A családügyi népszavazás valódi tétje

A családügyi népszavazás elbukott a választói érdektelenségen. Elbukott annak ellenére, hogy a feltett kérdésben a társadalom elsöprő többségének van véleménye, s ráadásul azonos a véleménye. Ezt egyébként híven tükrözi a végül urnákhoz járulóknak, a választásra jogosultak mintegy  ötödének a véleménye: az igen 90% feletti eredményt ért el.

Mi is volt a tét valójában?

Az, hogy alkotmányos szinten kerüljön rögzítésre, hogy házasságot egy férfi és egy nő köthet. Két évtizede még ez természetből fakadónak tűnő, említésre sem méltó evidencia volt, ma, midőn a nyugateurópai államok többségében megengedett az azonos neműek házasodása, messze nem az.

Nézzük a magyar vonatkozásokat!

A népszavazás kis híján konszenzust teremtett a magyar pártok között. A Magyar Polgári Párt valamint az Erdélyi Magyar Néppárt határozott állásfoglalásban álltak ki amellett, hogy el kell menni szavazni és meg kell erősíteni igen szavazattal a törvényhozás két háza által elfogadott módosítást.

Az RMDSZ annyit mondott, hogy el kell menni szavazni, hogy miként, azt a választók lelkiismeretére bízta. Eközben Kelemen Hunor szövetségi elnök jelezte, hogy igennel fog voksolni, az ügyvezető elnök, Porcsalmi Bálint viszont keményen kiállta távolmaradás mellett és korlátozónak illetve kirekesztőnek bélyegezte a népszavazás apropóját jelentő módosítást. Markó Béla lényegében ugyanazt tette, egy mellbe verően demagóg és logikátlan sajtónyilatkozatban, melynek keretében sikerült eljusson az egyneműek házasságától a kisebbségi kérdésig, konkrétan a zászlóhasználatig és a magyar iskolákig, azt állítva, hogy ha ez a népszavazás sikerül, akkor majd sorra indulnak kezdeményezések más kérdésekben. Miközben ezt a feltételezést nem igazolja semmi. Markóismét kiállt a polkorrekt „újbeszél”, a globalista világhatalom szándékai mellett, akárcsak az illiberális demokrácia, a nemzetállam és a magyar határon húzódó kerítés kérdésében.

Miről is van szó valójában?

Arról, hogy a háttérben meghúzódó erőcentrum, ami neveznek „szervezett magánhatalomnak”, „pusztító világerőnek”, globális háttérhatalomnak, látványosan arra törekszik, hogy embereket megfossza identitásuktól, az államokat pedig nemzeti jellegüktől. Ami pedig az identitást illeti,  mindenféle identitás szüntelen támadás alatt áll, a vallási, nemzeti s ma már a nemi identitás is.

A hagyományos keresztény-nemzeti világképet már a felvilágosodás óta támadják a társadalommérnökök, a messianizmustól áthatott népboldogítók, a mindent jobban tudó baloldali liberális megmondóemberek. A második világháború óta kialakult egy politikai egyensúly ezen erőket  képviselő liberális, szociáldemokrata, szocialista és kommunista pártok valamint a hagyományos gondolkodást egyre kisebb elkötelezettséggel védelmező kereszténydemokrata erők között. Utóbbiakban sajnálatos módon szárba szökkent egyfajta megfelelési kényszer a másik oldal irányában, ami annak köszönhető, hogy a baloldal lényegében fogantatásától, de a XX. század elejétől nagyon tudatosan, programszerűen törekedett arra, hogy a véleménymultiplikátorok, a média, a művészet, a tudomány és az oktatás szintjén dominanciára tegyen szert. S ebben sikerrel járt. Mára, miként azt a Sargentini jelentésről szóló szavazás, valamint az Európai Néppártnak a bevándorláshoz, pontosabban idegen kultúrájú, asszimilálhatatlan tömegek betelepítéséhez való kétarcú viszonyulása mutatja, a konzervatív erők számottevő része úgy táncol, ahogy a baloldal fütyül. Az egyik oldalon egyre erőteljesebb az offenzíva, a másik oldalon egyre gyengébb az ellenállás. Nem nehéz belátni, hogy miként arra Orbán Viktor Tusnádfürdőn rámutatott, a konzervatív-jobboldali valamint a szocdem-liberális-baloldali erők közötti viszonylagos egyensúly akár örök időkre eldőlhet, mihelyt a muszlimok minden államban 15-20%-nyi szavazóerőt jelentenek majd, már persze addig, míg többségbe nem kerülnek. S ebben az esetben még ennek a Stockholm szindrómás, bátortalan a kereszténydemokrata politikának is vége kontinentális szinten, de előbb utóbb tagállami szinten is. Többek között ez is a globális háttérhatalom és annak egyik legjobban látható és kétségkívül igen nagy hatalommal bíró figurájának, Soros Györgynek a célja.

Ezt akkor is le kell szögezni, ha már a nemzeti oldalon is egyre többen azt hiszik, hogy a „sorosozás” mindössze fideszes propaganda-manőver, hogy „Orbán nagyobb veszély a magyarok szabadságára mint Soros” (Szávay István, Jobbikos képviselő örökbecsű megfogalmazása), hogy Soros Györgyöt emlegetni, mint háttérbeli mozgatót nem értelmiségihez méltó magatartás. (Jó példa erre, hogy a Jobbik frakciójából frissen kizárt Volner János Fidesz-ügynökségét azzal próbálják egyesek igazolni, hogy „már ő is Sorosozik”.)

A valóság épp a fordítottja ennek, értelmiségihez méltó magatartás a tényleges mozgatórugókat keresni, feltárni a rejtett összefüggéseket s nem megragadni a felszínnél, nem bámulni bambán a közélet vetítővásznát, hanem azon töprengeni, hogy ki vetíti nekünk a képsorokat és miért.

Soros György esetében ráadásul dokumentált tények özöne igazolja mindazt, amit a magyar kormány állít, tételesen, hogy Soros az egyik mozgatója Európa muszlim megszállásának, hogy maga gyártja a maga és köre érdeki szerint a közvéleményt és közhangulatot megannyi országban, hogy politikai rendszereket és valutákat képes bedönteni egyéni haszonszerzésből valamint saját világképének egész társadalmakra való ráoktrojálási szándéka által vezérelve.

E hatalmi góc eldöntötte, hogy nem várja ki, amíg a muszlimok többségben lesznek Európában, hanem nekifog és mesterségesen, gőzerővel, gyorsított eljárásban importál évente pár milliót belőlük. Ezzel előbb-utóbb tönkreteszi a nemzeti identitást, mivel tönkreteszi annak intézményes generálóját, a nemzetállamot. Csakhogy nem multikultúrát teremt ezzel, hanem intoleráns, embertelen, agresszív, iszlám monokultúrát. A toleráns, a kölcsönösségelv, az igazság és igazságosság alapértékei mentén orientálódó európai kultúra, ha mindez így folytatódik, ötven év múlva sehol nem lesz.

Ezzel párhuzamosan zajlik a genderháború, ugyanazok által irányítva. Ennek nyilvánvaló célja, hogy az ember még saját nemi identitásában is elbizonytalanodjon. Kapaszkodók, önazonosság, iránytű nélküli tömeget akarnak teremteni, könnyen irányítható alattvalókat, homogén embermasszát.

Akik a minap nem fáradtak ez az urnákhoz, nem fogták fel, hogy mi is a tét, hogy egy történelmi lehetőséget hagytunk ki arra, hogy intézményes létkeretünk, mely tetszik, vagy nem, a román állam, bebetonozza alkotmányos szinten az egyneműek házasságának tilalmát.

Önmagában az egyneműek házassága „mindössze” szakrális dimenzióban a maga természetellenességével sérti a hagyományos értékrendet.

De ennél sokkal többről van szó.

Ez egy kapu, amit ha kinyitunk, jó eséllyel nincs megállás. Érdemes megnézni, hol tart ma Európa nyugati fele. Az egyneműek házasságával együtt jár a gyermekek örökbefogadásának joga, ami már komoly erkölcsi problémákat vet fel. Különösen annak fényében, hogy többesetről tudunk, amikor egynemű párok nemváltó műtétnek vetették alá örökbe fogadott gyermeküket.

S akkor témánál is vagyunk.

Európában a nemváltó műtéteknek nincs ahhoz hasonló megnyugtat jogi szabályozása, mint például a kiskorúakkal való szexuális kapcsolat létesítésének. Ki ellenőrzi azt, hogy egy gyermeknek tényleg valós szándéka, belső igénye a nemváltás, s nemcsak múló hangulat vagy szülői rábeszélés eredménye? A józanul gondolkodók hiába mondják, hogy ilyen műtétre csak felnőttkorban kellene engedélyt adni, ma nemváltó műtétek százaira kerül sorgyermekek esetében is, egyedül Nagy-Britanniában.

Következő lépés pedig a totális véleményterror.

Amikor azokat, akik ki merik mondani, hogy a homoszexualitás természetellenes és egyfajta lelki deformáció, ha úgy tetszik, betegség, amit gyógyítani kéne az egészségességgel egy rangra emelés helyett, kipellengérezik, kirúgják állásukból, derékba törik karrierjüket. Már az egyébként egészséges gondolkodású Magyarországon is volt ennek a jelenségkörnek áldozata. Gyurcsány pártjának egyik  helyi vezetője le merte írni a fentebb állítottakat, másnap a pártelnök jelezte, hogy nem maradhat meg pozíciójában. S biztosak lehetünk abba, hogy ez nemcsak a DK-ra, hanem az egész „felvilágosult” ellenzékre vonatkozik, talán a Jobbik kivételével. Bár, amióta a Jobbik együttműködik Soros embereivel nyilvánosan, közöttük a CEU alapítójával, Teplán Istvánnal, bármi elképzelhető róla, akár e témában is egy 180 fokos fordulat, például a betiltás követelése helyett részvétel a következő Pride-on.

De van ez a horror-történet tovább is: Kanadában törvény van arra, hogy el lehet venni a gyermekét attól, aki nem kellően toleráns gendertémában, Norvégiában és Svédországban a gyerekeiket hagyományos nemzeti, keresztény-konzervatív értékrend szellemében nevelő szülők már régóta azt kockáztatják, hogy az állam elragadja tőlük az utódaikat. Ez már Ceausescut is megszégyenítő rémtörténet. Mert igen borzalmas időszak volt az, embereket vertek agyon például a Székely Himnusz énekléséért, százezreket, tán milliókat terrorizáltak lelkileg, de nem tudok arról, hogy programszerűen, intézményesített módon, bejáratott rutinnal állami gondozásba vették volna a másként gondolkodók utódait. Vélhetően nem vagyok egyedül azzal, hogy inkább az életemet adnám oda, semmint egy terrorállam gondozásába a gyermekemet. 

Mindennek pedig a megkoronázása a tudomány szférájában zajló terror. Hogy addig jutottunk, hogy egyetemi professzorok ellen eljárás indul, ha le merik szögezni azt a nyilvánvaló tényt, hogy a nő és férfi között biológiai különbség van.

Nincs bizonyíték arra, hogy szükségszerűen ez a forgatókönyv, viszont azt látjuk, hogy a gender lobbi, mely behálózza a véleményformálók nem kis részét e térségben is, folyamatosan, gátlástalanul és rendkívül tudatosan, tervszerűen dolgozik s emberei mindent meg fognak tenni azért, hogy e térséget is megfertőzzék. 

Az alkotmánymódosítással a közép-kelet európai szellemi ellenállás egy kőkemény alkotmányjogi bástyával erősödött volna.

De persze nincs minden elveszve, e térség, amint az az illegális bevándorlás kérdésében is megmutatkozik, ellenáll globalista szándékoknak s a küzdelem végeredménye még nem tudható.

Van esély arra, hogy legalábbis e térségben hosszú távon fennmaradjon a görög filozófia, a római jog és keresztény morálon alapuló európai gondolkodás és a keresztény fehér kultúra.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.