Úgy hiszem, minden józan,
nemzetben gondolkodó magyarnak lehet a megmaradt Jobbikosok között néhány
ismerőse, aki élete legnagyobb csalódásai közé tartozik. Többeknek Z. Kárpát
Dániel, biztos van, akinek Sneider, nekem Vona Gábor, Balogh Gábor és Gyöngyösi
Márton.
Vonára nem vesztegetek szót, hosszú
lenne. S lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, mert száz százalékig hitelesnek
éreztem minden gyergyói előadását. Személyesen nem tett rám ennyire jó
benyomást, de hittem a szerepalakításának. Az ő esetét azzal zártam le magamban,
hogy vagy szkizofrén vagy a legjobb színész-politikus, akit ismertem, vagy
mindkettő.
Balogh Gáborral évekig együtt
dolgoztam a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjében, stratégiai gondolkodású, nemzeti
értékrendet való, pengeagyú és jó tollú embernek ismertem meg. Marcival egy társaságába
jártunk, kevesebbet találkoztunk, de fel sem merült bennem, hogy valaha a nemzeti
erőket a nemzetárulóktól elválasztó árok két oldalán fogjuk magunkat találni.
(Félreértés ne legyen, nem mondom, hogy a
Fideszen belül nincsenek olyanok, akik még most is a hajdani SZDSZ
értékrendjét képviselik, sőt, épp most megy ádáz harc a nemzeti és a nemzetietlen
erők között a kultúra témájában. Azt viszont igen, hogy a Jobbik lepaktált a
nyíltan nemzetellenes erőkkel, az SZDSZ szellemi-politikai utódpártjaival az
egyre karakteresebben nemzeti kormány ellen.)
A minap elolvastam Balogh Gábor
militarista metaforáktól hemzsegő, pátosszal átitatott írását arról, hogy a
kormány elleni háborúban ki kell tartani az utolsó leheletig és nem kell
tüzelni a fegyvertársakra.
De kik is a fegyvertársak?
Megmondja Gábor: az
ellenzék.
DK-tól a Jobbikig.
No hát így állunk.
A militarista hasonlatok és
metaforák valamint a pátosz ellen semmi kifogásom, az viszont, hogy Balogh Gábor
ex-SZDSZ-esekkel képzelje magát egy lövészárokban tüzelve a nemzetközi fronton
súlyos harcokat vívó, s minden túlzás nélkül a Trianon utáni Magyarország élén
álló Horthy Miklóshoz hasonlítható Orbán Viktorra, bizony sok volt nekem.
Ezt nem hagyhattam szó nélkül.
A szöveg a tegnapi Magyar Időkben
jelent meg.
A minap erőt vettem
magamon és végigolvastam egykori harcostársam, Balogh Gábor eszmefuttatását
arról, hogy az utolsó töltényig harcolni kell a legitim magyar kormány ellen.
Karöltve bárkivel, meg is nevezi implicit a fegyvertársakat: a teljes ellenzékkel.
Sőt, arra szólít fel,
hogy ne szidjuk az ellenzéket, mert csak rájuk lehet számítani a nemzeti
kormány elleni „szent háborúban”. Mely persze egyáltalán nem szent, hanem
önsorsrontó, mind a nemzeti, mind az állami, mind pedig a szűk értelemben vett
pártérdek szempontjából. (Természetesen a Jobbik érdekéről beszélek, mely önmagából
kifordult politikai erőnek Balogh Gábor a legjobb tollú, legnagyobb
íráskészséggel megáldott propagandistája. Ami történik, az egy szépreményű párt végjátéka,
ami kormányra kerülés előtti politikai prostitualizálódás, az elvi önfeladás
eredménye.)
Igen, így egy kalap alatt, az egész
ballib siserehadat is beleértve veszi védelmébe Balogh a kormányellenes erőket és
hív fel arra, hogy „a hatalomtól független média hagyja már végre békén az
ellenzéket”, mert „aki mindenkire lő, az nem semleges, nem független, nem objektív, hanem
eszelős” . Teszi mindezt egy olyan írásban, mely az általa
vélelmezett sajtószabadság jegyében született a Hír tévé hazatérésének
apropóján.
Nem tesz már különbséget
saját pártja, és a vegytisztán magyarellenes, kezdettől idegen érdekeket
képviselő horda között, akiket nemrég még ők szidtak a leghangosabban.
Ne feledjük, egy olyan
társaságról van szó, mely 2004.december 5-én a határon kívüli magyarok ellen uszított,
tőlük féltette a magyar szociális ellátórendszert, most pedig beengedne az
országba mindenkit válogatás nélkül, a harmadik világ söpredékét, miközben
pontosan tudni lehet, hogy ezesetben rövid időn belül megszűnik Magyarország,
mint magyar ország, élhetetlenné válnak a mindennapok, s azok a jelenetek,
melyeket egyelőre csak a számítógépünk képernyőjén követhetünk, amikor fekete és/vagy
kreol emberek nőket bántalmaznak nemrég még virágzó európai kultúrvárosok
utcáin, esztelenül rombolnak évezredes kulturális értékeket, rendőröket provokálnak,
vernek vagy ölnek, továbbá lopnak, rabolnak, gyilkolnak - adott esetben saját gyermekeiket
a német metrón - nálunk is mindennapossá válnak.
Ezzel a jobb sorsra érdemes
Balogh Gábor, akárcsak pártja, lényegében ugyanazt a „stratégiát” követi, mint
1920 után Jászi Oszkárék a Kis-Antant orientációval.
Utóbbiak a szerbekkel
akartak összefogni, a szerbeket uszították a magyarság ellen, megdöntendő a „diktatorikus”
Horthy rendszert, szerb szuronyok élén akarták megszerezni a hatalmat. S az,
hogy tárgyalásaik sikere esetén azok a szerb szuronyok magyar katonák testébe
hatoltak volna, pusztán járulékos veszteség volt számukra. Mint ahogy az is,
hogy ha netán sikerül a Jobbik-ballib összefogással megdönteni 2022-ben az
Orbán kormányt, akkor az ország könnyedén a globalisták martaléka lesz.
A Jobbik szépen
megmagyarázza majd, hogy engedni kellett minden nemzetpolitikai kérdésben az
SZDSZ utódpártjainak, mert ha bukik a közös kormány, akkor visszajön a Rém, a Főgonosz, a Sorosnál is nagyobb veszélyt
jelentő Orbán Viktor.
Ismerős szöveg, nemde?
Mert sok kétségünk nem
lehet atekintetben, hogy beadnák a derekukat lényegében bármilyen ügyben, ha az
elmúlt két év eseményein végigtekintünk. Ugyan miféle elvi következetességet
várhatunk egy olyan párttól, melynek elnöksége 2015 tavaszán megtárgyalta, hogy
felveti-e hivatalos pártálláspontként a déli határra építendő kerítés ötletét,
majd elvetette azt, mint túl radikális, felvállalhatatlan megoldást? S miután a
kerítés megépült, a párt akkori elnöke előbb arról nyilatkozott, hogy az nem
tölti be funkcióját, s miután bebizonyosult, hogy nagyon is betölti, akkor a
párt propagandagépezete azt kezdte – hazug módon - szajkózni, hogy Jobbikos
ötlet volna a kerítés.
Balogh Gábor azokkal
karöltve menne harcba a törvényes magyar kormány ellen, akik szemeket lőttek
ki, akiknek Szent István jobbja „tetemcafat”, a Szent Korona hol „tökfödő”, hol
„micisapka”, akik hű szövetségesei az egész Európát tönkretevő globalista háttérhatalomnak.
Ne feledjük, e hatalmi gócnak Soros György csak az egyik jól látható s így reflektor-fénybeállítható
figurája.
S tenné mindezt most,
amikor végre úgy tűnik, hogy a magyar kormány feje rászánta magát arra, hogy a
kultúra terén rendet tegyen, hogy a kozmopolita nemzetellenes szellemi kútmérgezőktől
megvonja az apanázst.
S teszi mindezt az az
ember, szembefordulva egykori munkatársaival, barátaival és harcostársaival (nem
mindegyikkel persze, vannak még néhányan, akik a Jobbik roncsain abból élnek
vele együtt, hogy védik a védhetetlent, magyarázzák a magyarázhatatlant) aki a
magyar filmipar egyik legértékesebb műsorának, a Hagyatéknak szerkesztője volt,
aki kilátástalannak tűnő helyzetben végigharcolta a „kisátkost”, a Medgyessy –
Gyurcsány – Bajnai fémjelezte nyolc évet.
Ez ma az egykor volt
nemzeti párt, a Jobbik. Az elvétett irány-okozta elkeseredettség, a
frusztráció, a maga előidézte szorongatott anyagi és jogi helyzet csak fokozza
a bent maradottak agresszióját, irracionalitását, gondolkodásképtelenségét és
gyűlölködését.
A párt hivatalosságai
szerint többen csatlakoznak, mint ahányan távoznak, ami nyilvánvaló
képtelenség, mondhatjuk propaganda-hazugság, de egy pillanatra tegyük fel, hogy
így van, s nézzük meg, hogy kik távoznak és kik jönnek?
A Jobbik Ifjúsági
tagozatának Facebook oldalán nemzeti szempontból önleleplező hozzászólásokat lehet
olvasni a Szőcs – Beke ügyben, pedig ha létezik eset, amikor még egy gyurcsányistától
is elvárható lenne, hogy megszólaljon benne a magyar szolidaritás, akkor ez
éppenséggel az, midőn börtönbe vetnek az egész erdélyi magyar közösség
megfélemlítésének céljával ártatlan magyar embereket, akiket nem mellesleg az
elsőfokú bíróság felmentett a terrorizmus vádja alól. Olvassuk csak: „Hol is élnek ezek a székely atyafiak? Ja, hogy
romániában? Vannak ott törvények, amit az ott születetteknek, és élőknek,
vendégeskedőknek, átutazóknak be kell tartani. Ennyi csak.”(Forrás: https://business.facebook.com/pg/JobbikIT/posts/?ref=page_internal) De
van ennél szebb is: „Baromira unom már ezt a székely istenítést!
Aki Magyar akart lenni, már régesrégen itt él, itt dolgozik és itt ADÓZIK! Aki
ott maradt, maradjon, román már nem magyar. (…) Lassan Anglia vagy Németország
lesz az unokáink szülőföldje! Megyünk, mint anno az erdélyiek ide. De,
mégegyszer kihangsúlyoznám, aki ott él, az román állampolgár!” És erre kapott a Jobbik IT oldalát látogatóktól
44 like-ot, míg alatta egy józan ember, aki arra figyelmeztet tárgyilagos
hangon - s nem a kormánypártot védendő - hogy nem a székelyek döntötték el a választást,
11-et. Nos, hát így állunk azokkal, akik jöttek, és azokkal akiket a Jobbik
kinevel magának. A vita legnépszerűbb hozzászólása (!) szerint magyar az az
erdélyi, aki emigrál Magyarországra s aki ott marad, ahová évezredes gyökerek
kötik, az román.
De nincs min csodálkozni: amint a Jobbik IT táborának előre
beharangozott vitája is mutatja, melyen az LMP, a Momentum és a Jobbik prominensei
ütköztették nézőpontjukat épp Balogh Gábor moderálása mellett, az egykori
nemzeti párt legfőbb szövetségesei továbbra is a Vona Gábor által „XXI. századi
pártoknak” nevezett erők.
Melyek egyébként a gyászos SZDSZ szellemi utódpártjai:
nyíltan hirdetik, hogy támogatják homoszexuálisok házasságának legalizálását,
nyíltan vállalják, hogy szorosabb együttműködést tartanának szükségesnek a
kontinens tönkretételén fáradozó Unióval, bevezetnék az euro-t, lemondva ezzel
a gazdasági szuverenitás egy fontos eszközéről, pont most, amikor a középtávú
cél éppenséggel az Uniótól való minél nagyobb függetlenedés kellene, hogy
legyen.
Simili silimis gaudet.
Összefogunk a nemzet ellenségeivel nemzeti jelszavak és
nemzeti zászlók alatt a törvényes magyar vezetés ellen.
Pont, mint Károlyiék, akik, ne feledjük, a magyar
függetlenség piros-fehér-zöld mázával öntötték le katasztrófa-politikájukat,
prédálták szét az országot s tették volna azt a megmaradt csonka-honnal is, ha
lehetőségük lett volna rá.
Borbély Zsolt Attila
No comments:
Post a Comment