Popular Posts

Sunday, August 2, 2020

A „független-objektív” médiáról




Ami ma a média frontján zajlik szerte a világon, az egyszerűen észbontó.
Arra, amit balos valamint a baloldal iránti megfelelési kényszer által vezérelt jobboldali fősodratú média produkál a gender-kérdésben, migráns-ügyben s legújabban a Black Lives Matter nevű anarcho-terrorista mozgalom körül zajló, nyilvánvalóan háttérből vezényelt műsor kapcsán, lehetetlen olyan kifejezést találni, ami szellemi és erkölcsi szempontból leírná a valóságot.
Sem az „amorális”, sem az „észveszejtő”, sem a kettő együtt nem fejezi ki azt a totális abszurditást, ami szemünk előtt kibontakozik.
Intézkedés közben elhalálozik egy visszaeső drogos bűnöző, majd ennek kapcsán heteken belül lángokban áll Amerika. Megölnek egy édesanyát, aki annyit mert mondani, hogy minden élet számít – nemcsak a feketék ugyebár, az uszító balos média hallgat.
A csőcselék többfekete rendőrt megöl – árulkodó csend. Megölik Trump egyik néger támogatóját – semmi. És még hosszan sorolhatnám.
Magyarországon sem látunk mást.
Önmagukat komolyan vevő társadalomtudósok, közszereplők szemrebbenés nélkül mondják bele a kamerába, hogy a belső botrányba keveredett ballib portál, az Index „független”, „objektív”, mi több, „közszolgálati funkciót tölt be”.
Az a portál, mely lehülyézte egészMagyarországot a 2018-as választások után, mely képes volt feltenni a következő kérdéssort:
Úristen milyen emberekkel élünk egy országban?
Hogyan hihetik el, hogy a migránsoktól kell félteni a kultúránkat?
Miért van ennyi gyűlölet a magyarokban?”
Igen, ez a portál képes volt ilyen kérdéseket megfogalmazni, miközben a migránsok sorra gyújtják fel a történelmi templomainkat Nyugat-Európában, miközben nyíltan megmondják, hogy szerintük Európa Allah földje, miközben nyíltan követelik a saria bevezetését a mi kontinensünkön,



miközben mindenütt, igen, mindenütt, ahol számottevő a részarányuk, a nők félnek egyedül kimenni az utcára, miközben romokban a közbiztonság az összes jelentősebb mértékben iszlám-fertőzött  nagyvárosban.
És képesek ők, a balos gyűlöletkeltők, akik „sokkal jobban gyűlölnek, minket, mint mi őket” (amint azt egy őszinte pillanatában egyik ikonjuk, Korniss Mihály megfogalmazta)
azokat a magyarokat vádolni gyűlölettel, akik nem tesznek mást, mint felfogják a valóságot.
És felfogják az életformájukra, nemzetükre, vallásukra leselkedő veszélyeket, majd arra a pártra adják voksukat, mely párt egyesül képviselt 2018-ban olyan politikát, amitől remélni lehetett, hogy védelmet nyújt mindazon borzalommal szemben, ami ma már Franciaország, Spanyolország, Németország, Hollandia, Belgium, Svédország és Dánia számos városában nyers valóság.
A balra húzó média orgánumai nem függetlenek, nem objektívek s ami a legfontosabb, semmi jót nem ígérnek sem Európának, sem a magyarságnak.
Ők - az Index-szel az élen - a kollektív pusztulás, a kulturális öngyilkosság, a módszeres önfelszámolás segédcsapai, akik egyébként saját éltető létkörnyezetük ellen dolgoznak középtávon.
Mert ugyanvalóst hiheti e bárki józan ember, hogy ha nem sikerül megőrizni fehérnek és kereszténynek Közép-Európát, akkor majd az iszlám többséggel bármiféle értelmes, kölcsönösségen alapuló, „élni és élni hagyni” elven alapuló megegyezést tudnak majd kötni azok, akik ránk szabadították őket?
Aligha.
Hogy milyen sorsot szánnak az új honfoglalók az Index-féléknek, azt jól illusztrálja az egyébként szintén mocsadék Charlie Hebdo tragédiája.

Borbély Zsolt Attila

A szöveg rövidített változata a Székely Hírmondó számára készült.

No comments:

Post a Comment

1956 öröksége

  2016 őszén a Jobbik nevű, akkoron még nemzeti radikális párt úgy próbálta áttörni a „választói üvegplafont”, hogy a baloldal szavazóit c...