Popular Posts

Monday, February 19, 2018

Orbán huszadik évértékelője: „A szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek”




Orbán Viktor minap elmondott évértékelő beszéde ezúttal is koherens volt, jövőbe mutató és lényeglátó. S mindemellett értékrendileg alaposan lehorgonyzott. „Munka, haza, család” – ennek az értékhármasnak volt alárendelve minden egyéb tematika, legyen szó a szétesett, szánalmasan vergődő, érdemi mondanivaló, stratégia és jövőkép nélküli ellenzékről, a migránsválságról vagy Közép- és Nyugat-Európa konfliktusáról, mely épp e téma kapcsán éleződik ki egyre inkább.
A nemzetellenes balliberális sajtó nem tud mit kezdeni Orbán magabiztos kommunikációjával, egyik orgánumuk, a szakmaiságot legfeljebb nyomokban hordozó, kultúrharcos balliberális hvg.hu szerint Orbán kinőtte Magyarországot, nem foglalkozott az ellenzékkel, hanem az európai síkra koncentrált, a hasonló szellemű Index ezzel szemben úgy vélte, hogy a miniszterelnök feltűnően sokat foglalkozott az ellenzékkel.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy adott egy kormány, mely minden hibájával és mulasztásaival együtt a rendszerváltás óta a legsikeresebb korszakot zárja, mely kormány élén egy stratégiai látásmóddal megáldott államférfi áll, aki történetesen európai szinten a legalkalmasabb arra, hogy vezesse a harcot a kontinens iszlamizációjával szemben. A tét akkora, hogy a másfél hónap múlva esedékes választás jelentőségét tulajdonképpen az adja, hogy bizalmat kap-e Orbán Viktor e harc folytatásához, melynek tétje Közép- és Kelet-Európa megmaradása.
Orbán ezúttal is mellőzte a fősodratú semmitmondás megszokott fordulatait, helyette inkább a kimondhatóság határait feszegette. Meg is kapta a globális háttérhatalom legfőbb hazai képviselőjétől, a gyászos emlékű SZDSZ szellemi örökségét leghűségesebben ápoló Demokratikus Koalíciótól, hogy összeesküvés-elméleteket szőtt. Ez a globalisták kedvenc mantrája, ha valaki mer a felszín alatti lényegi összefüggésekről szólni. Orbán ezt közvetlen összefüggésbe hozta az elért sikerekkel – s nem alaptalanul: „a Fidesz és a KDNP Magyarországon nyolc éve szünetelteti a politikai korrektséget. Süllyesztőbe került az euro-blabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmit mondás. A szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek. Nézzenek körül a koalíciós kényszerek és a liberális médiadiktátumok Európájában. Budapesten a világos beszéd a divat.
Világos beszéd, világos értékrend, világos jövőkép.
Orbán valódi kihívó nélkül vág neki az április 8.-i választásoknak.

Borbély Zsolt Attila

No comments:

Post a Comment

Rejtett globalizmus

    Nemzeti ünnepünkön a fővárosban az ellenzéki erők vezetői taktikusan nem szerveztek külön megemlékezést, ahol csak lézengtek volna az ...