Az átlátszó Neptun

Az erdélyi magyar politikatörténet ős-bűne a Neptun-ügy, amiről az elmúlt több mint negyed évszázadban rengeteg szó esett. 

Mi is történt akkor?

Az RMDSZ három élvonalbeli politikusa (Frunda György szenátor, Tokay György képviselőházi frakcióvezető és Borbély László képviselő) a Szövetség legitim szerveinek (Ügyvezető Elnökség, SZKT) felhatalmazása nélkül vett részt az Iliescu-féle nyíltan magyarellenes román hatalommal folytatott tárgyalássorozaton, melynek célja a román kisebbségpolitika nyugati népszerűsítése és legitimálása volt Románia Európa Tanácsi felvétele előtt.

A tárgyalók fittyet hányva az RMDSZ autonómia-programjára, alkalmat adtak a mélyen magyarellenes román kormányzatnak arra, hogy kisebbségbarát színben tündököljön. Magyarán az országra nehezedő bizonyítási kényszert nemhogy növelték volna, de kifejezetten csökkentették.

Később, 1996-tól az egész RMDSZ-politika átállt erre a logikára: kiszolgálni a román hatalmat, támogatni azt külpolitikai síkon, anélkül, hogy cserébe létünket alapjaiban érintő közjogi jogosítványokat, magyarán autonómiát kapjunk.

A Neptun-üggyel foglalkozott az „Átlátszó” nevű honlap erdélyi permitációja is fél évtizeddel ezelőtt, akkor írtam az alábbi szöveget.

A blogra most került fel.

Sajnos mit sem vesztett aktualitásából, az RMDSZ politikai vonalvezetése nem sokat változott, autonómia-ügyben éppenséggel semmit.

Az átlátszó Neptun

Az „átlátszó.hu” erdélyi permutációjának szerkesztői a honlap első publikáció-sorozatának témájául olyan kérdést választottak, melynek aktualitása nem évül el mindaddig, míg az erdélyi politikát keresztbe metszi a román hatalomhoz való viszony mentén húzódó alapvető törésvonal, míg lesznek olyan képviselői közösségünknek, akik többet szeretnének a román hatalom által cenzúrázott és koreografált látszatképviseletnél, míg a zsoldos-logika nem uralja el teljesen a politikai térképet.

Más szóval, míg elég magyar él Erdélyben, ahhoz, hogy kitermeljen magából egy olyan csapatot, mely tagjai számára nem az egyéni érvényesülés a cél, hanem a közösség képviselete.

A Neptun-ügyről sok mindent leírtak már az elmúlt huszonkét esztendőben, két mondatot azért szánjunk a politikatörténeti vonatkozásnak. Neptunban az RMDSZ három élvonalbeli politikusa mandátum nélkül tárgyalt a román hatalom képviselőivel egy amerikai szervezet, a PER (Proiject On Ethnic Relations) moderálása mellett, s adott alkalmat a román félnek arra, hogy minden érdemi engedmény nélkül kisebbségbarát színben tetszelegjen.  Mindez 1993 júniusában történt, nem sokkal az ország Európa Tanácsi felvétele előtt, amikor nem csökkenteni kellett volna a Romániára nehezedő bizonyítási kényszert, hanem növelni azt.

A most nyilvánosságra került anyag s az „Átlátszó” nyolc részben lehozott rezüméje (a 9. bejegyzés a dokumentumgyűjteményt tartalmazza) nem rajzolja át alapvetően az eddig ismert képet. Talán új megvilágításba helyezi a jóhiszeműség kérdését, de e problematika nemzetpolitikai szempontból soha nem volt alapvetően releváns.

Egyik oldalról a kártétel, mely az erdélyi magyar ügyet a Neptun-gate révén érte, független a részvevők jó- vagy rosszhiszeműségétől. Ráadásul három évvel később teljességgel irrelevánssá vált e kérés, hiszen 1996. november 28.-án az egész szervezetet állították neptuni pályára, fittyet hányva hivatalos programnak, autonómiának, nemzeti önkormányzatnak.

Másrészt a neptuni hármak addig és az után is az önálló, magyar érdekű autonomista politika és e politikát követők kérlelhetetlen ellenfeleiként nyilatkoztak meg. Politikai pályájuk megítélésének szempontjából mellékes az, hogy mennyire voltak tisztában azzal, hogy a neptuni tárgyalássorozat a román kirakatpolitika érdekeit szolgálja, hiszen ezt a kirakatpolitikát szolgálták azelőtt is, és azután is.

Az „Átlátszó” sorozata előtérbe állítja a szervezőket is. Az Egyesült Államok külpolitikai szemléletének a boszniai háború kapcsán lezajlott paradigmaváltásról nem sokkal a Neptun ügyet követően Borbély Imre írt politikai tanulmányt, kiemelve, hogy míg korábban az emberi és kisebbségi jogok képezték az amerikai megközelítés lényegét és ezt az értékegyüttestakár destabilizáció veszélyének vállalásával is képviselte az amerikai külügy (legalábbis retorikai szinten), addig a boszniai háború hatására a stabilitás került előtérbe, akár az emberi és kisebbségi jogok sérülésének árán is. A feltárt anyag mindezt szépen aláhúzza.

„Adunk 1-2 millió dollárt, három bombának az árát, és akkor talán elkerülhetjük a háborút” - foglalja össze az amerikai logikát az egyik interjúalany. Más kérdés, hogy mennyire volt reális veszélye a fegyveres konfliktusnak Erdélyben.

Tokay György neptuni fogadkozását, miszerint „Erdély nem Jugoszlávia és nem is lesz Jugoszlávia” nem tartottuk anno szerencsésnek, hiszen az lett volna a szerencsés befejezése a mondatnak, hogy „amennyiben biztosítják az erdélyi magyarság háromszintű közösségi autonómiáját”, de ez a befejezés elmaradt.

Viszont, ha tárgyilagosan elemezzük a kérdést, akkor azt láthatjuk, hogy a rendszerváltás után véres összecsapások akkor voltak, amikor ebben a román hatalom érdekeltnek vélte magát és megszervezte azokat (bányászjárások, vásárhelyi pogrom).

A magyar fél mindig is kerülte mind a kérdés fegyveres megoldását, mind az azzal való fenyegetést, aminek számos oka van, legfőbb közülük a számunkra kedvezőtlen erő-asszimetria. Kiderült az anyagból, hogy LarryWatts, a PER elemzője, aki a nyilatkozók szerint akár több titkosszolgálatnak is ágense lehetett, a román álláspont felé hajlott mindvégig és felháborítónak tartotta, hogy az RMDSZ Csapó Józsefet is beválasztotta az atlantai delegációba.

Miközben mit lehetett Csapó doktor szemére vetni?

Csak annyit, hogy következetes híve az autonómiának. Innen is látni, hogy a PER, miként egyébként több anyagból is kiderül, nem a kisebbségi kérdés megoldására törekedett, hanem tüneti kezelésre, „stabilitásra”.

Ami ugyebár élesen ütközött és ütközik a magyar érdekkel.

Nem meglepő, de új információ, hogy a kollektív jogok mentén való érvelésről maguk a magyar delegációtagok mondtak le 1993 tavaszán a Gerzensee-i találkozón, holott ekkor már érvényben volt az autonómiaprogram.

A mandátum kérdésére vonatkozóan Allan Kassof, a PER vezetője azt állítja, hogy az RMDSZ delegálta a magyar részvevőket, beleértve a neptuni hármakat, a „mi fiainkat”. Domokos Géza elnökségének idején akár elnöki mandátummal is bírhattak a tárgyalók, sőt, egyik tárgyaláson maga az elnök is részt vett, de az is biztos, hogy Domokos nem tartotta fontosnak informálni az autonomista többségű Országos elnökséget (erről az elnökség tagjai közös nyilatkozatban tájékoztattáka közvéleményt a Neptun-bombafelrobbanása után, cáfolva a hármak védekezését arról, hogy ők beszámoltak az RMDSZ vezetőségének).

Szintén új információ, hogy részvevők anyagi juttatásban is részesültek, amiből kiemelkedik 2400 dollár értékű számítógép, aminek Frunda György volt a kedvezményezettje. Az Átlátszó szerkesztője szerint ez akkor megfelelt két évi nettó átlagfizetésnek. Nem kívánom cáfolni a számítást, a lényeg az, hogy aprócska protokoll-ajándéknál jóval nagyobb gesztus volt ez, mely a korrumpálás szándékát is felvetheti s nem kell nagy rosszindulat ahhoz, hogy a harminc ezüstpénz csörgését asszociáljuk az ajándék-számítógép duruzsolásához.

Egy dologban csak egyetérthetünk Allan Kassof-fal: „Véleményem szerint a PER legnagyobb sikere az, hogy 1995 után négy évig az RMDSZ részt vett a kormánykoalícióban, ez pedig lehetőséget adott a közvetlen tárgyalásra a román féllel. Ezen felül egy olyan protokollum-rendszert sikerült kifejleszteni, mely lehetővé tette az RMDSZ számára, hogy akár ellenzékből is a kormánnyal együtt dolgozzon a magyar közösséget is érintő kérdésekben. Ez a PER-találkozók eredménye.”

Helyben vagyunk.

A PER folyamatnak és a neptuni tárgyalásnak a következményét magam is ebben látom megragadhatónak. A kormányzati szerepvállalásban és mindabban, amivel ez a tragikus lépéssel együtt járt.

A román euroatlanti csatlakozás ingyenes támogatásában, az önálló külpolitika feladásában, a belső választás,a nemzeti kataszter összeállításának elmaradásában, az autonómia-statútumok kérdésének ad acta tételében, a társadalomszervezés elakadásában, azönkormányzatkénti működés fokozatos pártelvűsítésében.

A PER munkatársai elégedettek lehetnek, sikerült semlegesíteni az erdélyi magyar nemzeti önkormányzatot, betagolva azt a román hatalmi gépezetbe, az erdélyi magyarság vészes fogyásapedig megkíméli mind a magyar, mind a román, mind pedig az amerikai szereplőket a távlati megoldásokon való gondolkodás kényelmetlenségétől.

Erdélyi Napló, leadva 2015. február 16.