Pártpolitika-mentes EMI-tábor

Az alábbi szöveget a Székely Hírmondó számára írtam arról, hogy miért is nem lépett fel Vona Gábor az EMI táborban.
Az írás a holnapi lapszámban jelenik majd meg.

A keretbe nem fért bele, de most a szöveg felvezetőjébe mindenképpen beillesztem, hogy kiváló döntés volt az összefogás a megkérdőjelezhetetlen hitelességű közösségépítővel, Bíró András Zsolttal, a Kurultáj és az "Ősök napja" nevű nemzeti mega-rendezvény főszervezőjével.

 Pártpolitika-mentes EMI-tábor

Több anyaországi sajtóorgánum, köztük jelentős látogatottságú világhálós hírportálok, így a 888, a Pesti Srácok, az Origo és a Magyar Idők is foglalkozott azzal az érdekes fejleménnyel, hogy idén nem lépett fel Vona Gábor a „maga Tusványosán”, az EMI táborban. A kormánypárti orgánumok lényegében Vonának róják fel a gyergyói szereplés elmaradását és azt, hogy a Jobbik Ifjúsági Tagozata idén nem az EMI-tábort választotta saját nyári táborának.

Nem kétséges, hogy Vona gyergyószentmiklósi, minden alkalommal nagy sajtóérdeklődés által kísért fellépésének elmaradása szorosan összefügg a Jobbik politikai irányváltásával, de a legkevesebb, ami állítható, hogy az elválás nem elsősorban Vona akaratából, hanem kölcsönös megegyezéssel történt. Még valószínűbb, hogy a gyergyói szervezők voltak azok, akik az elmúlt egy évben történtek után nem kívánták már látni Vonát a táborban.

És jól tették.

A Jobbik vezetőinek világlátását a pártszempontok uralják. A leginkább jóindulatú értelmezés szerint is az új stratégia, az Orbán-fóbiás baloldali szavazók megnyerése keretében az eme manőverrel együtt járó báziscserét és hitelvesztést a párt vezetése kalkulált kárnak tartja a magasabb cél, a kormányzás érdekében. Megeshet, úgy vélik, hogy a kormányrudat megszerezve jóvá lehet majd tenni a nemzetellenes bűnöket. (E gondolatmenet több ponton is sántít, első, hogy a Jobbik 2018 garantáltan nem kap abszolút többséget, a második, hogy kormányról aligha lesz képes a legfőbb problémát, a migráns-válságot jobban kezelni, mint az Orbán-kabinet, a harmadik pedig, hogy a hitelességet sokkal nehezebb visszaépíteni, mint elveszteni. Ráadásul, ha a hipotetikus kormányzati pozíció óhatatlan további nemzetpolitikai kompromisszum-kényszereit is bekalkuláljuk, akkor végképp illúziónak tűnik, hogy a magyar értékekben gondolkodó bázis visszatér a Jobbik zászlaja alá.)

Az EMI-tábor szervezői viszont aligha kompromittálhatják magukat azzal a pártvezetővel, aki ismételten Soros György és a nemzetellenes magyar álbaloldal mellé állt az utóbbi időben (CEU-ügy, civil törvény) a globális háttérhatalom vonatkozásában egyre keményebb hangot megütő Orbán Viktorral szemben. Jó döntés volt Vona mellőzése. Kár lett volna feláldozni közel másfél évtized tudatos, elvszerű, nemzetpolitikai építkezését a Jobbik elrontott pártpolitikai taktikázásának oltárán.

Borbély Zsolt Attila

A 2018-as választások tétje

Az alábbi szöveget, mely a 2018-as választások tétjével foglalkozik a tusványosi Orbán-beszéd fényében, a Székely Hírmondó számára írtam, holnap fog megjelenni a lap hasábjain.

A 2018-as választás tétje

Orbán Viktor számos erénye közül az egyik, hogy soha nem illeszkedett be azon politikusok sorába, akik a nemzetközi politika kurrens orwelli „újbeszéljét” használják, akiknek politikai mondanivalója a semmitmondásban, a fősodratú politika hivatalos szólamainak ismételgetésében merül ki. Ezt évről évre megtapasztalhatjuk Tusványoson is, ahol a magyar miniszterelnök a világ, Európa és Magyarország jövőjéről szokott beszélni, lényeglátóan, közhelymentesen, a politikai korrektség tabuit sem kímélve.

Idén sem volt ez másként.

Orbán Viktor már-már Drábik János vagy Bogár László nyíltságával beszélt a globális háttérhatalom Európa-ellenes mesterkedéséről és annak ellenszeréről, annyi különbséggel, hogy a „globális háttérhatalom” vagy „szervezett magánhatalom” kifejezés helyett a „globális elitek” megjelölést használta.

Világossá tette, miként próbálják tönkre tenni a fehér keresztény Európát s helyébe létrehozni egy iszlamizált kevert fajú kontinenst.  Rámutatott a terv végrehajtóinak kilétére, beleértve e terv nyílt hirdetőjét, Soros Györgyöt s ami a legfontosabb, megjelölte a kiutat is.

A visegrádi négyek együttműködésének szorosabbá válását nevezte - joggal – az eltelt esztendő legfontosabb politikai fejleményének, arról sem hallgatva, hogy a kulturális identitás csak stabil etnikai alappal tartható fenn. Ez evidencia ugyan, de a multikulturálisnak hazudott, valójában a muszlim térhódítást segítő propaganda ezt minden erővel elfedni igyekszik.

Jelenleg Európában határozott és világos politikai szándék a politikai elit részéről arra nézve, hogy meg kell állítani a kontinens iszlamizálódását, csak a visegrádi országokban tapintható ki. Sajnos ott sem egyöntetűen. Magyarországon, amint azt Orbán Viktor elmondta, az ellenzék hozzáállása ezekhez a sorsunkat alapvetően érintő kérdésekhez más, mint a kormányé, így joggal állította a miniszterelnök, hogy a jövő évi választások tétje hatalmas. Hadd idézzük:  „Trianon óta nem álltunk olyan közel ahhoz, hogy a nemzetünk visszanyerje az önbizalmát és az életerejét, mint éppen most. S abban is biztos vagyok, hogyha megint idegen, globális érdekeket kiszolgáló kormányzata lesz Magyarországnak, akkor ezt a történelmi esélyt nem egy választási ciklusra, hanem megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok.”

Mi, erdélyi magyarok is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ez a katasztrófa-forgatókönyv ne váljék valósággá, azzal, hogy regisztráljuk magunkat, részt veszünk a jövő évi voksoláson s megfelelő helyre húzzuk be  keresztet.

Borbély Zsolt Attila

A keret szorításában nem idézhettem bővebben a remek miniszterelnöki beszédet, melyből hadd illesszem kedvenc részeim. A kiemelések tőlem származnak.

„Vannak olyan elméletek, amelyek a nyugati világban most zajló változásokat úgy írják le, hogy az amerikai elnök színre lépésével érzékelhetővé vált az a küzdelem, amelyet a globálisnak nevezett, nemzetek feletti elit és a hazafias, nemzeti vezetők folytatnak egymással a világpolitika terében. Ez a leírás szerintem értelmes leírás, sok igazság van benne, és ha magunkra vetítjük, akkor azt is mondhatjuk, hogy jóval az amerikai elnökválasztást megelőzően, 2010-ben ennek a politikának, az új, hazafias nyugati politikának lettünk volna mi az előfutárai. Kicsit előreszaladtunk ugyan, és a politikában az előreszaladók jutalma nem az elismerés, hanem valami egészen más, de ha kibírják, akkor később elismerésben is részesülhetnek, mint ahogy Magyarország egyre több elismerésben részesül. A lényeg az, hogy ebben a küzdelemben, amely a globális elitek politikába delegált képviselői és a hazafias érzelmű politikai vezetők és országok közötti küzdelmet illeti, Magyarország jó oldalon, a hazafiak oldalán áll.

(…)

Természetesen az egész kérdéskörrel kapcsolatban – kik fogják majd lakni Európát? – felhozható az az érv, hogy a sikeres integráció megoldja ezt a problémát. A valóság azonban az, hogy sikeres integrációt nem ismerünk. Az nyilvánvaló, hogy a gazdasági problémák megoldására és a munkaerőhiányra a migráció nem válasz. Érdekes módon Európában a legkevésbé attól tartanak az emberek, hogy a migránsok elveszik a munkahelyüket. Valószínűleg valamifajta élettapasztalat fejeződhet ki ebben a véleményben. Én is azt gondolom, hogy van az a kétségbeesett helyzet, amikor a hajótöröttek már nem bírják ki, és tengervizet isznak; az is víz, csak nem oltja a szomjat, hanem növeli a bajt. Aki a gazdasági bajait migránsokkal akarja megoldani, körülbelül ebbe a helyzetbe lavírozza magát. Azt is fel kell hoznunk a sikeres integrációról szóló érvekkel szemben, hogy egymással ellentétes célokat képviselő emberek ha egy közös rendszerbe, országba kerülnek, abból nem integráció lesz, hanem káosz. Teljesen nyilvánvaló, hogy a migránsok kultúrája élesen szemben áll az európai kultúrával, egymással ellentétes eszmék és értékek egyszerre, egy időben nem érvényesíthetők, ugyanis kizárják egymást. Hogy a legevidensebb példát hozzam, az európai ember számára az a kívánatos, hogy a férfiak és a nők egyenjogúak legyenek, egy muszlim közösség számára pedig ez a gondolat elfogadhatatlan, mert ott egy hierarchikus rendben képzelik el a férfiak és a nők viszonyát. Ez a két dolog egyszerre nem érvényesülhet, csak idő kérdése, hogy az egyik vagy a másik kerekedik-e felül.

Felhozható persze az is, hogy a hozzánk érkező, tőlünk különböző kultúrájú közösségek átnevelhetők, de kell azt látnunk, amiről Tőkés püspök urunk is beszélt, hogy ebben a pillanatban az Európába érkező muszlim közösségek a saját kultúrájukat, a saját hitüket, a saját életvezetésüket és a saját életelveiket erősebbnek és értékesebbnek tekintik, mint mi a sajátunkat, illetve ahogyan ők tekintik a mienket. Tehát az a helyzet, hogy élettiszteletben, életigenlésben, elköteleződésben, egyéni érdekek, eszmék alárendelésében ma – tetszik-e ez nekünk vagy nem – a muszlim közösségek erősebbek, mint a keresztény közösségek. Miért is akarna valaki a saját erős kultúrája helyett egy nála gyengébbnek tűnőt magáévá tenni? Nem fogják. Sosem fogják, ezért az átnevelés és az erre épülő integráció nem lehet sikeres.

Itt van az a kérdés, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ami az európai politikában gyakran bukkan fel, a szolidaritásnak a kérdése. Először is szeretném világossá tenni, hogy az európai kultúrának nem célja a szolidaritás, hanem csak eszköze. Az európai kultúrának az a célja, hogy az abba született emberek a saját meggyőződésük és értékeik szerint, békében, biztonságban, szabadságban és jólétben éljenek. Ez az európai kultúra célja. A szolidaritás csak eszköz, az eszközt nem lehet a cél helyére állítani. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy sohasem lehetünk szolidárisak olyan eszmékkel, emberekkel és népcsoportokkal, amelyek éppen azt a célt tűzik ki, hogy megváltoztassák azt az európai kultúrát, ami egyébként az európai kultúrának a lényegét, értelmét és célját adja. Az európai létezés és kultúra céljaival ellentétes csoportokkal és eszmékkel nem szabad szolidárisnak lenni, mert annak a végeredménye az önfeladás.

(…) Az emberek véleményével szemben Brüsszelben ma kialakult egy szövetség. Ebben a szövetségben a brüsszeli bürokraták és azok elitje vesz részt, valamint az a rendszer, amit Soros-birodalomnak lehet nevezni. Ez egy szövetség, amely az európai emberek ellenében jött létre, s be kell látnunk, hogy ma Soros György a saját birodalmának az érdekeit könnyebben érvényesíti Brüsszelben, mint Washingtonban vagy Tel-avivban, ezért is kötött éppen Brüsszellel szövetséget. Ahogy az lenni szokott, amikor szembefordulnak a vezetők, szembefordul egy nagy politikai elit a saját népével, ott mindig szükség van inkvizítorokra, akik a nép hangját kifejezőkkel szemben eljárásokat indítanak. Korábban is volt, az elmúlt négy évben is volt egy fő inkvizítora az Európai Uniónak, Reding asszonynak nevezték. Megbukott a főinkvizítor asszony, most újat találtak, most Timmermansnak hívják a főinkvizítort. Az biztos, hogy nem okoz nekünk örömöt, hogy a főinkvizítor úr energiái nem futják egyszerre két országra, és helyettünk most Lengyelországot szemelte ki magának, de az igazság ez, hogy ebben a pillanatban az inkvizíció fő célpontja a nemzeti kormányzás meggyengítendő, lerombolandó, megtörendő példája ma Lengyelország. Szeretném világossá tenni, hogy Magyarország természetesen a saját nemzeti érdekeit követi. A saját nemzeti érdekei miatt, európai érdekei miatt, és a lengyel–magyar barátság miatt is világossá kell tennünk, hogy soha nem vezethet sikerre a Lengyelországgal szembeni inkvizíciós hadjárat, mert Magyarország az Európai Unió minden jogi lehetőségét ki fogja használni arra, hogy szolidáris legyen a lengyelekkel.

(…)

Létezik egy Soros-terv. Ez négy pontból áll. Maga írta le, maga a Soros-birodalom tette közzé, és kezdte meg a toborzást e terv végrehajtása érdekében. A terv úgy hangzik, évente be kell hozni több százezer, lehetőleg egymillió, minden évben egymillió migránst muszlim világból az Európai Unió területére.

A második pontja, hogy mindegyikőjüknek kell adni az érkezéskor 4,5 millió forint értékű eurót, ezt az ötletgazda szívesen megfinanszírozza, de ez most másodlagos, ezen is érdemes elgondolkodni. Azonban nem ez adja, nem az üzleti haszon adja a javaslat lényegét, hanem ezzel lehet fenntartani a folyamatos beáramlást. Tehát akik azt akarják, hogy évente bejöjjön legalább egymillió bevándorló, azoknak fenn kell tartani azt, amit szívóhatásnak nevez az európai politikai bikkfanyelv, azt a mechanizmust, hogy akarjanak jönni. S ha szétosztják őket, és mindenki kap még egy akkora összeget, ami egyébként nagyobb összeg, mint egy magyar átlagkereset egész évben, akkor nyilvánvaló, az utánpótlással nem lesz probléma.

A harmadik pontja a Soros-tervnek az, hogy a beérkezett migránsokat pedig szét kell osztani Európa országai között egy kötelező és állandó mechanizmus keretében.

A negyedik, hogy fel kell állítani egy európai bevándorlási ügynökséget, amelynek el kell vennie a migránsügyben való összes döntési jogot a nemzetállamoktól, és brüsszeli szintre kell emelni. Ez a Soros-terv.

Most, ha Európa jövőjéről beszélünk, akkor először azt a mondatot kell kimondanunk, hogy ahhoz, hogy Európa élni tudjon, és Európa az európaiaké maradjon, először is az Európai Uniónak vissza kell nyernie a szuverenitását a Soros-birodalommal szemben.

Amíg ez nem következik be, nincs esélyünk arra, hogy Európa az európai embereké maradjon. Az Európai Uniót ezek után, ha visszanyertük a szuverenitásunkat, meg kellene reformálnunk. A mai előadásnak nem ez a fő témája, ezért most csak vázlatszerűen beszélek erről.

Az első és legfontosabb, hogy az Európai Unió úgynevezett bizottságát vissza kell terelni oda, ahol a helyét kijelöli az alapszerződés, amellyel létrehozták magát az Európai Uniót. Az Alapszerződés világosan kimondja, hogy a bizottság nem politikai testület, egyetlen feladata van, egyfajta őrkutya szerepe van, ő őrködik az Alapszerződés betartásán. Ezért bár nemzetállamok delegálnak oda biztosokat, de a delegálás után ez a kapcsolat elszakad, és ezeknek az embereknek ott, a bizottságban az európai Alapszerződés betartása felett kell őrködniük. Ma nem ez a helyzet. Ma az a helyzet, hogy a bizottság saját magát politikai testületként definiálja. Maga Juncker elnök úr mondta el, hogy ő egy politikai testületet hoz létre, amely politikai szerepet játszik. Ebből van az összes probléma, ebből fakad az összes baj, ami miatt a nemzetállamok ma az Európai Unióban szenvednek. Ezért van az, hogy miközben a miniszterelnökök tanácsában, ahol egyhangúságra van szükség, és megvétóztam a kvótarendszert, ezt kicselezve a bizottság oldaláról indítottak egy olyan jogi eljárást, amelynek a befejezéséhez már elegendő volt a tagállamok négyötöde, és az én egyetlen vétóm, illetve Magyarország vétója nem segített. Becsaptak és kicseleztek bennünket, megroppantották azt a bizalmi alapot, amely korábban összekötötte az Európai Unió 28 miniszterelnökét. Ez a politikai szerep, amiből azonnal ki kell hátrálnia a bizottságnak.

Ha ezen túl vagyunk, akkor világossá kell tenni, hogy Európa reformja nem kezdődhet mással, mint azzal, hogy a migránsokat megállítjuk, és a bevándorlásnak véget vetünk, és nemzeti hatáskörben mindenki újra megvédi a határait. Ha ezen is túl vagyunk, akkor közös programmal ki kell szállítani, vissza kell szállítani a törvénytelenül Európába érkezezett migránsokat, valahova az Európai Unió területén kívülre. Szigorúan hangzik, de akik törvényellenesen jöttek be, azokat ki kell szállítani az Európai Unió területéről.

Ha ezen is túl vagyunk, és tudomásul vettük, hogy a britek elhagyták az Európai Uniót, és a világ egyik legnagyobb hadserege távozott az Európai Unióból, és miközben megerősítjük a NATO keretein belüli együttműködésünket, be kell látnunk, hogy az európai kontinens katonailag nem maradhat védtelen, illetve védettségét nem remélheti mástól. Fontos az amerikaiak jelenléte, fontos a NATO-tagság, de Európának kell rendelkeznie önmagában is olyan katonai potenciállal, amellyel képes saját magát megvédeni. Vagyis hozzá kell kezdenünk egy európai katonai erő felépítéséhez.

Ezzel párhuzamosan észre kell vennünk, hogy az Európai Unió folyamatosan veszít a világgazdaságban a gazdasági versenyképességéből, vissza kell állítani a versenyképességünket, ez pedig adócsökkentéseket jelent és rugalmas munkavállalási feltételeket.

Ha ezen túl vagyunk, akkor őszintén meg kell mondani a bővítésekbe belefáradt nyugat-európai barátainknak, hogy a Balkán teljes európai uniós integrációja nélkül nem lesz Európában béke. Ezért ki kell bővíteni az uniót, és első helyen a kulcsállamot, Szerbiát minél hamarabb fel kell venni az Európai Unió tagjainak sorába, bármennyire abszurdnak tűnik is most még ez a gondolat. És ha ezen is túl vagyunk, akkor kell kötnünk két nagy ívű, történelmi szerződést, aminek mind gazdasági, mind katonai, mind politikai dimenziója van. Egy történelmi szerződésre van szükségünk. Törökországgal és egy másik történelmi szerződésre Oroszországgal. És ha ezt mind elvégeztük, akkor azt mondhatjuk, hogy megreformáltuk az Európai Uniót, amely versenyképes lehet a többi kontinenssel a következő évtizedek során.

(…)

Európában a kereszténydemokrata pártok elkereszténytelenedtek, a liberális média és értelmiség érték- és kultúraelvárásait teljesítik.

A helyzet második fontos eleme, hogy a baloldali politika elvesztette talaját, a szociáldemokrata pártok sem szociáldemokraták többé. Kiment alóluk a proletariátus, ha szabad így fogalmazni. A szervezett munkásság létszáma és ereje megcsappant, leginkább azért, mert számos ipari munkát kitelepítettek az Európai Unión kívülre, ezért a szociáldemokrata pártok sem azok, akik voltak. Egyetlen politikájuk van: frigyre léptek a neoliberális gazdaságpolitikát képviselő globális üzleti csoportokkal, és egyetlen terület megőrzésére összpontosítanak, ez pedig a kultúra feletti befolyásnak a megőrzése. Ez a második fontos eleme a mai Európának.

És a harmadik fontos dolog, ami történik, pedig az, hogy most készítik elő Európát arra, hogy átadja a területét egy új, kevert, muszlimizált Európának. Ennek a politikának a tudatos, lépésről lépésre történő végrehajtását látjuk. Ahhoz, hogy mindez bekövetkezzen, a terület átadható legyen, folytatni kell Európa kereszténytelenítését, ennek a törekvéseit látjuk, a nemzeti identitások helyett csoportidentitásoknak kell elsőbbséget adni, és a politikai kormányzást le kell cserélni a bürokrácia uralmára. Erről szól a folyamatos és lopakodó hatáskörelvonás Brüsszel részéről a nemzetállamok irányába. Ez a helyzet ma Európában, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ezen a csatatéren küzdenek ma a közép-európai országok.

(…)

Mi a következő magyar parlamenti választás tétje?

Először is szeretném elmondani, hogy a jövő évi magyar választás különleges lesz vagy lehet, mert a magyarországi választásoknak most van európai tétje is. Ne felejtsük el, hogy Magyarország volt az az ország, amely a V4-ek segítségével – amiért hála és köszönet – megállította az Európába özönlő migránsinváziót. Már korábban is világossá tettem azt, amit most elismétlek, hogy amíg én vagyok Magyarország miniszterelnöke a Fidesz- és a kereszténydemokrata kormány élén, addig a kerítés a helyén marad, a határainkat meg fogjuk védeni, és a határainkkal együtt Európát is meg fogjuk védeni.

A magyarországi ellenzék ezzel szemben nyíltan hirdeti, hogy ők le fogják bontani a kerítést, és a bevándorlókat be fogják engedni az országba, egyet fognak érteni az Európába történő teljes és kötelező szétosztásával a migránsoknak, és ilyen értelemben ők készen állnak arra, hogy Európát átadják egy új, kevert összetételű európai jövő számára. Ez az ellentét a magyar ellenzék és a magyar kormányzó pártok között adja ennek a választásnak az európai tétjét. Az európai téthez hozzájárul egy másik vita is, amelyben szintén éles választóvonal van minden magyar ellenzéki párt és a magyar kormányzó pártok között, s ez pedig úgy hangzik, hogy adjunk-e hatalmat Brüsszelnek? A mi álláspontunk az, hogy a lopakodva, szerintem törvénytelenül tőlünk elcsalt és elvett hatásköröket vissza kell adnia Brüsszelnek, az ellenzék pedig függetlenül attól, hogy szocialistákról, szélsőjobbról vagy liberálisokról beszélünk, mind azt mondják, hogy több hatáskört kell adni Brüsszelnek, mert a nagy kérdésekre csak európai megoldások, csak közös európai megoldások vannak. Ez pedig azt jelenti, hogy az ország irányítását növekvő mértékben át akarják adni Brüsszelnek. Ez is európai dimenziót kölcsönöz a magyar parlamenti választásnak.

A magyar parlamenti választásnak lesz egy közép-európai tétje is.

Láthatják, hogy mind a brüsszeli bürokraták, mind Soros György abban érdekeltek, hogy Közép-Európát meggyengítsék, hiszen a Soros-terv végrehajtásának elsőszámú akadálya ma az, hogy az Európába vezető szárazföldi migránsútvonalakat Magyarország déli határainál lezártuk. Utána a szerbek is lezárták az ő déli határaikat, meg a macedónok is lezárták. Mi vagyunk az akadálya annak V4-es támogatással, hogy ez a terv megvalósulhasson. Ezért Európában vannak olyan erők, amelyek azért akarnak a mai magyar kormány helyett új kormányt látni Magyarország élén, mert ezzel tudnák leginkább gyengíteni a V4-eket, és ne legyen illúziónk, ha nem kereszténydemokrata kormány alakul Magyarországon, akkor a következő kormány gyengíteni fogja a V4-eket, ezzel gyengíteni fogja Közép-Európát. Ezért Közép-Európa nézőpontjából is tétje van a magyar választásoknak.

S végezetül tétje van a magyar választásoknak a magyarok szempontjából is.

Én most a mondandóm legelején elmondtam, hogy mi mindent tettünk Magyarország megerősítése érdekében, ezt nem ismétlem meg, részleteket nem fejtegetek, csak annyit szeretnék mondani, hogyha a következő választást a magyar polgári, nemzeti, keresztény erők nem nyerik meg, akkor minden elveszhet, amiért az elmúlt években verejtékkel, kínnal, keservvel Magyarország megdolgozott. Ez pedig azt jelenti, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy megint egy olyan korszak köszönthet Magyarországra, amelyben nem építkezés lesz, hanem rombolás. Ne feledjék el, hogy építeni nehéz és hosszú folyamat, rombolni pedig könnyű, és kevés idő kell hozzá. Én kellő higgadtsággal állítom most itt Önöknek, hogy Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy újra erős, virágzó és tekintélyes európai ország legyen, mint most. S Trianon óta nem álltunk olyan közel ahhoz, hogy a nemzetünk visszanyerje az önbizalmát és az életerejét, mint éppen most. S abban is biztos vagyok, hogyha megint idegen, globális érdekeket kiszolgáló kormányzata lesz Magyarországnak, akkor ezt a történelmi esélyt nem egy választási ciklusra, hanem megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha az anyaországban veszélybe kerül a magyarságunk, ha Európa veszélybe kerül Magyarországon, akkor mi lesz a határon túli magyarokkal? A legfontosabb előfeltétele a mai magyar államhatárokon kívül élő magyar közösségek virágzásának és megmaradásának az erős anyaország. Azok a pártok, amelyek legyengítik az anyaországot, nem tudnak jó politikát, jövőt és lehetőséget ajánlani a mai határainkon kívül élő magyar közösségeknek sem. Nem az Önök barátai, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ezért szeretnék mindenkit arra kérni, hogy regisztráció, választási részvétel. Ne csak szurkoljanak, hanem menjenek fel a pályára, legyenek kedvesek, mert most Önöknek is van beleszólásuk a magyarországi választási küzdelem eldöntésébe.

S végezetül őszintén kell mondanom néhány szót az ellenfeleinkről is, mert az igazi ellenfeleink ezúttal nem a hazai ellenzéki pártok lesznek. Azt mindenki láthatja, hogy az elmúlt években létrejött egy erős és elszánt egység a nemzeti ügyekben, ezt korábban a politika bükkfanyelvén centrális erőtérnek neveztük el, ezzel az erőtérrel, ezzel a nemzeti összefogással az ellenzéki pártok nem tudnak mit kezdeni.

A helyzet az, hogy az előttünk álló kampányban nekünk elsősorban a külső erőkkel szemben kell helytállnunk, Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állnunk a sarat, meg az általuk működtetett médiával kell megküzdeni a következő kilenc hónapban. A módszereiket ismerjük, sok meglepetés nem érhet bennünket: pénzügyi zsarolás, politikai fenyegetés, ilyen jelentés, olyan jelentés, médiakampány, rágalomhadjárat, kötelezettségszegési eljárás, ilyen cikkely, olyan cikkely. Azonban rögzítsük azt is, hogy a sokszor durva, alpári, sőt időnként bunkó megnyilvánulásokkal szemben Magyarország eddig higgadtan és kulturáltan, azt is mondhatnám, hogy európai stílusban védte meg a saját érdekeit, és adta meg a választ. Meggyőződésem, hogy erre képesek leszünk a választási kampány időszakában is.

Summa summárum, azt is mondhatnám egy mondatban lezárva a mai előadásomat, hogy huszonhét éve itt, Közép-Európában abban hittünk, hogy Európa a jövőnk, most azt érezzük, hogy mi vagyunk Európa jövője.”

A teljes beszéd megtalálható itt:

http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-xxviii-balvanyosi-nyari-szabadegyetem-es-diaktaborban/

Tőkés László beszéde a Tusványosi Szabadegyetemen

Az európai kultúra, mint a keresztény erkölcs, a római jog és a görög filozófia gyermeke végveszélyben van. Az általa képviselt értékeket alapjaiban tagadó, ugyanakkor hihetetlen szaporodási dinamizmust mutató európai muszlim közösség akkor is középtávon teljes elsepréssel fenyegetné a nyugati államok jelen kultúráját, ha nem özönlenének befelé a zömmel hódító szándékkal érkező ugyanezen hitet valló betolakodók.

A fehér, keresztény európai kultúra fennmaradásának szempontjából az egyetlen reménysugár a közép-európai térség, politikai nyelven szólva a visegrádi országok szövetsége.

Nem véletlen, hogy e kérdés központi helyet foglalt el a Tusványosi Nyári Szabadegyetem leglátogatottabb előadásaiban, amit Tőkés László és Orbán Viktor tartottak meg.

Mindkét előadás elolvasásra méltó.

Álljon itt elsőként Tőkés László eszmefuttatása:

XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

Tusnádfürdő, 2017. július 22.

BÁLVÁNYOS/TUSVÁNYOS – ÉS A NEMZETPOLITIKÁNK

Évszázadok óta tudjuk, hogy európaiak, keresztények, magyarok és erdélyiek vagyunk

Bálványos/Tusványos a biztos pont – ez a magvas mottója idei nyári szabadegyetemünknek. Értelmezése céljából a Hegyi beszédet idézem: „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát. És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze, mert kősziklára építtetett.” (Mt 7,24–25).

Sokatmondó szövegkörülmény, hogy Krisztus Urunk – kiemelt módon, mintegy végkövetkeztetés gyanánt – ezzel a példázatával zárja hegyi „szószékén” mondott beszédét. Az öt évszázados reformáció eszmei magaslatán is Ő maga és az ő szent Igéje áll, amikor is a keresztény/keresztyén hit „forradalmi tana”, a Solus Christus („Egyedül Krisztus”) és a Sola Scriptura („Egyedül a Szentírás”) alapelvei értelmében Krisztust és az Írást azonosítja azzal a „kősziklával”, amelyre életünket és jövőnket érdemes építenünk. Ellenkező esetben – amennyiben fövenyre/homokra építenénk – az eső, az árvíz és a szelek beleütköznének az építménybe, és nagy lenne annak romlása – olvassuk a Szentírásban (Mt 7,26–27).

Babits Mihály Jónásának imáját szabadon idézve: az elszakadt sövényt, jelzőkarókat, gátakat sodró, tévelygő ár közepette „Óh bár adna a Gazda patakom / sodrának medret, biztos utakon / vinni tenger felé / (…) s mely itt áll polcomon, / szent Bibliája lenne verstanom…”

Alighogy magunk mögött hagytuk a vérzivataros XX. századot és szabadulni tudtunk a gyilkos totalitárius világhatalmak jármából, a keresztyén gyökereit megtagadó és azok szilárd alapjairól elrugaszkodó Európa újabb végzetes fenyegetésekkel találja szembe magát. Nem kevésbé érvényes ez a megállapítás Trianonban kerékbe tört nemzetünkre, melynek alighogy túlélte a két világháborút és az ezek pusztítását tetéző, ellenforradalmi, illetve az idegen országok nacionalizmusával tetézett kommunista diktatúrát, és végigszenvedte az ezt követő utódkommunista visszarendeződés próbatételeit, máris a globalista internacionalizmus és liberalizmusszuverenitását és létét fenyegető veszélyeivel kell szembenéznie. Ráadásul a nacionálkommunizmus tartós örökségeképpen erdélyi magyarságunknak és többi külhoni nemzeti közösségeinknek esetenként még országaik tovább folytatódó kisebbségellenes, elnemzetietlenítő politikájával is felkell venniük a harcot.

Ezen fenyegetések, veszélyek és kihívások sokrétű örvénylésében, a „fősodor” elsöprő áradatával többnyire szemben úszva, az egyesült Európának és tagországainak valóban olyan alapvetésre volna szüksége, melyet sem a migráció árja, sem a vele járó terrorizmus, sem Nagy-Britannia kiválása, sem a geopolitikailag determinált keleti háborús veszély, sem Brüsszel hivatásukról megfeledkező bürokratái nem rendíthetnek meg. Kicsinységnek, netalán „formai hibának” tűnhet kereszténységünk – urambocsá, Isten nevének – az európai alkotmányból való kihagyása, de ezáltal valójában éppen az a fennen hirdetett európai értékrend és értékközösség szenved csorbát, amely nélkül az Unió sem lehet több és más, mint egyike – megengedem, talán egyik legjobbika – a nagyvilág többi „birodalmainak”. Most, Románia európai csatlakozásának a 10. évfordulóján, ennek minden jótételét és előnyét készségesen elismerve, kisebbségbe szakadt erdélyi magyarként és a sokat ígérő Temesvár volt lelkipásztoraként, nemzettársaimmal és hitsorsosaimmal együtt talán éppen ezt az „isteni” és keresztény többletet, – ha tetszik – „hozzáadott értéket” hiányolhatjuk a leginkább a közös Európa alaptörvényéből és életéből, mely minden, felemás módon alkalmazott jogállamiságnál, demokráciánál, emberi jogoknál többet jelenthetne, és valóban európai polgárokká, egyenjogú és esélyben egyenlő testvérekké és nemzetekké tehetne bennünket. Ehhez viszont legalább annyira komolyan kellene vennünk hitünket és értékeinket, mint a muszlimok a vallásukat és szent könyveiket, az Evangéliumot és az Isten törvényét pedig – horribile dictu – mint ők a dzsihádot és a sariját…

Saját vizeinkre térve, anélkül hogy „a prédikálás” kísértésébe esnék, magyar nemzetpolitikánk irányában keresem ama „biztos pontot”, melyet – egyebek mellett – a közel három évtizedre visszatekintő bálványosi-tusnádfürdői nyári szabadegyetem megjelenít és képvisel.

Az ínséges kommunista időkben nagyon szerettem az oldott igazmondásra hivatott politikai kabarét, mely a humor eszközével leplezte le a diktatúrát. Mostanra már azonban ez a műfaj szinte értelmét és funkcióját veszítette, hiszen amit a posztkommunista magyar és román politikai pártok művelnek, az már önmagában kész kabarénak számít. Elég, hogyha a pehelysúlyú budapesti ellenzék kusza összevisszaságát vagy a bukaresti kormánypártok tragikomédiába forduló teljesítményét szemléljük…

Ezekkel éles ellentétben, túl minden „úri huncutságon” és opportunista színjátszáson, elégtétellel, sőt büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy Bálványos/Tusványos hű maradt önmagához. Hűségesek maradtunk önmagunkhoz, elveinkhez, eszményeinkhez, hitünkhöz, felfogásunkhoz, értékeinkhez – melyek nemzetpolitikánk alapjául szolgálnak. (Hogyha mégsem úgy volna, az nagy baj volna, és igen nagy veszteséget jelentene…)

Eleinte a magyar–román történelmi megbékélés útját kerestük. Nagyjából a bálványosi időszakra esik ez a nemes kísérlet. Román partnereinket útközben – sajnos – elveszítettük. De nem alkudtunk. Nem taktikáztunk – amint ezt végtére is Traian Băsescu államfő idelátogatásaikor tette. Mi nemcsak a székely autonómiát, de a román–magyar megbékélést és stratégiai partnerséget, valamint az európaiságot is komolyan gondoltuk. Fájdalmas dolog, hogy ebben nem találtunk és mindmáig nem találunk igazán komoly román partnerekre…

Utóbb a tusnádfürdői fórum a magyar–magyar nemzeti párbeszéd fórumává válott. Egyes magyarok széles ívben elkerülték. Másoknak igazából nem volt helyük köztünk. Voltak, akik protokollból eljöttek ugyan, de valójában a nemzetidegen balliberálisokkal paktáltak, és az anyaországi pártokkal szembeni „egyenlő távolság elvéről” bölcsködtek, rendre elhatárolván magukat a státustörvénytől vagy a magyar állampolgárságtól. Volt olyan bukaresti miniszterünk, aki a Fidesz „politikai ciánszennyezésétől” őrizkedett, sőt ma is vannak olyanok, akik Miniszterelnökünkkel szemben Soros György oldalára állnak, és a CEU körül keltett hisztériába is tevőlegesen bekapcsolódnak.

Németh Zsolt, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt és a többi alapító, valamint felnövekvő utódaik és eszmetársaik viszont mindmáig itt vannak. Számukra Bálványos egy maradandó értékvilágot jelent – mely ama „biztos pontként”, kiindulási és viszonyítási alapként és „biztos támaszként” szolgál.

Ez a „biztos pont” egyben a nemzeti érdek. A napi politikai haszonelvűség egykönnyen képes megfeledkezni róla, és az önös vagy pártérdekeket helyezni fölébe. Mi viszont egy olyan politikában gondolkozunk, amely „kősziklára” épít, és igyekszik ellenállni a mammon vagy a Baál démonikus kísértéseink.

A nyári szabadegyetem szervezői között kezdettől fogva ott üdvözölhetjük a Fidesz Pro Minoritate Alapítványát – élén Tárnok Mária elnökasszonnyal. A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége – a MISZSZ – irányvonalán haladó Magyar Ifjúsági Tanács éppen tíz éve vette át a társszervezői munkát, akkori elnöke, Sándor Krisztina, a Tábor politikai programfelelőse vezetésével – illesse elismerés őket. A szabadegyetem derékhadához tartozó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Erdélyi Magyar Néppárt ugyanazt a következetes nemzetpolitikát folytatja, mint amelynek jegyében huszonhét évvel ezelőtt, az RMDSZ hőskorában elindultunk, és amely természetes szövetségesévé tett a Fidesznek és magának Orbán Viktor miniszterelnöknek. Stratégiai partnerünk a Székely Nemzeti Tanács, amellyel vállvetve küzdünk Székelyföld, Partium és az erdélyi magyarság autonómiájáért. Csak támogatni lehet, hogy nagy jogelődje megalakulásának közelgő 100. évfordulója alkalmából meghirdette a székely önrendelkezés centenáriumát. A határokon átívelő nemzetegyesítés jegyében gyűltünk össze ma is, hogy külön is üdvözöljük az egymilliomodik külhoni magyart, aki benyújtotta magyar állampolgárság iránti kérelmét. (E hét elején örömmel hallhattuk Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes erre vonatkozó bejelentését!)

Másfelől Klaus Iohannis államelnök keddi székelyföldi látogatását is örömmel fogadtuk, mellyel mintegy megelőlegezte idei nyári szabadegyetemünket. Csak sajnálni tudjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr társaságában nem lehet itt közöttünk. Csak remélnünk lehet, hogy ennek is eljön majd az ideje. Jó viszont, hogy nemcsak Berlinből üzengetett nekünk az ún. etnikai autonómia ellenében, hanem végre jelenlétével is megtisztelte székelyföldi választóit, és Szilágyi Zsolt, valamint Izsák Balázs elnök urak javaslatának megfelelően egyfajta párbeszédbe bocsátkozott a székelység választott képviselőivel.

Megragadom az alkalmat, hogy szívbéli elismerésemet fejezzem ki Ráduly Róbert polgármesternek a párbeszéd kezdő aktusának is beillő székely–román zászlócseréért, valamint a székelyföldi önkormányzati nagygyűlésnek is beillő csíkszeredai fórum résztvevőinek a székely himnusz elénekléséért. A Minta ifjúsági szervezet és a városi RMDSZ közös tüntetése is hozzájárult ahhoz, hogy Államelnökünk közvetlen módon tájékozódjék Székelyföld gondjairól és önrendelkezési törekvésiről, és erdélyi német/szász közössége ősi autonóm státuszának emlékét felelevenítve, közelebb kerüljön székely közösségünkhöz. Nemzetpolitikai céljainkat tekintve ez az elnöki látogatás mindenképpen felért az RMDSZ zilahi kongresszusával, mely nagy nemzeti ügyeink fölött sajnálatos módon elsiklott, olyannyira, hogy még a Zilahi Református Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatásának ügyét is elmulasztotta felvetni. Reméljük viszont, hogy a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés szükséges aláírásainak a begyűjtésével erdélyi közösségünk európai szinten is komoly teljesítményt lesz képes felmutatni.

Miniszterelnök úr! Gondolom, nemcsak a magam nevében szólok, amikor a bálványosi/tusnádfürdői szabadegyetem sajátjaként emlegetett nemzetpolitikánk első számú képviselőjeként ezen a helyen, a székely autonóm területen köszöntöm. Saját mivoltában megrendült kontinensünkön Ön egyszerre védelmezi nemzeti és európai identitásunkat. Számunkra, erdélyiek számára közösségi önazonosságunk legalább olyan értéket jelent, mint a magyaroknak vagy a románoknak a nemzetállami identitásuk. Politikai rendszertől, állami hovatartozástól és országhatár-módosításoktól függetlenül, évszázadok óta tudjuk, hogy európaiak, keresztények, magyarok – és erdélyiek vagyunk. A Magyarországra nehezedő és az Ön személyére zúduló nemtelen támadásokkal és körmönfont eljárásokkal szemben folytatott harcában és az Unió megreformálására irányuló törekvésiben, az illegális migráció és a terrorizmus elleni fellépésében, valamint az ország és a nemzet védelmében való kiállásában éppen ezért mindenkor számíthat reánk, hiszen hogyha valaki, akkor mi igazán tudjuk, hogy mindez mit jelent. Az erdélyi magyarok és többi külhoni sorstársaik történelmük utóbbi száz esztendejében állandó létveszélyben éltek és szocializálódtak. Mi a saját bőrünkön tapasztaltuk meg mindazt, ami ma egész európai keresztény kultúránkat és nemzetállamait fenyegeti.

Egészen elképesztő és végtelenül cinikus, hogy azok vádolják Önt az ún. európai értékek veszélyeztetésével, akik az általuk gerjesztett migráció, ezen újkori népvándorlás reánk szabadítása által egész Európa megmaradását teszik kockára. „Európát feladták azok, akiknek kötelességük lett volna megvédeniük a kontinens ábrázatát” – írja Európa ostobái című könyvében Traian Ungureanu néppárti európai képviselő, melynek alcíme: „Hogyan lesznek öngyilkosok a civilizációk”. A jeles Kertész Imre szava is idetalál: „Európa katasztrófa felé halad, az unió fennállása óta a legnagyobb válságát éli a menekültáradat miatt.” Az olaszországi helyzet magáért beszél… „A multikulturális szemlélet … elhibázott volt, és végképp megbukott” – mondotta volt néhány évvel ezelőtt maga Angela Merkel.

Miniszterelnök úr! Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfővel való találkozásakor joggal állapították meg, hogy az önvédelem joga minden országot, ezenképpen Magyarországot is megilleti. Nemzetünk körében mi is részesei vagyunk és számítunk erre a védelemre, melynek egyik legfőbb letéteményese éppen az Ön személye. A természetvédelem körébe tarozó állatvédelemhez hasonlóan a nemzetközi kisebbségvédelem is mellettünk szól: az elszaporodott medvékkel együtt megcsappant kisebbségi magyarságunkat is megilleti a fokozott védelem!

Biztos támpontokat keresve: az Ön elnöklete alatt álló visegrádi négyek csoportjában is biztos támaszra számítunk. Isten valóságos csodája, hogy eme volt kommunista országok talaján, a volt Berlini fal innenső oldalán kifejlődött ez az új keletű európai szövetség, mely eséllyel kél a jobb sorsra érdemes Unió védelmére. Románia polgáraiként nagyon reméljük, hogy országunk és a balkáni államok is végképpen mellé állnak közép-európai politikájuknak.

Végezetre engedje meg, hogy – képletesen szólva – egy igazi csíki sörrel teli poharamat emeljem a budapesti vizes világbajnokság, valamint a jövő évi választások sikerére. Ezek a sikerek a végre visszaszerzett Seuso-kincsek eszmei értékével mérhetők. A honosítás és a regisztráció folytatása, valamint a levélszavazatok majdani érvényesítése az erdélyi magyaroknak is a szívén fekszik

Legvégül pedig ezen a helyen is jó szívvel mondhatom el, hogy a székelyföldi terrorvád kézdivásárhelyi áldozatai – Beke István és Szőcs Zoltán – koncepciós perében alapfokon kedvezőnek mutatkozó ítélet született, amely a teljes felmentést és igazságtételt vetíti előre. A maga helyén csak az antiszemitizmushoz és cigányellenességhez fogható hungarofóbiának egyszer és mindenkorra már vége kell hogy szakadjon!

Hasonlóképpen örvendetes hírek a székely sport területéről, hogy az Észak-Cipruson megrendezett ConIFA kisebbségi labdarúgó Európa-bajnokságon Székelyföld válogatottja megszerezte eddigi első érmét, a harmadik helyet. Ugyancsak székely sikernek örvendhetünk amiatt, hogy a hazai első osztályú bajnokságba első ízben jutott fel Sepsiszentgyörgy egyik focicsapata. „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” – idézem a székely himnuszt, melyet a csapat hithű szurkolói ráadásul a múlt heti bajnoki fordulóban az al-dunai Giurgiuban is büszkén elénekeltek.

Hajrá Erdély! Hajrá Székelyföld!

                                                                           Tőkés László