Popular Posts

Monday, March 12, 2018

Békemenet a szuverén Magyarországért



Az első Békemenetet 2012. január 21-én tartotta a Civil Összefogás Fórum.  Bár e szerveződés több jeles értelmiségit tömörít Ifj. Lomnici Zoltántól Bencsik Andráson keresztül Fricz Tamásig, a Békemenethez a legtöbben Bayer Zsolt nevét kapcsolják. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezek a megmozdulások voltak a rendszerváltás óta a legnagyobb tömeget mozgató politikai demonstrációk.
Sokan úgy vélik - beleértve egyes baloldali megmondóembereket is – hogy a 2012-es menetnek szerepe lehetett abban, hogy a globális háttérhatalom (a legtöbben persze nem nevezik nevén a gyermeket, s aki ki meri ejteni a száján ezt a szókapcsolatot, azt egymással versengve bélyegzik meg összeesküvés-elméletek gyártásával) nem szervezett az ukrajnai álforradalomhoz hasonló akciósorozatot Magyarországon.
A szervezők úgy döntöttek, hogy idén március 15-én ismét Békemenetet szerveznek.
Ami fontos és helyes döntés.
Érdemes megmutatni a világnak és az anyaországi közvéleménynek egyaránt, hogy mennyien állnak Orbán Viktor politikája mellett.
Ha a kockázat nem is, de a tét hatalmas április 8-án, s ez szerencsére átjön a kormány kommunikációjából – 2002-vel ellentétben, amikor a Fidesz hitelt adva a közvélemény-kutatásoknak óvatosságból nem kampányolt szinte egyáltalán. 
Amit Orbán eddig a választás tétjének témában nyilatkozott, az csak annyiban kampánykommunikáció, hogy a győzelmet célozza, de ellentétben a legtöbb kampányszöveggel, száz százalékban fedi a valóságot. Az is, hogy a tét nem kevesebb, mint hogy Magyarország bevándorló-országgá válik-e, az is, hogy e forgatókönyv anyagi csőddel és a közbiztonság drasztikus romlásával jár és az is, hogy vagy marad a Fidesz-KDNP kormány vagy a háttérerők által mozgatott bábkormány kerül az ország élére.
Mindeközben Bayer Zsoltot, a menet fő exponensét azzal fenyegették meg, hogy lelövik, a Facebook-on pedig egy sejthető etnikai hovatartozású enyingi egyén azzal fenyegette meg a menetet, hogy 30 autóval mennek fel Budapestre s aki a meneten van, annak a vére fog folyni.
Nem csoda, hogy a szervezők provokációtól tartanak, elvégre a másik oldalnak semmi nem drága, ezt megmutatták akkor is, amikor jogelődeik kommunista színekben akasztották a másként gondolkodókat, s akkor is, amikor demokratikus mezben lövettek ki szemeket.
A megoldás mégsem az akció lefújása, hiszen ezzel a fenyegetőzők elérnék céljukat, hanem az, hogy minél többen ott legyünk a meneten, mert ez a békés felvonulás nem kevesebbről szól, mint Magyarország szuverenitása melletti kiállásról.

Borbély Zsolt Attila 

A szöveg a holnapi Székely Hírmondóban fog megjelenni.

No comments:

Post a Comment

Rejtett globalizmus

    Nemzeti ünnepünkön a fővárosban az ellenzéki erők vezetői taktikusan nem szerveztek külön megemlékezést, ahol csak lézengtek volna az ...