Popular Posts

Monday, January 8, 2018

VBT


A legtehetségesebb nemzeti publicisták egyike, Varga-Bíró Tamás, aki egyszemélyes intézmény, ötletgyár, kiváló dalszerző, szövegíró és előadó is egyben, visszavonul a közírásból.
A történet kezdete az, hogy a Soros-média egyik oszlopos tagja, a 444 előásta korábbi „náci” valamint kormány- és (Orbán-)ellenes megnyilvánulásait. A nácizásba, minő meglepetés, beszállt a Soros-istállóval taktikai szövetségben élő Simicska-média napilapja, a Magyar Nemzet is.
VBT egy blog-bejegyzésben védte meg magát, elkövetve azt a hibát, hogy azt állította, hogy a kuruc.info portál megkérdezése és beleegyezése nélkül vette át Facebookos bejegyzéseit, ami nem volt igaz. Vélhetően abban reménykedett, hogy a kurucosok nem fognak muníciót adni a közös ellenségnek, a 444-nek illetve társainak és lenyelik megvádolásukat. Nem így történt, az érintettek közzétették VBT leveleit, melyekben felajánlja dalait közlésre. A közíró-dalnok újabb tisztázó bejegyzésben elnézést kért a portál szerkesztőitől és bejelentette visszavonulását a közírásból.
Végső soron a nemzet ellenségei győztek, sikerült meghátrálásra kényszeríteni a magyarság egyik szókimondó, lényeglátó tehetségét.
A magam részéről vérlázítónak érzem, hogy Magyarországon ki lehet radírozni valakit a közéletből, aki valamikor, évekkel ezelőtt bizonyos témákat feszegetni mert (a legfőbb vád, a Cyklon B emlegetése VBT dalában nem azonosulás volt a zsidók iparszerű megsemmisítésének gondolatával,  hanem utalás arra, hogy a holocaustból egyesek ipart kreáltak. Erről nem mellesleg Norman G. Finkelstein, aki a  holocaust-túlélők gyermeke alaposan dokumentált monográfiát írt. Elolvasható itt: http://docplayer.hu/15062071-Norman-finkelstein-a-holokauszt-ipar.html), miközben a magyarság szimbólumait és magát a magyar nemzeti közösséget következmények nélkül lehet gyalázni.
Zuschlag ízléstelen viccelődése a vészkorszak áldozatain egy karriert tört derékba - amit nyilván nem bánunk, tekintve a szóban forgó politikus előéletét - viszont abszurd, hogy mindeközben Spiró György ma is ünnepelt szerző, annak dacára, hogy képes volt azt írni, hogy a „mélymagyarok” „a szarból jönnek”. S folytathatnák a sort a Szent Korona micisapkának más esetben tökfödőnek nevezésével vagy Szent István jobbjának tetemcafatként emlegetésével.
A kettős mérce ez esetben is abszurd és felháborító.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

No comments:

Post a Comment

Rejtett globalizmus

    Nemzeti ünnepünkön a fővárosban az ellenzéki erők vezetői taktikusan nem szerveztek külön megemlékezést, ahol csak lézengtek volna az ...