Igazi vagy nem a Csíki Sör?

Miután ismét felforrt a levegő a közösségi médiában az Igazi Csíki Sör körül, amikor egy liberális újságíró hölgy leetnopornózta a legújabb reklámjukat, meglepve vettem észre hogy az e témában írt szövegemet nem tettem fel még a blogomra.

A fotót 2015. szeptember 21-én készítettem Lefkada szigetének legszebb strandján, Porto Katsikin.

(Hiteles székely sör szívmelengető magyar címkével)

Az Igazi Csíki Sör kitalálója, Lénárd András jó lóra tett. A székelyek szeretik a sört, szeretik saját szimbólumaikat és nyilvánvaló módon szeretik saját anyanyelvüket.

Nem kevesen joggal háborodtak fel évtizedeken keresztül, akár nap, mint nap, hogy a Heineken által megvásárolt csíkszeredai sörgyárban gyártott[1] „Ciuc Premium” feliratú sörön semmit nem lehet magyarul olvasni, s voltak nem kevesen, aki az Igazi Csíki Sör megjelenéséig a sokkal gyengébb Harghitát itták, mert azon volt magyar felirat is, mi több, a nemzeti színeinket is fel lehetett fedezni rajta.[2] Akadt, aki kőkemény magyarként dacból Ciuc-nak mondta éveken át a Heineken helyi sörét, ezzel is tiltakozva az ellen, hogy a sörön nincs magyar felirat.

Lénárd megterveztetett egy nagyon jól kinéző címkét, mely szerencsére nem hasonlít a Ciuc sörre egyáltalán, melyen székely szimbólumok szerepelnek és a törvény által előírt apróbetűs részt leszámítva semmit nem írnak rajta románul. A természetes az lett volna, hogy hasonló dicséretes kezdeményezések tucatjai jelenjenek meg már a kilencvenes években, hiszen a leghatékonyabb módja a román hatalom asszimilációs igyekezetével való szembeszállásnak az, ha úgy teszünk, mintha nem létezne. (E gondolatot mutatis mutandis egy hollywood-i, meglepően jól sikerült és eszmeileg is pozitív sugallatú filmeposz Amon de Valera-nak, az ír szabad állam első elnökének tulajdonítja, de az állítás érvényes bármilyen elnyomott kisebbség vonatkozásában.) 

Az Igazi Csíki Sör emellett ízletes, karakteres sör, melynek ára is barátságosnak mondható. Nem multi által gyártott, iható kisüzemi sört 200 forintért vagy 3 lejért kapni egyszerűen sehol nem lehet (mert ennyi a székelyföldi nagyboltokban az Igazi Csíki, persze mire Magyarországra ér, emelkedik az ára).  A csíkszentsimoni sörgyár sikert sikerre halmozott és egyre több helyen jelent meg Magyarországon is.

A Heineken beperelte az Igazi Csíki Sör gyártóját, a nemrégiben megszületett jogerős ítélet elmarasztalta a sörgyárat és megtiltotta az Igazi Csíki Sör márkanév használatát.

Az ügyből hatalmas polémia lett.

A nemzeti sérelmekre érzékeny tábor hitelt adva a Lénárdék propagandájának a sörgyár megszüntetésétől félt, kongatta a vészharangot.

A másik oldalon nemzetsemleges és/vagy nemzetellenes tábor retorikáját arra élezte ki, hogy a csíkszentsimoni sörgyár felerészben holland tőkével működik[3], hogy kézművesnek mondja magát, miközben nem az, de akadt olyan nyelvészprofesszor is, aki a jogvitában is a Heinekennek adott igazat.

A nyilvánvalóan elfogult, ballib „átlátszóval” vagy a hasonlóan elfogult hvg.hu-val nem vitatkoznék, de az említett tanárember szövegével igen, annál is inkább, hogy érvei valamint álérvei 878 megosztást, 1300 like-ot és megszámlálhatatlan hozzászólást eredményeztek. Facebook-on megosztott gondolatai tehát vélhetően jobban hatottak, mintha egy klasszikus sajtótermékben jelentek volna meg, érdemes őket górcső alá venni.

(Találkozásaim Szilágyi N. Sándorral)

Szilágyi N. Sándorral emlékezetem szerint először 1990-ben találkoztam Székelyföldön egy népünnepélyen, az első tusnádfürdői tábor után, ahol az egymásra találás örömében mindenki mindenkit kérdezgetett, hogy honnan jött. „Csíkszépvízről”, „Gyergyóremetéről”, „Etédről” stb. - hallatszódtak a válaszok, amiket elégedett bólogatás követett.

Szilágyi N. Sándort is megkérdezte egy székely atyafi, ő meg mondta, hogy Bukarestből. Mély csend következett. Vélhetőleg gondolkodott emberünk, hogy most mit is reagálhat erre, amivel meg sem bántja a megkérdezettet, de a román megszállás szimbolikus városával szembeni valódi érzéseit sem tagadja meg. Egy hosszú perc után megszólalt: „nem köll azt szégyellni, ott es emberek élnek”. A válaszon jót szórakoztunk. Persze önmagában a bukaresti lét nem jelent semmit, ott is meg lehet(ne) maradni nemzeti gondolkodású magyarnak. E találkozás egyébként kifejezetten pozitív élményként ragadt meg bennem.

Második találkozásunk az RMDSZ nagyválasztmányának ülésén történt, szintén 1990 nyarán, amikoris Szilágyi N. Sándor elolvasott egy hosszú tanulmányt, melyből az ragadt meg bennem, hogy van „diffúz” és „fókuszált” nemzettudat, az előbbi a tömbben élőket jellemzi, az utóbbi a vegyes területen élőket. A szerző szerint a fókuszált nemzettudatúaknak szükségük van a többségiekre saját nemzettudatuk megéléséhez, ezért örvendenek, ha külföldön románokkal találkoznak. E papírszagú teóriát saját tapasztalataim és érzéseim nem erősítik meg.[4] Jómagam tömbben és szórványban egyaránt találkoztam nemzetben gondolkodó emberekkel, akik számára a nemzeti kötődés elsődleges és kozmopolitákkal, akik ezt mellékesnek tekintik.

Számomra ez a releváns törésvonal.

(Szilágyi N. Sándor a Kolozsvári Nyilatkozatról és a Neptun-ügyről)

Mindebben persze semmi probléma nincs, mindenkinek szíve joga felállítani a maga teóriáját a nemzettudatról. Abban viszont már van, hogy Szilágyi N. Sándor is aláírta azt a politikai kiáltványt, amit az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat ellen támadó balliberálisok 1992 novemberében fogalmaztak meg s mely az RMDSZ autonomista szárnya ellen irányult, s demagóg vádak (zömmel rágalmak) tömkelegét zúdította rájuk.

Még nagyobb probléma, hogy nem sokkal később a Neptun-ügy kapcsán SZNS a neptunistákat mentegette és Tőkés Lászlót támadta, azt róva fel neki, hogy ötvenes évek stílusában fogant a neptuni triót elmarasztaló, egyébként gazdagon dokumentált és kivételes logikai feszességgel megírt „A hatalom uszályában” című tanulmány néhány sora. Szilágyi N. Sándor előtt a sztálini korszak rémképei jelentek meg, szerinte Tőkés László soraiban „az imperializmus ügynökeit kíméletlenül leleplező párttisztogatás és kirakatperek hangulata kísért.” Sőt, azt is fontosnak tartja elmesélni, hogy annak idején miután Tőkés László mondatainak ikertestvérei” elhangzottak „a fekete autó következett, a börtön és a Duna csatorna”. Mindez nem fekete humor, nem a Times New Roman és nem is a Hírcsárda. Az önmagát komolyan halálosan vevő szerző szövege megjelent a Romániai Magyar Szó 1993. augusztus 20-21-i számában.

(Szilágyi N Sándor az Igazi Csíkiről)

Csoda-e, hogy most Szilágyi a Heineken és a román táblabíróság mellé állt? (Bár ő maga érdekes módon ezt váltig tagadja.)

Nézzük hát a szóban forgó írást!

Érdemes azon elgondolkozni, hogy miféle stílusfordulat az, amikor az Igazi Csíki Sör melletti dicséretes nemzeti kiállást már kommentárjának első (!) sorában valaki „őrületnek” nevezi: „Nézem ezt az őrületet az Igazi Csíki Sör körül”. (Az „őrület” kifejezés egyébként visszatér a későbbiekben is, jelölendő eme autentikus székely sör melletti közel össznemzeti szolidaritást.) Hangulatkeltő fogalmazástechnika ez a javából, de hát ne csodálkozzunk, hiszen aki fekete autót, Duna csatornát és börtönt emleget annak kapcsán, hogy az erdélyi magyarság autonomista elöljárója felemeli szavát a közösségünk ügyét eláruló, a román hatalomnak alájátszó politikusok ellen, az nem kell a szomszédba menjen egy kis hangulatkeltésért.

S persze ezek után nem ér meglepetésként, hogy Szilágyi problémát lát abban, hogy Lénárd Sándor Igazi Csíki Sörnek nevezte el a maga csíkszentsimoni sörét.

Holott megtehette, minden morális alapja megvolt rá. Sörének arca van, egyénisége, saját receptúrája (amit a hátcímke szerint egy csíki sörfőzőmester segítségével a csíkszeredai Sapientia tudományegyetemen alkottak meg), egyedi illata és aromája, a csíki emberek szimbólumvilágát idéző címkéje s nem utolsósorban magyar felirata.

Szerintem egyébként jogi alapja is volt e névválasztásnak, de a helyzet az, hogy a jog nagyon sok esetben különböző interpretációkra ad lehetőséget. Lám, még a magyarok iránti pozitív elfogultsággal aligha vádolható suceava-i bíróság is Lénárdéknak adott igazat és elutasította a Heineken keresetét.

(Nemzetárulás lenne a nemzeti érzésre apelláló terméket forgalmazni?)

A legtermészetesebb dolog lenne, hogy egy ilyen, jogilag dilemmatikus helyzetben, amikor egyik oldalon áll a megalakulása óta etnosoviniszta, nyíltan magyarellenes román állam bírósága és egy silány tömegterméket árusító multi, a másik oldalon egy székely vállalkozó, akkor magyar ember az utóbbinak adjon igazat.

Szilágyi szerint ez nem így van.

Ő váltig ragaszkodik, ahhoz, hogy Lénárdék több ponton is erkölcstelenül és jogtalanul jártak el, beleértve a sör elkeresztelését is. És bármennyire is megdöbbentő ez, de Szilágyi képes azt is negatívan beállítani, hogy a székely vállalkozó egy jó minőségű, jó ár/érték arányú termékével megmozgatja a székely lelkeket, kampányával, címkéivel azonosulásra késztet és identitást erősít. Nézzük, hogy ez a kifejezetten nemzetépítő, önazonosságteremtő tevékenység miképpen néz ki Szilágyi optikájában: „nemcsak a sört fizetjük, hanem a „magyarságot” is. A piacnak ugyanis semmi sem szent, a magyarságot simán lehet marketingcélokra is használni, úgysem fog az senkinek leesni, hogy aki „magyarságot árul”, azt akár nemzetárulónak is nézhetné valaki.”

Ilyen alapon „nemzetárulónak”, „magyarságot árusítónak” lehet nézni Petőfi Sándortól Csoóri Sándorig minden olyan írót és költőt, aki mert megélni abból, hogy műveit megvásároló magyarok egy része kifejezetten azért adott ki pénzt a könyveire, mert fontos volt neki a nemzeti önazonosság. És persze ide értendő a magyar történelmet megörökítő, művei értékesítéséből élő festő, a nemzeti nagyságnak emléket állító profi filmes és minden olyan árucikk megtervezője, előállítója és forgalmazója, mely árucikkek az emberek nemzeti identitására apellálnak, legyenek azok térképek, régi levelezőlapok, zászlók, jelvények s hadd ne soroljam.

Micsoda abszurd és rosszindulatú gondolkodásmód ez!

Tételezzük fel a legrosszabbat, azt, hogy Lénárd Andrást valóban csak és kizárólag a profitérdek mozgatja és cinikusan játszotta ki a székely kártyát.

Ezesetben is mi nyom többet a latban?

Az, hogy egy arctalan, jellegtelen román feliratú, a vásárolóközönség által kínból, kényszerűségből csíkinek nevezett sör mellett asztalra tett egy valódit, mely büszkén és méltón viselheti az Igazi Csíki Sör nevet, egy jó és szép sört, tisztességes áron vagy az, hogy ebből hasznot is húz?

És netán ennek köszönhetően egy olyan multi, melynek névadó sörét vörös csillag ékesíti kevesebbet fog árusítani a maga silány tömegtermékéből? (Az is érdekes, hogy a vörös-csillag tematikára Szilágyi egy szót sem veszteget. Kíváncsi lennék, hogy ha netán a szóban forgó multi horogkeresztes sört árulna, akkor az sem szúrná Szilágyi szemét?)

Szilágyi vehemensen érvel, érezni, hogy irritálja a dolog.

Mindenki eldöntheti, hogy valójában mi irritálja, Lénárdék kifogásolható piaci magatartása vagy az, hogy valaki mert végre (szinte) csak magyar feliratú, nemzeti önazonosságerősítő termékkel megjelenni a Székelyföldön. (Az Igazi Csíki Sör még be sem indult, de akadt erdélyi ballib megmondóember, aki fontosnak tartotta blogján kikelni a magyar exkluzivizmus ellen.) 

(Érvek és álérvek a Heineken mellett, az Igazi Csík Sör ellen)

Szilágyi elszántan érvel Lénárdék ellen: „a márkanévegyezéssel (legalábbis a vásárlók nyelvében) kezdettől fogva tisztában kellett legyenek, hiszen különben miről szólna az vajon, hogy Igazi (de csak apróbb betűkkel a CSÍKI SÖR fölé írva), ami mellesleg a cég nevében – Csíki Sör Manufaktúra – nem is szerepel? Mihez képest igazi ez?”

Érthetőnek nevezi, hogy a céget beperelik: „bepereli őket a Hargita megyei törvényszéken márkanévbitorlás, illetve tisztességtelen verseny címén, ami szerintem még érthető is.”

S megelőlegezi azt is, hogy a jogvitában kinek van igaza: „Az Igazi Csíki Sör igaza mellett nem sok érv szólhatott, különösen a vásárlók nyelvhasználatát is figyelembe véve.”

Miközben senki nem vitatja, nem is vitathatja, hogy az Igazi Csíki Sör a Ciuchoz képest igazi. Épp ez a pont, ahol az oly sokat emlegetett piacnak kell dönteni és nem az államnak beleszólni a névadásba. Elég nyilvánvaló, hogy senki nem fogja összekeverni a két sört. Az Igazi Csíki névadásával versenyre hívta ki piacon levő társát. Mire a másik perelte, segítségül hívva a nyilvánvalóan elfogult magyarellenes román bíróságot. Maga Szilágyi N. Sándor sem lehet biztos abban, hogy a marosvásárhelyi bíróság döntését nem indokolta-e a magyarellenesség - ennyire naiv senki nem lehet.

Teheti idézőjelbe bárhányszor Szilágyi a „román” szót, jelezve, hogy nem nemzeti szembenállásról van szó, mikor mindenki tudja, hogy nagyon is megvan ennek a jogvitának a nemzeti dimenziója is. Egész más lett volna a helyzet, ha Lénárdnéknak nem az lett volna a célja, hogy a másik sörrel szemben pozicionálják a magukét, hanem igyekeztek volna a bejáratott márkát lemásolni és az emberek figyelmetlenségére alapozni. (Mint tette a rendszerváltás után megannyi cég, olyan nevet és grafikát választva, mint ami már a piacon volt évtizedek óta lásd pl. Sany/Sony)

(„Őrület” vagy természetes nemzeti szolidaritás?)

Természetesnek vélem, hogy Lénárdék a meggyőződésem szerint jogtalan, számukra mindenképpen előnytelen ítélet után a magyar érzületre apelláltak, amikor szolidaritásra hívták fel nemzettársaikat.

Szilágyi szerint ez csak hamis beállítás: „A cég tehát valami magyarellenes dolognak állítja be ezt az egészet, és arra mozgósít minden magyart, hogy most álljunk ki mellette mindnyájan, és adjunk bele apait-anyait, hogy ő az üzleti érdekeit érvényesíthesse, vagyis arcátlanul visszaél azzal, hogy a magyarokat könnyen mozgósítani lehet, ha valami „magyar ügyről” van szó.”

Szilágyi rossz szemmel nézi azt is, hogy a „Fidesz és Jobbik politikusai közül pedig többen is a Heineken-termékek bojkottálására mozgósítják az embereket”, azzal riogat, hogy esetleg  a bojkott sikeres lesz, és „a Heineken esetleg összecsomagolja a gyárát, és elviszi mondjuk Teleorman megyébe, aminek következtében nem 40 vagy 140, hanem annál jóval több magyar ember marad munka nélkül Csíkszeredában.” Mintha ennek lenne bármiféle realitása.

De ezen sincs mit meglepődni, ismerjük Erdélyben a riogatásos nyelvpolitikát, s nemcsak a fekete autó és a Duna csatorna minden alap nélküli emlegetését. Emlékszünk pontosan, miképpen riogatott a Szilágyi által védett neptunista szárny első embere, Domokos Géza[5] és több híve Boszniával, Koszovóval, vérfürdővel, vagy szűkebb körben azzal, hogy „széttépnek a románok”. Annak is épp annyi realitása volt, mint a Heineken Teleormanba költözésének.

(Lénárdék hibái)

Lénárdék sajnos elvetették sulykot, megtévesztő módon fogalmazták az elmarasztaló bírósági ítélettel kapcsolatos közleményüket, amikor azt állították, hogy az „meg kell semmisíteni 30 napon belül minden tárgyat és eszközt”. Persze volt ebben némi spekuláció, hiszen utólag lehet azzal védekezni, hogy azokról a tárgyakról és eszközökről van szó, melyek az Igazi Csíki megnevezéssel kapcsolatosak, de akkor se kellett volna támadási felületet nyújtani a nyilván tudatos félreinformálással.

Az is tény, hogy nem először nyúltak a hamis propaganda eszközéhez. Súlyos hiba volt, hogy Lénárd András azt nyilatkozta korábban, hogy ők gyártják az egyetlen igazi kézműves sört a Kárpát medencében, ami egyszerűen olyan távol áll az igazságtól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Még akkor is, ha a kézműves kifejezést nagyjából a kisüzemi szinonimájaként használja majdnem mindenki, és az egyes országokban pontosan meg van szabva, hogy mekkora termelési kapacitásig és forgalomig nevezhető egy sör kisüzeminek, s ebbe netán az Igazi Csíki belefér.

Kiterjesztőleg, figyelembe véve az általános szóhasználatot még nevezhetjük az Igazi Csíkit kézművesnek, annak dacára, hogy annyi készül belőle, hogy terítik fele Erdély és Magyarország nagy részét, de „igazi” kézműves sörnek titulálni, finoman szólva túlzás.

Azt állítani pedig, hogy ez lenne az egyetlen „igazi” kézműves sör mifelénk, azon túl, hogy egetverő hamis állítás, meg is sérti azokat, akik tényleg kézműves sört tesznek az asztalra. Merthogy bizony ilyenek is akadnak szép számmal. Ők azok, akik otthon, valóban kézműves körülmények között kikísérletezik a receptjüket, majd azt lefőzetik egy kisüzemben. (Balkezes, Gólem, Rothbeer, Brew Your Mind, Brewdapest, Csupor Marci, Hara-punk, Hübris, hogy csak néhányat említsek azon kézművesek közül, akiknek sörét magam is kóstoltam nem egyszer.)

Mindez azonban nem indíthat minket arra, hogy a Lénárd vállalkozásának erényeit szem elől tévesszük. Vagy arra, hogy Szilágyi N. Sándorhoz hasonlóan azzal vádoljuk őket, hogy „magyar” ügyet kreáltak egy etnikailag semleges, kizárólag a piaci magatartásról szóló jogi ügyből.[6]

Ők egy priméren magyar ügyet magyar ügyként kommunikáltak, amihez minden erkölcsi alapjuk megvolt.

(Ki tart a medvével?)

S ha maradt volna valakiben egy szemernyi kétely, hogy kinek az oldalán áll, kinek szurkol Szilágyi N. Sándor, akkor az olvassa el ezt a passzust is: „Aki nem hinné, hogy ez így van, nézze meg, mi van az Igazi Tiltott Sör felirat alatt rovásírással, ha el tudja olvasni: CSÍKI SÖR. Persze rendes betűkkel nem írják rá, hiszen tudják, hogy ezt a nevet a bírósági döntés egyértelműen megtiltotta, de a rovásírás jó lehet arra, hogy azt suttyomban ki lehessen játszani, hiszen azt a románok nem tudják elolvasni. (A magyarok közül se nagyon sokan.) És akkor ezen jól el lehet szórakozni, hogy milyen furfangosan kijátszottuk a bírósági határozatot, amit pedig egy jogállamban mindenkinek kötelező betartani!” Tehát Románia jogállam és Lénárdék járnak el jogi és erkölcsi szempontból elfogadhatatlanul, amikor rovásírással továbbra is szerepeltetik címkéjükön, hogy „Csíki sör”. Népszerűsítve egyébként ezzel az ősi magyar írásmódot, amiért egyébként dicséret és elismerés járna, már persze egy olyan embertől, akinek elsődlegesek a nemzeti értékek.

Szilágyi odáig megy, hogy azt is kifogásolja e tárgykörben megejtett első Facebook bejegyzésének utolsó bekezdésében, hogy Székelyföld nem folyt bele a „korrupt kormány” elleni, minden bizonnyal a globális háttérhatalom által is katalizált, támogatott tüntetéssorozatba s hogy az Igazi Csíki Sör mellett többen tüntettek, mint a kormány ellen. Ennek kapcsán Szilágyi egy frappáns, csak épp nem ide illő román szólást idéz: „Ţara arde şi baba se piaptănă. (Aki nem értené: Ég az ország, s a vénasszony fésülködik.)”[7]

Holott a székely emberek nagyon jól tették, hogy nem vonultak ki egy külföldi rásegítésű, par excellence belromán ügyben az utcára. Ma ugyanis egyszerűen nincs olyan román politikai erő, mely mellett magyarként jó szívvel tüntetni lehet. Márpedig a mégoly elfogadhatatlanul is eljáró kormányt alig egy éve választották meg demokratikusan, s e kormány az inkriminált határozatát viszonylag hamar visszavonta. A tüntetők mégis a lemondását követelték.

Egyébiránt e tárgykörben megjelent több mértéktartó írás, mely éppenséggel arra világít rá, hogy mennyire durva leegyszerűsítés a „korrupt kormány” versus igazságot és igazságosságot, átlátható közéletet követelő nép magyarázóelve. A legfrappánsabban Szakács Árpád fogalmazott, aki szerint Romániában a korrupció ellen tüntetni olyan, mintha a nepáliak tiltakoznának a Himalája látványa ellen.[8]

(Együtt emlegethető Lénárdék megalapozott névadása a sikkasztással?)

Mindezek után nem meglepő, hogy megszólalt az erdélyi magyar sajtónak a gyermeteg polgárpukkasztásig menően nemzetellenes képviselője, Parászka Boróka, akinek az országvesztő Károlyi Mihály az ideálja, aki december elsején elviszi a gyermekét együtt ünnepelni a románokkal Erdély elszakítását, majd azt még meg is írja cikk formában, akinek a csíksomlyói búcsú „franchise rendszerben működő vándorcirkusz” és még hosszan sorolhatnám a normális magyar gondolkodásból történt kizökkentség riasztó példáit. Csoda–e, hogy neki sem Szilágyi N. Sándor sajátos logikájával van baja, hanem azokkal a kommentelőkkel, akik keresetlen szavakkal marasztalták el Szilágyit nemzeti illojalitásként is értelmezhető álláspontja matt. S nem kevesebbet követel a sörgyár tulajdonosától, mint azt, hogy határolódjon el saját híveitől.[9]

Szilágyi, akit a nem egy esetben joggal feldühödött kommentelők vélhetően indulatba hoztak, kiegészítő hozzászólásában még tovább megy, egyenesen a sikkasztással rokonítja Lénárdék jogos és megalapozott névválasztását. „Ez pont olyan, mint ha én elsikkasztanék egymillió lejt, persze úgy, hogy amennyire lehet, a jogi réseket és kiskapukat használom ki, hogy úgymond jogszerű legyen, majd ha valahol mégis lebukok, és engem börtönbe csuknak, akkor mozgósítom az egész Kárpát-medencét, hogy a románok már megint bántják a szegény ártatlan magyarokat. És ez hatásos is lesz, és ez a leggyomorforgatóbb az egészben, hogy akkor már senki sem fog arról beszélni, hogy én igazából egy sikkasztó vagyok, és csak a helyemre kerültem, mert azt kaptam, amit érdemeltem, és ezt én csináltam magamnak, nem a románok. És én ezért tartom ezt az egész őrületet veszélyesnek, mert miféle nemzet leszünk mi a végén, ha lelkesen kiállunk támogatni minden tisztességtelenséget, és ha ezt valaki csak szóvá is meri tenni, akkor azt lelkesen küldözgetjük az anyjába, ahogy itt történik a kommentekben? A világ leghitványabb nemzete leszünk így.”

Nyilván nem lennénk még akkor sem a világ leghitványabb nemzete, ha baltás gyilkosok vagy népirtók mellett állnánk ki, hiszen a legtöbb nemzet ezt teszi, az izraeliektől a szerbeken, angolokon, amerikaiakon, románokon keresztül az azeriekig.

De nem bíztatok erre senkit.

Többek között azért is jó érzés magyarnak lenni, mi nem emelünk szobrot azon tagjainak, akik civileket gyilkoltak tömegével (lásd Avram Iancu), mi elszámolunk a magunk lelkiismeretével.

De ne is legyünk öngyűlölőek, s ne mérjük a saját magunkat szigorúbb mércével, mint másokat.

Szó sincs arról, hogy támogatnánk „minden tisztességtelenséget”. Hanem csak arról, hogy egy minden bizonnyal etnikailag átszínezett bírósági ítélet, mely egy példamutató székely vállalkozást sújtott, sok magyarban jogos felháborodást keltett.

A csíkszentsimoni sörgyár melletti, határokon átívelő kiállás éppoly példamutató, mint maga a sör, a székely színekben pompázó, nappal és holddal ékített, a hátcímkén a székely sörfőzés történetére is kitérő, a rovásos feliratú CSÍKI SÖR.

Megjelent a Kapu 2017/3-as számában.

Kapcsolódó linkek:

A sörgyár honlapja:

https://csikisor.hu/soreink/az-igazi-csiki-sor/

A ballib hablaty a nők állítólagos kihasználásáról és az "etnopornoról":

https://columbofelesege.transindex.ro/szekelyruhas-noket-vetkozteto-etnopornoval-erte-el-marketingje-melypontjat-a-csiki-sor/

A vitatott reklám:

https://www.facebook.com/csikisormanufaktura/videos/665777284207860/?v=665777284207860

---

[1] Állítólag már nem ott gyártják a „Ciuc premium” nevű sört, azt is beszélik, hogy a temesvárinak becézett „Timisoreanat” sem gyártják már Temesváron, csak raktározzák, de ez nem is lényeges a mondanivaló szempontjából. A sörivó közönség e söröket az adott városokhoz kapcsolja.

[2] A jelenségről a legérzékletesebben és legőszintébben alighanem Orbán János Dénes írt: „Lehet etnikai alapon sört inni? Tizenkét évig voltam kocsmáros Kolozsváron, úgyhogy bátran ki merem jelenteni: igen. A Kolozsváron tanuló székely diákok csak úgy vedelték a Harghita sört, csak azért, mert a román és a magyar Hargita között mindössze egy „h” betűnyi a különbség, és a gyártó (a Heineken tröszt) kegyesen föltüntette a címkén magyarul is, hogy ez egy világos sör. Már ez az apró gesztus elégséges volt a népszerűséghez. Pedig a Harghita sör amúgy bűn rossz, ha barátaimmal fogadást kötöttünk, a vesztesnek el kellett fogyasztania néhány üveggel a hitvány italból. Vallatni lehetett vele.” (Orbán János Dénes: Az Igazi Csíki igazsága, Magyar Idők, 2017. február 7.) Hadd tegyem hozzá a magam idevágó tapasztalatát. Egy alkalommal Kézdivásárhelyen megittunk barátaimmal pár üveg Igazi Csíkit egy parkolóban, még a hősidőkben, amikor igen nehéz volt hozzájutni, nemhogy étteremben, de még üzletben is. Utána bementünk egy kocsmába, ahol Igazi Csíki nem lévén, Harghitát rendeltünk. Szabályosan le kellett gyűrni, egyszerűen nem esett jól, akkora volt a különbség.

[3] Épp az egyik ultra-ballib portál, az átlátszó erdélyi változata nyomozta ki, hogy valójában egy felvidéki magyar vállalkozó, Világhi Oszkár lehet a „holland” csendestárs.

[4] Rákerestem emlékeim alapján erre a szövegre, s láss csodát megtaláltam, illetve találtam egyet, melynek első változatát olvashatta fel Szilágyi a csíkszeredai gyűlésen. Lásd itt: http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf416.pdf

[5] A neptuni tárgyalás idején Domokos Géza nem volt már elnök, de a tárgyalássorozat az ő elnöksége alatt kezdődött és ő volt ennek az önfeladó, tájbasimuló, helyzetben ragadt, eseménykövető politikának az első karakteres és legnagyobb hatalmú képviselője pont akkor, amikor a legnagyobb esély lett volna többet elérni, amikor cseppfolyós volt a helyzet, amikor a legmegfelelőbb lett volna a pillanat az autonómia kivívására.

[6] Idézem: „mihelyt beperelték őket, a magyarok körében ebből rögtön „magyar ügy” lett: na tessék, már ezt is támadják, mert magyar, tehát akkor védjük meg a mi „magyar sörünket”.”

[7] Hadd idézzük ismét szóról szóra: “A múlt héten egész Romániában 600.000 ember tüntetett a korrupció ellen és a törvényesség betartásáért. Bukarestben 300.000, Kolozsváron 50.000, de még Besztercén is több ezer ember. Csíkszeredában ezért naponta 100-an tüntettek, hiszen a törvényesség betartása nem „magyar ügy”, az csak országos ügy, amihez a magyaroknak semmi közük. Azzal foglalkozzanak csak a románok. 300-an csak hétfő este gyűltek össze, mert akkor az Igazi Csíki Sörért kellett tüntetni. Erre mondják a románok, hogy Ţara arde şi baba se piaptănă. (Aki nem értené: Ég az ország, s a vénasszony fésülködik.)– olyankor mondják, mikor nagy bajban valaki pitiáner dolgokkal foglalkozik.)”

[8] Szakács Árpád: „Bukarest vagy Budapest? A tüntetéshullám nem a korrupció feletti győzelem, hanem az adósrabszolgaság szentesítése”, Magyar idők, 2017. február 11.

[9] “Beleolvastam Szilágyi N. Sándor oldalán a márkanév vitába. Nagyon bízom benne, hogy a csíki márkanévvel dolgozó cég vezetője nagyon sürgősen elhatárolódik a gyűlöletkeltéstől, a verbális agressziótól, és erre szólítja fel támogatóit, vásárlóit is. Ezt nevezném én közösségi felelősségvállalásnak.”