A közélet iránt érdeklődők számára
izgalmas műsor lehet a Hírtévének a „Mi van vele?” című sorozata, melynek
keretében olyan politikusokat kapnak mikrofonvégre, akik valamikor fontos
szerep(ek)et töltöttek be, de ma már nem sokat hallani róluk.
A nemrégiben Szentiványi István
volt a műsor vendége, aki az SZDSZ keretében befutott pályájáról mesélt,
érintve olyan témákat is, mint például a 2004-es népszavazás, melynek kapcsán
elmondta, hogy ő sem akkor, sem most nem helyeselte a „nem-re” való buzdítást,
magyarán helyeselte, hogy a határon kívüliek magyar állampolgársághoz
juthassanak alanyi jogon.
Persze nem bírta ki, hogy ne
fogjon szerecsenmosdatásba, azt állítva, hogy ebben a kampányban nem riogattak
a kormánypártok azzal, hogy az erdélyiek elözönlik Magyarországot, mert szerinte
az 2002-ben volt, az Orbán Nastase paktum idején. No, akkor is volt ilyen típusú riogatás, de a
népszavazás kapcsán is.
Nehéz elhinni, hogy Szentiványi
elfelejtette volna ama röplapot, amit egyébként kellő perverzióval
Székelyudvarhelyen nyomtattak, s mely azzal fenyegette a magyar választókat,
hogy amennyiben igennel szavaznak, 800.000 erdélyi özönli majd el az
anyaországot s teszi tönkre a magyar ellátórendszert. Ugyanezek az emberek most
számolatlanul engednék be a világ minden tájáról érkező asszimilálhatatlan
illegális bevándorlókat. Mondhatnánk, hogy ez más kérdés. De nem az, ugyanannak
az éremnek a másik oldala, mindkettő mögött a magát magyarnak mondó baloldal
magyarellenessége húzódik meg: erdélyi magyarok nem kellenek, akkor sem, ha
dolgosak, ha közös a kultúránk, a nyelvünk a múltunk, sőt éppen azért nem.
Ezzel ugyanis erősödik Magyarország magyar jellege. Muzulmán betolakodók
viszont kellenek, mert ezzel oldódik, sőt megszüntethető az ország magyar
jellege. Ez ennyire egyszerű!
Meghallgatva Szentiványit, az
emberben óhatatlanul is felmerül, hogy létezik-e olyan szempontrendszer, melyen
keresztül egykori pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége pozitív színben tüntethető
fel.
Úgy vélem, nincs ilyen.
Hogy a párt két évtizedes
története a magyar nemzeti érdekek feladásáról, a magyar értékek tagadásáról,
félreértelmezéséről, a magyar történelem meghamisításáról, a magyar állam
érdekérvényesítő képességének tudatos csökkentéséről, valamint a magyar nemzeti
törekvések elleni aknamunkáról szólt, arról más sokszor beszéltem.
De nézzük az ő saját szempontjukból
a sztorit.
Hogy állunk a demokráciával?
Hogy állunk a liberalizmussal,
ami ideológiai zászlajukra volt írva?
A helyzet az, hogy mindkettőt
elárulták, többször is.
A demokráciát már az 1990-ben, a
taxisblokád idején, amikor meglovagolva egy törvénytelen tiltakozáshullámot,
meg akarták ragadni a kormányrudat, fittyet hányva arra, hogy egy év sem telt
azóta, hogy a magyar nemzet bizalmat szavazott a kormánypártoknak. De idevágó
példák még sorolhatók, ez csak a legpregnánsabb eset volt.
A liberalizmust is elárulták több
ízben, álljon itt három példa.
1994-ban támogatták az MSZP
javaslatát, mely eltörölte az összeférhetetlenséget a polgármesterség és a
képviselői státus között. A hatalmi ágak szétválasztásának elvét súlyosan sértő
lépés miatt lépett ki a pártból annak egyik emblematikus, azóta elhalálozott
alakja, Petri György.
2002-ben, midőn Orbán Viktor egy
sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva meg merte említeni, hogy a Benes
dekrétumok (melyek egyébként nyíltan náci ihletésűek és mélyen antiliberálisok,
származás alapján részesítettek embereket – történetesen magyarokat - súlyos
joghátrányban) összeegyeztethetetlenek az európai normákkal, az SZDSZ a szlovákok
oldalára állt.
Végül, de nem utolsósorban kitüntették
Gergényi Pétert, aki a zsenge magyar liberális demokrácia legnagyobb
jogtiprásának, a 2006-os rendőrterrornak legfőbb felelőse volt. Nem véletlenül
szólította fel az eset kapcsán az egykori alapító Tamás Gáspár Miklós az SZDSZ
vezetését, hogy oszlassák fel a pártot.
Végül nem volt erre szükség, a
választók küldték ezt a dicstelen szervezetet oda, ahová való: a történelem
szemétdombjára.
Borbély Zsolt Attila
PS
A szemétdombra kerülés utolsó, nem kis mértékben szórakoztató epizódja volt a 2009-es Európai parlamenti kampány, illetve választás, ami annyira betett a pártnak (el sem érték a küszöböt), hogy rá egy évre nem is indultak önállóan, hanem az MDF-fel karöltve. E kampányban ez volt a fő üzenet:
A Jobbik ellen-montázsokkal, a választók voksokkal fejezték ki véleményüket. Nagyon frappánsan. A Jobbik kapott 15%ot, az SZDSZ 5%nál kevesebbet. Régi szép idők...
A szöveg 2016 márciusában jelent meg az itthon.ma honlapon.
No comments:
Post a Comment