Neptun mint politikai irányzék

Az alábbi szövegre anyaggyűjtés közben akadtam rá. 15 évvel ezelőtt született és az erdélyi magyar politika legbotrányosabb nemzetárulásáról, a neptuni tárgyalásról szól, arról, hogy egy olyan politikai kalandorakció, melyet annak idején még az RMDSZ két kongresszus közötti legfelső testülete, az SZKT is határozott hangon ítélt el, meggyőző többséggel, miként vált politikai paradigmává, vagy ha úgy tetszik modellé, amit az egykori elkövetők tíz évvel később büszkén vállaltak.

Mivel az RMDSZ politikájának alapállása 1996 óta mit sem változott - ekkor épült át a szervezet politikája a Neptun-logikára - úgy véltem, helye van e szövegnek itt a blogon.


(A képen a neptuni trió. Jókedvűek. Nem csoda, 1996-ban máig ható érvénnyel győztek koncepcionális síkon. Az RMDSZ az általuk megkezdett úton halad azóta is.)

A nyelv – akárcsak a bor – élő "anyag". Az idő teltével más-más arcát mutatja, másképp reagál, ha sötét pincébe zárjuk, másképp a kánikulában s másként a jeges télben. Mást mond az embernek társadalmi hovatartozásától, műveltségétől s világnézetétől függően. A nyelv burjánzik, fejleszti magát, sokszor észrevétlenül alakul át kifejezéseiben és struktúráiban egyaránt. Konzervatív beállítottságú emberek nem rajonganak a nyelv kétes értékű, sokszor a szlengből eredő "gazdagodásáért". Ezzel együtt megállapíthatjuk, hogy a népnyelv leleménye, mely olykor a politikai eseményeket, helységeket, személyeket többlettartalommal ruházza fel, nemcsak rombol, hanem épít is a nyelv egészén.

Magyarországon egy ritka nevű jogásznő, Tocsik Márta neve máig terjedően egyet jelent a politika erkölcsbe és jogba ütköző önfinanszírozásával, az állami vagyon pártkasszákba való átfolyatásával, a politikai eredetű gazdasági korrupcióval. Ugyanígy Erdélyben Neptun egyet jelent a hatalmi motivációjú politikai korrupcióval, a román hatalomnak való behódolással, az egyéni érdeknek a közösségi értékek elé helyezésével. A különbség legfeljebb az, hogy Magyarországon Tocsik Márta egykori pártolói azon igyekeznek, hogy dicstelen szereplésük merüljön minél gyorsabban a múlt homályába, és óvakodnak attól, hogy példaszerű politikának kiáltsák ki a "tocsikolást".

Nem így az RMDSZ berkeiben. Az utolsó SZKT-ülésen Tokay György büszkén mutatott rá, hogy az a politikai magatartás, amiért őt kis híján megfosztották frakcióvezetői tisztségétől, ma az RMDSZ egészének politikai irányvonalát határozza meg. Ritka pillanat ez, mely történelminek is nevezhető: a közösség érdekeinek kiárusítása, egy kedvező külpolitikai konstelláció esélyeinek szétprédálása, a nyíltan magyarellenes hatalommal való paktálás mint követendő példa s a Szövetség egészének politikai irányzéka. Igaz, volt már arra példa, hogy valaki büszkén vállalta neptuni identitását. Frunda György, aki már 1993-ban arról álmodozott a Brassói Lapok hasábjain, hogy milyen jó lenne, ha kormányra kerülne az RMDSZ, elnökjelölti kampányát arra használta fel 1996-ban, hogy megpróbálja bebizonyítani, hogy az 1995-ös atlantai tanácskozás legitimálta Neptunt. (Akkor – miként arról az Erdélyi Napló 1996 októberében hírt adott – Markó Bélában volt még annyi tartás, hogy rámutasson: a nyílt színen, az RMDSZ minden irányzatának részvételével zajlott atlantai tanácskozás nem legitimálta, hanem korrigálta Neptunt. Hogy a szövetségi elnök később élére állt a neptuni csapatnak s hogy oroszlánrészt vállalt az RMDSZ neptuni pályára állításában, az más kérdés.)

Tokaynak akár hálásak is lehetünk azért, hogy tiszta vizet öntött a pohárba. Talán pár évvel ezelőtt néhányan azok közül, akik 1993-ban még megszavazták a neptuni kalandorokat elítélő SZKT-nyilatkozatot, már csak elvi következetességből is kissé visszahőköltek volna. Ilyen hatást ma már nem remélhetünk. Az április eleji SZKT világosan érzékeltette: semmiféle változás nem várható az RMDSZ politikájában, marad a porhintés, a félretájékoztatás, a szavak átértelmezése. Az önfeladásból így lesz reálpolitika, az elvi következetességből álomkergetés, a részleges tisztújításból belső választás és Neptunból pozitív példa. 

Borbély Zsolt Attila

Megjelent az Erdélyi Napló 2003/15. számában.