Popular Posts

Thursday, October 11, 2018

Népszavazás a családról - egy ki nem használt történelmi lehetőség




(Előszó)
A román belpolitika legjelentősebb eseménye az utóbbi hónapokban a család alkotmányjogi meghatározásáról szóló népszavazás volt. A „Koalíció a családért” nevű civil kezdeményezés összegyűjtött e tárgykörben három millió kétszázezer aláírást, a román törvényhozás mindkét háza megszavazta a kívánt módosítást, miszerint a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, ennek a megerősítésére lett volna szükség. Az érvényességhez elég lett volna, ha az urnákhoz járul a választásra jogosultak 30%-a. Mint ismeretes, ez nem sikerült, a kérdés a választóközönségnek mindössze egy ötödét, azaz 20%-át mozgatta meg.


(Az erdélyi magyar pártok állásfoglalásai)
Az ügy az erdélyi magyar politikai palettán szinte konszenzust teremtett.
Elsőként a Magyar Polgári Párt állt ki határozottan a népszavazáson való részvétel és az igennel történő voksolás mellett. Hadd idézzük a Bíró Zsolt pártelnök által szignált nyilatkozat fontosabb passzusait: „A Magyar Polgári Párt álláspontja tiszta és világos, mi a keresztény családmodellt támogatjuk. (…) Az október 6-án és 7-én esedékes népszavazás ezért számunkra egy lehetőség!
Nem irányul senki ellen, de alkotmányos megerősítést kap a házasság meghatározása, amely egy férfi és egy nő között jön létre és a keresztény család alapját képezi. Továbbá, fontos néhány tévhitet is eloszlatni, mint például azt, hogy nekünk kisebbségben élőknek nem szabadna intoleránsaknak lennünk egy kisebbséggel szemben. (…)
Ha mi őshonos kisebbségként elvárjuk, hogy Európában, Brüsszelben megértsék a különbséget az őshonos kisebbségek és a betelepülő kisebbségek között, akkor ez is egy olyan kérdés, amiben tiszta és világos a különbség. Ugyanakkor, a népszavazás körüli közvita világosan rámutat a hiányosságokra is. Magunk részéről nagyon fontosnak tartjuk a bejegyzett élettársi kapcsolat törvény általi szabályozását is! Világosan ki lehet mondani, vannak heteroszexuális párok, vannak homoszexuális párok, és házasságról akkor beszélünk, ha az egy férfi és egy nő között jön létre. (…)
A Magyar Polgári Párt keretprogramjában rögzített gondolat szerint a keresztény felelősségtudat, a keresztény etika képezi cselekvésünk alapját. A kereszténységet mindemellett az Európai Unió politikai kohézióját biztosító nélkülözhetetlen erkölcsi és kulturális alapnak is tekintjük. Ma azt látjuk, hogy ezek az elvek veszélyben vannak. Mi tudjuk milyen jövőt szeretnénk a Kárpát-medencében és Európában, ezért bíztatunk mindenkit, egyházainkkal karöltve, mondjunk igent a keresztény házasságra és a keresztény családra![1]
Hasonló szellemű nyilatkozatot adott ki az Erdélyi Magyar Néppárt is.
IGEN a családra, IGEN a házasságra!
Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége azt javasolja az erdélyi magyar választópolgároknak, hogy vegyenek részt az október 6-7-i népszavazáson és szavazzunk igennel!
Erdélyi évszázados hagyományaink, az erdélyi társadalmi valóság és történelmi egyházaink mértékadó véleményének tudatában, az október 6-7-i népszavazást egy esélyként látjuk a család és a házasság intézményének megerősítésére. A család és a házasság gyakorlatának európai válsága idején, a népszavazás egy lehetőség arra, hogy a létező társadalmi egyetértés mentén, a házasság, mint férfi és nő szabad akaratából létrejött közösség, alkotmányos védelmet kapjon.
Bár a polgári törvénykönyv eddig is világosan körülírta a házasság intézményét, Románia tartós politikai instabilitásának fényében fontosnak tartjuk, hogy a család alapját képező házasság intézménye kapjon alkotmányos megerősítést.
A közelmúltban kialakított magyar mintát tartjuk mérvadónak. Ennek alapján fontos hangsúlyozni, hogy a nő és férfi közötti házasság megerősítése mellett, a regisztrált élettársi viszony is kapjon törvényes státust. A törvényhozás teremtsen tiszta, átlátható és világos jogi viszonyokat azok számára, akik a bejelentett élettársi viszony intézményét választják!
Keresztény és nemzeti értékeink alapján állva, közösségünk drámai fogyásának és az európai általános értékválság tudatában, arra kérünk minden szavazópolgárt, vegyen részt a népszavazáson és szavazzon igennel!
Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége”[2]
Magyarán az autonomista pártok tökéletes konszenzusa alakult ki a kérdésben, még az élettársi kapcsolat kodifikációjának szükségességét illetően is.

(A két autonomista párt vezetőjével 2014-ben az EMI táborban.)
Az RMDSZ vezetői megosztottak voltak a kérdésben.
Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a militánsabban állt ki a bojkott mellett se nem átallotta a népszavazást jogkorlátozónak és kirekesztőnek nevezni: „Az én személyes opcióm világos: ez az alkotmánymódosítás korlátozó és kirekesztő, ezért én határozottan ellenzem a módosítást, nem értek egyet a módosítással, és nem fogok részt venni a népszavazáson.[3]
Kelemen Hunor szövetségi elnök viszont jelezte, hogy ő maga igennel szavaz.
Egyes megyei szervezetek határozottan kiálltak az igen mellett, közülük a sok esetben balliberális elhajlásokat mutató[4] Bihar megyei volt a legnagyobb meglepetés. Szabó Ödön nagyon karakánul s aligha cáfolható módon mutatott rá, hogy[5] „ma bárki, aki ellentételesen is érvel, egy férfi és egy nő áldásaként született meg. Ez az áldás hitem szerint isteni döntésnek köszönhetően, csak a férfi és a nő testéből fakadóan jöhet létre”[6]
Maga a Szövetség hivatalosan arra hívott fel, hogy menjenek el az emberek szavazni és ki-ki szavazzon lelkiismerete szerint. Ez egyébként a népszavazás sikerének és az igenek győzelmének esélytöbbletét jelentette, hiszen az erdélyi magyarok bő 90%-ának egészséges a gondolkodása ebben a kérdésben. Más kérdés, hogy az RMDSZ-nek viszont elég gyenge ma már a mobilizáló ereje.


(Markó Béla bojkottra szólít)
S ki volt az, aki a leghatározottabban lépett fel a népszavazáson való részvétel ellen?
Markó Béla, 2011-ben leköszönt egykori RMDSZ elnök, aki Gyurcsány mellett az egyetlen politikai vezető volt, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen beszélt, s aki menetrendszerűen hátba támadja Orbán Viktort nemzetstratégiai szempontból előremutató, paradigmatikus kijelentései kapcsán, legyen szó az illiberális demokráciák versenykepésségéről, a liberális demokrácia jogos bírálatáról[7], a nemzetállamról, mint a globalista törekvések elleni primér védelemről vagy a Magyarországot mindeddig hatékonyan megvédő kerítésről.
hallgassuk csak: „Gondoltam, megírom, hogy miért nem fogok szavazni, 1990 óta az első alkalommal. Mert nem akarom, hogy érvényes legyen ez a népszavazás. Mert amennyiben sikerül módosítani az alkotmányt, másnap nem változik semmi. Mert mégis megváltozik minden. Mert jön majd egy újabb kezdeményezés. Előbb talán az abortuszról. Aztán az államvallásról. Majd a halálbüntetésről. A cigányokról. A zászlóhasználatról. A himnuszéneklésről. A magyar iskolákról. Sikeres lesz mindegyik népszavazás. Örülhetnek, akik megszavazzák.”
Demagóg, logikátlan eszmefuttatását egy abszolút oda nem illő, Martin Niemöller által jegyzett közismert „verssel” koronázta, mely egyébként inkább az ellenkező irányba mutat, ha megfelelően olvassuk
„Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.
Amikor a zsidókat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.
Amikorra engem vittek el,
 nem maradt senki,
 aki tiltakozhatott volna.[8]
Markó eszmefuttatásának demagógiájára többen is rámutattak, közöttük az erdélyi magyar politikai térképen nagyjából középen álló, de legalábbis el nem kötelezett, egykoron az erdélyi médiában meghatározó szerepet betöltő Stanik István. „Eldöntöttem, hogy nem foglalkozom a népszavazás témájával, de Markó Béla elementáris érvelési hibára épített gondolatmenetét nem állhattam meg szó nélkül. Az általa elkövetett érvelési hibát a vitatechnikák szakírói hamis alternatívaként vagy hamis analógiaként emlegetik 
Levezetve, aki azt állítja, hogy, ha EZ megtörténik, abból következik, hogy AZ is megtörténhet, miközben semmi sem bizonyítja, hogy az EZ és az AZ között bármilyen ok-okozati összefüggés lenne, tulajdonképpen eltereli a figyelmet arról, mit jelent az EZ, és el akarja érni, hogy a borzasztónak feltüntetett AZ bekövetkezésének lehetőségétől rettegve, ne is foglalkozzunk vele. Ez az érvelési mód azért hamis és manipulatív, mert nem a vitatott helyzet ellenőrizhető következményeit bizonyítja, hanem egy ahhoz hasonló módon bekövetkezhető probléma súlyos hatásaival riogat. 
Magyarul, azzal érvelni, hogy a romániai családmodell alkotmányos meghatározására kiírt népszavazás azért káros, mert esetleg egy hasonló népszavazás által korlátozni lehetne a kisebbségi jogokat, enyhén szólva erőltetett csúsztatás. 
A szexuális és a nemzeti kisebbségi státusz összemosásával felvázolt párhuzam nem állja meg a helyét, ugyanis a szóban forgó népszavazás, bármilyen eredménye is legyen annak, a szexuális kisebbségeknek nem ad ugyan jogokat, de nem is vesz el tőlük semmit, miközben, több példa is van arra, hogy a román többség referendum nélkül is elvesz, vagy próbál elvenni megszerzett nemzetiségi jogainkból. Ki ne tudná ezt jobban, mint maga, Markó Béla?”[9]


(Az erdélyi érdektelenségről)
Visszatérve az erdélyi magyar pártok mobilizáló igyekezetéhez, tény az, hogy semmit nem értek el. Még pontosabban: az erdélyi magyar választók körében még nagyobb volt az érdektelenség, mint az országban általában.
Részint azért, mert az egyszerű embereket e kérdés nem különösebben érdekli. „Nem különösebben”, mondom, mert ha mozgóurnás népszavazás lett volna, mint Székelyföld autonómiájának ügyében, akkor kellően meggyőző urnabiztosok vélhetően elértek volna jóval nagyobb részvételt, mint amennyi az érvényességi küszöbhöz kell s az sem kétséges, hogy az igenek aránya 90% felett lett volna. De hogy elballagjon Mózsi bácsi Farkaslakán vagy Csíkszentdomokoson hétvégén szavazni arról, hogy számára nem húsba vágó kérdésben módosuljon-e a román alkotmány? Ugyan!
A politika iránt érdeklődő s így általában a szavazásokon nagyobb aktivitást mutató társadalmi kisebbség jelentős része úgy fogta fel ezt az egészet, mint a kormánypártok figyelemelterelő akcióját.
Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében Szilágyi Zsolt elnök a népszavazás érvénytelenségének kihirdetése után hivatalos nyilatkozatban köszönte a népszavazáson való részvételt azoknak erdélyi magyar polgároknak, éltek szavazati jogukkal.
A dokumentum rámutatott arra, hogy a politikum a hivatalos nyilatkozatokon túl nem mobilizált.  A forradalom óta eltelt szűk három évtized alatt Románia választópolgárai most először nyilváníthattak véleményt valamilyen társadalmi alapértékről. Mivel az országos, a parlamentben képviselettel rendelkező pártok direkt zsákmányszerzési lehetőséget nem azonosítottak a népszavazás kapcsán, ehhez mérten cselekedtek és maradtak inaktívak, s így a választóik sem érezték magukénak a népszavazást.
Az is kétségtelen, hogy az érvénytelenséghez hozzájárulhatott, mint Szilágyi is megerősíti, hogy a szavazólapot kézbe véve a választópolgár azt sem tudhatta, miről szavaz, azon ugyanis csak annyi szerepelt, hogy egyetért-e az alkotmány módosításával a parlament által elfogadott formában. De hogy miben áll ez a módosítás, az nem szerepelt rajta. „A részvételi kedvet ugyanakkor aláásta az is, hogy az egyébként rosszul feltett kérdés kampányára eleinte rátelepedtek a kormánypártok, majd a brüsszeli fenyegetések, és a közvélemény-kutatások előzetes mérései nyomán az utolsó hetekben már nem mozgósítottak.”
Az sem tagadható, hogy „Az erdélyi magyar választók alacsony részvétele annak is betudható, hogy bár a történelmi egyházak, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt a részvétel és az igen szavazat mellett kampányoltak, az RMDSZ vezetői azonban ellentmondásos üzeneteket fogalmaztak meg, ez pedig a választói kedv csökkenéséhez vezetett.” 
Személyes ismerőseim hozzáállása is tanulságos volt. Akadt közöttük olyan, a szó legklasszikusabb értelmében vett jó ember, aki minden erejével a közösségi oldalakon a részvétel ellen mozgósított, mivel ő a homoszexuálisok szemszögéből nézi a kérdéskomplexumot a tőle megszokott empátiával és úgy véli, az örökbefogadott gyermeknek jobb két azonos neművel élni, mint az árvaházban. Ő értelemszerűen híve a homoszexuális házasodási jogának. Olyan emberről van szó, aki a klasszikus konzervatív értékek jó részének híve, fontos neki a nemzeti önazonosság, elítéli a parazitizmust, tisztán látja a vallások, szubkultúrák és az élősködés közötti összefüggéseket, ennélfogva migránsokat sem akar Európában.
Nagyon sokan a legkeményebb nemzeti oldal képviselői közül tét nélkülinek, sőt, a kormányon lévő utódkommunista párt figyelemelterelési manőverének tekintették a népszavast. Akár igazuk is lehet az utóbbi kérdésben, de ez egyszerűen mellékes.


(Mi is van a háttérben?)
Egyik csoport sem volt képes a kérdést a történelmi folyamatok szemszögéből szemlélni, nem jut el a tudatukig, hogy az gender-lobbi mögött alighanem a világtörténelem leggonoszabb, legembertelenebb, legtermészetellenesebb, leggátlástalanabb, legerkölcstelenebb hatalmi góca húzódik meg, a politikai korrektség szépen hangzó jelszava mögé bújt globális háttérhatalom, mely Európa nyugati felét kognitív síkon rabul ejtette már. Olyan abszurd történeteket hallunk nap, mint nap melyek térségünkben, mely a normalitás szigete ezidőtájt, egyszerűen elképzelhetetlenek egyelőre. Egyelőre, mondom, mert gőzerővel dolgoznak a helyzet megváltoztatásán.
Idézzük csak fel Schmidt Mária örökbecsű tanulmányát arról, hogy miképpen kreálnak a Soros-félék[10] maguknak közvéleményt: „Bontsd le a határokat, hogy azok ne akadályozzák a mozgásodat. Bontsd le a nemzeti szuverenitást, hogy az ott lakók, vagyis a helyiek érdekei ne hátráltassanak. Vedd meg a szakértőket, pénzzel, ösztöndíjjal, díjjal, hírnévvel, elismeréssel, hájpolással, kit, mivel kell és lehet. Nevezd őket szakértőknek, függetleneknek, demokratának, nyitottaknak. Akadályozd meg, hogy beszédhelyzetük kiderüljön, hogy szakmai alkalmatlanságuk napfényre kerüljön, ahogy ez az általános felmelegedésre vonatkozó adatok másodszori, nyilvánvaló és szervezett meghamísításának kipattanásakor történt. Vedd meg tehát a helyi médiát, tv-t, rádiót, napi és hetilapokat, valamint az interneteseket, nevezd őket is függetleneknek, és fizesd meg őket azért, hogy az általad meghatározott célokért dolgozzanak. Díjazd és sztárold őket is. A Soros pénzzel kitömött médiumok arról ismerszenek meg, határon innen és túl, hogy a régi lenini taktikát követve mindig személyre támadnak. Sohasem az üggyel, az állításokkal, a felvetésekkel vitatkoznak, azok cáfolatával nem fárasztják sem magukat, sem a nagyérdeműt. Ők a személyeket félemlítik, és ha ez nem elég, semmisítik meg, ezért újságírói, aktivistái a karaktergyilkosságok specialistái.
A Soros-féle civilnek nevezett szervezetek, amiket szintén úri módon eltart, ugyancsak mind „függetlenek” és persze a „szakértelem” letéteményesei. Előszeretettel hivatkoznak magukra illetve egymásra „objektívként”is. Lelkesen és zokszó nélkül csatasorba állíthatóak minden olyan alkalommal, minden olyan célért, amit a Soros birodalom számukra kijelöl. Soros hatalma és példátlan befolyása ezekből a mindent behálózó segédcsapatokból, ezekből a határokon átívelő hálózatokból áll. Őket mozgatja szervezetten és koordináltan. Esetenként az USA külpolitikai érdekeivel összhangban, esetenként azokkal ellentétesen, sokszor azokat kiszolgálva, máskor a helyi vezetőkkel kötött időleges megállapodások mentén, de mindig pontosan körülhatárolható busás anyagi haszon reményében. Végül is üzletember, pontosabban olyan spekuláns, aki mások tönkretételével keres pénzt, halmoz fel busás nyereséget. (…) Abban is sok, összehangolt munka van, hogy Soros nevének említésekor a mai, fiatal generáció a nemes célokért küzdő önzetlen emberbarátot látja, nem pedig azt a kíméletlen valutaspekulánst, aki 1988-ban Franciaország legnagyobb bankját akarta tönkretenni, majd megszerezni, 1992-ben pedig bedöntötte a brit fontot.[11] 
Az offenzíva kőkeményen zajlik ebben a térségben is, és Orbán Viktort leszámítva senki nem vette fel vele a küzdelmet nyílt sisakkal és határozottan. Márpedig lassú víz partot mos. Az értelmiség körében iszonyú befolyása van a Soros-paradigma szerint gondolkodóknak, legyen szó képzőművészetről, irodalomról, a színházi világról, a médiáról vagy a társadalomtudományokról.  Bedőlni a Soros-propagandának, részévé válni a ballib elitnek egyszerre biztosítja az értelmiségi palánták számára kiválasztottság-tudatot, a vélt szellemi felsőbbrendűség simogató érzését és azt a meggyőződést, hogy mindemellett a jóságot, méltányosságot, emberiességet képviselik.

(Az EMI értékrendjének megfelelően az IGEN mellett kampányolt)

(Az azonos neműek házasságától egy Orwellt megszégyenítő rémtörténetig)
Az első lépés az azonos neműek házasodásának joga, ami jellemzően együtt jár a gyermekek örökbefogadásának a jogával is.
Második lépcső a társadalom mesterséges „érzékenyítése”, a homoszexuálisok felülreprezentált szerepeltetése talk showk-ban, filmekben, színdarabokban. S ha megállnának itt, még nem is lenne annyira vérlázító a manőver. De nem, már a legkisebbeket is megfertőzik az abnormalitással, óvódákba járnak transzvesztiták, kisgyermekeknek írnak olyan meséket, ahol azonos neműek, királyfiúk és királylányok találnak egymásra, a legkeményebb eszközökkel lépnek fel ezzel párhuzamosan azon törekvésekkel szemben, melyek annak a gondolatnak igyekeznek érvényt szerezni, hogy a homoszexualitás lehet gyógyítható, mert e deviancia nem feltétlenül született (mi több, nem is bizonyított, hogy született) lehet tanult is és olyan emberek, aki valójában biszexuálisok, saját döntés eredményeképpen lehetnek normálisak is.
S akkor itt is van a harmadik lépcső, ami ellen már minden normális ember ösztönszerűen tiltakozik. Nyugat-Európa  meghatározó országaiban, ha valaki ki meri mondani azt, ami evidens, hogy a homoszexualitás egy természetellenes deviancia, ha úgy tetszik betegség, akkor az elvesztheti munkahelyét, vagy akár társadalmi státuszát, rosszabb helyeken pedig, mint Kanadában, Svédországban vagy Norvégiában az állam elveheti a gyermekét (!!!). Ami viszont már a Ceausescu nevével fémjelzett rémkorszak emberellenes intézkedéseit is messze meghaladó orwelli borzalom. Akinek van gyermeke, az aligha tud elképzelni, embertelenebb, vérlázítóbb és szörnyűbb állami lépést, mint azt, hogy elvegyék gyermekét azért, mert meri normálisnak nevelni.
Az egész jelenségkörnek a legperverzebb és legembertelenebb megnyilvánulása a gyermekek nemváltó műtéteinek engedélyezése, sőt, támogatása. Nagyobb nyilvánosságot az az eset kapott, amikor egy leszbikus házaspár vetette alá nemváltó műtetnek örökbefogadott fiúgyermekét. Nem tudom hány ember képes hitelt adni annak, hogy ez a gyermek döntésének eredményeképpen történt. És egyébként is, ilyen súlyú döntés lehet-e egy gyermekre bízni? Hogy ellenőrzi az állam, hogy a gyermek nem a szülők rábeszéléseknek enged és teszi tönkre saját sorsát? A legalapvetőbb emberi megfontolások alapján ki kellene mondani, hogy gyermekkorban senkin ne lehessen nemváltó műtétet végrehajtani, éppen úgy, ahogy egy 12 év alatti gyermekkel való szexuális aktus erőszaknak számít akkor is, ha a gyermek beleegyezett, vagy horribile dictu ő kezdeményezte. S akkor nem szóltunk azokról az elméleti síkú abberációkról, melyek tagadják a férfi és nő közötti különbségeket s olyan esetekről, amikor eljárás indul tisztességben megőszült professzorok ellen, azért, mert ezt az objektív igazságot le merik szögezni hallgatóik előtt.
Teljesen egyértelmű, hogy a globális háttérhatalom arra törekszik teljes nyíltsággal, hogy az embereket fossza meg önazonosságuktól, beleértve nemcsak a vallási és nemzeti dimenziót, de még a nemi önazonosságot is. Legyen minden megkérdőjelezhető, legyen minden relativizálható, a fő, hogy az egyes egyén minél kiszolgáltatottabb legyen.
Niemöller egy totalitás hatalomra törő embertelen politikai erő terjeszkedését írja le versében. Az a hatalom, mely épp most teszi élhetetlenné válogatott eszközökkel sokszínű, soknemzetű, sokvallású Európánkat, mely az igazság, igazságossá, méltányosság és kölcsönösség alapértékeire épül, a római jogból, a görög filozófiából és keresztény morálból táplálkozva épp ily gátlástalanul terjeszkedik, ezért írtam fennebb, hogy megfelelően olvasva e vers inkább arra intett, el kell menni a népszavazásra és megállj parancsolni egyelőre legalább ebben a kérdésben az abnormalitásnak, az önazonosságrombolásnak, az ember elembertelenítésének.
Ebben a történelmi folyamatban egy nagy lehetőség kínálkozott Románia számára, hogy bebetonozza alkotmányos szinten, hogy ebben az országban a házasság egy férfi és egy nő között köttetik. A választóközönség – sem a román, sem az erdélyi magyar – nem fogta fel a tétet. Ettől még nem dőlt el a kérdés, Románában egyhamar nem valószínű, hogy engedélyeznék az azonos neműek házasságát, s egyhamar nem lehet olyan kreténségeket terjeszteni illetve egyeduralkodóvá tenni, hogy nincs biológiai különbség férfi és nő között. De azért intő jel, hogy már e térségben is akad ország – konkrétan Csehország - mely feladni látszik e kérdésben az eddigi egészséges álláspontját ami a házasságot illeti.
Akárhogy is legyen, e térség nem lesz a globalizmus könnyű prédája.


 Borbély Zsolt Attila


A szöveg a Kapu számára készült, a hónap végén jelenik meg az októberi számban.


[1] A nyilatkozat olvasható a MPP hivatalos honlapján (http://www.polgaripart.ro/hu/), lásd még ehhez: https://magyaridok.hu/kulfold/romaniai-nepszavazas-a-magyar-polgari-part-az-igen-szavazatra-buzdit-3486797/
[2] Az EMNP sajtóosztályának e-mailes körlevele.
[3] Lásd itt: http://www.maszol.ro/index.php/belfold/101688-porcsalmi-balint-nem-veszek-reszt-egy-ertelmetlen-kirekeszt-es-karos-nepszavazason
[4] A Bihar megyei RMDSZ a legmegátalkodottabb, legnemzetellenesebb balliberális figurákat hívta meg az elmúlt másfél évtizedben Nagyváradra, mételyezni az ott élő magyarok agyát. A sor igen hosszú Medgyessy Pétertől, Gyurcsány Ferencen, Demszky Gáboron, Újhelyi Istvánon át Kuncze Gáborig, hogy a csak legismertebbek közül említsünk néhányat.
[5] http://www.erdon.ro/szabo-odon-en-az-eletert-kampanyolok/4007839
[6] http://www.maszol.ro/index.php/belfold/101890-szabo-odon-a-halalbuntetes-ellen-epp-ugy-ervelnek-mint-most-a-ferfi-es-n-hazassaga-mellett?fb_comment_id=2232155440131284_2232746790072149
[7] Már amennyiben elfogadjuk, hogy a mai, magukat liberálisnak mondó demokráciák valóban liberálisak. Egyes liberális szabadságjogokat, például a szólásszabadságot ugyanis nap, mint nap lábbal tiporják, az eszközök változatosak a Facebook-cenzúrától a migránsokról igazat írók bebörtönzéséig. De annak a liberális alapelvnek az érvényesülését is brutálisan gátolják a muszlim hordák beengedésével, miszerint a „szabadságom addig tart, amíg nem sérti a másik ember szabadságát”. Mesélhetnének a betolakodók által állítólagos kihívó öltözködésük miatt brutálisan megvert európai őshonos nők. S akkor nem szóltam arról a szintén liberális alapelvről, hogy az állam gondoskodik polgárainak biztonságáról. Ma a liberalizmus nagyobb dicsőségére még a gyilkosok nagy részét is visszaengedik a társdalomba, hadd gyilkoljanak újra.
[8] A szöveg a balliberális Transindexen jelent meg lásd http://plakatmagany.transindex.ro/marko-bela-ezuttal-nem-talalkozunk/
[9] Facebook bejegyzés 2018. október 6-án 21 óra 11 perckor
[10] „Soros félék” mondom, hiszen Soros György „csak” az ideáltípusa a háttérhatalom akaratát kiszolgáló gátlástalan, amorális pénzügyi spekulánsnak. Az európai kultúrához tartozó világot behálózó szervezetei révén akkora hatalmat birtokol, amit köznapi ember elképzelni sem tud. Képes rendszereket felforgatni, valutákat bedönteni, népek tudatát jelentősen befolyásolni, tömegeket mozgatni. De szó sincs arról, hogy ő lenne „az” irányító, ő nyilván szövetségben működik másokkal, akik kevésbé láthatóak.
[11] Lásd: http://latoszogblog.hu/blog/a_baloldal_sirasoja

No comments:

Post a Comment

Rejtett globalizmus

    Nemzeti ünnepünkön a fővárosban az ellenzéki erők vezetői taktikusan nem szerveztek külön megemlékezést, ahol csak lézengtek volna az ...