A megtalált út - az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásáról

Az alábbi szöveget 2012 márciusában írtam az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásának szükségszerűségéről, a párt és mozgalom dilemmájáról, az erdélyi magyar nemzeti érdekképviselet alapproblémáiról. A szöveg a Kapu hasábjain jelent meg.

1. Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakításának szükségszerűsége

Mottó:

„Hogy a képviselő kötelezve van híven ragaszkodni a programhoz, melynek alapján képviselőül lett megválasztva, az oly igazság, mely a képviseleti rendszernek sarkalapját képezi. E nélkül a „képviseleti kormány” (mint az angolok helyesen nevezik) megszűnik képviseleti lenni s parlamentáris formák mezébe burkolt abszolutizmussá változik, ami a palástolatlan abszolutizmusnál még kárhozatosabb, mert mind a kettő nyomás, de az első hozzá még csalás is.” (Kossuth Lajos)

Megtartotta első országos küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt, így most már három magyar politikai párt tevékenykedik Erdélyben. Miután a hajdani egységes érdekképviselet az RMDSZ, majd az autonómiaprogramhoz és a belső demokráciához ragaszkodók által életre hívott Magyar Polgári Párt is alkalmatlannak bizonyult a maga történelmi szerepére, nemzetpolitikai létparancs volt egy hiteles autonomista politikai erő életre hívása, mely egyszerre nemzeti és demokratikus.

Az RMDSZ előbb leszámolt a nemzeti tartalommal, román díszletté lett az ország Nyugatra néző kirakatában, feladta az autonómiaprogramot, elprédálta a Románia EU-csatlakozásából eredő, vissza nem térő történelmi lehetőséget arra, hogy a kisebbségi ügyben és a demokrácia dolgában az országra nehezedő bizonyítási kényszert növelje, ehelyett kormányról vagy konstruktív ellenzékből legitimálta a mindenkori román kormánypolitikát. Mindezzel párhuzamosan leszámolt a demokráciával is, plurális nemzeti önkormányzatból monokratikus zsákmányszerző versenypárt lett s másfél évtizede fittyet hány a mottóban szereplő Kossuth-i elvnek, vagyis saját felvállalt autonómia-elvű programjának.

A Magyar Polgári Párt szépreményű kezdeményezésnek indult, de saját elnökének foglyává vált, s még annyi demokratikus tartalmat sem sikerült felmutasson, mint az RMDSZ, ahonnan az MPP alapítónak nagy része többnyire éppen a szervezeten belüli demokráciadeficit miatt távoztak. Márpedig a nemzet és a demokrácia összetartozó fogalmak. A kettő összefüggését talán legszebben Bethlen István fogalmazta meg a Nemzeti Egyesülés Pártja alakuló ülésén elmondott beszédében: „Ez a nép, mely ezer éven keresztül a hazafiságnak, a nemzeti érzésnek volt a nemzete máról holnapra nem változhat nemzetközi érzésűvé. És a mi feladatunk az, hogy a demokratikus haladásnak a szükségét a demokratikus intézmények szükségét összeegyeztessük a múltból kristálytisztaságban áthozott nemzeti érzéssel” (Bethlen István: Összegyűjtött művek, Genius kiadó, Budapest 1933, 152 o.).

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége az Erdélyi Magyar Néppárt megalakításának előzményeit s ok-rendszerét összefoglalta a párt első országos küldöttgyűlése

kapcsán megfogalmazott hivatalos nyilatkozatban. Hadd idézünk ebből bővebben: „Három esztendőnek kellett eltelni, amíg az 1918-as román megszállás, majd a trianoni békediktátum által sokkolt erdélyi magyarság felébredt bénultságából és Kós Károly „kiáltó szavának” szellemében nekilátott önmaga politikai megszervezéséhez a közösségi autonómia jegyében.

1989 után napok alatt megpezsdült a magyar közélet, az akkor még egységes politikai érdekképviselet soraiba százezrével jelentkeztek a nemzetükért tenni akaró polgártársaink. Mégis a visszahúzó erők miatt három esztendőbe telt, míg a Kolozsvári Nyilatkozattal eljutott az RMDSZ Kós Károly programjának felvállalásához.

Újabb három év elteltével viszont 1996 elején a csúcsvezetés már a kormányzati szerepvállalást készítette elő, mely egyenértékű volt problémáink nemzetköziesítésének feladásával, a külpolitikai nyomásgyakorlás nélkülözhetetlen politikai eszközének félretételével, az autonómiaprogram de facto feladásával és a lassan épülgető magyar nemzeti önkormányzat román versenypártkénti működtetésével.

A magyar önrendelkezés és a közösen megalkotott autonómiaprogram híveinek felelősségtudata miatt állt még fenn további hat esztendeig az erdélyi magyar érdekképviselet formális egysége. Az önálló magyar politika hívei akkor léptek csak a saját szervezet létrehozásának útjára, amikor 2003-ban bebizonyosult: az RMDSZ végleg feladta a brassói autonómiaprogramot, s a közvetlen és általános, az egész közösséget megmozgató belső választást, melynek eredményeképpen a kétségbevonhatatlan legitimitású erdélyi magyar parlament jött volna létre, „kiváltotta” a helyi elitek önátmentésével egyenértékű elektoros játokat megengedő részleges tisztújítással, melynek eredményeképpen egy meggyengített kompetenciájú pártszerv jött létre.

A 2008-ban bejegyzett Magyar Polgári Párt reményteli szerveződésként indult, de fokozatosan bebizonyította, hogy alkalmatlan a következetes, autonomista, belső demokráciára épülő erdélyi néppárt szerepére. A választás szabadságának jelszavával startoló szervezet nem indult a 2008-as parlamenti választásokon, elnöke viszont nem késlekedett szárnysegédjeivel Cotroceni-ben megjelenni december 1-én, hogy Nagyromániát együtt ünnepelje a román elittel. Legalább ennyire súlyos intő jel volt az is, hogy miután az elnök akaratának megfelelően a román bíróság döntött az elnök mesterkedései miatt botrányba fulladt gyergyói kongresszus ügyében és az elnököt marasztalta el, az igazság és törvényesség híveit zárták ki a pártból.”

Toró T. Tibor megbízott ügyvezető- és frissen megválasztott pártelnök 

beszámolójában részletesen ismertette a pártbejegyzés egyes lépéseit az EMNT 2010. december ülésének pártalapításról szóló határozatától az aláírások rekordidő alatt történt összegyűjtésén át a végül győzelemmel végződő bírósági hercehurcáig, amiután következhetett a tényleges önépítés. Mára létrejött közel száz helyi és 12 megyei szervezet, a pártépítés azóta is gőzerővel zajlik, nap-nap után alakulnak újabb és újabb helyi szervezetek.

(Regisztráció az első Néppárt-kongresszuson. Saját fotó, akárcsak e bejegyzés többi illusztrációja.)

2. Párt és mozgalom?

A párt „vagy” mozgalom dilemmába a rendszerváltás után a Kárpát medencében eddig több szervezet is beleütközött. Komoly vitákat eredményezett ez a kérdés a Fideszen és az MDF-en belül még 1989 előtt, de megoldást keresett rá a MIÉP illetve a Magyar Út Körök vezetősége, majd később a Jobbik Magyarországért Mozgalom is. A kettős szervezeti struktúrát hosszú távon senkinek sem sikerült konzerválni, a párt minden esetben fölébe kerekedett a mozgalomnak, mely fokozatosan elsikkadt.

(Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke)

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács valamint az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői most megkísérlik szervessé tenni a párt és mozgalom kapcsolatát, úgy, hogy közben a vezetőség szintjén élesen elkülönítik a funkciókat, vagyis ugyanazon személy nem lehet egyszerre elnökségi tag a Tanácsban és a Pártban. A Mozgalom élére 15 tagú elnökséget választott az EMNT decemberi küldöttgyűlése, Toró T. Tibor ügyvezető elnök helyére, aki a továbbiakban a pártot vezette s vezeti ma is, Sándor Krisztinát választották.

Az Erdélyi Magyar Néppárt küldöttgyűlése úgy határozott, hogy a pártelnökség mindössze öttagú legyen, ami az operatív cselekvést kétségkívül megkönnyíti. A több mint 90%-os többséggel megválasztott elnök, Toró T. Tibor munkáját segíti a hasonló támogatást nyert négy alelnök, Szilágyi Zsolt, valamint Gergely Balázs, Papp Előd és Zatykó Gyula, akik egyben egy-egy régióért is felelősek. (Sorrendben Közép-Erdély, Székelyföld és Partium). Tőkés László megmaradt az EMNT elnöke és az EMNP védnöke.

3. Kikkel tovább?

Létrejött ily módon az erdélyi magyarság körében egy három-osztatú politikai mező, melyben minden párt rendelkezik valamiféle potenciállal. Az RMDSZ erőssége a társadalmi beágyazottság: e szervezet viszi tovább a hajdani közös logot, a közös infrastruktúrát, s a tagság nagy részét. Szórványvidéken az öntudatukban meggyengült közösségek vélhetően akkor is az RMDSZ-re adnák voksukat, ha biztosítani lehetne a korrekt verseny feltételeit. Az RMDSZ diszponál a pártoknak járó támogatás, az erdélyi magyar közösségnek címzett román állami támogatás valamint a közösségnek címzett magyarországi források egy része felett.

A Magyar Polgári Párt erőssége, hogy megtartotta az RMDSZ-ből kiábrándult székelyföldi középkáderek nagy részét és bizonyára a szavazók egy részét is. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a Székely Nemzeti Tanács e párthoz áll a legközelebb, amit részben az is jelez, hogy a testület egyik alelnöke egyben a Magyar Polgári Párt elnöke.

Az Erdélyi Magyar Néppártnak több aduja is van. Az első és legfontosabb Tőkés László védnöksége. Tőkés László ismertsége és elismertsége még az RMDSZ által megrendelt kimutatások szerint is igen nagy, bizalmi indexével csak a román és a magyar média együttműködésével felépített RMDSZ-es politikusoké vetekedhet. Ami érthető: ellentétben a megválasztható és leváltható politikusokkal, Tőkés László legitimitását, közéleti súlyát nem a formális pozícióból nyeri, hanem történelmi szerepéből, szavára akkor is odafigyelnének, ha semmilyen funkciója nem lenne. Nemzetközi tekintélye is számottevő, pályája töretlen, egyenes vonalú. A Néppárt politikai potenciálját növeli az is, hogy e szervezet bírja a magyar kormány valamint a magyar kormánypártok bizalmát, a Fidesz és az EMNP vezérkarának tagjait évtizedes barátság fűzi össze. Amint azt Toró T. Tibor elmondotta a minap egy Magyar Hírlapos interjúban, sem a Néppárt nem létezne, sem a Fidesz nem tartana itt, ha nem lett volna a bálványosi nyári szabadegyetem ahol a felek „évről évre egymás mellé tették tudásukat és terveiket” (Szélárnyékból, sikerre ítélve, Kristály Lehel interjúja Toró T. Tiborral, Magyar Hírlap, 2012. március 3.) A Néppárt ereje a feddhetetlensége, tisztasága és következetessége is, s az sem elhanyagolható, hogy amint a párt kongresszusán is érzékelni lehetett, sok fiatal lát fantáziát az új politikai erőben.

Az EMNP rovására éles bírálatok hangzottak el mind az RMDSZ, mind az MPP részéről, mindazonáltal mindkét szervezet számítana az új párt szövetségére. Ezt a kettőséget fogalmazta meg a párt elnöke az Erdélyi Napló főszerkesztője által készített interjúban: „Természetes, hogy sem az RMDSZ csúcsvezetése, sem az MPP elnöke nem örül az Erdélyi Magyar Néppárt színrelépésének. Az egyik a parlamenti képviselet monopóliumát, a másik az ezzel szembeni alternatíva látszatának kizárólagosságát félti tőlünk és a monopólium megőrzése érdekében nem lesznek gátlásaik. Ez azonban nem lesz elegendő, hogy megakadályozza az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulását. Szász Jenő jobboldali koalícióra való felhívása nagyjából annyira hiteles és életszerű, mint Kelemen Hunor RMDSZ-elnökjelölt csábító szirénhangjai a szövetségi akol melegéről. Mindkét esetben kilóg a lóláb: úgy szeretnének összefogni velünk, hogy nem kínálnak semmilyen garanciát az erdélyi magyar autonómia-program érvényesítéséhez. Támogatásunk és a Tőkés László politikai márkanév kell nekik, de lehetőleg az általa megjelenített értékek felvállalása nélkül. Egy biztos: az Erdélyi Magyar Néppárt csak olyan együttműködési megállapodásban lesz partner, amely elsődlegesen az autonómiáról és az ahhoz vezető lépések megtételéről szól. („Az RMDSZ a parlamenti képviselet monopóliumát, az MPP az alternatíva kizárólagosságát félti tőlünk” Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke a pártbejegyzésről és a magyar autonómiatörekvések esélyeiről, Makkay József interjúja, Erdélyi Napló 2012. február 10.)

Egy ésszerű és méltányos kompromisszum esetében félre kell tenni mind a jogos eszmei fenntartásokat az RMDSZ-szel szemben, mind az erkölcsieket az MPP-vel szemben. Ezesetben csak az lehet a mérce, hogy sikerül-e a parlamenti választások ürügyén rendet tenni az erdélyi magyar közéletben, a közösséget illető anyagi támogatások igazságos szétosztásával, és egy közösen létrehozott illetve közösen működtetett szervezeti keret létrehozásával.

Az egyeztetésnek megfelelő keretet biztosíthatna a 2009-ben létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, melyet át lehetne szabni a jelenlegi, paritásos struktúrájából három egyenrangú partner tárgyalási fórumává. Megannyi negatív tapasztalat után nem lesz könnyű egy asztalhoz ülni, de bizonyos kihívások ezt teszik az egyes politikai szereplők lelkiismereti kötelességévé. Ilyen kihívásnak számít az, amikor az egész erdélyi magyar közösségnek egy irányba kellene mozdulni (mint például az európai polgári kezdeményezés esetében, amikor ráadásul nemcsak az erdélyi magyarság, hanem a többi elszakított nemzetrész valamint az anyaország is koordináltan kellene mozogjon), de ide sorolhatók egyes nemzetstratégiai jelentőségű lokális kérdések is (mint amilyen a marosvásárhelyi polgármesteri szék visszanyerése a magyarság számára).

4. A parlamenti képviselet kérdése

Midőn 2010 júliusában a Tusványosi nyári szabadegyetemen először elhangzott, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács fontolgatja a pártalapítást, már beindult az RMDSZ-es propagandagépezet, mely a parlamentből való kiesés rémképét választásról választásra a falra festi. E lehetőség érthetően riasztja a Szövetség prominenseit, hiszen státuszuk nagymértékben a parlamenti képviselethez van kötve, karrierjük nagyjából ezen áll vagy bukik. Az állami támogatás nagy része, a bársonyszékek, a politikai kapcsolatok. Érdekes elméleti kérdés, hogy több haszna vagy több kára volt-e eddig a parlamenti képviseletnek a közösség szempontjából, melyre adott válasz attól függ, hogy milyen választ adunk arra kérdésre, hogy előrébb tartanák–e, ha megmaradunk a Kolozsvári Nyilatkozat valamint a Brassói Kongresszus által megszabott úton, a nemzet önkormányzat, az autonomista önépítkezés útján. Más szóval: milyen létperspektíváink lennének, ha a pártépítésre fordított pénzt és energiát közösségszervezésre lehetett volna fordítani.

Leírni is félelmetes: húsz év alatt eltűnt szülőföldjéről az erdélyi magyarság közel egy negyede, kb 400.000 ember. Ennél rosszabbul aligha állhatnánk. A 2002-es népszámlálást követően Csoóri Sándor nyílt levélben figyelmeztette Markó Bélát arra hogy az RMDSZ tévúton jár. „Az offenzíva kidolgozott haditerv szerint zajlik mindenütt. A felejtés és a nevetés könyve című regényében Milan Kundera beszámol a módszer néhány alapvonásáról. Ezt mondatja regénye egyik szereplőjével: "A nemzeteket úgy likvidálják, hogy legelőször elveszik az emlékezetüket. Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. És valaki másféle könyveket ír, más műveltséget nyújt és más történelmet gondol ki nekik. A nemzet aztán lassan nem érti jelenét és elfelejti múltját. A környező világ pedig még sokkal hamarabb felejt."

A Félálmaidban nem szoktál hallani ilyen mondatokat? Ezek nem a politikáról szólnak, hanem életről és halálról. Megmaradásról vagy az eltűnésről. Mondd, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége mikor lép ki a szűkösnek bizonyult parlamenti politizálás keretei közül, és mikor szánja el magát olyan vagy csak valamennyire is hasonló ellenállásra, életrevalóbb kulturális és gazdasági szerveződésre, mint amilyenre az erdélyi románok a XIX. század harmadik negyedétől kezdve elszánták magukat?” Markó midőn először szembesítették Csoóri gondolataival a Szövetségi Képviselők Tanácsának 2002. szeptemberi ülésén először azt válaszolta, hogy Csoóri Sándor költözzön Erdélybe s ne csak székely fenyőt nézni és borvizet inni jönni ide, s majd azután beszélhet, majd több mint fél év múlva egy hosszas, nemzeti pátosztól áthatott esszében bizonygatta, hogy nincs más út csak az RMDSZ útja.

Visszatérve az eredeti kérdésre: számomra nem kétséges, hogy végső soron több rosszat hozott a parlamenti képviselet, mint jót, hiszen ez hozta magával az RMDSZ domesztikálását, a kommunista szakszervezetekre emlékeztető hajtószíjszerepét, amikor nem a saját közösséget képviseli a megbízottak a hatalom felé, hanem a hatalom akaratát a nép felé, aminek igen jó példái voltak, midőn az RMDSZ-es prefektusok támadták meg székely települések önkormányzatai által kiírt népszavazásokat Székelyföld saját státuszáról. A parlamenti képviselet fontossága akkor mutatkozna meg, ha egy elkötelezett, megvásárolhatatlan, következetes és autonómia-elkötelezett csapat képviselné a magyarságot.

A kiesés rémképének falra festése egyébként mára már anakronizmus. A már idézett Magyar Hírlapos interjúban Toró T. Tibor így fogalmaz: „Egész Erdélyre jellemző az egységbontástól való félelem. Ennek az a magyarázata, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetői – követve elődjeiket – érzelmi zsarolás alá vetik a magyar közösséget, és ezáltal egyféle rabszolgaságban tartják. Az egységdemagógia foglyai­vá tették a közösségi ügy iránt aggódó magyarokat, elhitették velük: ha többpólusúvá válik az erdélyi magyar politika, akkor kiesünk a parlamentből. Ebből az állapotból kell felszabadítani a magyar közösségi tudatot, és elhitetni, hogy a pluralizmus nem ördögtől való, hogy a verseny a minőség szempontjából hasznos és kívánatos. El kell hitetnünk, hogy a verseny ellenére képesek vagyunk együttműködni is, amikor a román nemzetállammal szemben kell valamilyen elképzelésünket érvényesíteni. Ha ezt sikerülne kialakítani, akkor minőségileg megváltozna a politikai kultúra Erdélyben. Ráadásul az RMDSZ érzelmi zsarolása alaptalan is, mert a választási törvény 2008-as módosítása miatt nem kell a parlamentből való kieséstől tartani.” A pártelnök arra céloz, hogy a hatályban levő választási törvény megszabott az 5%-os küszöb mellett egy alternatív küszöböt is, miszerint egy párt akkor is bekerülhet a törvényhozásba, ha sikerül bejuttatnia 3 szenátort és 6 képviselőt. Vagyis el lehet merengeni a bukaresti képviselet értelmén s lehet a falra festeni annak megszűntét, de a lényeg az, hogy ez ma már kreált fantomveszély.

(Orbán Viktor videó-üzenetben üdvözölte a kongresszust)

5. A megtalált út

„Az értelmi súlyt, mely megint nemzetiségünket nemesítni s emelni fogja, jobban-jobban kifejteni s a hazánkban levő számos henye kezet egyesítni, szóval a nemzeti lélek rugósságát vagy a közlelket felébreszteni, az amit akarunk” – írta Széchenyi István a Világban. S ez lenne az Erdélyi Magyar Néppárt feladata. Nemcsak felmutatni a magyar célokat a vélelmezett román tűrőképességhez igazító, távlattalan, önfeladó RMDSZ-es politikával szemben a távlatosat, de visszaadni az emberek hitét a politikában, a közéletben, felrázni a polgárokat a letargiából, társadalmat szervezni, öntudatot ápolni, a „közlelket felébreszteni”.

Az ellenszavazat nélkül frissen elfogadott, „A megtalált út” címet viselő keretprogram kijelöli a párt helyét a politikai palettán, jobbközép pártként határozza meg az EMNP-t, melynek elődje a két világháború közötti Országos Magyar Párt, eszmei irányzékaként pedig olyan államférfiúi nagyságok életműve szolgál, mint Kemény Zsigmond, Deák Ferenc, Tisza István és Bethlen István, az erdélyi gondolkodók közül pedig Jakabffy Elemér és Kós Károly. Alapvető értékekként a program a szabadságot, a családot, az erdélyiséget, a nemzetet, és a kereszténység morális értékeire épülő demokráciát jelöli meg.

De nem e program a garancia arra, hogy a szervezet a meghirdetett céloknak megfelelően fog tevékenykedni, hanem az a tény, hogy megalakítók nem a könnyebbik utat választották. Mi sem lett volna egyszerűbb, mint részt kérni a Júdás-pénzből  az RMDSZ-en belül és építgetni az egyéni karriert a magát ma is Szövetségnek nevező párt keretében. A kezdeményezők azért vállalták egy új párt bejegyzésének kockázatát, hogy ezen céloknak és értékeknek - amit a szavak szintjén két párt is hirdet már - legyen hiteles képviselője a politikai palettán, mely nemcsak beszél mindezekről, hanem tesz is érte.

Borbély Zsolt Attila