Csak a Nemzet!

Ez volt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelszava több mint tíz éven keresztül. Ki tudja, talán ma is az, de mit számít a jelszó egy olyan pártnál, mely elvi értékrendi kérdésekben és szövetségesi rendszerben egyaránt 180 fokot fordult. 2016-ig volt is okuk, alapjuk e jelszót kiírni rendezvényeiken molinókra vagy akár az elnöki pulpitusra.

(Az alapító atyák közül ketten: Bagoly Zsolt, lentebb Ágoston Balázs és párja)

Szövetségük az EMI-vel, az Erdélyi Magyar Ifjakkal természetes volt. A Jobbik úgy is tekintett a táborra, mint saját gyermekre, holott nem sok közük volt megalapításához, működtetéséhez, a program kialakításához. Tény, hogy támogatták a rendezvényt az ifjúsági szervezetük nyári táboroztatásán keresztül és Vona Gábor itt mondta el évről évre programadó beszédét. Végső soron érthető, hogy a felszínes szemlélők nagy része úgy tekintett az EMI táborra, mint Jobbikos fórumra.

De hogy mennyire nem így volt, azt az is jelzi, hogy 2017-ben, a Jobbik ismételt nemzetárulása után elváltak útjaik. A Jobbik IT másfele ment csapat-összerázóra, Vona pedig nem kapott meghívást a táborba. Ekkor már a migránsügyi alkotmánymódosítás elbuktatása és a Soros által jegyzett CEU melletti Jobbikos kiállás után voltunk.

Kövér László idei fellépése az EMI táborban (mely egyébként nem az első látogatása a Magyar Országgyűlés elnökének e rendezvényen, hanem a második) jó üzenet az EMI-seknek. Azt jelzi, hogy a Fidesz egyik legerősebb embere, aki Orbán mellett a párt másik élvonalbeli politikus, aki megengedi magának a tiszta beszéd luxusát (nagyon helyesen, nagyon tudatosan tiporja meg a “politikai korrektségnek” nevezett álszent közkreténség téziseit, kéjjel döntögeti annak tabuit) felvállalja politikai síkon azt, amit az EMI 15 éve képvisel.

Az EMI a kompromisszummentes nemzetszolgálat fóruma. 

(Transylvanium)

Itt nem kapnak mikrofont a langyosok, az ide is cimbalmozunk kicsit, meg oda is cimbalmozunk-zsánerű álnemzetiek. Itt nem a pártállás számít, hanem a nemzetpolitikai teljesítmény. Az, hogy ki mit tett le a Nemzet asztalára. Ezért is visszatérő vendég itt Raffay Ernő, 

Babucs Zoltán, Haragozó Imre, 

(Harangozó Imre (jobbról) és Domonkos László)

Mandics György, Wittner Mária és elnézést azoktól a kiváló emberektől, akiket nem említettem a keret szorításában.  

(Sorbán Őrs főszervező, EMI elnök és Szűcs Péter programfelelős)

Boldog 15-ik születésnapot, EMI tábor!

Isten éltesse a “Csak a Nemzet” jelszó méltó örököseit!

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a  Székely Hírmondó számára készült.

Roncsderbi?

Azt hiszem nem vagyok egyedül azzal, hogy miután megnéztem Berki Krisztián ruhában fürdőzős videoját, melyben bejelenti, hogy indul a főpolgármesteri posztért, nekiálltam a világhálón keresgélni a témában, mivel  egy nem túl sikerült poénnak tűnt az egész.

De ha elolvassuk az érintettel készült témába vágó interjúkat, bele kell nyugodnunk a gondolatba: ez az ember komolyan veszi önmagát és bejelentését. Mi több, úgy véli, hogy esélye is van megverni Tarlós Istvánt, akinek munkájával egyébként a budapestiek többsége meg van elégedve. Ami nem véletlen. 2010 óta Budapestnek van irányítója, aki tesz is a városért, akinek nevéhez komoly megvalósítások köthetők, ellentétben a korrupciós botrányairól elhíresült, a városvezetéshez mit sem értő, de a ballib sajtó által húsz évig ajnározott Demszkyvel.

Szerencsére Magyarország az évtizedek óta tartó intenzív bulvár-agymosás dacára sem tart ott, mint az USA, a herevasalásáról és urizálásáról elhíresült „média-celeb”, aki nem mellesleg jogerősen elítélt gazdasági bűnöző, aligha fogja Tarlóst nemhogy legyőzni, de megszorítani sem. Még akkor sem, ha netán minden további jelölt visszalép a javára. Ami ismét csak valószínűtlen.

A Fidesz- és Orbán-gyűlölet által összetartott és mozgatott ellenzéktől persze minden kitelik, az viszont kevéssé valószínű, hogy a sok mindenben tévedő, hisztériára hajlamos, de a politikai nyomásnak mindeddig példásan ellenálló és kétségkívül belülről vezérelt Puzsér Róbert egy ilyen figura kedvéért visszalépne.

(Jelenlegi kihívók)

Puzsér a maga Facebook oldalán többek között a következőket írta az ügyről: „Nem szívesen lennék Karácsony Gergely helyében: Berki Krisztián nála sokkal meggyőzőbben adja elő a szociopatát – ő nemcsak egy gengszterek markában vergődő alattomos ügyeskedő, hanem hatmilliárdos áfacsalási ügy résztvevőjeként egy év felfüggesztett börtönre ítélt, fekete öves gazdasági bűnöző. Nagyobb vezetési tapasztalata van, mint Karácsony Gergelynek, hisz az FTC-nek és a Vác FC-nek is jelentős pénzügyi károkat okozott, míg Karácsony Gergely mindössze Zugló kifosztásával büszkélkedhet.”

A kormánysajtó teljes egyöntetűséggel az ellenzéki roncsderbi folytatódásának titulálta Berki bejelentkezését s bármennyire fáj ez a baloldal sajtójának, az elfogulatlan szemlélőben is nagyjából ez fogalmazódhat meg.

Borbély Zsolt Attila 

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

Megálljt a perverzió nyomulásának!

Az emberi társadalmak hozzáállása a homoszexualitáshoz igen széles skálán mozog, melynek mindkét vége észbontó, embertelen és igazságtalan.

Az egyik  véglet az, amikor halállal büntetik az azonos neműek szexuális kapcsolatát, mint teszi azt számos iszlám állam. Hasonlóan elfogadhatatlan az is, ha az állam más módon, akár pénz- vagy börtönbüntetéssel szankcionálja két felnőtt, cselekvőképes ember kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatát.

De ami ma Nyugat-Európában és Észak-Amerikában folyik, az is abszurd és destruktív. Itt egyszerűen tagadják azt az evidens tényt, hogy a homoszexualitás természetellenes deviancia, az azonos neműek kapcsolatát megkísérlik minden létező propaganda-eszközzel a normális heteroszexuális kapcsolattal azonos értékűnek beállítani, s azokat, akik ez ellen fel mernek lépni, mindenféle diszkrimináció éri, beleértve az egzisztenciális ellehetetlenítést. Egyes államokban elvehetik és el is veszik annak az embernek a gyermekét, aki nem a hivatalos gender-propaganda jegyében neveli őket. Transzvesztiták érzékenyítik az óvódásokat, olyan meséket írnak a legkisebbeknek, melyekben a legkisebb királyfi egy másik királyfiban találja meg élete szerelmét.

Közép- és Kelet-Európa a normalitás szigete ebből a szempontból is.

Itt nem éri bántódás a homoszexuálisokat, működhetnek saját szórakozóhelyeik, bejegyzett élettársi viszonyban élhetnek. Házasodni és gyermeket örökbe fogadni viszont érthető okokból nem lehet.

A meleglobbinak nevezett ideológiai kommandó azonban egyre nyomul.

Offenzívájuk új eszköze az éttermeknek és szórakozóhelyeknek szánt szivárványszínű matrica, mely fennen hirdeti, hogy az azt kiragasztó helyek úgymond „mindenki számára nyitva állnak”, mintha legalábbis bárhonnan kitiltottak volna valaha egy homoszexuális párt Magyarországon. A cél világos, egy idő után azokat a egységeket fogják majd támadni, akik nem hajlandóak ezt a teljesen felesleges matricát kitenni.

A másik vérforraló új kísérőjelensége a „meleg büszkeség” hónapjának az a fővárosi plakátözön, melyek szerint „a szerelemben nincs faj, nem és kor”. S hogy egyértelmű legyen, mire gondolnak, a „kor” szó mellett egy gyermek és egy felnőtt látható. Magyarán az LMBTQXYZ aberált harcosai ma már Magyarországon is nyílt pedofil propagandát fejthetnek ki.

Itt kellene megálljt parancsolni a pervezió nyomulásának.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

A magyar múlt és jövő Trianon árnyékában - Sopronban elmondott beszédem a békediktátum aláírásának 99. évfordulóján

Tisztelt Egybegyűltek!

Mindenekelőtt hadd köszönjem meg a lehetőséget, hogy ezen a napon épp itt, Sopronban, a Hűség Városában oszthatom meg gondolataimat Önökkel. Elvégre Sopron és környéke az egyetlen olyan területrész, amit a trianoni békeszerződés idegen uralom alá utalt, de állhatatossággal, hősiességgel és nem utolsósorban a helyiek többségének támogatásával sikerült visszaszerezni és meg is tartani.

Sopron ilymódon nemcsak a példaadás, hanem a magyar remény szimbóluma is egyben.

Trianon kapcsán minden nemzetben gondolkodó magyarnak első ízben a területvisszaszerzés, a revízió jut eszébe először. Az igazságosság eszméje etológiai mélységekben van kódolva az emberben, s vele együtt az az igény, hogy az igazságtalanságot orvosolni kell.

Hadd osszak meg Önökkel egy nagyon személyes, de nagyon idevágó élményt.

Amikor 2006-ban az Egyesült Magyar Ifjúság nevű szervezet palicsi nyári táborába kaptam meghívást előadni, elmagyaráztam az akkor 4 éves Hunor fiamnak, hogy mi is történt Trianonban. A gyermek figyelmesen végighallgatott, majd annyit mondott: „ami a miénk volt, azt vissza kell venni”.

Erre épült a magyar történelem egyik leghatékonyabb nemzetépítő időszakának, a Horthy-korszaknak a politikája, mely politika, hadd hangsúlyozzuk sikeres volt. A magyar helytállás, politikai bölcsesség és diplomácia bravúrja volt mind a négy területkiegészítés, aminek eredményeképpen a magyarlakta területek nagy része visszakerült az anyaországhoz. Hogy végül Párizsban 1947-ben ismét elrabolták ezeket tőlünk, azt annak köszönhetjük, hogy olyan gigászi erők csaptak össze a második világégésben, melyekhez képest Magyarország csak egy viharos tengeren vergődő csónak volt.

De mit mondhatunk ma, közel száz esztendővel a trianoni békediktátum után, melynek tragikus következményeit ma is nyögjük?

Egyrészt fontos, hogy levonjuk a 1918 október vége és 1920 június eleje között történtek nemzetpolitikai tanulságait.

A őszirózsás forradalomként emlegetett szétzüllés nyomán egy olyan szabadkőműves irányítottságú, internacionalista eszméket dédelgető politikai kommandó került Magyarország élére, mely meg sem kísérelte a fegyveres ellenállást, sőt, védekezés-képtelenné tette az országot a veretlen, ütőképes magyar hadsereg leszerelésévél, melynek egységei mindenütt az ellenség földjén állomásoztak.

Közismert tény, de érdemes újra leszögezni, hogy a fegyverszüneti szerződés aláírásának időpontjában egyetlen idegen katona nem taposta a Szent Korona országainak földjét.

Akkor szerelték le a magyar hadsereget, amikor három oldalról fenyegette katonai támadás veszélye az országot, akkor csavarták ki a magyar katona kezéből a fegyvert, amikor végre saját hazájáért harcolhatott volna.

S ez nem utólagos bölcsködés.

Voltak akik már akkor látták, hogy mi a teendő. Köztük volt például Gömbös Gyula, későbbi miniszterelnök, akkori vezérkari százados, aki memorandumban fordult az ország vezetéséhez, megjelölve a kiutat: visszavonni a magyar csapatokat az ezer éves határok mögé és védeni ezeket a határokat mindenféle idegen támadással szemben.

Az országot szétprédáló balliberális szabadkőművesek utódai mai is itt vannak közöttünk.

Nem nehéz őket beazonosítani, hiszen jobbról érkezett újdonsült társutasaikat  leszámítva, akik ma saját bevallásuk szerint a választások legnagyobb győztesei a maguk 6 százalékával, nyíltan magukénak vallják Károlyi Mihályék politikai örökségét.

Ma is tágra nyitnák az ország kapuit a beözönlő, hódító szándékkal és felsőbbrendűségi tudattal érkező iszlám tömegek előtt.

Trianon legfontosabb nemzetpolitikai tanulsága, hogy nem szabad hatalomközelbe engedni a nemzeti összetartozásban nem értéket, hanem  veszélyt, ellenségképet látó baloldalt.

Ez a politikai bűnszövetség nemcsak az ezer éves Magyarországot prédálta szét, hanem a II. világháború után idegen tankok árnyékában hatalomra jutva megtervezett politikával mindent megtett azért, hogy a nemzeti öntudatot kilúgozza a felnövekvő nemzedékek lelkéből, megszüntesse a magyarság folytonosságtudatát és tönkretegye történelmi önképét.

A rendszerváltást követően a kommunista utódpártok proletár internacionalistái segítséget kaptak a kozmopolita liberálisoktól, akik nem véletlenül birtokolták az oktatási tárcát a közös kormányzásuk 12 esztendeje alatt. Nemcsak azért követtek el mindent ismét, hogy katonai szempontból védekezésképtelen legyen az ország, hanem azért is, hogy öntudati szempontból védekezésképtelenek legyünk.

Illúzióink ne legyenek, ugyanazt akarják tenni velünk, mint amit a németekkel tettek az elvtársaik: elérni, hogy a magyar ember ne legyen büszke a magyarságára.

Ezért kell a hősökből, például a Rongyos Gárdából, melynek köszönhető, hogy itt most együtt lehetünk, diabolikus figurákat faragni, akárcsak Horthy Miklósból, akinek vezetésével egy tönkretett országot sikerült felépíteni egy évtized alatt. És ezért csináltak hőst a magyar történelem legnagyobb árulójából, Károlyi Mihályból.

Ezért kell indokolatlan bűntudatot sulykolni a fiatalokba.

Ezért tetemcafatozzák szennysajtójukban a Szent Jobbot és tökfödőzik a Szent Koronát.

Végül felmerül a kérdés, hogy mit tehetünk ma?

Sokan őszinte hittel és elszántsággal vágnák rá a kérdésre a választ: „mindent vissza!” Ám mielőtt ezt tennénk, érdemes elgondolkodni az erőviszonyokon. Nálunk Erdélyben divat volt, különösen a rendszerváltást követő első években olymódon elhatárolódni az irredentizmustól, a területvisszaköveteléstől, mintha az valami felháborító, igazságtalan, elviekben sem támogatható cél lenne.

Holott nem erről van szó.

Mi erdélyi autonomisták realizmusból, önmérsékletből törekszünk belső önrendelkezésre, és nem határkiigazításra. Tőkés Lászlónak volt egy remek megfogalmazása a kétezres években. Eszerint „a határmódosítás egyetlen alternatívája az autonómia.”

Az autonómiát pedig érdemes egy átfogó nemzetpolitikai vízió keretébe ágyazni.

Ez a vízió első ízben a Magyarok Világszövetségének keretén belül egy konferencia-sorozat alkalmával fogalmazódott meg, melynek központi gondolatsora apám, Borbély Imre „Magyar jövökép - egy minőségi magyar paradigma” című dolgozata adta. Ismereteim szerint ebben a tanulmányban vetették először papírra első ízben a határon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatát „szubszidiáris nemzetstruktúra” néven.

Az idegen terminus technicust hadd fordítsuk le magyarra.

Borbély Imre elképzelésének lényege az volt, hogy ha geopolitikai okoknál fogva nem törekedhetünk minden Kárpát medencei magyarnak egy hazában való integrálására, metaforikusan az almamodell szerinti nemzetépítésre, akkor válasszuk a szőlőmodellt.

Ebben az elképzelésben a szőlőszemek egy egyes magyar nemzetrészek, melyek el kell érjék a lehető legnagyobb fokú függetlenséget az idegen, elnyomó hatalomtól, más szóval az autonómiát, a kocsányt pedig e nemzetrészeket összekötő kulturális, politikai és jogi szálak jelentik.

Ezutóbbiak között legfontosabb a magyar állampolgárság valamint - apám akkor még úgy képzelte - a felállítandó magyar felsőház, ahová az elszakított nemzetrészek belső parlamentjei delegálnának küldötteket.

Végül 2010-ben a magyar állampolgárság kiterjesztésével együtt a határon kívülre szakadt magyarok megkapták a szavazás lehetőségét is, így a mai magyar parlament nemcsak állami, hanem nemzeti intézmény is. A közös Kárpát medencei magyar akaratképzés pedig nemcsak szépen hangzó szóvirág, hanem politikai realitás.

Hadd fejezzem be eszmefuttatásomat egy rövid aktuálpolitikai gondolatfutammal.

Pokol Béla professzor „Európa végnapjai” címmel írt 2011-ben egy vészjósló könyvet, melyben előre jelezte, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján fél évszázadon belül Nyugat-Európában az iszlám dominánssá válik.

A globális háttérhatalom valamilyen oknál fogva ezt a folyamatot drasztikusan felgyorsította.

Elképesztő nyomás nehezedik azon országok politikai elitjére, melyek ellenállnak e törekvésnek, mely egyébként az egész keresztény fehér kultúrát megsemmisítéssel fenyegeti. Ahhoz, hogy Nyugat-Európa megmeneküljön, olyan politikai és gondolkodásbeli paradigmaváltásra van szükség, amire semmi esély nem mutatkozik.

Úgy áll tehát a helyzet, hogy a keresztény fehér kultúra Európán belül a mi régiónkban rendelkezik érdemi fennmaradási eséllyel.

Ezért mi magyarok, akik egyébként az ellenállás vezetői vagyunk, kénytelenségből úgy kell tekintsünk megrablóinkra, mint potenciális szövetségesekre ebben a létünket alapjaiban fenyegető háborúban, amikor a brüsszeli hatalom Európára hivatkozva tesz tönkre mindent, ami európai.