Popular Posts

Monday, April 23, 2018

Ismét utcán a lefújt meccs után a gólok újraszámlálását követelő vesztes horda




A hétvégén lezajlott a második nagyméretű kormányellenes tüntetés Budapesten. A tömeg nyilván vegyes összetételű volt, akadtak közöttük bizonyára, akiket a Fidesz és a kormány tényleges hibái elleni tiltakozás vitt ki a térre, akik nem látják a fától az erdőt, akik nem képesek fel fogni, ha nem is hibátlan ez a vezetés, de nincs jobb a láthatáron. Vannak,  akik a buli miatt mentek ki, vannak, akik az ellenzéki, nem kis részben Soros és/vagy Simicska által pénzelt sajtó heccel az utcára s vannak, akik pártkötődésből, mert úgy érzik, hogy miután veszített a csapatuk, köszönhetően a magyar nép bölcsességének, akkor ennyivel tartoznak a saját tábornak.
A hangnemet jól illusztrálja az „Orbán egy geci” molino, a színvonalat pedig az a szőke fiatal lány, egyike a molino-t cipelőknek, aki sörözve-cigarettázva tüntet s a kérdésre, hogy miért is geci az Orbán, annyit képes kinyögni, hogy „mert az”.
A tüntetők egyik célja persze továbbra is az új választás kiírása, más kérdés, hogy ez semmi jóval nem kecsegtetne számukra. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban frappánsan fogalmazott a Kossuth rádiónak adott április 20-i interjújában, hadd idézzük: „az újraszámolásról pedig azt mondanám ilyen arányok mellett, hogy én futballmeccsre járó ember vagyok, olyan ez, amikor nyerünk 4:0-ra, és az ellenzék követeli, vagy az ellenfelünk követeli a gólok újraszámlálását. A meccset lefújták, ez van.”
Ugyanebben az interjúban mondta el azt is a harmadízben két harmados többségre támaszkodva kormányt alakító pártelnök, hogy „a haza nem lehet ellenzékben. Te lehetsz ellenzékben, de a haza sohasem. Tehát akkor is szolgálnod kell a hazát, hogyha éppen egyébként ellenzékben vagy.” Sajnos, akiknek ez az üzenet szól, azoknak Magyarország nem haza, hanem lecserélhető élőhely, rosszabb esetben ideiglenes telephely.
Orbán Viktor említett interjújának végén a demográfiáról szólt, s jelezte, hogy olyan jogi környezetet kíván kialakítani, melyben érdemes a magyar nőknek gyermeket vállalni.
Nyilvánvaló, hogy Orbán magyar jövőben gondolkodik.
Vele szemben pedig olyanok heccelik utcára a népet, akik összerázkódnak a borzalomtól annak a szókapcsolatnak a hallatára, hogy „magyar jövő”.  Ezek az emberek képviselik a „baloldalt”. Ez jutott Magyarországnak Károlyitól Kun Bélán, Rákosin, Aczél Györgyön keresztül a Momentum-LMP-DK-Együtt-MSZP katyvaszig. És ezekkel az emberekkel paktál, tüntet, szövetkezik az egykori nemzet párt, a Jobbik.
Tiszta képlet.


Borbély Zsolt Attila  



A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

No comments:

Post a Comment

Rejtett globalizmus

    Nemzeti ünnepünkön a fővárosban az ellenzéki erők vezetői taktikusan nem szerveztek külön megemlékezést, ahol csak lézengtek volna az ...