Tíz esztendeje írtam ezt a gondolatsort
az Erdélyi Napló számára arról, hogy az akkori köztársasági elnök, Sólyom
László miként adja fel a tényleges tárgyilagosságot annak látszata kedvéért,
miként üt egyet jobbra is, minden ok nélkül ahhoz, hogy üthessen egyet balra.
A Jobbik ebben a szövegben értelemszerűen
pozitív kontextusban tűnik fel, ami nem csoda. Most is úgy gondolom, hogy a
párt politikája 2016 őszéig vállalható és alapvetően nemzetelvű volt.
Végül de nem utolsósorban: a Jobbik soha
nem volt és ma sem szélsőséges, nem náci és nem fasiszta.
Ami szomorú, hogy a „nemzeti” jelző is
egyre kevésbé illik rá.
A vörös farok
Nem
is oly régen, értsd húsz, harminc esztendeje még az dívott, hogy ha valakinek
valami érdemi közlendője volt a fennálló társadalmi renddel kapcsolatban, akkor
azt csak úgy mondhatta el – legalábbis a kommunista rezsim szerencsésebb országaiban,
például Magyarországon - ha írása végére odabiggyesztett egy rendszer-konform
idézetet, lehetőség szerint a kommunista ideológia alapító atyáitól, Marxtól,
Lenintől. Ez volt ugyebár ama vörös farok, amivel sok mindent „el lehetett
adni”, át lehetett csúsztatni a cenzúrán. Elolvasva Sólyom László beszédét,
melyet 2007. szeptember 10.-én az Országgyűlés őszi ülésszakának megnyitóján
mondott el, az az érzése támad az embernek, hogy visszatértek ezek a letűntnek
hitt idők.
Legalábbis
a Magyar Köztársaság elnöke a jelek szerint úgy érzi, hogy csak akkor mutathat
rá arra, hogy micsoda perverzió, hogy olyan országok diplomáciája oktat ki minket
demokráciából, melyekben a szélsőjobboldali eszmék nemcsak jelen vannak a
parlamentben, de hangadók is ott (pl. Románia, Szlovákia), ha közben szélsőségesként
bélyegzi meg (egyébként igaztalanul) a Jobbikot. Érvek ezúttal sem hangzanak
el, legfeljebb egy minden megalapozottság nélküli rágalom, mely szerint „a radikális
jobboldal veszélye (…) éppen abban rejlik, hogy ideológiává és programmá teszi
az emberek közötti megkülönböztetést..” Nem lenne semmi baj ezzel a
mondattal, amennyiben megfogalmazója definícióképpen használná, majd rámutatna,
hogy íme, Magyarországon e meghatározás szerint 1989 óta, legalábbis a jobboldalon nincsenek ilyen erők.
Hiszen ha valaki, akkor pont a baloldal az, mely az emberek
közötti diszkriminációt „ideológiává”
és „programmá” teszi, más szóval a
baloldal az, mely szerint bizonyos népcsoportok, bizonyos kisebbségek sérelme,
fájdalma respektálandó, más csoportoké nem. Hogy történhet az, hogy ha egy
cigány karddal átdöf egy másik cigányt, mint történt az nem is oly régen,
másnap a parlamentben és a sajtóban mindenki rasszizmusról beszél, ha viszont
cigányok lincselnek vagy vernek meg magyarokat, akkor a politikum néma marad,
vagy ha megszólal, akkor a Jobbikot leszámítva mindenki a cigányokat mentegeti?
Úgy tűnik, hogy Sólyom László csak úgy tartja tanácsosnak kiállni
a demokratikus szabadságjogok mellett, ha közben hiteltelennek nevezi „az igazi rendszerváltás” jogos követelését,
úgy meri csak leszögezni le, hogy nincs fasizmus, hogy közben eltanácsolja az
Árpád-sávos zászlók használatától a nemzeti erőket.
A köztársasági elnök alighanem úgy véli, hogy csak abban az
esetben ítélheti el a tavaly őszi rendőrterrort, ha közben annak a meglátásának
is hangot ad, hogy „nincs mentség a
tavaly tévé székháznál történtekre.” Miközben az október 23-i rendőri
bestialitásnak a Sólyom László által oly sokra tartott demokrácia szempontjából
sokkal messzebbre vivő, messzebbre ható következményei vannak, melyek részletes
kifejtésre lennének érdemesek. (Hiszen a rendőrök által elkövetett bűncselekményeket
a média zöme, a politikusok zöme mentegette, majd emberek tucatjait ítélték el
a rendőrök hamis tanúzása miatt – így egyrészt bebizonyosodott: a magyar „demokráciában”
nem működnek az államhatalom korlátainak alapvető garanciái, másrészt sikerült
megfélemlíteni a polgárok tekintélyes részét s a parlamenti ellenzéket arra
késztetni, hogy adja fel a hosszan tartó tüntetéssorozatra vonatkozó terveit.)
Másrészt pedig hogyne lenne mentség a tévé székháznál történtekre? A gyurcsányi hazugság-politika lelepleződése,
annak napvilágra kerülése, hogy a kormány bűncselekmények elkövetésével, valós
adatok törvényellenes eltitkolásával, a választók huzamos és tervszerű megtévesztéssel
őrizte meg hatalmát a 2006-os választásokon népharagot indukált, forradalmi
helyzetet idézett elő. Százezrek érezhették úgy, hogy mivel működésképtelen
demokrácia, a kormány elmozdíthatatlan, nem maradt más, mint a forradalmi
erőszak. Ha a tévészékház előtt történtek törvényellenesek voltak, akkor az
ukrán narancssárga forradalomtól a szerb Milosevic-ellenes megmozdulásig egy
sor népi akciót lehetne törvénytelennek bélyegezni.
Senki meg nem tudná mondani az elnök közvetlen környezetén kívül,
hogy Sólyom László valóban csak afféle „vörös
faroknak” szánta a magyarországi nemzeti radikális erők megbélyegzését, a
tavalyi őszi népi megmozdulások elítélését, ahhoz, hogy tulajdonképpeni
üzeneteit (nincs fasisztaveszély Magyarországon, bűn ezzel manipulálni, rágalmazás
az ellenzék lefasisztázása, a rendőrség cinkos a tavalyi egyenruhába bújt
bűnözőkkel) vagy maga is elhiszi, amit mond.
Akár így van, akár úgy, Sólyom beszédével saját szavait lehet
szembeszegezni. Mert nemcsak a demokráciára igaz, hogy a belé vetett bizalmat ”a pontos fogalomhasználat, a tiszta beszéd táplálja”.
Ez bizony demokrácia első számú
tisztségviselőjére, a Köztársasági Elnökre
is vonatkozik.
Borbély Zsolt Attila
No comments:
Post a Comment