RMDSZ kongresszus Zilahon: „Maradsz, aki voltál”

A kommunista érában a pártkongresszusoknak nem volt tétje. Azokat kötelező gyakorlatként megrendezték, funkciójuk a demokratikus látszat fenntartása és az erőfitogtatás volt.

A rendszerváltás után üdítő változásnak számított, hogy a pártkongresszusoknak tétje lett, tényleges kérdések dőltek el, ott a helyszínen, a küldöttek szavazatai nyomán. Volt reális verseny, léteztek különböző, többnyire személyekben is megjelenített döntési alternatívák, melyek közül a jelenlevők választhattak.

Mindez az RMDSZ vonatkozásában 2003-ig tartott, ez volt az utolsó kongresszus, amikor a helyszínen érdemi döntések születtek, annak dacára, hogy Markó Bélának nem volt kihívója. (Emlékezetes, hogy a legjelentősebb autonomista erő, a Reform Tömörülés bojkottálta a kongresszust, de ezzel együtt még volt tét s a rendezvény célja nem kizárólag az erődemonstráció volt.) Ezen a gyűlésen írták át pártelvűre az alapszabályzatot, váltották ki a belső választást részleges tisztújítással, tették ad acta a nemzeti kataszter intézményét és szüntették meg Tőkés László tiszteletbeli elnöki funkcióját.

Azóta az RMDSZ lényegében tét nélküli kongresszusokat tart, ami nem róható fel a szervezetnek. Legfeljebb annyiban, hogy ha valóban az lenne, mint amit hirdet magáról, az erdélyi magyarság pluralizmusát lefedő sokszínű szervezet, akkor lennének reális nézetkülönbségek és reális viták. Az igazság az, hogy a tét nélküli, előre megírt forgatókönyv szerint zajló, PR-célokat szolgáló kongresszus-szervezés nem RMDSZ-specifikus, hanem sokkal inkább része a modern demokráciáknak.

A pártelvű versenydemokrácia pártoligarchiák versenyét jelenti. Egy párton belül pedig az oligarchia jellemzően kézben tartja a hatalmat. Különbség legfeljebb abban van, hogy a párttagság zöme azonosul vagy nem a pártvezetés irányvonalával. (A Fidesz és az MSZP a többség azonosulására jó példa, az épp balra tartó Jobbik pedig a tagság és a vezetés diszkrepanciájára.) RMDSZ esetében vélelmezhető az az azonosulás, hiszen akik helytelenítették a jelenlegi politikát, azok jellemzően távoztak a szövetségből és vagy visszavonultak a közélettől, vagy egy másik pártban folytatták közképviseleti munkájukat.

A minap lezajlott RMDSZ-kongresszus a párthoz közel álló internetes portál állításával szemben nem hozott semmi izgalmat, bejött a papírforma, a küldöttek megszavazták, amit kellett, kiálltak a minority safe pack mellett, módosították az alapszabályzatot, beiktatva az egy harmados női kvótát és intézményesítve a székelyföldi szavazóbázisra alapozódó szórványképviseletet, elfogadtak egy közhelyeket tartalmazó stratégiai csomagot, melyben nem meglepő módon a területi autonómia nem szerepel.
(Egy asztalnál: Borbély Réka, a következő bajuszos úriember nevére nem emlékszem, Répás Zsuzsa (takarásban), Király András, Székely István, Sógor Csaba, Antal Árpád, Tamás Sándor, Nagy Andor, Németh Zsolt és Toró T. Tibor (háttal))

A rendezvényre meghívtak minden magyarországi parlamenti pártot, leszámítva a Jobbikot. Úgy látszik, az RMDSZ nem halad a korral, nem jutott még el a vezetéshez annak a híre, hogy a Jobbik már a ballib oldal szerint sem szélsőséges párt, hanem jogállam bajnoka (a magát balra sorolók mellett e párt is támogatta a lex CEU alkotmánybírósági vizsgálatát, s tette ezt a jogállamra hivatkozva), a demokrácia nagy reménysége a liberális megmondó-emberek jelentős része számára. A Jobbik erőteljes balra tolódását aggodalommal és helytelenítéssel figyelem, ezzel együtt felháborítónak tartom, hogy egy erdélyi magyar párt számára a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a határon túli magyarok ellen uszító MSZP elfogadható, de az e kérdésben és az autonómia ügyében mindig is következetes Jobbik nem.

A kongresszuson nem meglepő módon jelen volt és beszédet mondott Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki a testvérharc megszüntetésének fontosságát emelte ki megszólalásában. Végső soron nézőpont kérdése ez is. A „polgári” párt teljes behódolása és önmagából való kifordulása a metamorfózist levezénylő elnök szemszögéből akár így is kinézhet, főleg, ha a szóban forgó párt listáján került be ezutóbbi a törvényhozásba.

(Szesztay Ádám, Bagoly Zsolt és Toró T. Tibor (háttal) a 2007-es aradi RMDSZ kongresszus helyszínén)

Ami némi színt vitt a kongresszus unalmába, az korunk egyik ideológiai rákfenéjének, a gender-ideológiának beszüremkedése volt. Amikor több mint negyed évszázada a Független Magyar Kezdeményezés delegáltja a Bálványosi Szabadegyetemen azt találta mondani, hogy a nemzeti kisebbségek problémája és a homoszexuálisok ügye végtére is hasonló módon kezelendő, hiszen mind a kettő egy társadalmi kisebbség, akkor azt hittem először, hogy rosszul hallok, majd levontam azt a következtetést, hogy rossz helyen vagyok. Szerencsére eltelt pár év és a Fidesz vezetőinek szeméről lehullott a liberális hályog, 1995-ben már a Fidesz volt az, mely a nemzeti öntudat regenerálását szorgalmazta, ráadásul „minden eszközzel” a párt azévi kongresszusán elfogadott dokumentumban.

Eltelt 27 esztendő és azt kell megélnem, hogy az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint igen hasonló gondolatmenetet terjeszt elő a szervezet kongresszusán. Hallgassuk csak! "Milyen alapon várhatom el a többség türelmét velem kapcsolatban, ha másfajta helyzetekben, amikor én magam is a többséghez tartozom egy adott kérdés megítélésében, nem vagyok türelmes a másik kisebbséggel?". Magyarán az erdélyi magyarság legnagyobb támogatottsággal bíró pártjának (nem mennék bele a párt vagy szövetség vitába, inkább leszögezem, hogy mind politológiai, mind alkotmányjogi, mind pedig alapszabályzatát tekintve az RMDSZ párt, bárminek is nevezi magát) második embere egy kalap alá veszi az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét egy biológiai devianciával.

El lehet merengeni emberbaráti módon, a tolerancia, az empátia elvi alapján azon, hogy nem kellene hátrányban részesíteni a saját nem iránti vonzódással megvert embereket, jómagam sem helyeselném a homoszexualitás kriminalizálását (ami egyébként sem az európai történelemben, sem a jelenkori Európán kívüli világban nem lenne precedens nélküli) viszont a homoszexuálisok házassága evidensen utat nyit az egynemű párok előtt arra, hogy gyermekeket fogadhassanak örökbe, amit gyermekvédelmi okokból értelmes, egészséges ember aligha helyeselhet.

Az RMDSZ törvényhozói elismerést érdemelnek, hogy többségük megszavazta azt az alkotmánymódosítási javaslatot, mely arról szól, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul. Ennek a módosításnak éppen az az erénye, amit felró neki Porcsalmi, tételesen, hogy megakadályozza majd a legfőbb jogi normába való beépülése esetén a homoszexuálisok házasságkötésének későbbi törvénybe iktatását.

Nem sok jót ígér Hegedüs Csilla hasonló szellemű felszólalása sem: „Azért, mert még ma is félünk a másságtól, félünk attól, hogy a gondosan berendezett konzervatív házunk tája kibillen az egyensúlyból. Miközben minden fórumon azt mondjuk, hogy bennünket, kisebbségieket – a “másokat” – nem becsül a többség, nem tartja tiszteletben a jogainkat, mi magunk is ugyanazt csináljuk.”

A rövid ideig kultuszminiszterként és miniszterelnök-helyettesként dolgozó politikus, aki jelenleg az RMDSZ nőszervezetének alelnöke és a kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, a párt honlapja szerint olyan programok kidolgozásáért és működtetéséért felelős, amelyek az erdélyi magyarság identitástudatának növelését, kultúrájának fejlődését célozzák. És ő az, aki a konzervatív értékeket ostorozza és arra bíztat, hogy nyissuk ki az ablakot, engedjük be a friss levegőt. Az ilyen ablaknyitás a mai viharos időben könnyen oda vezet, hogy kiviszi a porral együtt évszázados értékeinket is. Hegedüs ráadásul a vasárnapi kívánságkosarat állítja szembe a színházi világgal, mint kortárs üdítő pozitívummal. A színházi világot melyben Csíkszeredától Kolozsváron Temesvárig egyre inkább elharapózik a kozmopolitizmus, rosszabb esetben a nemzetgyalázás.

Nem feltétlenül illeszkedik ebbe a logikai sorba, de távol sem áll tőle a női kvóta intézményesítése, melynél abszurdabb ötlet kevés képzelhető el. Onnan kezdve, hogy alkotmányos szinten garantálják a női jogegyenlőséget és a társadalom sem néz görbe szemmel a női politikusokra (sőt), szabad az út a nők előtt a politikai pálya irányában. A női kvóta nem demokratikus, erőltetett és versenyellenes. Ennél sokkal értelmesebb és igazságosabb javaslat lenne például a bíró szakmában egyensúlyt teremteni és elrendelni hogy válóperes ügyekben két bíró dönthessen csak, akik közül kötelező módon egyik nő kell legyen és a másik férfi.

(Minden aradi út Balla Gézához vezeti a borszerető embereket: Antal Árpád és Sógor Csaba munka után a jeles ménesi borásznál.)

Visszatérve az RMDSZ kongresszushoz: Keleten a helyzet változatlan. Az RMDSZ maradt, ami volt: egy alibi-szervezet, mely nemzetstratégiai perspektívát nem mutat, erőt kifelé nem képvisel (csak befelé, az erdélyi társadalom irányában), érdeket védeni, ha akar, sem nagyon tud, elvhűség tekintetében pedig már számtalanszor megbukott.

Mindez most színesedett egy kis gyökértelen liberális „trendiséggel”.

Borbély Zsolt Attila

Megjelent az Erdélyi Napló mai számában "RMDSZ, a liberális trendiség" címmel, itt-ott politikai célzat nélkül megvágva.

A fényképekről annyit, hogy 2003. márciusában vettem az első digitális fényképezőgépem, RMDSZ-kongresszuson utoljára 2003. januárjában vettem részt. Így aztán az archívumomban csak olyan fotókat leltem e témában, melyek tíz éve készültek az aradi RMDSZ kongresszus alkalmából.