A homoszexuálisok házassága: ideológiai gumicsont és/vagy támadás a konzervatív társadalom-modell ellen

A balliberális médiaorgánumok által agyonreklámozott színes „kulturális fesztiválnak”, mely a homoszexualitás jegyében zajlik és csúcseseménye a sokat emlegetett, sok port kavart fővárosi magamutogató felvonulás, idén sajátos felhajtóerőt biztosított az amerikai Legfelső Bíróság kétségkívül történelmi, de annál vitathatóbb döntése az azonos neműek házasságával kapcsolatban. A döntés helyessége kétségbe vonható az alkotmányjogi dogmatika, a demokráciaelmélet, a vallás-erkölcs valamint a világi etika szempontjából, de górcső alá vehető a várható globális hatását illetve hatalomtechnikai hátterét tekintve is.

Nem kell ahhoz jogi végzettség, hogy az ember belássa: a Legfelső Bíróság odáig merészkedett, hogy jogot alkotott, messze túlterjeszkedett alkotmányos kompetenciakörén. Erre egyébként a kisebbségben maradt véleményt képviselő józan bírók is figyelmeztettek (a döntést kilenc bíróból öt hozták meg a demokrácia nagyobb dicsőségére, egyébként érdekes, hogy mind a három női bíró igennel szavazott). A hatalmi ágak szétválasztásának elvét az Egyesült Államokban veszik a legkomolyabban, most mégis ott csúszott egybe két hatalmi ág, az igazságszolgáltatás és a törvényhozás. Ráadásul ezért épp az az állami szerv a felelős, mely az európai alkotmánybíróságok funkcióját is ellátja, tehát éppenséggel az lenne a feladata, hogy védelmezze az alkotmányos elveket. John Robert bíró, a józanok egyike rá is mutatott arra, hogy a testület e döntéssel érvénytelenítette a tagállamok több, mint felének a házasságra vonatkozó törvényi szabályait.

A demokrácia szempontjából is botrányos döntés született: öt, nem választott, hanem kinevezett ember rákényszerítette a maga világnézetét háromszázhúsz millió állampolgárra. Antonin Scalia, egy másik megfontolt, saját szerepkörében megmaradó, kisebbségben szorult bíró kertelés nélkül le is szögezte “egy olyan kormányzati rendszer, ami a Népet egy kilenc, nem választott jogászból álló bizottság alárendeltjévé teszi, nem érdemli meg, hogy demokráciának nevezzék.”

A homoszexuális kapcsolathoz való viszony erősen polarizálja a társadalmakat. Igen sokan zsigerből viszolyognak az azonos neműekhez vonzódó polgártársaiktól, s nem sokat törődnek a jog finom-mechanizmusaival. Ők akár a korábbi jogi szabályozást is visszahoznák, mely büntetni rendelte homoszexualitást. (Mária Terézia büntetőkódexe halálbüntetést írt elő a szodómiára, de a felvilágosult jogalkotás remekeként tisztelt 1878-as Csemegi kódex is büntetni rendelte férfiak esetén az egymással létesített szexuális kapcsolatot, igaz, „csak” fogházzal. A férfi-homoszexualitás kriminalizáltsága 1961.-ben szűnt meg.)

A szemben álló fél, a „jogvédők” az eretneküldözők vehemenciájával támadnak azokra, akik nem hajlandók elfogadni fixációikat, s mindenekelőtt az az abszurd, valótlan tételt, hogy a homoszexuális kapcsolat egyenértékű a heteroszexuális kapcsolattal. Nem tagadva a homoszexuálisok emberi értékeit és jogát ahhoz, hogy természetellenes hajlamaikat kiéljék a privát életben, rá kell mutatni arra, hogy az aberáció, az aberáció és soha nem lesz normalitás.

Egy társadalmi magatartás erkölcsi fokmérője lesz mindenkoron az a kérdés, hogy „mi lenne akkor, ha mindenki így tenne”, ezt Immanuel Kanttól (lásd kategorikus imperatívusz) Jean Paul Sartre-ig sokan megfogalmazták. Márpedig ha mindenki homoszexuális lenne, kipusztulna az emberiség. Ez ennyire egyszerű.

Az államnak nincs mit keresni a polgár hálószobájában, s minden, amit két felnőtt ember egymással tesz bárkinek a testi sérelme nélkül, az csak rájuk tartozik. De innen nem szabad eljussunk odáig, hogy a homoszexuálisok házasodhassanak és gyermeket fogadhassanak örökbe. Lám, Fodor Gábor független képviselő, a Liberális Párt elnöke máris törvényjavaslatot nyújtott be a témában s nem átallotta azt nyilatkozni, hogy minden jóérzésű magyar ember támogatja a homoszexuálisok házasságát. Ha a mondatba beiktatunk egy „nem” szócskát, egy közel igaz mondatot kapunk.

A homoszexuális propaganda folytatói arra hivatkoznak, hogy az azonos neműekhez való vonzódás genetikai természetű. Bizonyára sok esetben így is van, de e magatartásforma tanult is lehet. Érdekes módon épp a legharsányabb, legmilitánsabb homoszexualitás-pártoló balliberális erők bástyája, az ATV-t valamint a Hetek folyóiratot jegyző Hit gyülekezete egyik prominense nyilatkozott az ügyben a legkeményebben e kérdésben. Ruff Tibor filozófus, teológus, a zsidó vallástudomány doktorával arra mutatott rá egy interjúban a minap, hogy ki lehet gyógyulni e ferde hajlamból, egyik társának esetét említve, aki most boldog családapa, egy hagyományos család keretében. De például Nagy Brittaniában vagy Svédországban még a „kigyógyulás” gondolatát is üldözik és arra törekednek, hogy már az óvodában arra tanítsák a kisgyermekeket, hogy a saját választása, hogy fiúként fiút vagy lányt választ magának élettársként, betiltják a nemek említését, uniszex nevelést adnak a gyermekeknek. Közép- és Kelet-Európa még a normalitás szigetének számít Svédországhoz, Nagy Brittaniához, Franciaországhoz vagy Írországhoz képest, de lám, már Magyarországon is napvilágot látott gyermekeknek szánt mese a „meleg” hercegekről.

Ha az abnormalitás legitimmé válik, ha ballib perverzió beteszi a lábát az ajtóba, akkor csak idő kérdése, hogy mikor tárul az szélesre mindenféle emberi eltorzulás előtt. Az amerikai Legfelső Bíróság kisebbségben maradt tagjai is rámutatnak arra, hogy mostani döntést megalapozóhoz hasonló eszmefuttatás mellett indokolni lehetne a hármas vagy négyes házasságokat. A kétezres évek derekán bejegyezték a pedofília törvényesítéséért küzdő pártot Svédországban azon az alapon, hogy nekik is van létjogosultságuk, s mint hírlik, az angolszász liberális filozófia egyik markáns irányzatának, a kortárs utilitarizmusnak képviselőjét, Peter Singert hamarosan kitüntetik egy bukaresti egyetemen. Peter Singer nyíltan hirdeti az újszülettek meggyilkolásának legitim voltát és hasonlóan nyílt híve az állatokkal folytatott szexuális viszonynak. Daniel Cohn Bendit sem bukott abba bele, hogy egyik könyvében arról értekezett, hogy milyen erotikusak az öt éves kislányok. Szóval, van még hova süllyedni, s csak remélni lehet, hogy térségünk megálljt parancsol a nyugati szivárványos inváziónak. Mert kell létezzen középút a magánéletet ellenőrzés alá vevő muzulmán államterror és a totális nyugati szabadosság között. Középút, ahol a demokrácia diszfunkciói dacára is az állam tiszteli a magánszférát, de nem ad korlátlan teret az elferdüléseknek.

Egyébként az egész hajcihő a homoszexuálisok házassága körül amellett, hogy reális veszélyeket rejt, de egyféle figyelemelterelés és ideológiai gumicsont is ma, amikor az Egyesült Államok s az általa favorizált mega-cégek (de mondhatnánk azt is, hogy a mega-cégek és az általuk mozgatott amerikai kormányzat) az egész világot legázolni igyekeznek. Az e hasábokon már taglalt Szabadkereskedelmi Egyezményt az EU és az Egyesült Államok között nem véletlenül nevezik Európa-szerte a tisztán látók trójai falónak. A falovat odatolták már az EU bástyái alá. Most az EU vezetői, akik közül nem tudjuk, hányan játszanak össze az ostromlókkal, azon tanakodnak, hogy hozzák-e a falakon belülre a tákolmányt vagy se. A falovat, mely nemcsak a génmanipulált és hormonkezelt élelmiszerek özönét hozza majd magával, de a választott magánbíróságok rendszerét is, melyek elé citálhatják a csak és kizárólag profitszempontok mentén orientálódó, erkölcsi, emberiességi megfontolásokat félreseprő multinacionális gigacégek a polgáraikat védő államokat profitkiesés címszó alatt.

Az egész itt zajlik a szemünk előtt, mégis alig akad vészharangkongató. 

Borbély Zsolt Attila

Megjelent az Erdélyi Naplóban 2015 júliusában.