Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde
nyilvánosságra kerülésének tizedik évfordulójára írtam a Kapunak az alábbi
írást. (Megjelent a folyóirat 2016. szeptemberi számában.)
(2006. szeptember 21.-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökségi tagjaként jómagam is beszédet mondtam a Kossuth téren, amit később a Hírtévé többször is leadott. Ebben a 2005. szeptember 26-i nemzetárulásra hegyeztem ki a mondanivalómat, amikoris a Gyurcsány kormány beterjesztésére igent mondott a parlament, elfogadva Románia feltétel nélküli uniós csatlakozását.
A képek nem jó minőségűek, viszont eredetiek.
A színpadon állva lencsevégre kaphattam az előttem felszólaló Hegedüs Lóránt református püspököt is, akit először 1993. szeptemberében hallottam beszélni Horthy Miklós főméltóságú kormányzó úr temetésén.)
Az őszödi beszéd hatása a magyar politika alakulására
E havi lapzártánk előtt tíz esztendővel, 2006.
szeptember 17.-én hallhatta először a közember az azóta szinte szállóigévé lett
mondatokat az ország akkor miniszterelnökének, Gyurcsány Ferencnek a szájából: „Nincsen sok választás. Azért
nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még
ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni.
Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt,
hogy amit mondunk, az nem igaz.”(…) „Az isteni gondviselés, a
világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem
kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük.”(…)„Másfél évig úgy kellett tenni, mint
hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.”[1]
Tíz esztendő kellően hosszú idő ahhoz, hogy
bizonyos történelmi távlatú következtetéseket levonjuk. Mert az, hogy 2010-ben
a Fidesz kétharmaddal győzött és ezt megismételte négy évre rá, bizony
történelmi jelentőségű esemény volt, mely nagymértékben meghatározza jelenünket
és esélyünket arra, hogy unokáink egy élhető országot örököljenek tőlünk.
Elég elképzelni, hogy miként nézne ki ma
Magyarország abban az esetben, ha nem Orbán Viktor a miniszterelnök, hanem
bárki abból az MSZP-s, Együtt-ös, DK-s, Liberálisos társaságból, akik ma is Brüsszeltől várják az
iránymutatást a migránsválság kezelésére, akik szélesre tárnák az ország
kapuit, akik helyesnek találják és szavazatukkal is megerősítik azt, hogy az
Unió megbüntesse azokat az országokat, melyek elutasítják, hogy rájuk oktrojálják
olyan emberek befogadását, akiket nem ők hívtak ide. Olyan emberek befogadását,
akik természetesnek érzik, hogy miután jogszabályokon és határokon átgázolnak,
követelőznek, erőszakoskodnak, rá akarják kényszeríteni saját normáikat a
befogadó társadalomra. (Lásd ehhez a nap, mint nap szaporodó listát, most épp a
legutóbbi horror-hírt ami arról szól, hogy azért vertek meg a „szíriai
agysebészek” két bicikliző francia családot, mert a hölgyek saját hazájukban,
saját szokásaiknak megfelelően
rövidnadrágot mertek viselni.)
Németország, Franciaország, Svédország, Belgium (s
a sor még folytatható, azokat az országokat említettem, ahonnan a leggyakrabban
kapunk híreket a jövevények garázdaságairól) egyes részein élni európai keresztény
fehér emberként életveszélyes. Magyarország sem lenne kivétel, ha a magát
baloldalnak nevező politikai bűnszövetség megtartotta volna hatalmát 2010-ben.
Márpedig jó eséllyel megtartotta volna, ha a 2006-os őszödi beszéd nem szivárog
ki és ha Orbán Viktor kiváló taktikai érzékkel meg nem leli az optimális utat, meg
nem marad a törvényesség talaján, s ki nem aknázza maximálisan a történelmi
helyzetet.
Optikai csalódás
Mindmáig nem lehet pontosan tudni, hogy miként
jutott el a sajtóhoz a beszéd. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy MSZP-sek
kiszivárogtatták, elkerült a hanganyag a Fideszhez, majd Gyurcsány azért, hogy
ő legyen a kezdeményező, s ő választhassa meg a nyilvánosságra hozatal
időpontját maga robbantotta a bombát.
Abból, ahogy közvetlenül utána megnyilatkozott
ismételten, ahogy magyarázta a magyarázhatatlant, úgy tűnt, valóban azt hiszi: az
a siker, amit az emlékezetes frakcióülésen aratott e kétségkívül jól felépített
és meggyőzően előadott beszéddel, megismételhető országos szinten.
Ebben Gyurcsány Ferenc nagyot tévedett. Ez az optikai
csalódás sokba került. Neki is, hiszen a látszat ellenére politikai pályájának
lényegében a végét jelentette. Magyarán azt, hogy bármennyire is szeretné,
úgyszólván semmi esélye arra, hogy valaha kormányozza Magyarországot, hogy több
legyen, mint egy szektariánus kis párt elnöke.
Sokba került akkori pártjának, az MSZP-nek is, mely
előbb a 2010-es választást vesztette el, majd a fokozatos széttöredezéssel az esélyt
arra. hogy a jobbközéppel szemben váltópárt legyen.
Végül sokba került egész utód-kommunista politikai
tábornak is, mely középtávon aligha fog labdába rúgni, az összes
posztkommunista szervezet támogatottsága együtt nem haladta meg 2010 óta
nemhogy az 50%-ot, de jellemzően még a 33%-ot sem. Ez pedig vajmi kevés a
győzelemhez.
Hazugságbeszéd vagy igazságbeszéd?
Elsőként maga a beszéd előadója, Gyurcsány Ferenc
állította be az őszödi beszédet „igazságbeszédnek”. Ezt a
szóhasználatot, ezt a gondolatiságot próbálja sulykolni mindmáig, szerencsére igen
kevés sikerrel.[2]
Akadtak ebben támogatói, de az igazság az, hogy nem
sorakozott fel a beszéd mentegetői között a magát balra soroló értelmiségi elit
egésze, de még jelentős része sem. Nyilván akadtak[3] minden morális határt átlépni hajlandó megátalkodottak, akik
szemrebbenés nélkül lehazudnák a napot is az égről, ha ez érdekükben állna, de
ez a beszéd a harcedzett álbaloldaliaknak is sok volt. Kuncze Gábor például,
aki egyébként magát a beszédet jó beszédnek, sőt, Gyurcsány legjobb beszédének
tartja, azt állította, hogy azért nem sorakoztak fel az eszmetársak mögötte,
mert egy miniszterelnök nem teheti meg, hogy
kurvaországozik, hogy az 56-os emlékévben úgy fogalmaz, hogy "hazudtunk
reggel, délben és este", nem ismerheti be, hogy igyekezett az
államháztartási adatok nyilvánosságra kerülését megakadályozni.[4]
Azért is tartottam fontosnak az egyébként ezerszer
idézett sorokat ideemelni, hogy világos legyen: az, amit Gyurcsány Ferenc
állított, midőn az ominózus beszéd nyilvánosságra kerülésének napján végigszáguldott
a különböző magas nézettségű és hallgatottságú médiacsatornák stúdióin, tételesen,
hogy ő nem az
MSZP hazugságairól beszélt, hanem az egész magyar politikai elit hazugságairól,
és egyben a rendszerváltás óta eltelt időszakról, az nem volt más, mint egy
újabb s egyben legarcátlanabb hazugság.
Nem akadt szerkesztő, aki elővegye a szöveget és
megkérdezze: miniszterelnök úr, Ön azt mondta, hogy az MSZP kormányzás helyett
hazudott reggel, éjjel meg este. Ön egyértelműen és világosan az MSZP
hazugságairól beszélt, s miután milliók hallgatták meg a beszédét, hogy
tagadhatja ezt le? Hogy várhatja el, hogy hitelt adjanak Önnek, miután ismét szembehazudja
a választóközönséget s nem mellesleg a riportereket?
Más szóval, ha elfogadjuk azt, hogy Gyurcsány tiszta
lappal akarta kezdeni a 2006-os kormányzást, hogy a hazugságláncolatot tényleg
be akarta fejezni, s hogy az őszödi beszéd valójában „igazságbeszéd” volt, akkor ezt az értelmezési keretet azonnal romba dönti az a tény,
hogy a beszéd nyilvánosságra kerülése után ismét a politikai hazugság eszközéhez
nyúlt a hajdani miniszterelnök. Ennyire nem lehet lebecsülni a választókat.
Mondhatjuk a szürkére azt, hogy fehér vagy fekete, de ha valami egyértelmű,
világos, mindenki számára ismert és félremagyarázhatatlan, akkor azt kétségbe vonni,
félremagyarázni, letagadni: bukásesélyes vállalkozás.
Az SZDSZ totális hitelvesztése és eltűnése a
történelem süllyesztőjében
A baloldal eszmei gyökereit tekintve a kezdet kezdetétől
ellenszenvezett a szerves társadalom gondolatiságával, a tradíciókkal, legyenek
azok vallási vagy nemzeti hagyományok. Az egyes egyén természetes kötődését a
családhoz, szűkebb és tágabb környezetéhez, a haza- és nemzetszeretetet, az
Isten-hitet nem a közösség számára kamatoztatható erőforrásnak, hanem potenciális
veszélynek tekintette. Ezzel együtt nem volt minden baloldali mozgalom
egyformán nemzet- és vallásellenes.
Magyarországon az MSZMP és a belőle kinövő MSZP
nagy részének világképében – ellentétben a környező országok, köztük elsősorban
a Románia kommunista pártjával – a nemzeti öntudat negatív konnotációval bírt,
amit a pártállam aláásni, megszüntetni törekedett. Átfestette a nemzeti
önazonosság fő motivációs bázisát, a történelmi önismeretet, a nemzeti irodalmat
kénye-kedve szerint cenzúrázta, internacionalista baloldalinak állítva be irodalmi
nagyjainkat Petőfitől Adyn keresztül József Attiláig.[5] Aki pedig nem fért bele ebbe az értelmezési sémába – mint Szabó Dezső,
Nyíró József vagy Tormay Cecile – azt egyszerűen kitagadták az
irodalomtörténetből.
Megjegyzendő, hogy az aczéli kultúrpolitika még
igyekezett valamiféle egyensúlyt tartani, lélegzethez juttatni a népi írókat
is, ellentétben az MSZP-SZDSZ féle társasággal, mely a nemzeti gondolkodás
teljes szétzúzására törekedett, minden eszközzel.
Míg az MSZP-ben Szili Katalin távozásáig, hosszú
időn keresztül akadt még a nemzeti gondolatnak képviselője, az SZDSZ-ből illetve
a párt szellemi holdudvarából jóval hamarabb, legkésőbb 1998-ig távoztak azok,
akiket megtévesztett a párt antikommunizmusa és nem vették észre a vezetők
mélyen fekvő nemzetellenességét (Tellér Gyula, Pokol Béla, Nagy Feró stb.
Tölgyessy Pétert nem sorolom ide, az ő írásaiban a nemzeti gondolkodásnak a csíráit
sem sikerült felfedezzem. Őt legfeljebb az különbözteti meg Tamás Gáspár
Miklóstól, Bauer Tamástól vagy Haraszti Miklóstól, hogy nem rázza ki a hideg a
magyar nemzeti gondolkodástól, pusztán technokrata közönnyel szemléli azt.)
Az SZDSZ végzete az volt, ami az erőssége: a
választói bázis indoktrináltsága, ideológia-orientáltsága. Hogy ezek az
értékek, a kozmopolitizmus, a másság- és deviancia-kultusz, az értékrelativizmus,
az állam ideológiai semlegessége, a nemzetellenesség nem rokonszenvesek egy
egészséges gondolkodású embernek, az más kérdés. Viszont az SZDSZ nagyrészt azokat
az emberek szólította meg, akiknek horizontját, értékrendjét a globalista
tudatipar preformálta, mely tudatipar működtetői az SZDSZ-hez igencsak hasonló
sablonokban gondolkodnak.
Az SZDSZ a korlátlan szabadság hirdetése mellé 1989-ben
a kommunista-ellenes retorikától remélte a választási sikert, célkeresztjében
az MSZP volt. Hogy az antikommunizmust mennyire gondolták komolyan, arról tanúskodik
az 1994-es koalíciókötés az MSZP-vel, mely a párt első nagy hitelvesztését
okozta. Ennek köszönhetően töpörödött az SZDSZ középpártból kis párttá. Látszott,
hogy nem kell sok ahhoz, hogy eltűnjön a politikai palettáról. 1990–ben még 1.050.452 szavazattal
elnyerte listán az érvényes voksok 21,4 %-át, s ezt a viszonylagos sikert
megismételte 1994-ben, közel ugyanannyi, 1.005.766 szavazatot szerezve, ami
akkor 18,62%-ot jelentett.
A
szocialistákkal együtt töltött négy év kormányzás, s a továbbiakhoz képest kis
tételnek számító, de a párt imázsát alapjaiban tönkretevő Tocsik-botrány után
az SZDSZ nagyjából harmadolta a támogatottságát, 353.186 szavazatot kapott, ami
7,88%-ot jelentett. Ezt követte két hasonló választási szereplés, 2002-ben
313.084 szavazat, 2006-ban pedig 351.612, ami 5,57 illetve 6,5 %-ot jelentett. 2010-ben rajthoz sem
álltak, az MDF listáján indítottak két jelöltet.
Az SZDSZ mélyrepülésének s
végső soron a történelem szemétdombjára kerülésének okai sokrétűek, de a
megszűnési folyamat origója kétségkívül 2006 ősze. Miután a párt megalakulásától
a hatalom humanizálásáról beszélt, az állami erőszakot, mint a legfőbb rosszat
állította a választók elé, az elnök, Kuncze Gábor viccesnek ítélte, hogy Révész
Máriusz nevén és eszméletlenre verésén gúnyolódjon, amikor Révész Mártíriusznak
nevezte a fideszes képviselőt. Jóérzésű ember ezen csak felháborodhatott.
Ráadásul az áldozat teljesen ártatlan volt, képviselői igazolványát felmutatva
szerette volna megtudni a rendőröktől, hogy mi történik, s ezek után érte a
fékeveszett brutalitás. Az SZDSZ, ha a legkisebb mértékben is komolyan gondolta
volna az elvhűséget, akkor a leghangosabban kellett volna követelnie ezen eset
és az egész állami terror-akció kivizsgálását. Bizonyára az sem tett jót a
pártnak, hogy a legfőbb felelőst, Gergényi Pétert maradásra igyekeztek bírni,
sőt, ki is kitüntették.
Tamás Gáspár Miklós, az
egyik alapító egyenesen arra hívta fel[6] válaszul a szervezet
vezetőit, hogy oszlassák fel a pártot. Hadd idézzük fel emlékezetes sorait: „Klasszikus a kép: a tehetetlen,
megbilincselt fogoly kínzója lába előtt fetreng, fölé magasodik az álarcos,
sisakos, arcvédős, lábvértes, szöges csizmás, pajzsos, géppisztolyos,
revolveres, viperás, gumibotos, gázpermetes óriás. És üti. Üti. Üti.
Gumilövedéket lő öt méterről a szemébe.
Rúgja.
Gyalázza.
Leköpi.
Az elnyomó rendőrállam jelképét, a "vasprefektust"
pedig maradásra óhajtják bírni a liberális párt legfontosabb vezetői (…)
Kedves szabad demokraták, legalább a múltra
ne hozzatok szégyent, a jelen úgyse ér sokat. Oszlassátok föl a pártot,
hagyjátok a fenébe az egészet. Már minden hiába. Demszky levele után, higgyétek
el, nem lehet többé szabad demokratának lenni. Jobb lesz nektek is - és
mindenkinek.”
“A kormány nem tudta megvédeni a békés
tüntetőket, a járókelőket, a baloldaliakat és a saját rendőreit sem. A rendőri
vezetőket viszont kitüntetette”[7]
A pártot ugyan ekkor még
nem oszlatták fel, de az megindult szépen a lejtőn.
2009-ben elkövette az a
kommunikációs hibát, hogy feltett a választóknak egy olyan kérdést, melyre a
válasz kézenfekvőnek tűnt számukra s a választók számára is. A probléma az
volt, hogy a két választ különbözött.
Azt kérdezték ugyanis,
hogy ki lesz a harmadik erő: 200.001 szabad demokrata vagy az „árpádsávosok”.[8] A választók tekintélyes
részének az utóbbiak voltak rokonszenvesebbek: a Jobbik 427.773 szavazatot gyűjtött
(14,77%) a 2009. június 7.-én megtartott választáson, míg az SZDSZ nemhogy
200.001-et, hanem 62.527-et (2,16%).
Az alapítók innen kezdve
veszett fejszeként tekintettek a pártra, egy hónnappal később az ismertebb politikusok
közül senki nem vállalta a jelölést a párt elnöki tisztségébe. Átlagos szavazók
által sosem hallott nevek kerültek a szavazólapra: Retkes Attila, Badacsonyi
Szabolcs és Weinek Loránd. A 2009. július 12.-én megtartott küldöttgyűlés
Retkesnek szavazott bizalmat.
Az új elnök vezetésével a
párt nem állt rajthoz a 2010-es parlamenti választáson, két jelöltet indított
az MDF listáján, akik közül az egyik a pártelnök volt. Könnyen lehet, hogy az
SZDSZ-szel kötött szövetség többet vitt, mint amennyit hozott: a MDF 2010-ben
136.895 szavazatot kapott, ami 2,67%-ot jelentett s így a párt kiesett a
parlamentből.
A 2010-es önkormányzati választás
tett be végleg az SZDSZ-nek, ezzel együtt az elnök még okozott egy kellemes
meglepetést a politika iránt érdeklődő közönségnek. sorba szedte a párt hibáit
a korrupciós ügyektől, a vidék sorsára hagyásán át a nemzeti ügyek iránti
közömbösségig. A 16 pontos, tárgyszerű elemzés 9. pontja témánkba vág. Retkes
következtetései azonosak a mienkkel: „Kiállás Őszöd és a rendőri
brutalitás mellett. Az
SZDSZ sorsa 2006 őszén pecsételődött meg. (kiemelés tőlem, BZSA) Az otromba
és kiábrándító őszödi beszéd után a párt (előrehozott választásoktól félve) nem
vonta meg a bizalmat Gyurcsány Ferenctől, majd kiállt az október 23.-án
minősíthetetlenül viselkedő, brutális rendőrök és vezetőik mellett. Úgy vélem,
ez az a két mozzanat, ami miatt az SZDSZ 2010-re eltűnt a magyar politikai
életből.”
Retkes
Attila hiába írta le nagyfokú realizmussal az SZDSZ fő problémáit, több szempontból
sem volt már esélye kritikájából következő lépéseket megtenni és az SZDSZ-ből
az tisztességes liberális pártot csinálnia. Az egykori elnök blogja már nem
elérhető el, szerencsére a gondola nevű portál még őrzi az egyébként magvas,
realista eszmefuttatást[9].
Hat év távlatából is tanulságos olvasmány. Meg is érkezett rá a válasz, mely
arcpirítóan fantáziátlan. Pető Iván azzal vádolta pártjának utolsó elnökét,
hogy „antiszemita toposzokat” ad elő.[10]
Az SZDSZ hivatalos utód nélkül szűnt meg, de politikai
örökségét nem kevés szervezet ápolja. Érdekes, hogy ezek közül pont az a legkevésbé,
melyet sokan SZDSZ 2.0-nak gondoltak. Az LMP sokban különbözik az SZDSZ-től.
Antiglobalizmusban, a határon túli magyarok autonómia-törekvéseinek
támogatásában, elvi következetességben, s nem utolsósorban abban, hogy
vezetőinek megnyilvánulásait nem hatja át a zsigeri nemzetellenesség, a magyar
nemzeti gondolkodás ösztönös gyűlölete.
Az SZDSZ első számú örököse a Demokratikus
Koalíció. Ezen állítást alátámasztja a párt úgyszólván minden megnyilvánulása,
legyen szó a nemzeti önbecsülés kérdéséről, a külpolitikáról vagy Európa
muszlim megszállásáról. Hadd hivatkozzam most arra a talán legtöbbet elmondó
tényre, hogy e szervezet az egyetlen volt, mely nyíltan a Székelyek Nagy
Menetelése ellen foglalt állást.
De az SZDSZ gondolatisága, amint azt az október
2.-i népszavazás is megmutatta, tovább él a Magyar Liberális Pártban, a PM-ben,
az Együtt-ben és az MSZP-ben. E pártok egy olyan kérdésben is a nemzetellenes
oldalra álltak, mely kérdés messze többről szól, mint a magyar belpolitika,
többről, mint Magyarország és a Kárpát medence, itt a tét az, hogy fennmarad-e
az európai kultúra és élhető lesz-e egyáltalán ötven év múlva a vén kontinens.[11]
Az álbaloldal széttöredezése, perspektívátlansága
Gazdasági értelemben véve a mai magukat balra soroló
pártok nem baloldaliak. Nem csoda, elvégre ezek nem szuverén politikai
alakzatok, ezek ugyanúgy követik a globalista háttérhatalom nyílt színi
intézményeinek ukázait, mint elődeik Moszkváét. Schmidt Mária az őszödi beszéd
tizedik évfordulója alkalmából közreadott lényeglátó tanulmányában a magukat
balra soroló politikusok vonatkozásában rámutat: „Vagy hetven évig abban a hiedelemben éltek,
hogy vigyázó szemünket Moszkvára,
a világforradalom új központjára kell vetnünk, mert ők azok, akik tudják az „előrét” és nekünk elég, ha követjük
őket. Most részben ugyanezek, részben utódaik ugyanilyen indíttatásból, hasonló
elánnal szolgálják új gazdáikat: Brüsszelt,
Berlint és Washingtont.
Gondolkodás nélkül, saját szempontrendszerünk kimunkálásával nem fáradozva
akarták és akarják ránk kényszeríteni azokat a módszereket, amelyek addigra már
mindenhol becsődöltek. Attól sem zavartatták magukat, hogy időközben szabaddá
váltunk és ezért elég információval rendelkezünk ahhoz, hogy értsük: mindez
csak egy szűk nemzetközi, pénzügyi elitnek az érdekeit szolgálja.”[12]
A globális háttérhatalomnak nincs szüksége a helyi
dolgozó rétegek érdekeit védő pártokra. Helyi adminisztrációra, helyi
bürokráciára, technokrata végrehajtókra van szüksége. Olyan kormányokra, mint
amilyen a Gyurcsány illetve a Bajnai kormány volt, megvásárolható, komprádor
elitre, melynek nem a vezetett ország és nemzet érdeke számít, hanem a saját
pozíció, közösségi szinten pedig legfeljebb a saját klikk. Mely engedelmesen
végrehajt minden parancsot, mely partner a megmaradt nemzetállami szuverenitás
lebontásában.
Ilyen kormány viszont belátható időn belül - demokratikus
választás útján legalábbis - aligha kerül hatalomra Magyarországon, s ez is
2006 őszére vezethető vissza.
Az eseménysorba kódolva volt a militáns-ideologikus,
súlyosan kompromittált, nárcisztikus Gyurcsány és a konszolidáltabb, pragmatikusabb
MSZP-s fősodor szakítása, van összefüggés a Gyurcsány/Bajnai miniszterelnök-csere
és 2006 között, s az sem meglepő, hogy Bajnai mögött nem sorakoztak fel a
magukat balra soroló töredékpártok. E laza szövetséget még a közös gyűlölt
ellenfél, Orbán Viktor hatalmon maradásának rémképe sem képes egy akolba
terelni és cselekvő egységgé kovácsolni. Ez is nem kis részben 2006 öröksége.
A Fidesz megerősödése
2006 őszére nemcsak az álbaloldal széttöredezése és
meggyengülése vezethető vissza, hanem a Fidesz hallatlan megerősödése is. Orbán
Viktor taktikája bevált. Amikor 72 órás ultimátumot
adott a kormánypártnak arra, hogy váltsa le Gyurcsányt, ellenkező esetben tiltakozó
nagygyűlést hív össze a Kossuth térre, sokan, köztük jómagam is e fenyegetést komolytalannak,
nevetségesnek gondoltuk. Nevetséges is volt, hiszen Gyurcsányéknak semmi oka
nem volt megijedni egy vagy akár több tüntetéstől. Tüntetéssel nem lehet
megbuktatni egy formális felhatalmazottsággal bíró, törvényes választáson
mandátumot nyert kormányt. Ahhoz a
karhatalom átállása szükséges, amire viszont nem sok esély mutatkozott.
Az
volt ebben taktikában a duplacsavar, hogy Orbánnak egyáltalán nem volt célja,
hogy Gyurcsány távozzon, épp ellenkezőleg. A cél az volt, hogy Gyurcsány mögött
sorakozzon fel az egész baloldal, az MSZP és az SZDSZ, és vele együtt tűnjön el
a süllyesztőben. Vagy legalábbis gyengüljön meg annyira, hogy középtávon ne jelentsen
veszélyt. S ez sikerült is, az MSZP és az SZDSZ pont úgy viselkedett, mint
ahogy azt Orbán minden bizonnyal elvárta tőlük.
Sikerült
rávarrnia Gyurcsányt az MSZP-re, de bizonyos mértékig az SZDSZ-re is, hiába
táncolt ki ezutóbbi 2008-ban a koalícióból. Ha az MSZP 2006 őszén kormányfőt
cserél, akár nyerhetett volna 2010-ben. Így viszont a Fidesz aratott kiütéses
győzelmet, amit Orbán Viktor ki is használt. Huszárvágásszerűen megoldotta a
magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését, új alkotmányt fogadtatott el,
megadóztatta a multikat, elfoglalta a közmédiát, s a rezsicsökkentéssel megnyerte
a 2014-es választást is. Mindeközben a baloldal arra is képtelen volt, hogy
összeszedje magát és hitelképes alternatívát mutasson fel.
Orbán
már 2009-ben meghirdette a centrális erőtér elméletét, mely mindmáig működik. S
hiába látja ezt egyik-másik baloldali elemző, a diagnózisból még nem következik
– hála Istennek – a baloldal megerősödése. Aki végigkínlódta a 2002 és 2010 közötti
nyolc esztendőt és hallotta kismilliószor a közmédiában azt a szókapcsolatot,
hogy „Gyurcsány Ferenc miniszterelnök”,
ami önmagában is felér egy politikai abszurddal, az még a mai kormány hibáit ismerve
sem tud nem örvendeni, amikor a 168 órában olvas Orbán Viktor taktikai zsenialitásáról.
„Az MSZP nem fog elhalni, mert szükség
van rá. A sokszor megidézett „centrális erőtér” kifejezés ezt jelenti.
A fogalom nem a hatalomgyakorlás módszeréről szól vagy a politikai
rendszert írja le, hanem a pártrendszer jellemzője. A lényege a középről való
kormányzás. Ehhez szükség van legalább egy baloldali és egy jobboldali
ellenzékre. Fontos, hogy e két ellenzék ne álljon egymással szóba s együtt se
lehessenek erősebbek, mint a kormányzó pártszövetség. A hatalom le tudja nyomni
mindkét ellenzékét. Ha az egyik egy kicsit megerősödik, bőven van eszköz arra,
hogy meggyengítsék. Adminisztratív, pénzügyi vagy propagandaeszközökkel éppúgy,
mint politikai és jogi machinációkkal. A választási rendszer is ezt a célt
szolgálja. Ha azonban valamelyik oldal túlságosan is meggyengülne, akkor
alányúlnak, megsegítik, mert kell, hogy mindkét oldalon legyen erő, mindig
éppen akkora, mint ma. Ez a mai, ágrólszakadt baloldal arra jó, hogy lekösse a
baloldali vegyértékeket.” – mondja Szentpéteri Nagy Richárd, a Méltányosság
Politikaelemző Központ munkatársa. Ez persze bizonyos mértékű leegyszerűsítés
és az is tény, hogy ebbe a játékba (már ha ténylegesen van ilyen alányúlás) bele
is lehet bukni, de a képlet, a középről való kormányzás kényelmessége stimmel.
S e képlet alkalmazhatósága bizony ismét csak 2006-ra vezethető vissza.
A
Jobbik megerősödése
A
Jobbik a 2006-os választáson a MIÉP-pel együtt nem érte el a parlamenti küszöböt,
ismertsége igen csekély volt, népszerűsége önálló entitásként mérhetetlennek
számított. Három évvel később a párt az Európai Parlamenti választásokon közel
15%-ot ért el.
Ehhez
szükség volt 2006 forró őszére és mindarra a gyalázatra, amit az MSZP - SZDSZ
kormány ezután elkövetett. S szükség volt nyilván rátermett vezetőkre is, akik
kellően bátrak, kellően okosak és kellően jól kommunikálnak. Szükség volt arra,
hogy frontálisan nekimenjenek a politikai korrektség taburendszerének, hogy
világosan és egyértelműen beszéljenek olyan kérdésekről, melyekről sem az MSZP,
sem az Fidesz nem akart, vagy nem mert nyíltan szólni. A cigánykérdés köntörfalazásmentes
exponálásával, az izraeli gazdasági térhódításról való egyenes beszéddel (amire
jelentősen rásegített Simon Peresz izraeli államelnök 2007-es beszéde, melyben
kijelentette, hogy felvásárolják Magyarországot), a magát baloldalinak nevező erők
hangfogó nélküli bírálatával sokak rokonszenvét elnyerték. A Magyar Gárda
megalakítása is sokat lendített a párt népszerűségén, érezni lehetett, nem csak
beszélnek a problémákról, de törekednek a konkrét cselekvésre is.[13]
A
Jobbik 2006 után sikerrel szólította meg a nemzeti radikális gondolatvilágra affinis
szavazókat, akik eladdig vagy nem mentek el szavazni, vagy a MIÉP-re, vagy a
Fidesz-re voksoltak. Mindezidáig sikerült is együtt tartani a tábor nagy részét,
az utóbbi évek fazonigazítása dacára.
Következtetések
Schmidt
Mária már idézett tanulmányában írja a következőket: „2009-es távozása után írtam: Gyurcsány,
a kalandor lenullázta a magyar baloldalt és ezzel történelmi esélyhez juttatta
a jobboldalt. Új korszak előtt állunk. Az utódpárt és az SZDSZ felszámolása
Gyurcsány történelmi érdeme. Köszönet érte.
Most, a migrációs fenyegetés
árnyékában látjuk igazán, mit köszönhetünk Gyurcsánynak. Nem lehetünk elég
hálásak neki. Ezért megismétlem: köszönjük, Gyurcsány Ferenc!”
Igaza van. Mint
a fentiekből is látható, a mai magyar politikai rendszer milyensége
nagymértékben 2006-ra vezethető vissza. 2006 őszén Magyarország egy vasúti
váltórendszerhez hasonló történelmi helyzetben volt. Ennek lényege, hogy ha
elindult a szerelvény egy irányba, akkor az idő elteltével csak távolodik attól
a ponttól, ahol akkor lenne, ha másik irányba terelik. Az MSZP rosszul kezelte
a váltókat. Lett volna esélye a korrekcióra, hallgathattak volna az akkori köztárssági
elnök, Sólyom László szavára, de nem tették, felsorakoztak az ismételten hazugnak
bizonyult kormányfő mögött.
Ezzel nagy
szolgálatot tettek a magyarságnak.
Nem tudni,
mi lesz a migránsügyben jelenleg zajló kötélhúzás vége, de Orbán Viktor
vezetésével vannak saját csapataink és azok valóban harcban állnak. Van
esélyünk arra, hogy megtartsuk Magyarországot magyar országnak és példát
mutassunk Európa nemzeteinek, irány szabjunk a visegrádi négyeknek.
Ha arra
vagyunk kíváncsiak, hol lennénk álbaloldali vezénylet alatt, elég szemünket
Németországra vagy Franciaországra vetni, ahonnan naponta érkeznek hírek
brutális nemi erőszakról, vallási gyökerű atrocitásokról, rablásokról és
gyilkosságokról.
Nekünk van még
esélyünk elkerülni ezt a poklot.
Ami bizony
2006-ra vezethető vissza.
Borbély
Zsolt Attila
[1] A teljes beszéd írott formában
és hanganyagként több helyen is elérhető az interneten, többek között e címen
is: http://nol.hu/archivum/archiv-417593-228304
[2] „A őszödi a legszenvedélyesebb
igazságbeszéd volt a rendszerváltozás óta" – nyilatkozta Gyurcsány a
Népszabadságnak 2007 májusában. (lásd
http://www.origo.hu/itthon/20070526gyurcsany.html)
[3] Álljon itt egy példa is: „Nem kell szégyellni az őszödi beszédet. A
rendszerváltás óta eltelt negyedszázad egyik legfontosabb beszéde. És az is
marad, össze retorikai fordulatával, könyörgéseivel, nemzetépítő vízióival.
Éppen Orbán elmúlt hat éve tette végérvényesen igazságbeszéddé.” – írja
Gréczi Zsolt a blogjában 2016. május 26.-án.
http://sztarklikk.hu/greczy_blog/az-oszodi-igazsagbeszed/266051#
[4] Bihari Ádám: „Őszöd:
igazságbeszéd vagy morális szenny”, HVG, 2016. május 26., a világhálón lásd
itt:
http://hvg.hu/itthon/20160526_gyurcsany_ferenc_oszodi_beszed_2006_majus_26_mszp_kormany#rss
[5] Nem állítom, hogy az említettek
életműve nem adott erre alkalmat. De Petőfit jakobinus megindulásai dacára
elsősorban lángoló nemzet- és hazaszeretet jellemezte, Ady kártékony
publicisztikája és szabadkőműves megrendelésre írott versei mellett
gazdagította azon művek számát is, melyekből a felnövekvő generációk magyar
büszkesége táplálkozhat, József Attila pedig messze több volt, mint
„osztályharcos proletár költő”.
[7] Bihari Ádám: Őszön:
igazságbeszéd vagy morális szenny,
http://hvg.hu/itthon/20160526_gyurcsany_ferenc_oszodi_beszed_2006_majus_26_mszp_kormany#rss
[8] Álljon itt egy rövid passzus az SZDSZ-hez mindenkoron
közelálló „Hetek” című lapból, mely jól visszaadja a kampány hangulatát: „az SZDSZ a Jobbik támadására építette fel
kampányát. Óriásplakátjain a „Ki lesz a harmadik erő?" szlogennel és
szimpatikus liberális, illetve ellenszenves szélsőjobbos portrék
szembeállításával igyekszik hatni a társadalomra. A liberális párt honlapjára
kattintva egyértelműen kiderül, kikre számít a szavazáson: „Egy spangli nem az
őrszobára tartozik", „A melegek azonos értékű tagjai a
társadalomnak", „A bőrszín nem tesz jobb emberré" - olvasható a
célközönségnek szánt rövidfilmek címe.”
Mindeközben a Jobbik „Elfogadja,
hogy Gyurcsányék megússzák a börtönt?", „Hagyja, hogy segélyekkel tömjék a
cigánybűnözőket?" és ehhez hasonló plakátokkal van jelen - legalábbis a
vidéki köztereken. A mariaorszaga.hu oldalon pedig elkészítették a hivatalos
SZDSZ-es plakátok paródiáit. Az egyiken például - a „Ki lesz a harmadik
erő?" szöveg alatt - a Cozma-gyilkosság egyik vádlottja testesíti meg az
SZDSZ-t, míg a Jobbikot a szentkorona. Egy másik plakátparódián egy enyhén
feminin fiú áll a liberális oldalon, míg a Jobbikot egy becsületben megőszült
szerzetes képviseli.”
(Munkatársainktól: „SZDSZ vs Jobbik - Ki lesz a harmadik erő?”, Hetek, 2009. május
8.)
[10]
http://www.origo.hu/itthon/20090716-peto-szerint-antiszemita-toposzokat-ad-elo-retkes.html
[11] Az egészen sajátságos, hogy míg
az SZDSZ nagy öregje és egyik első számú ideológusa, Konrád György elismerte,
hogy Orbán jól kezeli a migránsválságot, a másik nagy SZDSZ-közeli, immár
elhunyt író, Kertész Imre is „öngyilkos, buta liberalizmusról” beszélt a
muszlim térfoglalás európai kezelését illetően, addig az SZDSZ valamennyi
utódpártja a brüsszeli kottából játszik saját szűkebb közösségük távlati érdekeivel
is szembe menve. Közhely de ide tartozik: az igazi homofóbok, szexisták,
rasszisták és antiszemiták a muszlimok között vannak, nem a magyar
konzervatívok között. De ez valahogy nem zavarja őket. Egyelőre.
[12] A szöveg Schmidt Mária blogján
jelent meg, 2016. szeptember 9.-én.
(http://latoszogblog.hu/blog/oszod_ujratoltve)
[13] Sokan vádolják a Jobbikot azzal,
hogy magára hagyta a Gárdát. Érdekes kérdés, hogy mit tenne ma Vona Gábor, ha a
Fidesz nem követi az MSZP-s kurzust a Gárda vonatkozásában és működni hagyja
legalább mozgalom utódszervezeteit, melyekre a bírósági döntés értelemszerűen
nem vonatkozott. Tény, hogy a Gárdán esett justizmord orvoslása Fidesznek nem
állt érdekében s nem is tett ezért semmit, sőt, folytatták a gárdisták
zaklatását. Ez pedig nem jön rosszul a néppártosodó Jobbik vezetésének.
No comments:
Post a Comment