Sólyom László és a vörös farok

Tíz esztendeje írtam ezt a gondolatsort az Erdélyi Napló számára arról, hogy az akkori köztársasági elnök, Sólyom László miként adja fel a tényleges tárgyilagosságot annak látszata kedvéért, miként üt egyet jobbra is, minden ok nélkül ahhoz, hogy üthessen egyet balra.

A Jobbik ebben a szövegben értelemszerűen pozitív kontextusban tűnik fel, ami nem csoda. Most is úgy gondolom, hogy a párt politikája 2016 őszéig vállalható és alapvetően nemzetelvű volt.

Végül de nem utolsósorban: a Jobbik soha nem volt és ma sem szélsőséges, nem náci és nem fasiszta.

Ami szomorú, hogy a „nemzeti” jelző is egyre kevésbé illik rá.

A vörös farok

Nem is oly régen, értsd húsz, harminc esztendeje még az dívott, hogy ha valakinek valami érdemi közlendője volt a fennálló társadalmi renddel kapcsolatban, akkor azt csak úgy mondhatta el – legalábbis a kommunista rezsim szerencsésebb országaiban, például Magyarországon - ha írása végére odabiggyesztett egy rendszer-konform idézetet, lehetőség szerint a kommunista ideológia alapító atyáitól, Marxtól, Lenintől. Ez volt ugyebár ama vörös farok, amivel sok mindent „el lehetett adni”, át lehetett csúsztatni a cenzúrán. Elolvasva Sólyom László beszédét, melyet 2007. szeptember 10.-én az Országgyűlés őszi ülésszakának megnyitóján mondott el, az az érzése támad az embernek, hogy visszatértek ezek a letűntnek hitt idők.

Legalábbis a Magyar Köztársaság elnöke a jelek szerint úgy érzi, hogy csak akkor mutathat rá arra, hogy micsoda perverzió, hogy olyan országok diplomáciája oktat ki minket demokráciából, melyekben a szélsőjobboldali eszmék nemcsak jelen vannak a parlamentben, de hangadók is ott (pl. Románia, Szlovákia), ha közben szélsőségesként bélyegzi meg (egyébként igaztalanul) a Jobbikot. Érvek ezúttal sem hangzanak el, legfeljebb egy minden megalapozottság nélküli rágalom, mely szerint „a radikális jobboldal veszélye (…) éppen abban rejlik, hogy ideológiává és programmá teszi az emberek közötti megkülönböztetést..” Nem lenne semmi baj ezzel a mondattal, amennyiben megfogalmazója definícióképpen használná, majd rámutatna, hogy íme, Magyarországon e meghatározás szerint 1989 óta, legalábbis a jobboldalon nincsenek ilyen erők.

Hiszen ha valaki, akkor pont a baloldal az, mely az emberek közötti diszkriminációt „ideológiává” és „programmá” teszi, más szóval a baloldal az, mely szerint bizonyos népcsoportok, bizonyos kisebbségek sérelme, fájdalma respektálandó, más csoportoké nem. Hogy történhet az, hogy ha egy cigány karddal átdöf egy másik cigányt, mint történt az nem is oly régen, másnap a parlamentben és a sajtóban mindenki rasszizmusról beszél, ha viszont cigányok lincselnek vagy vernek meg magyarokat, akkor a politikum néma marad, vagy ha megszólal, akkor a Jobbikot leszámítva mindenki a cigányokat mentegeti?

Úgy tűnik, hogy Sólyom László csak úgy tartja tanácsosnak kiállni a demokratikus szabadságjogok mellett, ha közben hiteltelennek nevezi „az igazi rendszerváltás” jogos követelését, úgy meri csak leszögezni le, hogy nincs fasizmus, hogy közben eltanácsolja az Árpád-sávos zászlók használatától a nemzeti erőket.

A köztársasági elnök alighanem úgy véli, hogy csak abban az esetben ítélheti el a tavaly őszi rendőrterrort, ha közben annak a meglátásának is hangot ad, hogy „nincs mentség a tavaly tévé székháznál történtekre.” Miközben az október 23-i rendőri bestialitásnak a Sólyom László által oly sokra tartott demokrácia szempontjából sokkal messzebbre vivő, messzebbre ható következményei vannak, melyek részletes kifejtésre lennének érdemesek. (Hiszen a rendőrök által elkövetett bűncselekményeket a média zöme, a politikusok zöme mentegette, majd emberek tucatjait ítélték el a rendőrök hamis tanúzása miatt – így egyrészt bebizonyosodott: a magyar „demokráciában” nem működnek az államhatalom korlátainak alapvető garanciái, másrészt sikerült megfélemlíteni a polgárok tekintélyes részét s a parlamenti ellenzéket arra késztetni, hogy adja fel a hosszan tartó tüntetéssorozatra vonatkozó terveit.)

Másrészt pedig hogyne lenne mentség a tévé székháznál történtekre?  A gyurcsányi hazugság-politika lelepleződése, annak napvilágra kerülése, hogy a kormány bűncselekmények elkövetésével, valós adatok törvényellenes eltitkolásával, a választók huzamos és tervszerű megtévesztéssel őrizte meg hatalmát a 2006-os választásokon népharagot indukált, forradalmi helyzetet idézett elő. Százezrek érezhették úgy, hogy mivel működésképtelen demokrácia, a kormány elmozdíthatatlan, nem maradt más, mint a forradalmi erőszak. Ha a tévészékház előtt történtek törvényellenesek voltak, akkor az ukrán narancssárga forradalomtól a szerb Milosevic-ellenes megmozdulásig egy sor népi akciót lehetne törvénytelennek bélyegezni.

Senki meg nem tudná mondani az elnök közvetlen környezetén kívül, hogy Sólyom László valóban csak afféle „vörös faroknak” szánta a magyarországi nemzeti radikális erők megbélyegzését, a tavalyi őszi népi megmozdulások elítélését, ahhoz, hogy tulajdonképpeni üzeneteit (nincs fasisztaveszély Magyarországon, bűn ezzel manipulálni, rágalmazás az ellenzék lefasisztázása, a rendőrség cinkos a tavalyi egyenruhába bújt bűnözőkkel) vagy maga is elhiszi, amit mond.

Akár így van, akár úgy, Sólyom beszédével saját szavait lehet szembeszegezni. Mert nemcsak a demokráciára igaz, hogy a belé vetett bizalmat ”a pontos fogalomhasználat, a tiszta beszéd táplálja”.

Ez bizony demokrácia első számú tisztségviselőjére, a Köztársasági Elnökre  is vonatkozik.

Borbély Zsolt Attila

A szöveget 2007. szeptember 16.-án adtam le az Erdélyi Naplónak, vélhető, hogy 18.-án jelent meg.