Új korszak a kultúrában?

A Kapu című folyóirat nem jellemző módon augusztus-szeptemberi dupla számmal fog jelentkezni. Az alábbi szöveg egy hónappal ezelőtt, augusztus közepe táján készült. A benne feszegetett kérdések még aktuálisak és azok is maradnak. 

A magyarországi kulturális élet nemzeti szelleművé tétele hosszú közdelem lesz, melyben az ellenfelek nem válogatnak az eszközökben, bevetnek minden nyelvpolitikai fegyvert, érveléskerülő technikát, megbélyegzést, karaktergyilkosságot. nemcsak pénzről van itt szó. 

Dehogyis. 

Egy szűk klikk, egy ideológiai kommandó, mely eddig a társadalom életének legfontosabb része felett gyakorolt szinte totális kontrollt, veszélyben érzi hadállásait. És mindent megpróbál, azért, hogy a status quo ne változzon. 

Bízzunk benne, hogy a kormány eltökélt és végigviszi ezt a harcot.

Új korszak a kultúrában?

A politikai uborkaszezon ideje alatt hosszú éveken keresztül a két erdélyi nyári tábor adott témát a közélettel foglalkozó írásoknak határon innen és túl. Egyik oldalról az 1990-ben alapított Fidesz-közeli, júliusban megrendezett Tusványos, mely egy román-magyar értelmiségi fórumnak indult, erős liberális színezettel, s Bálványosról Tusnádfürdőre költözése után vált fokozatosan diáktáborrá, s lett alapprofilja a román-magyar párbeszéd mímelése helyett a magyar-magyar párbeszéd, másik oldalról az EMI tábor, az Erdélyi Magyar Ifjak nevű pártsemleges, karakteresen nemzeti szervezet augusztusi tábora, mely a kezdet kezdetétől a céltudatos, sikerorientált magyar nemzetépítés, a közös magyar sorsalakítás, magyar létesély-optimizálás jegyében került megrendezésre.

Az EMI tábort sokan a Jobbik rendezvényeként sorolták be 2008-tól errefelé, mivel ahogy Tusványoson Orbán Viktor hirdetett programot, az EMI táborban Vona Gábor tette ugyanezt. De mindez csak a felszín. Az EMI és a Jobbik szövetsége természetes volt mindaddig, míg a Jobbik tartotta magát eredeti irányához, mely lényegében a MIÉP eszmei örökségének folytatása volt: „se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar”, avagy ahogy ők fogalmaznak még ma is – tény, hogy 2016 óta minden alap nélkül: „csak a nemzet”.

A Jobbik a dogmamentesnemzetszolgálat pártja volt, de miután 2016-ban egyre egyértelműbben közeledett a nemzetáruló baloldalhoz, már tavaly elbúcsúztak tőle a szervezők. Az már csak hab a tortán, hogy a Jobbik ifjúsági szervezetének a nyári tábora számára éveken át az EMI biztosította a helyszínt, itt pallérozhatták a fiatal jobbikosok elméjüket olyan meghívottak előadásain, mint Jókai Anna, Takaró Mihály, Raffay Ernő,

Harangozó Imre, s még hosszan sorolhatnánk, idén más helyszínen azt a vitát követhették többek között, melynek meghívottai a „XXI századi pártok”, az LMP, a Momentum és a Jobbik prominensei voltak.

Az idei EMI tábor közvetlenül a Tusványosi fesztivál előtt s nem utána került megrendezésre, az eredeti helyszínen, a gyergyószentmiklósi négyes motelnél. Az időjárás idén sem kedvezett a rendezvénynek, de az ifjak állták a sarat a szó szoros értelmében, és öt napon keresztül kitűnő együttesek koncertjein és remek előadásokon múlathatták egyszerre hasznosan és kellemesen az időt. Az EMI tábor politikamentessé vált. Felmerülhetett volna vagy tán fel is merült, hogy meghívják a Jobbik romjain építkező „A Mi Hazánk” mozgalom képviselőit, de nem tették, ami érthető.

Nem elsősorban azért, mert e mozgalom vezetője is együtt menetelt Gyurcsányékkal a magas részvétel mellett, meggyőző többséggel megválasztott nemzeti kormány ellen szervezett tüntetésen, hanem azért is, mert érdemes megvárni, hogy mi lesz ebből a szerveződésből. Konkrétan, hogy mi lesz az alapirány.

Emlékezzünk, a régi, elvhű Jobbikon belül Novák Előd képviselte a karakteres Orbán-ellenes retorikai irányt, amikor még Vona hangtompítóval nyilatkozott a miniszterelnökről, ő akciózgatott olyan fotómontázzsal a magyar parlamentben, mely Orbánt Rákos-frizurával ábrázolta s célja, mint belső forrásokból tudni lehetett, a nagyon is tudatos karaktergyilkosság volt.

A fő kérdés tehát az, hogy „A Mi hazánk” folytatja-e azt az alapvetően elrontott Jobbikos politikát, mely Orbán Viktort és kormányát tette meg elsőszámú ellenségnek. Ez volt az ősbűn nemzetpolitikai szempontból. Ennek volt a következménye a sorozatos nemzetárulás, az ország érdeke ellen való cselekvés a népszavazáson való demobilizálástól a migránsügyi alkotmánymódosítás elbuktatásán át az ismételt Soros mellé állásig. Ennek volt következménye a szövetséges-keresés az SZDSZ szellemi utódpártjai között, s ennek volt következménye, hogy a Jobbik magyarokat uszít magyarok ellen.

S merem állítani, hogy a Jobbikos ellentét-kreálásnak a nemzetpolitikai káramég sokkal nagyobb, mint annak, amit az akkor épp Gyurcsány-vezette MSZP és az SZDSZ művelt a 2004. december 5-i népszavazás idején. Mert utóbbiak a maguk, eleve kozmopolitizmusra, fogyasztói idiotizmusra, nihilizmusra hajló táborát heccelték a határon kívüli magyarok, elsősorban az erdélyiek ellen.

Viszont Vona Gábor a nemzetben gondolkodó emberek táborát osztotta meg, azok közül sikerült nem kevésnek az agyába elültetni az „Orbán a főellenség” címűképtelenséget. S mihelyt Orbán a „főellenség”, egész pontosan „a magyar nemzet fő ellensége”, akkor a magyar érdek ellen cselekvő ellenség mindenki, aki támogatja, leginkább a több mint 90%-ban rá szavazó erdélyiek.

A minap idéztem egy írásomban azt a megdöbbentő tényt, hogy a képtelen és első fokon cáfolatot nyert terrorista-vád alapján jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélt Beke István és Szőcs Zoltán ügyében kibontakozott vita keretében a Jobbik IT Facebook-oldalán a legnépszerűbb hozzászólás így hangzik: „Baromira unom már ezt a székely istenítést! Aki magyar akart lenni, már réges-régen itt él, itt dolgozik és itt adózik! Aki ott maradt, maradjon, román, már nem magyar. (…) Lassan Anglia vagy Németország lesz az unokáink szülőföldje! Megyünk, mint anno az erdélyiek ide. De, még egyszer kihangsúlyoznám, aki ott él, az román állampolgár!” Erre a kézirat lezárásának idején kapott a „szerző” 44 like-ot, míg a józan és egyébként nem Fidesz párti hang, mely arra figyelmeztetett, hogy a választást nem a székelyek döntötték el, kapott 11-et. Ez bizony 4: 1 arány a románozó, a gyurcsányistáknál semmivel sem jobb vagy eszesebb hozzászóló javára. És ez a Jobbik Ifjúsági Tagozata!

Pont azoknak a lelkében végezte Vona legnagyobb rombolást, akik a magyar nemzet egységének hirdetői kellene legyenek, akiknek értékrendjét nem a globalista világhatalom határozza meg, akik affinisak a magasabb eszmék iránt.

Személyes élményeim is vannak ebben a műfajban, nem is kevés: ha az ember az Orbán és az erdélyiek ellen fröcsögőjobbikosok adatlapjára ránéz, mit lát a sok esetben? Nagy-Magyarország ábrázolásokat, Wass Albert idézetet, Árpád sávos zászlót. És nem veszik észre szerencsétlenek, hogy saját értékrendjüket, saját szimbólumaikat, saját nemzetüket gyalázzák meg amikor román-patkányozzák, cigányozzák enyhébb esetben „elhülyülésre az anyaországiaknál fokozottabban hajlamos társadalmi masszának” mondják erdélyi véreiket.

Visszatérve „A Mi hazánk” mozgalomra: felelős hazafiságra van szükség. A felelős hazafiság pedig nem abból áll, hogy ott ártok a kormánynak ahol tudok, hanem abból, amit a MIÉP és a kezdeti Jobbik tett: a konstruktív ellenzékiségben.

Ami pedig az EMI tábort illeti, jó esély van, hogy ez a fórum megizmosodjon, az idei helyszínváltás jó lépés a jó irányba. Nagy szükség lenne Erdélyben egy nagyszabású politikamentes nemzetépítő táborra, ahol az előadók téziseinek nagy részét kőbe lehetne vésni. Úgy hírlik, a tábor kapott a kormányerőktől némi erkölcsi-politikai és anyagi támogatást, ezt kellene megsokszorozni a jövőben a magyar kulturális kibontakozás és a Kárpát medencének a kormányfő által Tusványoson meghirdetett közös felépítése jegyében.

S akkor nézzük Tusványost!

A tábor legjelentősebb, legnagyobb érdeklődést kiváltó programpontja Tőkés László és Orbán Viktor közös előadása. 

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke idén is szélesebb összefüggésekbe ágyazva beszélt a magyar – román viszonyról a szokásos szókimondással. Rámutatott: „A román részről is rengeteg bírálatban részesülő nagy-román centenáriumi jubilálás jobbára nacionalista, nacionálkommunista klisékre épül, központi eleme lévén a magyarságról alkotott hagyományos ellenségkép kultiválása.” Miután fél évtizede országos hajtóvadászat indult ellene a román sajtóban és politikai körökben, amiért felvetette Magyarországnak az erdélyi magyarok felett gyakorlandó, kívánatos védőhatalmi státusát, azóta többször, s nagyon helyesen idén is visszatért erre a gondolatra: „Ebben a tekintetben éppen úgy számítanunk kell Magyarország védhatalmi szerepvállalására, miként az ukrajnai / kárpátaljai magyar testvéreink tehetik ezt.” Szokásoslényeglátásával mutatott rá a problémák gyökerére: „a tovább élő Ceauşescu-doktrína szerint: a kisebbségi kérdés Romániában példás megoldást nyert. Horribile dictu maga a németből asszimilálódott Klaus Iohannis államelnök is ezt üzeni nekünk és a világnak, aki látható módon magyar közösségünknek is a kipusztult erdélyi szászság sorsát szánja.

Az elmondottakra nézve szolgáljon mementóként a fondorlatos székelyföldi terrorper két áldozatának, Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak a galád börtönbe vettetése. Egy pillanatig sem nyugodhatunk, amíg – Ceauşescu diktátor bukása után harminc évvel – újból politikai foglyok ülnek román börtönben!”

Orbán Viktor is hozta szokásos formáját, beszéde egyszerre volt kitűnő, tabumentes elemzés és programadás. Az expozé elején sokan felkaphatták fejüket, mert a nagyívű gondolatsor kampánybeszédnek indult. De ez is helyére került később. Orbán Viktor lényegében elindította a jövő évben esedékes Európai Parlamenti választási kampányt, melynek tétje nem kicsi most, a migránsválság árnyékában.

A beszéd nóvuma és talán leginkább örömteli része az volt, melyben a kormányfő reflektált a Fidesz szellemi holdudvarán belül a kulturális finanszírozás vonatkozásában zajló vitára. Hadd idézzük: „A korszak egy sajátos és jellemző kulturális közeg. A korszak egy szellemi természetű rend, egyfajta közös hangulat, talán ízlésvilág is, egyfajta viselkedési mód. A rendszert, a politikai rendszert általában szabályok és politikai döntések adják, a korszak azonban több ennél. A korszakot inkább kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és társadalmi szokások adják. Most ez a feladat áll előttünk, vagyis kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert. Ezért logikus, legkevésbé sem meglepő, hogy napjaink legizgalmasabb vitája éppen a kulturális politika területén robbant ki. És ez szinte azonnal meg is történt a választások után, ha figyelik a Magyarországon zajló politikai-közéleti vitákat, érthetik, miről beszélek. Szerintem ez érthető, és jól is van így. Mert valóban egy új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség a harmadik kétharmad után, és mi tagadás, szeptembertől nagy változások előtt állunk.”

A jelek szerint Orbán nem várta meg a szeptembert. A bal-liberális, nemzetellenes sajtó azon háborog néhány napja, hogy az óvódákban kötelezővé teszik a nemzeti nevelést, úgy hírlik, inog Pröhle Gergelynek, a Petőfi Irodalmi Múzeum balliberálisokat futtató és legutóbb a Tanácsköztársaság terrorállamának rémségeit relativizáló kiállítást jegyző vezetőjének széke, legfrissebb jó hír pedig a gender-szakok megszüntetése.

Szimbolikus erejű gesztus, hogy épp a Kurultáj impozáns és felemelő seregszemléjére időzítették Kövér Lászlónak, a magyar parlament elnökének s egyben a Fidesz erős emberének köszöntő beszédét, mely épp erre a témára volt kihegyezve.

Két mondatot idéznék belőle. Az első arra mutat rá, hogy mi is történik körülöttünk, hogy milyen céllal igyekeznek elvenni az európai keresztény fehér ember önazonosságát: „Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát. Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik".

A második mondat a legbátrabbak egyike rendszerváltás óta: ”2010 után a magyar választópolgárok felhatalmazása alapján a globálissá váló politikai és gazdasági viszonyok között megerősítettük Magyarország politikai önrendelkezését, 2014 és 2018 között megerősítettük országunk gazdasági önrendelkezését, az előttünk álló időszakban pedig közösen meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését is".

Ez a legfontosabb cél, melynek kiteljesítésére a nemzetben gondolkodó emberek a második világháború utáni baloldali szellemi-politikai tarvágás óta várnak.

Jobb későn lépni a jó irányban, mint egyáltalán. 

Adja a Fennvaló, hogy a Pokol Béla által a kilencvenes évek középén hidrához hasonlított, a gazdaságot, a kultúrát és a politikát egyaránt behálózó, jelentős globalista háttérhatalmi kapcsolatrendszerrel bíró balliberális erőcentrummal sikeresen vegye fel a harcot a kormány.

Borbély Zsolt Attila