Az SZDSZ-ről tárgyilagosan, liberális demokrata szemszögből

A közélet iránt érdeklődők számára izgalmas műsor lehet a Hírtévének a „Mi van vele?” című sorozata, melynek keretében olyan politikusokat kapnak mikrofonvégre, akik valamikor fontos szerep(ek)et töltöttek be, de ma már nem sokat hallani róluk.

A nemrégiben Szentiványi István volt a műsor vendége, aki az SZDSZ keretében befutott pályájáról mesélt, érintve olyan témákat is, mint például a 2004-es népszavazás, melynek kapcsán elmondta, hogy ő sem akkor, sem most nem helyeselte a „nem-re” való buzdítást, magyarán helyeselte, hogy a határon kívüliek magyar állampolgársághoz juthassanak alanyi jogon.

Persze nem bírta ki, hogy ne fogjon szerecsenmosdatásba, azt állítva, hogy ebben a kampányban nem riogattak a kormánypártok azzal, hogy az erdélyiek elözönlik Magyarországot, mert szerinte az 2002-ben volt, az Orbán Nastase paktum idején. No, akkor is volt ilyen típusú riogatás, de a népszavazás kapcsán is.

Nehéz elhinni, hogy Szentiványi elfelejtette volna ama röplapot, amit egyébként kellő perverzióval Székelyudvarhelyen nyomtattak, s mely azzal fenyegette a magyar választókat, hogy amennyiben igennel szavaznak, 800.000 erdélyi özönli majd el az anyaországot s teszi tönkre a magyar ellátórendszert. Ugyanezek az emberek most számolatlanul engednék be a világ minden tájáról érkező asszimilálhatatlan illegális bevándorlókat. Mondhatnánk, hogy ez más kérdés. De nem az, ugyanannak az éremnek a másik oldala, mindkettő mögött a magát magyarnak mondó baloldal magyarellenessége húzódik meg: erdélyi magyarok nem kellenek, akkor sem, ha dolgosak, ha közös a kultúránk, a nyelvünk a múltunk, sőt éppen azért nem. Ezzel ugyanis erősödik Magyarország magyar jellege. Muzulmán betolakodók viszont kellenek, mert ezzel oldódik, sőt megszüntethető az ország magyar jellege. Ez ennyire egyszerű!

Meghallgatva Szentiványit, az emberben óhatatlanul is felmerül, hogy létezik-e olyan szempontrendszer, melyen keresztül egykori pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége pozitív színben tüntethető fel.

Úgy vélem, nincs ilyen.

Hogy a párt két évtizedes története a magyar nemzeti érdekek feladásáról, a magyar értékek tagadásáról, félreértelmezéséről, a magyar történelem meghamisításáról, a magyar állam érdekérvényesítő képességének tudatos csökkentéséről, valamint a magyar nemzeti törekvések elleni aknamunkáról szólt, arról más sokszor beszéltem.

De nézzük az ő saját szempontjukból a sztorit.

Hogy állunk a demokráciával?

Hogy állunk a liberalizmussal, ami ideológiai zászlajukra volt írva?

A helyzet az, hogy mindkettőt elárulták, többször is.

A demokráciát már az 1990-ben, a taxisblokád idején, amikor meglovagolva egy törvénytelen tiltakozáshullámot, meg akarták ragadni a kormányrudat, fittyet hányva arra, hogy egy év sem telt azóta, hogy a magyar nemzet bizalmat szavazott a kormánypártoknak. De idevágó példák még sorolhatók, ez csak a legpregnánsabb eset volt.

A liberalizmust is elárulták több ízben, álljon itt három példa.

1994-ban támogatták az MSZP javaslatát, mely eltörölte az összeférhetetlenséget a polgármesterség és a képviselői státus között. A hatalmi ágak szétválasztásának elvét súlyosan sértő lépés miatt lépett ki a pártból annak egyik emblematikus, azóta elhalálozott alakja, Petri György.

2002-ben, midőn Orbán Viktor egy sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva meg merte említeni, hogy a Benes dekrétumok (melyek egyébként nyíltan náci ihletésűek és mélyen antiliberálisok, származás alapján részesítettek embereket – történetesen magyarokat - súlyos joghátrányban) összeegyeztethetetlenek az európai normákkal, az SZDSZ a szlovákok oldalára állt.

Végül, de nem utolsósorban kitüntették Gergényi Pétert, aki a zsenge magyar liberális demokrácia legnagyobb jogtiprásának, a 2006-os rendőrterrornak legfőbb felelőse volt. Nem véletlenül szólította fel az eset kapcsán az egykori alapító Tamás Gáspár Miklós az SZDSZ vezetését, hogy oszlassák fel a pártot.

Végül nem volt erre szükség, a választók küldték ezt a dicstelen szervezetet oda, ahová való: a történelem szemétdombjára.

Borbély Zsolt Attila 

PS
A szemétdombra kerülés utolsó, nem kis mértékben szórakoztató epizódja volt a 2009-es Európai parlamenti kampány, illetve választás, ami annyira betett a pártnak (el sem érték a küszöböt), hogy rá egy évre nem is indultak önállóan, hanem az MDF-fel karöltve. E kampányban ez volt a fő üzenet:

A Jobbik ellen-montázsokkal, a választók voksokkal fejezték ki véleményüket. Nagyon frappánsan. A Jobbik kapott 15%ot, az SZDSZ 5%nál kevesebbet. Régi szép idők...

A szöveg 2016 márciusában jelent meg az itthon.ma honlapon.