A Jobbik útja az őszinte nemzetszolgálattól a globalista zsoldig

Kiadás előtt áll a Kárpátia Stúdiónál egy szöveggyűjtényem, mely a 2016 és 2019 ősze között megjelent azon írásaimat foglalja kötetbe, melyeknek főszereplője a legújabbkori magyar történelem legnagyobb politikai pálfordulását (valójában saul-fordulását) elkövető párt, a Jobbik.

Ezért lett a kötet címe "A Jobbik színeváltozása".

Addig is, amíg a járvány elmúltával visszaáll az élet a régi kerékvágásba, gondoltam közzéteszem a kötet előszavát, mely összefoglalja a Jobbik történetét a kezdetektől a mai politikai prostitúcióig.

A Jobbik útja az őszinte nemzetszolgálattól a globalista zsoldig 

A második világháború a magyarság számára sokszorosan tragikus következményekkel járt, melyeknek csak egy része közismert. Köztudatban vannak a háborús veszteségek, a civil áldozatok, a visszanyert területek ismételt elvesztése, a háború utáni jogi köntösbe öltöztetett osztályalapú leszámolás, a politikai alapú kivándorlás, melynek során a nemzet legjobbjai távoztak, elvégre nekik volt félnivalójuk a berendezkedő sztálinista államhatalomtól.

Arról viszont kevés szó esik, hogy milyen távlati kihatásai voltak és még vannak annak, hogy két generáció nőtt fel egy olyan rendszerben, mely a nemzeti öntudatra nem építeni igyekezett, mint teszi ezt egy normális államvezetés, akkor is, ha kommunista, hanem kifejezetten aláásni, tönkretenni igyekezett azt.

A nemzeti gondolattal szemben ellenséges, jobb esetben érzéketlen káderek elárasztották az államvezetést és a kulturális életet. Azokat a XX. századi szerzőket, akiknek a művei a nemzeti büszkeség kútforrásai lehettek volna, Szabó Dezsőtől Tormay Cecile-en át Wass Albertig egyszerűen betiltották, olyanokat propagáltak, akik a kozmopolitizmust hirdették nyíltan vagy fű alatt (Szilvási, Berkesi stb.), legnagyobb költőink műveiből igyekeztek az osztályharcos, internacionalista elemeket kiemelni eltorzítva életművűket (Petőfi, Arany, Ady, József Attila). Kifordították önmagából a magyar történelemoktatást, hősökből és nemzeti nagyságokból diabolikus figurákat kreáltak (Horthy, Gömbös, Imrédy, Bárdossy, Hóman), a magyar történelem legnagyobb nemzetárulóiból, a konszolidálódó magyar államhatalom ellen szerb katonai szövetséget kereső és a hatalmat szerb szuronyok élén megragadni óhajtó Károlyi Mihály és Jászi Oszkár-félefigurákat példaképet, hőst próbáltak faragni.

Ez a fő oka annak, hogy 1990 után a nemzeti kormány ellen heccelt választói tömegek 1994-ben ismét hatalomba emelték a baloldalt, mely lényegében nem tett mást, csak felcserélte az igazodási pontot. Addig Moszka érdekeit képviselte saját népével szemben, onnan kezdve a London - Brüsszel - New York háromszög érdekeit, ha úgy tetszik, a globális világhatalmatszolgálta ismétcsak a magyar érdekkel szemben.

Ez a hatalmi konglomerátum a sors különös kegye folytán elvesztette a választást 1998-ban, mondhatni elcsúszott egy banánhéjon, úgy, hogy kezében volt nemcsak a hatalom, de a sajtó 80%-a is. Emellett ekkor jutott be a parlamentbe a Magyar Igazság és Élet Pártja is, mely a nemzeti öntudat regenerálását elsőrendű feladatnak tekintette, s jelszava az volt, hogy „sem nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar”. Gyakorta nevezték őket nemzeti radikálisoknak.

Az első Orbán kormány idején a nemzeti oldal lélegzethez jutott, annál inkább, hogy az SZDSZ-es sajtó által bejáratott kommunikációs panelek, melyekkel lejáratni igyekeztek az MDF-t, a Horthy korszak restaurálásának kísérletétől elegészen az antiszemitizmus rágalmáig a Fidesz-szel szemben nem működtek.

E nemzeti építkezés által jellemzett korszak elején, 1999-ben alakult meg egyetemista szervezetként a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik), mely a MIÉP 2002-es parlamentből való kiesése után, 2003-ban a nemzeti radikálisértelmiség jelentős részének támogatása mellett párttá alakult Jobbik Magyarországért Mozgalom néven.[1]Az új párt ismertsége és népszerűsége rendkívül alacsony volt, de remélni lehetett, hogy sikerül felépíteni egy olyan szervezetet, mely átmenti a szalonképes oldalra a nemzeti radikalizmus lényegét, a dogmamentes nemzetépítés gondolatát[2].

Jómagam ekkor kapcsolódtam be a szervezet életébe, az akkor még alelnöki tisztséget betöltő Vona Gábor felkérésére elvállaltam a párt nemzetpolitikai kabinetjének vezetését, mely tisztséget 2006 elejéig láttam el, amikoris jeleztem az elnökség fele, hogy aradi lakosként a továbbiakban nem tudom vállalni a rendszeres fővárosi ülésezést, legfeljebb e mailen tudom vezetni a kabinetet. Ez nem egyezett az ő elképzeléseikkel, így átadtam e tisztséget elődömnek, Szávay Istvánnak. A pártot továbbiakban is támogattam, amiben tudtam, mivel mindenki, akit csak ismertem vagy megismertem e közösségen belül, hithű nemzetszolgálónak tűnt, legközelebbi fővárosi barátaim jelentős része is csatlakozott az új nemzeti erőhöz. A később induló Barikád internetes honlapon saját rovatom is volt, mely a honlap 2011-es átszerkesztésével szűnt meg.

2006 forró őszét követően a szervezet egyre nagyobb ismertségre és népszerűségre tett szert. A Magyar Gárda 2007-es megalakulása is sokat segített ebben. Nem lehetett tudni mekkora erőt képvisel a párt, az is kérdéses volt, hogy képes lesz-e megugrani a parlamenti küszöböt.

2009-ben Vona Gábor felkért, hogy vállaljak el egy be nem jutó helyet a párt Európai Parlamenti listáján. Igent mondtam, hiszen a Jobbik pont azt képviselte, amiben mindig is hittem: a vegytiszta nemzeti gondolatot. A párt wikipédia oldalán remek összefoglalót olvashatunk ma is a 2007-ben meghirdetett Bethlen Gábor programról,amely szerint „Magyarországot az 1944-es német megszállással térítették le a jogfolytonosság útjáról, ezért az azóta fennálló „alkotmányossági válság” megoldására a Szent Korona-tanra épülő alkotmány visszaállítása szükséges. A program egyebek mellett követeli a stratégiai fontosságú ágazatok államosítását, a privatizáció felülvizsgálatát, a „társadalmi asszimilációra nem alkalmas csoportok tömeges bevándorlásának megállítását”, az egyházi esküvő állami anyakönyveztetését, kötelező erkölcs- vagy hittanoktatást az általános és középiskolákban, az árpádsávos zászló össznemzeti jelképpé nyilvánítását, a rendőrségen belül szervezeti egységet a „cigánybűnözés” megállítására”. Mindehhez hozzávehetjük többek között azt is, hogy a szervezet a kezdet kezdetétől támogatta a magyar állampolgárság kiterjesztésének a követelését, amit a köznyelv a külhoni magyarok kettős állampolgárságaként szokott emlegetni.

A párt szép eredménnyel jutott be 2009-ben az Európai Parlamentbe, majd 2010-ben az országgyűlésbe. Nagyjából[3] tartották is a vonalat 2016-ig, amikor a politikájuk gellert kapott. Hogy mennyiben volt ez a Simicska Lajossal kötött szövetség hatása, mennyiben belsőleg is elfogadott téves stratégia vagy netán ügyesen elhelyezett globalista ügynökök tevékenykedésének eredménye, nem tudni. Olyan feltelezést is hallottam privát beszélgetésekben, hogy Vona belépett a szabadkőművesek közé és azok utasították arra, hogy vigye át a pártot a baloldalra. Ki tudja mi igaz mindebből? Akik azért rokonszenveztek a Jobbikkal, mert őszinte, feltétel nélküli, hithű nemzetszolgálókat láttak bennük, azok máig keresik a miérteket.

Ami tény, az az, hogy a Jobbik 2016 nyarától kezdve már nem a nemzet ellenségeit, az SZDSZ és az MSZP utódpártjait tekintette fő ellenfélnek, hanem a nemzeti kormányt, melynek egyébként 2010 után több előterjesztését megszavazta, de 2011-től egyre többet támadott, mikor okkal, mikor ok nélkül.

2016 nyarától nemcsak a kormányt tartották össztűz alatt, de ismételten egységfrontot alkottak a magyarellenes baloldallal nemzeti sorskérdésekben. Részt vettek a kormány elleni hangulatkeltésben a kvótaügyi népszavazás kampányában, Vona Gábor azt hirdette, hogy ha érvénytelen lesz a népszavazás, akkor Orbán Viktornak le kell mondani, amivel evidens módon azt üzente a kormány ellen heccelt szavazóinak, hogy maradjanak otthon.

Miután a népszavazáson részt vevők aránya elmaradt az 50%-tól, de az urnákhoz járulók elsöprő többsége, 3 362 224 választó a kvóták ellen és a magyar szuverenitás mellett voksolt, ami az érvényes szavazatok 98,36%át jelentette, a magyar érdek azt diktálta, hogy ez legyen kommunikálva. Vona Gábor viszont Gyurcsány Ferenchez hasonlóan lemondásra szólította fel a miniszterelnököt.

De a megbocsáthatatlan hibája a Jobbiknak az volt, hogy képviselői nem szavazták meg a kvótaügyi alkotmánymódosítást, majd kajánul megjegyezték, hogy Orbán meggyengülve megy Brüsszelbe. Eladdig ehhez hasonló politikát csak az MSZP – SZDSZ tandemtől láttunk. Meggyengítjük a kormányt, miközben a nemzetközi figyelem az országra irányul, egy olyan ügyben, melyben a lét a tét, majd azon kéjelgünk, hogy a miniszterelnök meggyengülve megy tárgyalni a globális világhatalom elitjének egy részével, többek között azért, hogy a mi gyermekeink és unokáink élhető körülmények között, egy keresztény és magyar országban nőhessenek fel.[4]

Ezek után inkább szimbolikus jelentősége van annak, hogy a Jobbikosok elsiratták a Népszabadságot, képesek voltak a sajtószabadság sérelmét emlegetni egy gazdasági okokból bebukott, a közvéleményt évtizedekig mételyező nemzetellenes sajtóorgánum kapcsán. Mi több, választási győzelmük esetére a sajtószabadság visszaállítását ígérték a Népszabadság megszűntén kesergő nyilatkozatukban. Mégis hogyan képzelték ezt? Közpénzből akarták feltámasztani a veszteséges balos szócsövet?

Ennél sokkal nagyobb volt a jelentősége annak, hogy odaálltak a nemzetellenes tábor mellé a Soros-féle agymosoda, a CEU ügyében.

Nálam ekkor telt be a pohár, megírtam azt a kis Facebook bejegyzést[5], mely igen nagy port kavart, átvette a 888, ismertette a Pesti Srácok, módosítás nélkül közölte Bayer Zsolt a blogján, interjút kért tőlem a M1, a Magyar Hírlap és a Demokrata.

Persze, tudtam, hogy eszközként használnak azzal a párttal szemben, melyet bár párttag soha nem voltam, de kívülről támogattam mindaddig, míg a magyar érdekeket szolgálta. Ez nem volt ellenemre.

Ez a párt már nem az a párt volt.

Ez a párt feladta eredeti céljait, elveit, vallott értékeit. Ez a párt ismételten a globális világhatalom helyi lerakatának az oldalára állt a primér magyar érdekekkel szemben.

A 2017 áprilisáig elkövetett ismételt nemzetárulás előrevetítette mindazt, ami következett, a nemzet ellenségeivel való nyílt összeborulást, a kormány nemzetépítő igyekezetének szabotálását[6].

A Jobbik pálfordulásának egyenes következménye volt a párt 2019-es EP választáson elért 6,5%-os eredménye. De a következmények sajnos sokrétűek, és máris érezhetjük romboló hatásukat.

A Jobbiktól remélni lehetett, hogy jelentős szerepet tölt majd be a felnövekvő generációk nemzeti szellemű szocializációjában. Ehelyett, hála a 2016-os fordulatnak, legfeljebb tercelhet a Momentumnak a módszeres nemzetrontásban és félrenevelésben.

A Jobbik saját médiájában olyanok kapnak megszólalási lehetőséget a Gyurcsány-párthoz frissen csatlakozott Kálmán Olgától a bevándorláspártiságot nyíltan felvállaló Hont Andráson keresztül a csont-SZDSZ-es Para Kovács Imréig, akiknek nemhogy a nemzeti gondolkodáshoz semmi köze, de e világlátásnak az esküdt ellenségei.

A Jobbik „migránsozásról” és „sorosozásról” beszél, miközben szónokai pontosan tudják, hogy az egész keresztény fehér léte kultúra forog végveszélyben, hogy egymás után esnek el európai nagyvárosok, hogy egyre több nagyváros és kerület válik élhetetlenné az iszlám térfoglalás miatt. Hogyne tudnák, hiszen a hódító szándékkal érkező, felsőbbrendűségi tudattal átitatott betolakodók nyíltan megmondják, hogy Allah nevében uralmuk alá akarják hajtani kontinensünket, hogy eszük ágában sincs a befogadó társadalom normáihoz idomulni, hogy ha tehetik, ránk fogják kényszeríteni a maguk barbár szokásrendszerét. Érdemes belegondolni abba, hogy iszlám országokban embereket végeznek ki a hitükért illetve az iszlám normák megsértéséért. Hogy az iszlám tanok szemben állnak mindennel, ami az európai gondolkodást és államépítést lényegét jelenti: az állam és egyház szétválasztásával, minden ember egyenlő méltóságával, a szólás-, sajtó-, lelkiismereti és vallásszabadsággal, a nemek közötti egyenlőséggel, az egyén önrendelkezési jogával, a kölcsönösség és igazságosság alapeszméivel.

Soros Györgyről is tudta minden Jobbikos, hogy a nemzeteket felszámolni igyekvő globális világhatalom egyik fő látható képviselője, mégis beszálltak a baloldal azon manőverébe, mellyel nevetségessé, hiteltelenné kívánta tenni a kormány jogos Soros-bírálatát. „Ellenségkép-gyártásról” szónokoltak a Jobbik képviselői, miközben pontosan tudták, hogy Soron nem pusztán „ellenségkép”, hanem ellenség. Könyörtelen, gátlástalan, céltudatos és hatalmas.[7]

A Jobbik, ha tartja a vonalat, ha a kormány bírálatát megtartja a jogos, nemzetpolitikai alappal bíró kritika tartományán belül[8], megmaradhatott volna a nemzet lelkiismeretének a szerepében és fokozatosan a győzelemre is esélyessé válhatott volna. Ehelyett beállt a baloldal mellé, ami meghozta az idei önkormányzati választáson a maga rothadt gyümölcsét, a nemzetellenes oldal elhódított a nemzeti erőktől egy sor nagyvárost, Budapesten megbukott egy kitűnő városvezető, visszatért a múlt, azok a levitézlett baloldali figurák, akiket reméltük, hogy már soha többé nem látunk.

Aki azt remélte a Jobbik 2016-os manőverétől, hogy ezzel sikerül a baloldalról a nemzeti oldalra átvinni szavazótömegeket, az láthatja, hogy ennek a fordítottja történt: nemzetben gondolkodó emberek támogatnak globalista, nemzetellenes jelölteket.

E kötetbe összegyűjtöttem a 2016 nyarától 2019 őszéig megírt olyan belpolitikai elemzéseimet, melyeknek kiemelt szereplője a Jobbik.

Aki elolvassa, végig követheti egy jobb sorsa érdemes párt színeváltozását, önfeladását, láthatja, miként vált a nemzeti oldal legkarakteresebbnek tűnő pártja a globalista nemzetellenes erők zsoldosává. Kiderül, mire képes a szűklátókörűség, a karrierizmus, az értéksemleges pártlogika, az elvi megfontolásokat félreseprő zsákmányszellem, ha kellő erkölcsi gátlástalansággal párosul.

Borbély Zsolt Attila

Nagybánya, 2019. november 19.

---

[1] Az Inconnu-s Molnár Tamás által szervezett Visegrádi Disputa elnevezésű nemzetstratégiai konferenciák (három ilyen rendezvény volt, egy 2002-ben, egy 2003 tavaszán s egy pedig ugyanazon év őszén. A 2003-as rendezvényeken jómagam is felkért előadó voltam) lényegében a Jobbik szellemi holdudvarát rajzolták ki. Néhány név a 2003-as előadók közül: Gyurkovics Tibor, Hegedüs Tamás, Lovas István, Székelyhídi Ágoston, Usztics Mátyás, Zacsek Gyula. De 2002-ben az előadók között volt a Fidesz jobb-szárnyának több ikonikus figurája is: Bayer Zsolt, Tellér Gyula, Tóth Gy. László is.

[2] 2006 után a szalonképesség megőrzése helyett a tabudöntögetés, a problémák köntörfalazás nélküli megfogalmazása vált dominánssá a párt kommunikációjában. Ezt 2013/14-ben igyekezett az elnök visszafogni. Az ekkor indult néppártosodást sokan összekeverik a 2016-os politikai irányváltással, holott a kettő között nincs szükségszerű összefüggés. A Jobbik előbb a formát cserélte le, de megőrizhette volna a tartalmat. 2016-tól egyre inkább a nemzeti tartalom szenvedett csorbát, ahhoz, hogy mára a Jobbik egyike legyen a globalista, nemzetellenes pártoknak.

[3] Nagyjából, mondom, mert voltak 2016-ig is nem különösebben jelentős elvtelenségek, például a vasárnapi boltbezárás kapcsán a népszerűség-hajhászás motiválta elvtelenség és álláspontváltoztatás, a kockás inges tanügyi demonstráció támogatása. De ezeknek messze nem volt olyan súlya, mint a migránsügyi vagy CEU-ügyi nemzetárulásoknak.

[4] A Jobbik érvelése a letelepedési kötvényekkel olyan szemfényvesztés volt, amivel sikerült megtéveszteni a párt híveinek jelentős részét. Az alkotmánymódosítás meg nem szavazása volt a cél, a kötvények ügye pedig az ürügy. A kérdést részletesen tárgyalja Gaudi Nagy Tamás e kötetben is olvasható írása.

[5] E kötetben természetesen e kis írás is helyet kapott az „analóg” sajtóban megjelent valamint az EMNT belső nyilvánosságának szánt szövegek mellett.

[6] E témakörben a legdurvább megnyilvánulás Gyöngyösi Mártonhoz köthető, aki szerint „a magyar kormány azt gondolja a magyar fiatalokról, hogy „szaporítani való haszonállatok”, akiket, ha jól kitömnek hitellel, akkor produkálják a szükséges gyerekszámot”. Ez még az SZDSZ-en belül is csak legmilitánsabb, leginkább magyargyűlölő figuráknak a hangja.

[7] Soros György nemzetellenes tevékenységéről köteteket lehet olvasni az interneten. Ezek közül is kiemelkedik Schmidt Mária írása, melyet egyébként bőven idézek e kötetben. Lásd: http://latoszogblog.hu/blog/a_baloldal_sirasoja

[8] Joggal lehet feltenni azt a kérdést, hogy a kormány miért nem állította a filmipart, mint a leghatékonyabb eszközt a magyar nemzeti öntudat újraélesztésének és megerősítésének szolgálatába? Hogy a Petőfi Rádió miért nem játssza a nemzeti rockzenekarok dalait? Hogy miként történhetett meg, hogy 2010 és 2018 között a kormány irányítása alatt működő említett zenei rádió egyszer sem játszotta az Ismerős Arcok egyetlen dalát sem, a lassan második himnuszunkká emelkedett „Nélküledet” sem? E kérdések hosszan sorolhatók, továbbiak olvashatóak Szakács Árpád és Bayer Zsolt „A kultúra diktatúrája” című kötetében, azon belül is leginkább a „Kinek a kulturális diktatúrája?” című cikksorozatban, mely tényekkel adatolja, miként él tovább az SZDSZ-es kultúr-elit a Fidesz érában és miként fertőzi tovább a közgondolkodást közpénzből, kormányzati támogatással.