Kormányzásra készen? A Jobbik 2017-es kongresszusáról

1998-ben ismertem meg Kocsis Károlyt, a Székely Hírmondó kiadóját, aki mára közeli jóbarátom lett. Az Alsócsernátonban tartott, Tőkés László által összehívott nagygyűlésen keresett meg, kért interjút és ajánlotta fel, hogy ha kedvem van, akkor írjak a továbbiakban a Székely Hírmondóba és az Európai Időbe, minden lapszámba valamit. A Székely Hírmondó vonatkozásában azt javasolta, hogy legyen egy rovatom Anyaországi Krónikás néven.

Így is lett.

A rovat túlélte a Székely Hírmondó hetilapból napilappá alakulását. Van egy terjedelmi megkötés 2200-2400 karakter, ebbe kell beleférni. A legutóbbi számba, mely a múlt hét közepén jelent meg, a Jobbik kongresszusáról írtam.

(Vona Gábor és Bagoly Zsolt a 2015-ös EMI táborban. Saját fotó) 

A múlt hétvége legjelentősebb politikai eseménye a Jobbik kongresszusa volt. A testület megerősítette Vona Gábor miniszterelnök-jelölti pozícióját és elfogadott egy programot, melyben keresve is nehéz hibát találni, zöme előre mutató, pozitív célkitűzés, más kérdés, hogy ezek mennyire megvalósíthatóak és mennyit akar egyáltalán a pártvezetés megvalósítani belőlük.

Elvi síkon egyetlen megállapítást találtam a dokumentumban, ami számomra értelmezhetetlen. Hadd idézzem: „Valljuk a néplélek és a nemzettudat egységét. A kommunisták és baloldali utódaik megkísérelték kigyomlálni a népből a nemzettudatot, a jobboldal pedig, éppen fordítva, rendre elkövette azt a hibát, hogy a nemzeti érzésben nem hagyott helyet a népléleknek.” Önmagában ez is egy szép gondolat, annak részletezésével viszont adósak maradtak a nyilatkozat megfogalmazói, hogy a jobboldal miért, mikor és miképpen nem hagyott a nemzet érzésben helyet a népléleknek? Ez a megállapítás teljességgel légből kapottnak tűnik, amit pusztán az erőltetett szimmetria kedvéért illesztettek a nyilatkozatba, azért, hogy valamiért e téren is el lehessen marasztalni a „XX. századi” jobboldalt.

Vona programadó beszéde nem sok újdonságot tartalmazott (lényege: fullasztó Magyarország - Jobbikos megváltás), ami nem feltétlenül baj, sőt, az a politikus, aki állandóan újat akar mondani könnyen komolyan vehetetlenné válik. (Ami persze egyébként is megtörténhet, akár Vonával is.)

Ismét hallhattuk, hogy meg kell szüntetni a politikában a „XX. századi” törzsi ellentéteket, ami nemes és jámbor óhaj, más kérdés, hogy mennyire lehetséges mindaddig, amíg az egyik törzs hívei kiszolgáltatnák az országot a globális háttérhatalomnak, felszámolnák maradék szuverenitásunkat, kilúgoznák a magyar emberek nemzettudatát és korlát nélkül engednék be egy idegen, ellenséges, hódító kultúra betolakodóit az országba. A tüzet vízzel, az élet képviselőit a nemzethalálra voksolókkal, a megmaradás és a beolvadás híveit nem lehet összebékíteni.

Vona ismét teljes meggyőződéssel állította, hogy 2018-ban Jobbik-kormány alakul. Ezt megtette már 2010-ben és 2014-ben. Vajon hányszor lehet a híveket harcra buzdítani egy halálkomolyan előadott győzelmi ígérettel, amire a valóság rendre rácáfol?

Mert, hogy jövőre is rá fog cáfolni, ahhoz kétség nem fér.

Borbély Zsolt Attila