékével mérhetők. A honosítás és a
regisztráció folytatása, valamint a levélszavazatok majdani érvényesítése az
erdélyi magyaroknak is a szívén fekszik
Legvégül pedig ezen a
helyen is jó szívvel mondhatom el, hogy a székelyföldi terrorvád
kézdivásárhelyi áldozatai – Beke István
és Szőcs Zoltán – koncepciós perében
alapfokon kedvezőnek mutatkozó ítélet született, amely a teljes felmentést és
igazságtételt vetíti előre. A maga helyén csak az antiszemitizmushoz és
cigányellenességhez fogható hungarofóbiának egyszer és mindenkorra már vége
kell hogy szakadjon!
Hasonlóképpen
örvendetes hírek a székely sport területéről, hogy az Észak-Cipruson
megrendezett ConIFA kisebbségi labdarúgó Európa-bajnokságon Székelyföld válogatottja megszerezte
eddigi első érmét, a harmadik helyet. Ugyancsak székely sikernek örvendhetünk
amiatt, hogy a hazai első osztályú bajnokságba első ízben jutott fel Sepsiszentgyörgy egyik focicsapata. „Ne
hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” – idézem a székely himnuszt, melyet a csapat
hithű szurkolói ráadásul a múlt heti bajnoki fordulóban az al-dunai Giurgiuban
is büszkén elénekeltek.
Hajrá Erdély! Hajrá
Székelyföld!
Tőkés
László
No comments:
Post a Comment