Aligha létezhet nagyobb erkölcsi
magaslat, mint az, ha az ember tudatosan életét adja egy nemes ügyért, a szabadságért,
igazságért, igazságosságért, emberiességért vagy akár mindezekért egyszerre. Ezen
értékek nem minden esetben mutatnak egy irányba, de vannak helyzetek, nem is
ritkán, amikor szinergetikusan, egymást erősítve hatnak.
Aki ma fellép Európa muszlim
megszállása ellen, az egyszerre szolgálja mindegyiket.
Egy termő emberi kultúra - pl. az
európai – önérték, megőrzése is az, elhárítani a létében való fenyegetést: nemes ügy.
Az iszlám civilizáció úgy tekint
a többire, mint megsemmisítendőre, megtérítendőre és/vagy alávetendőre, de mindenképpen
alsóbbrendűre, az egyén vérmérsékletétől és a vallott irányzattól függően. Ha
Európában többségbe kerül az iszlám, és előbb-utóbb átveszi a politikai
vezetést, kétségeink ne legyenek, az egyének és közösségek állam által
garantált szabadságfoka, mozgástere
csökkenni fog, ezt könnyű extrapolálni akár abból, hogy miként kezelik iszlám országokban a más vallásúakat, akár
abból, hogy milyen körülmények uralkodnak azon városrészekben, ahol már többségben
vannak a zömmel iszlám vallású bevándorlók (a „betolakodókat” kifejezést
szoktam használni a migránsválság hullámával Európába jutott tömegre, de itt
főként azokról van szó, akiket részben szűklátókörűségből, részben gonosz szándékból
ide csődített a globális háttérhatalom), részben a már Európában zajló iszlám
tüntetések hangulatából.
Az igazságért is fellép az, aki a megszállás ellen cselekszik, hiszen
a fősodratú média történetében talán soha akkora szakadék nem volt az igazság
és a vetített valóság között, mint a migránsok ügyében.
Az igazságosság szolgálata sem vonható kétségbe, ugyanis nem lehet
egyszerű kulturális különbséggel magyarázni azt, hogy például a nemi erőszak
esetében a jövevények legjobb esetben is a férfi jogos prédájának tekintik a nőt,
de rosszabb esetben az áldozatot hibáztatják, egyes helyeken meg is kövezik.
Ennek semmi köze az igenis létező egyetemes igazságosságelvekhez, mint ahogy az
emberiességhez sem. (Külön
pikantériája az ügynek, hogy pont eme elvek legharsányabb és legharcosabb hívei
kardoskodnak amellett, hogy folytatódjék a tömeges bevándoroltatás, hogy korlát
nélkül engedjük be földrészünkre a harmadik világ minden betolakodóját, zömmel
olyanokat, akik csak követelőzni tudnak, de cserébe semmit sem akarnak tenni.
Tavalyi statisztika, de mutatja az arányokat: egy millió illegális
bevándorlóból 63 állt munkába, többen őszintén el is mondják interjúkban, ad
hoc nyilatkozatokban, hogy eszük ágában sincs dolgozni.)
Az önmagából kivetkőzött
Németországban ma üldözik az igazmondást, uszítóként bélyegzik meg azt, aki leírja
a valóságot a betolakodókról, s akár vádat is emelhetnek ellen, mint ahogy ezzel
fenyegették Udo Ulfkotte-t is, aki múlt hét péntekjén, 2017. január 13.-án hunyt
el, állítólag szívinfarktusban. Ulfkotte a sajtószabadság és Európa ügyének
mártírja, akár közvetlenül segítettek be idő előtti halálába, akár „csak” az
ellene indított pszichológiai háború vitte sírba.
Ő volt az a neves újságíró, aki a
magyar nyelven is megjelent „Megvásárolt újságírók” című kötetében leírta, hogy
miként manipulálja a politika és a titkosszolgálat a médiát, miként gyártja
magának a háttérhatalom a közvéleményt.
„A menekültipar” című könyvében
arra mutatott rá, hogy kik és miképpen húznak hasznot a migráns-ügyből, aminek
következtében Németország lassan élhetetlenné válik és a német nőknek hozzávetőleg
a fele saját hazájában nem érzi magát biztonságban nyilvános helyen.
Könyveiben, előadásaiban,
cikkeiben, interjúiban halálmegvető bátorsággal, pontosan ismerve a kockázatokat
következetesen hirdette az igazságot, kimondva azt is, hogy a jobbik eset az,
ha csak intellektuálisan próbálják kompromittálni, azzal, hogy rásütik összeesküvés-elméleteket
gyártásának bélyegét, a rosszabbik eset az, hogy megölik.
Ulfkotte sokra tartotta Magyarországot
és már 2014-ben rámutatott arra, hogy kik állnak az ország lejáratása és az
újságírók egyenirányítása mögött, név szerint is említve Soros Györgyöt,
Rockefellert, a Bilderberg csoportot és a Trilaterális bizottságot.
A legjobbak, legbátrabbak,
legnemesebbek egyike távozott az élők sorából, csak remélni lehet, hogy lesz,
aki helyébe lépjen és hasonló erővel képviselje az igazságot és igazságosságot.
Borbély Zsolt Attila
No comments:
Post a Comment